Az ing

-Nálad hagyom az egyik ingem, mert már nem fér el a táskámban, ha a törölközőt és a kaját is belerakom -hangzott valahonnan a fürdőszoba környékéről, és akkor hirtelen megállt az idő nálam. Megjelent a szemem előtt egy ing -az első lépés, amivel egy ruhadarab hozzám kerül. Képzeletben körülnéztem; a mosdókagylónál két fogkefe, a törölközőtartón két törölköző, és már egy ing is...
-Halóóó -hallatszik, és én visszatérek a valósba -"Halóó" -mondja mégegyszer, amire már válaszolok:
-J'....Jóó.. -mondom bátortalan hangon, és ő persze egyből mentegetőzni kezd e hallatán:
-Nem, most nehogy azt hidd, hogy most beköltözöm hozzád, csak nem férne már be, annyira tele van a táskám.
-Nem baj, persze, hagyd csak itt -mondom, szinte automatikusan. "Egy ing" -gondolom közben
-Biztos? -kérdezi- csak mert síri csönd állt be a kérdés után
...

A helyzet az, hogy -noha ez logikus, hisz legtöbbször nálam vagyunk, de- nála egyetlen dolog sincs, amire ha ránéz, én jutok eszébe. Fura, de egyébként egy S&NY rész jut erről eszembe, pedig alig néztem a sorozatot. Carry Big-nél van, és kivesz valamit a pasas gardróbjából. És akkor meglát a ruhák között egy fényképet; saját magáról. És akkor jön rá, hogy milyen fontos a férfinak. Na, hát épp ez az, hogy rólam nincs semmilyen dugdosott képe vagy akármilye, ami rám emlékeztetné, de én a nap jó részében rá gondolok, vagy ha épp nem, hát ha pl betévedek a fürdőbe pl kezet mosni vagy mondjuk zuhanyozni, akkor máris eszembe jut, hiszen ott vannak a kis dolgai.. De nekem nem lehetnek ilyen "lopott", mosolyt előcsaló emlék-pillanataim, mert nekem nincs ott még csak egy fogkefe sem (de hát hogy is lenne, mikor még ott sem aludtam?) Jó, na. Ha egyszer ez jutott eszembe..

Én nem ijedtem meg, félreértés ne essék. Igazából tetszik ez az egész, csak... csak még...még soha nem hagyta nálam senki az ingjét, és persze ez amúgy tetszik, csak úgy hirtelen ért. Ő már itt van, de én nem vagyok ott. Ti ezt értitek, ugye? Csak mert én amúgy nem nagyon.

Szinte varázslatos, hogy már megint nyakamon a következő vizsgablokk, és máris keresem a kibújókat, pedig beadandóm is lenne, amit jan. 10-ig meg kéne írnom. Úgy érzem magam, mint a háziállat, mikor érzi, hogy állatorvoshoz viszik, s minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy ne találják meg/ne kelljen a rendelőbe lépnie. Akár még a nyakörvéből is képes kibújni ennek érdekében. Bámulatos fortélyokra képesek ilyenkor, az összes fellelhető trükköt előbányászva tarsolyukból. Az ember meg csak áll, és nem érti, honnan ez a hihetetlen erejű hadakozás... Aztán megérti, amikor eljön a vizsgaidőszak.

Kuc

Párszor belegondolok, milyen lenne valakivel együtt élni. Mármint úgy, egy fiúval. Az egyik felem szeretné (mielőtt leesik az állatok, a dolognak semmi aktualitása!), de ez afféle felkészületlen vágy, hisz annak idején Dével csak az albikeresés és ez okú látogatások szintjét értük el (és hál' égnek nem költöztünk össze). Mert jó érzés lehet minden nap a másik mellett elaludni és felébredni, szabadnapokon közösen reggelizni, együtt tusolni, és átélni, ahogyan lassan minden közössé válik.

Mindemellett a másik felem tudja, hogy voltaképpen bizonyára számos kényelmetlenséget is okoz az, hogy a másik folytonosan... folyamatosan ott van, és persze mindezek mellett ez egy olyan döntés, amit -szerintem- nem lehet rövid idő eltelte után meghozni. Mert még az is kérdéses, hogy bedilizek-e pl annál a bizonyos hülye harmadik hónapnál...ugye... vagy hogy a másik félnél bekövetkezik-e valami, ami miatt úgy gondolja, hogy omo, finito.

Fura lenne hallani, hogy újra zörög egy másik a kulcs a zárban -egyelőre még összerándul a gyomrom erre a gondolatra. Ez amúgy valószínűleg a gyerekkorból hozott dolog, de az utóbbi fél - egy évben exlakótárs hazajöttét sem konstatáltam örömmel. Szóval jó dolog ám egyedül lakni, és azt csinálni és akkor, amikor te akarod. Hogy olyan kupit hagyok, amekkorát csak akarok, hogy ha a bögrét, amiből teát ittam, a gép mellett hagyom, ésatöbbi.

Kötelezően a Karácsonyról

Még tart, de máris úgy érzem, hogy eltelt. Ahogyan tavaly is. Már nem is tudom, mióta nem érzem azt a bizonyos bizsergést, amit "kellene". Chili, masnival a nyakában persze némileg visszahozott ebből, és apuval és nővéremmel is jó volt vacsizni-ajándékozni-filmezni. Csak aztán...olyan hiány maradt utánuk, amikorra már csak Robokutyi és én maradtunk. Kettesben.

Mikor kicsik voltunk, volt ebben az egészben valami varázslatos. A fények, a fenyő illata. Óó, a fenyő illata! A fáról stikában lopott szaloncukrok, és az a zsizsgő hangulat, ami ilyenkor kis lakásunkat körüllengte.. Reggel meghallgattuk a Süsüt vagy a Szegény Dzsoni és Árnikát bakeliten... ó, azok a régi szép...

Samurai Jack rulez :)

"long ago in a distant land, I, Aku, the shape-shifting Master of Darkness, unleashed an unspeakable evil! But a foolish samurai warrior wielding a magic sword stepped forth to oppose me. Before the final blow was struck, I tore open a portal in time and flung him into the future, where my evil is law! Now the fool seeks to return to the past and undo the future that is Aku.'

Találjátok ki, kinek lett ötös a Médiatervezés vizsgája!!! :))) Nem is értem! Egészen el vagyok képedve!!! De hisz én azt hittem, hogy egy egész feladatot elrontottam! 5-öööööös! Jipííí! Köszönöm mindenkinek a drukkolást! Nélkületek nem sikerült volna ;)

Zöldpardon

Lépkedek lefelé ma reggel a metróaluljáró lépcsőjén, és akkor meghallottam:
"sokra képes, aki szeret téged..." -énekelte a gitáros srác, aki hetente megjelenik, mindig ugyanott, az egész aluljárót betöltő hangjával. Pont ezt a dalt... Mutocs, te érted :)

MZxC

Amióta Timi hangoztatja a "kellemes csak a lábvíz lehet, de nem a Karácsony meg az ünnepek", azóta én is osztom e nézetet, és nagyon rossz érzés szőrszálhasogatónak érezni magam, amiért kb mindenkit legszívesebben kijavítanék :P

Chili tegnap másfél órán át játszott egy nagyon gyönyörű, szintén juhász keverék kuttyal. Azt a tanácsot kaptam, hogy ha felemelem a kutyát a hónaljánál, az majd mindent megváltoztat a pozitív irányba, mert említett vahúr gazdája is így tett, és fordulópont volt náluk, azóta a kutyáját mintha kicserélték volna.
Hátő...elképzeltétek, ahogy felemelem? Mert én megtettem. Többször is :) Hallanotok kellett volna azt a szuszmákolást, amit a felemelése közben hallatott :) Ömm...azt nem tudom, hogy használt-e bármit is, de azt igen, hogy az előzőleg szétcincált rongyszőnyegért még mindig haragszom rá... (reméljük az emelgetés azóta megtette a hatását :P) Szóljon légyszi, aki mostanában Auchan-ba megy -a rongyszőnyeget pótolni szeretném)!!

23:21

Mindenki szurkoljon holnap legyen szíves, és gondoljon arra, hogy "kéz és lábtörést", mert azért lenne még pár tanulnivaló, amit jobban is fejembe gyömöszölhetnék. Ez van, mindig ez van, mert hát ilyenkor "mmh, éhes vagyok, együnk valamit" majd "óó, hát nem lehet mosatlan az asztalon", és jönnek mellé az egyéb kifogások, mint a "naa, hegedüljünk egy icit, csak hogy ne essünk ki a napi rutinból".

Persze végeredményben nem haladtam rosszul, csak hát.. na.

A napjaim túlzsúfoltak, holnap vizsga után ajándékkeresési őrület (avagy fehér egér szindróma), de legalább az este úgy tűnik, hogy békés, nyugodt lesz.

Közben már gondolatban olykor a nyarat tervezem, és azt, hogy igenis lesz minimum egy fesztivál. Azt találtam ki, hogy Chilit 1 hétre egy barátra bízom, és csak mert tudom, hogy mennyire nem fűlik ehhez a fogatok, fizetek érte, biz' én, nem is keveset, mert mindent megér az, hogy Robokuty jó kezekben legyen (és addigra jólnevelt is -ami az én reszortom természetesen). No de eddig ne ugorjunk előre, minden a jövő zenéje, egyelőre a holnapot éljük túl, legalább egy kettessel. Persze nekem nem gond, ha 4-est sikerül írnom, sőt, mi több.

Na jóccak!

Feny.Ő

Eszti blogját olvasva eszembe jutott, hogy még el sem újságoltam, hogy megvettem A Fenyőfát. Csenevész kis cserepes (ehehe micsoda alliteráció), és már nevet is kapott: Higgins professzor. Mert egy fenyőfa (kezdemény) csak előkelő lehet. Mint Zordonbordon, Lázár Ervin meséiből.

Már feldíszítettem, és a vicc, hogy a földimogyoróból és dióból készült karácsonyfadísz túlságosan lehúzza az ágait :) Hiába, ő még pici. De már most milyen felségesen viseli az ünnepi gömböket. Mint egy királynő a fejdíszeit.

Érzékek

Chili miatti kétségbeesés 3.5

Rossz érzés, mikor a saját kutyád nem hagy békén olyan pillanatokban, amikor nem rá szeretnél koncentrálni (és itt most nem a szexuális együttlétekre gondolok). Tekintve, hogy a témában nem csak én vagyok érdekelt, a helyzet mindemellett kínos is, mert esetleg nemkívánatosságot vonz majd maga után, és hogy őszinte legyek, félek, hogy a másik fél úgy gondolja majd, hogy ő ebből köszöni, de nem kér. Noha az is eszembe jutott már, hogy ha ezzel megbirkózunk, akkor mindennel -a kérdés már csak az, vajh' jelentek-e neki annyit, hogy felvegye a küzdelmet, ami lehet, hogy előszörre nem lesz könnyű, de hosszabb távon igencsak jótékony hatásai lesznek, és nyugtunk lesz Chilitől.

Azt hiszem, az álmaimban Főnix, a bringám a (nem szexuális értelemben vett) vágyaimnak megtestesítője. Alfában ugyanis épp a metróba siettem le, Főnix-szel a jobb kezemben, amikor a lépcsőknél utánam szólt a BKV ellenőr, hogy a biciklit márpedig ott kell hagynom nála megőrzésre, mert le ugyan nem vihetem. Valamiért nagyon kellett sietnem, így nem volt mit tennem, így le is adtam neki, és rohantam lefelé a lépcsőn. Ahogy leértem, kb előttem zárult be a metrószerelvény ajtaja, nekem meg az jutott eszembe, hogy lehetek ilyen hülye, hogy ott hagytam a bringám a kékkabátos fószernek. Felrohantam a lépcsőn, és visszakértem...volna, ha visszaadja, de bekeményített izmokkal felém tornyosult a férfi, hogy márpedig vissza ugyan nem kapom a biciklit, ugyanis a BKV-nek csak pénzt áll módjában visszaadni. Mélységesen felháborított a hozzáállása, úgyhogy egy adott pillanatban, mikor nem figyelt oda, elloptam mellőle Főnixet, és rohantam vele lefelé. Akkorra már lent, a lépcső alján kisebb karácsonyi vásár lett, szűk kabátsorokkal és asztalokkal határolt útvesztőkkel, amik között nehézkesen keveredtem át hónom alatt az én piros drágaságommal. Végre észrevettem a kijáratot (egy ajtót), amivel együtt azt is megláttam, hogy nincs első kerekem.

Megpróbáltam visszaverekedni magam, hogy kicsapjam a balhét, de aztán meggondoltam magam, és kimentem a már említett ajtón. És ott felszálltam egy ott álló villamosra, ami elvitt a Blahára (...)

Ám korántsem értek véget a megpróbáltatásaim, ugyanis megérkezve a célhoz, már a pedálom is letört. Vagyis, mint utóbb kiderült, egy gonosz varázslóhoz került, így előbb Főnixet biztonságba helyeztem, aztán elrepültem (!), hogy visszaszerezzem a nélkülözhetetlen alkatrészt. Beszálltam az ablakon, és körbelopakodtam a szobát, közben bujkálnom kellett a gonosz varázsló elől, aki azonban megtalált, és kidobatott a belső udvarra. Ott észrevettem, hogy a falon ott lóg a keresett pedál, felszálltam érte, és gyorsan menekülőre fogtam. Ismét be kellett mennem az épületbe, és már egészen a veranda-ajtóig elértem. Egy őr éppen akkor sétált el az üvegajtó előtt. Féltem, hogy lelepleződöm. Ekkor hirtelen szél támadt, és az ajtó halkan, és magától kinyílt. A veranda fakorlátja előtt hosszú szaténfüggöny húzódott, és a szél hatására fodrozódott. Balra néztem, és ekkor valaki kilépett a függöny mögül.

És itt ébredtem fel.

Sejtelmem sincs, hogy mindez mit jelent, de már megint, és még mindig menekülök az álmaimban.

Coldplay - Christmas Lights

Kavar

Taitát ma műtik. Mindenkit kérek, hogy szorítson délután 1-től kezdődően!! Persze rutin műtét, és ő még csak 6 éves, de... tudjátok, hogy van ez; az ember lánya aggódik a szeretteiért.

A Mr. Nobody-ban is elhangzik az idézet, miszerint teljesen mindegy voltaképp, hogy melyik utat választod (mikor döntések előtt állsz), mert az lesz a helyes út, amelyikre lépsz. Ha belegondolunk, ez mindenképpen igaz, hiszen a saját Karmád beteljesítése felé igyekszel. Gondolom én.

Meg hát... szükségszerűen el kell követnünk bizonyos hibákat, amik után persze lehet, hogy fogjuk a fejünket, dühöngünk, átkozzuk magunkat, s netán napokon vagy heteken át zokogunk. De végeredményben rájövünk majd, hogy ez az út vezetett X lehetőséghez, vagy éppenséggel arra, hogyan cselekedjünk majd legközelebb, ha hasonló szituációba keverednénk.

Reggel a pillangó hatáson elmélkedtem; pl másképp alakul a kosár döntő eredménye, ha aznap kimész a meccsre, mintha otthon maradsz. És gondolj bele! Azzal, hogy kilépsz az ajtón, elindulsz -előre engedsz egy embert a mozgólépcsőn, lelépsz a zebrára, s így megállásra késztetsz egy autót, rengeteg, megszámlálhatatlan apró változást viszel a világ mozgásába, s minden összefüggésbe kerül mindennel. (Ó, de imádom az olyan filmeket, amikben ilyen "lánctörténések" vannak -pl Benjamin Button különleges élete vagy Mr Nobody, stb.)

De vajon ha minden lépésünkkel újraírjuk a a pillanatokat, hogyan lehet mégis, hogy bizonyos dolgok előre le vannak fektetve -a Sorsszerű találkozásokra gondolok pl- ?

Őőő ha csak 5 órát alszom, filozofikus leszek.

Ted

Nekem még sosem volt olyan, hogy A Fiú áthívjon vacsizni. Hogy "Mit szólnál, ha átjönnél ma egy szenzációs vacsorára?" Mindig csak én csináltam, én szerveztem, terveztem, izgultam... arról nem is beszélve, hogy ritkán értékelték mindezen fáradságom.

És más is történt, ami egyébként eddig csak életemben kétszer; hogy megkért, hogy hadd halljon hegedülni. Tudjátok, ez nekem nagyon jól esett. Nem mert villogni akarok (ugyan ... annyira nem játszom jól), és nem mert olyat tudok, amit ő nem. Hanem mert kíváncsi arra, ami az én szenvedélyem, és a részese akar lenni.
Még a barátaim közül is csak ketten azok, akik konkrétan kérik, mikor nálam vannak, hogy hegedüljek nekik, másik ketten pedig mindig jöttek koncertjeimre, zenekari előadásokra. Több éves kapcsolatomban Dé egyszer hallott hegedülni, amikor az egyszer elejtett "ha lejátszod nekem egyszer a Vangelis főcímdalát, akkor ász vagy a szememben" hatására lejátszottam neki -az amúgy nem nagy kunszt, egyszerű dallamot-, majd más darabokba kezdtem bele, mondván, hadd gyakoroljak egy icit, ha már elővettem a hangszert. Öt perc után fészkelődni kezdett, és kikéredzkedett cigizni...
Érthető, ha így totál meglepett ez az egész.

Azt mondják, nem jó dolog összehasonlítani, de nem tudom nem egymás mellé tenni a két illetőt, annyira szembeötlő a különbség (Ted javára). Na de nem ömlengek ... csak... tudjátok...

Mézeskalács-sütés --pipa! Már csak díszíteni kell. Elkészítettem Chili mézeskalács mását :)) vicces lett, de jó. Hármunk monogramját is kisütöttem, így mégviccesebb. Az mondjuk már kevésbé, hogy kb mosott kloákának éreztem magam utána.. no mindegy.

Lehet, hogy dolgoznom kell január elsején... Ha így lesz, rohadtul el fogok keseredni

Már csak 6 nap a vizsgáig...para.

XY#>

A gonoszhoz beállni azért nem kifizetődő, mert ha igazán romlott és "agykikattant" a főnök, akkor ha valami nem tetszik neki, simán kinyiffant vagy megfoszt valamidtől, netántán megkínoz. A megfélemlítés eszközével lassan olyannyira felülkerekedik majd rajtad, hogy teljesen megnyomorít a tudat, hogy egy ilyen urat szolgálsz.

Bezzeg a jók! Ahol dícséret és hősiesség a jutalmad, ha jól teljesítesz, és bátorítás a következmény, ha valamiben nem. Báh! Micsoda gondolatok így kora reggel. Érdekes, hogy a jók -fogyatkozó számmal is, de- mindig győznek, és a jó hősöket mind siratjuk. A gonosz csak legfőbb csatlósát, ill elvesztését siratja, s az egyetlen, mit érez, a düh és a harag. De minthogy érzelmi skálája csupán a negatív tartományban mozog, a jó, akinek általános érzelmi töltete a tengely pozitív oldalán van, így tudja őt legyőzni; a szélesebb tengely-tartalommal. Hű de bonyolult!
Tehát:
Ha egy gonosz örül, az max káröröm lehet = az x tengely negatív oldala. Ha bosszús = szintén.
Ha egy jó örül = x pozitív oldala. Ha pl dühös = az x tengely mínuszos oldala ---tehát ő sokkal nagyobb érzelmi területtel rendelkezik, s ez már önmagában eyg hatalmas fölény.

Amúgy nem őrültem ám meg :))

És csak úgy egyszerre, hirtelen, mintha csettintettek volna, megindult a hóesés. Nem apró szemekben, hanem fergetegben, a semmiből. "Jé" -gondoltam- "Ilyet még sosem.."
És a kesztyűbe bújt kezek lassan tovább sétáltak.

916

Már megint egy úúúúútált hétfő, amikor mindenki a munkába temetkezik. A metrón már a legtöbb ember felöltötte a kétségbeesett "mit vegyek Karácsonyra a családnak?" arcot, ami egyébként roppant muris tud lenni. Mindazonáltal én sem tudom, de ez most más tészta, a zsúfolt heti beosztás mellett talán megérti a család is, ha idén nem kapnak nagy ajándék halmot.

Tegnap már beindult a mézeskalács gyártás, de csak egy próbasütésre volt idő, a többi majd legközelebb kerül kisütésre és díszítésre. Amúgy hihetetlenül imádom, hogy pár alapanyagból isteni vacsorát lehet rittyenteni. Nyami!
A vizsgaidőszak egyre csak fojtogat, most már nagyon neki kell állnom, egy hét múlva vizsga, és két napon belül egy beadandót is el kell küldenem szponzorkeresésről és -találásról, indoklással, részletesen kidolgozott tervvel. Amúgy nem lenne ez gond, de arra azért kíváncsi lennék, hogy ki volt az a hülye, aki kitalálta, hogy pont az év ezen részére időzítse a vizsgapara hónapját.

Az emberek lázban égnek, az utcákon már érezni azt a másfajta hangulatot. Fura; egyetlen ünnep, és mindenki elnézőbb lesz hirtelen.

http://9gag.com/gag/57327/

Péntek

Ezt tegnap kellett volna kiposztolni. Zsear :D

A tegnapi tombolásra már nagyon szükségem volt. Előtte egy kis hangulatalapozás a B-terv nevű helyen Ronival és Mátéval. Igaz, hogy ezek után a Dürerbe vettük az irányt (ahová kis kitérő után és megfogyatkozva, immáron fele létszámmal mentünk). Max 5 percet töltöttünk a helyen, annyira minősíthetetlen volt. Az átlag életkor 17 év, a zene förtelmes, vulgáris kifejezésekkel teli. Hjah, manapság ez a divat?
Úgyhogy gyalogkakukk sebességgel átsuhantunk az eredeti terv szerinti Gödörbe, rimánkodva, hogy még tart a HS7. Még tartott :) És egész jó koncertet adtak; szülinapi volt, és Krisztiánék ezúttal nem voltak hanyagok, és nem unták látványosan az egészet. Egy jó nagy plusz pont oda. A hangulat nagyon jó volt, és a Márta c. számba aktívan bevonták a közönséget. Egyébként már tényleg nagyon koncert-hiányom volt, és noha reggel még 10 percig ültem az ágy szélén, azon gondolkodván, hogy beteget jelentsek vagy keljek fel, kibírhatóbbnak ígérkezik a mai nap, mint hittem.

Ádám ezúttal is tanubizonyságot tett gróf mivoltáról; még a fagyoskodás ellenére sem hagyta, hogy egyedül menjek Dürerbe, és még az éjszakait is megvárta velem, pedig már 24 órája volt fenn szegény. Kösziii

Ma esküszöm tényleg lefekszem már aludni, mihelyst hazaértem és levittem Chilit (és hegedültem egy órát). Holnap mézeskalács sütés felsőfokon, ipari mennyiségben.
Ötleteket szívesen fogadok karácsonyi ajándékokra. Alig lesz időm ezzel foglalkozni :(

Bácsi

Sokféle helyzettel találkoztam már a bankban, de olyannal, mint ma, még sohasem.
Két éve dolgozom itt, és idő közben megtanultam (mert meg kellett tanulnom) bizonyos mértékű közömbösséggel viseltetnem a munkám során felbukkanó emberek ügyes-bajos dolgai iránt. Voltak akik kiabáltak, mások elhaló hangon beszéltek, s volt olyan is, aki az értelmi képességeimet vitatta. Ilyes jellegű viselkedésük azonban akkor sem lehetnek kivételek egyes kötelezettségeik alól, és vissza kell utasítanom, ha valami nem az előírt módon történik. Banki világ...

Ma két év alatt másodjára fordult elő velem, hogy kiborultam, sírtam, és kényszerpihenőre kellett mennem, hogy megnyugodhassak. Egy idős, kedves hangú bácsi telefonált. A bal lábát levágták, és elesett, nagyon beütötte magát. Megkérdezte, hogy a szomszéd Mari néni befizethet-e a számlájára (igen). Mikor válaszoltam, és aztán elköszöntünk, nagyon kellemes ünnepeket kívánt, persze én meg viszont, és aztán, mikor már azt hitte, letettük, de én még őt hallottam, kitört belőle a zokogás. Az a keserves emberi hang, ami legbelülről jön, mélyről fakad fel, egyenesen a lélek legeldugottabb, legsérülékenyebb bugyrából. Olyan hang volt, ami által megjelent előttem a bácsi, láttam magam előtt, és legszívesebben átöleltem volna és azt mondtam volna neki: "Ne aggódjon, bácsi, minden rendben lesz". Mert néha az embernek elég egy vígasztaló mondat...

Egyre kevesebb időm van. Mindenre és mindenkire. Érzem, ahogy a vizsgaidőszak hullámai egyre csak tornyosulnak körülöttem; már körbevettek. Beugrott, hogy hopp, beadandó kell ebből, hopp, abból is, hopp, 21-én már vizsgám is lesz egy tárgyból. És mellette hopp, mikor fogok ajándékokat nézni, bevásárolni a szükséges dolgokat a lakásba, mosni, főzni, takarítani?
Ez a kilenc napos munkaidőszak brutálisan kegyetlen. Elnézést, de a golyóinál fogva lógatnám fel azt, aki ezt kitalálta!

Ha csak a metró felső részét nézzük, a világító lámpákat, akkor az egész olyan, mintha színházban lennél. Jó, persze sarkítva. Ilyenkor viszont nem látod a többi embert, a fejeket, a titkos összenézéseket, egymás bámulását.

Az jutott eszembe (és mostanában ez egyre többször), hogy ha valamilyen okból kifolyólag
A) metróbaleset lenne -kifutna a sínből a szerelvény-
B) túszdráma a metrón
C) tartós áramszünet
D) meghal a mozdonyvezető

akkor mégis hogyan reagálnék. Azt hiszem, hogy nem a pánikoló embertömegből lennék egy, sokkal inkább nyugtatnám az embereket (éljen az ügyfélszolgálat). De úgy mégis...ti mit tennétek?
Olyan helyzetekre gondolok, hogy
1.) Már egy órája ott rostokoltok, az áram is elment. Valaki odalép hozzád; "ki kell mennem...nagyon kell..."
2.) "Klausztrofóbiám van"
3.) "Félek a sötétben"
4.) "Rosszul vagyok"

Ja, igen. Rám férne már egy kávé.

(8)

Tegnap megint megszólalt...a csingiling zenedoboz. Lassan, ám most mégis vidáman tekert le pár hangot, magától. Tudjátok, milyen érzés volt? Mint amikor szélharang szólal meg..
Először még nem értettem, mi ez a furcsa dallam, majd amikorra tudatosult, akkor hallgatott el. Hátborzongató és mégis varázslatos érzés egyben... csak éppen nem tudom hová tenni. Jel? Üzenet? Mégis miként fogjam fel? Hogyan értékeljem, és...mit jelent?

Egyéb, megmagyarázhatatlan érzések is elfogtak tegnap, ezért volt végképp egyszerre hátborzongató és földöntúli...

U.i.: A félreértés elkerülése végett; a zenedoboz értelme túlnőtt már azon, hogy kitől kaptam. Mindannak a jelképévé vált, ami én vagyok. Benne van a gyerekkorom, a múltam, az érzéseim. Egyetlen pici fadobozban. S ha elkezded forgatni az apró kurblit, felcsendülnek régi képek, hangok, illatok. Múlt-esszencia. Ezt jelenti nekem a parányi csilingelő szerkezet.

Megmaradt a hó!! És legalább 1-2 centis, de ez menten kiderül, ha leviszem Chilt (pillanatok kérdése) :P

Juhííííííj!!! Hogy fog örülni neki :)

Végre péntek. Holnap egy Vállalatgazd.tan, aztán iszkiri haza. Akinek meg van kedve Vasárnap kijönni a Gödörnél megrendezett Roland Ritmus Napra, ahol számos improvizáló művész-zenész fog fellépni, és mindezt ingyé', azt szívesen veszem.

A PMS tombol, a fejemen már két undorítmány is hencegve tüntet, hatalmas transzaparenssel..fúj! Ilyenkor idegesítenek az emberek a metrón, a "mindenki bámul mindenkit", úgyhogy be is csuktam a szemem, ám ilyenkor meg azzal kell számolni, hogy mindenki mer téged nézni, hiszen te nem nézel vissza. Ha kinyitod...woálá, mindenki ártatlannak álcázva magát rebbenti másfelé a szempilláit.

Na de nem szabad ám a magas rezgés alá zuhanni, mert az más dolgokat is maga után vonz, csak éppenséggel a PMS ezen időszakában reggelente morcosabb vagyok...azt hiszem.
Legalább végre szabad a hétvégém, csak szombaton lesz fél 1-ig suli, de ezt már írtam.

Via Appia

Érdekes; jó rég volt már, hogy utoljára rágyújtottam arra a bizonyos mágikus, füstölgő rúdra, és mégis; ha megérzem a marihuana szagát...illatát(?), azonnal felkapom rá a fejem, s keresni kezdem, vajon honnan jöhet. Mintha megnyugtatna, ha tudnám a forrását. Mint ahogyan a ma esti kutyasétáltatásnál. Jellegzetes, semmi mással össze nem téveszthető bukéjú füstje egy-két másodperc erejéig visszarepít ilyenkor a hajdani időkhöz. Nem édes nosztalgiával, csupán amolyan szimpla visszatekintéssel. Hogy beleszívnék-e, ha az orrom alá tartanának egyet? Fogalmam sincs. De ha rágondolok, enyhe émelygés és szédülés fog el, mint amilyen a hatása is. Érzem -csupán elképzelve is- azt a fajta buta tompaságot, belassult életnézetet, és erre nekem már nincs szükségem.

Ma Chilivel nagy sétát tettünk, és a Tomori köznél fordultunk be. Meg akartam állni a zongora üzlet előtt. A kirakat üvegéhez hajolva azon gondolkodtam; vajon aki itt dolgozik, olykor leül-e játszani a hatalmas koncert zongorákhoz. Ha én ott dolgoznék, biztosan így tennék.

Tegnap megismertem a helyi bolond nénit, aki onnan kiindulva, hogy "a kutya egész álló nap reggeltől estig ugat", azon át, hogy "maga a konyhában lévő vasszékeket(!!!) tologatja és borogatja", odáig is kiterjedően kiabált velem, hogy "reggelente zubogtatja a vizet". Hogy ő nyugdíjas, és a "gyerek reggel fél 7-kor megy iskolába, korán kel, és azt kell hallgatnia, hogy maga a fürdőben zajong". És persze mindezt egy szuszra. Ügyfélszolgálatos létemre, minden bevetett trükk ellenére sem lehetett mit kezdeni vele. Csak mondta, mondta, mondta, mint akit felhúztak, és beletörött a kulcs. Megelégeltem és otthagytam. Aztán meggondoltam magam; visszamentem és közöltem vele, hogy miután én sem vágtam az ő szavába, most lesz szíves ő is ugyanerre. De mondhattam neki bármit, a kompromisszumkészségtől kezdve az együttműködési készségemen át a megértésemig, miszerint őt zavarja minden dolgom, de mintha elsüvítettek volna a füle mellett a szavak. Félbeszakított (csak azért is), és kiabálva fröcsögött tovább. Pedig a mellette álló kisfiú is rászólt, hogy "Mama, hallgasd már meg, ő is meghallgatott téged". Gondolhatjátok, mennyire el voltam keseredve ezek után. (Amúgy beszéltem a főbérlőmmel, és nevetve mondta, hogy azzal a nénivel tényleg ne foglalkozzak, ja, és amúgy a vízcsövek nem is azon az oldalon vannak, ahol ő lakik, pláne, hogy ő egy lépcsőházzal odébb van).
De amúgy komolyan; mi köze van például ahhoz, hogy én reggel zuhanyzom-e vagy este? Vagy azt például végképp nem értettem, hogy mégis miből hiszi, hogy vasszékek vannak a konyhában, no és pláne, ha a gyereke reggelre megy, akkor őt meg pláne nem zavarja, ha én ugyanúgy reggel készülődöm. És hát...a csövek tényleg nem is arra vannak. No de mindegy.

Szóval elhagytam a tett színhelyét, és feljöttem a Kuckóba. Kb 5 perc után kopogtak. Egy lány volt az, s mint utóbb kiderült, felettem lakik, Leilának hívják. Csak szólni akart, hogy azzal a nénivel ne is foglalkozzak, mert bolond. Már többször volt szerencséje neki is hozzá. Aztán azon kaptuk magunkat, hogy fél órája beszélgetünk-nevetünk-sztorizunk, ami közben kiderült egyébként az is, hogy Chili max reggelente ugat, vagyis inkább sírdogál, de az utóbbi időben már egyre ritkábban. Aztán megtudtam, hogy a barátjával lakik itt, és nagyon izgult, hogy vajon milyen lesz összeköltözni, mert hát az úgy tényleg más...

Aztán miután elment, rá 5 percre a szembe szomszéd néni kopogott be, és átnyújtott egy tál gyümölcsöt, egy mikulás csokival egyetemben :) Akkor azt hiszem mégsem lehetek olyan szörnyű szomszéd.

Vicc

Nővérem ma reggel azzal a hírrel fogadott, miszerint tegnap egy órán keresztül azon nevetett, hogy eszébe jutott egy emlékkép rólam. Úgy kb két-három éves lehettem, és nem tudtam még mit jelent viccelni. Állítólag követtem a családtagokat, és a következő jelenetet adtam elő:

- Mondjak egy viccet?

- ...

- Csámcsog a hörcsög.

És nevettem... hiába próbálták elmagyarázni, hogy ez nem vicces, és egész nap ezzel a kis közjátékkal borzoltam a kedélyeket :)

Noha tegnap mindössze 3 órát sikerült aludnom, este mégis repesve vártam, hogy végre zumbázhassunk Fannival. És ismét hihetetlen gyorsasággal elröppent az 1 óra aktív ugra-bugra.
Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen "nőiességi gyökök" szabadulnak fel közben; a mozdulatok kecsessége és ritmusossága. Vannak flamenco mozdulatok is, olykor salsa, olykor pedig hip-hop elemekkel vegyítve a táncos tornát. Hű!

Teljesen odáig vagyok meg vissza :)
Már csak rá a szakdolira kéne ráfeküdni, mert még mindig csak a szép- és a szakirodalmat olvasgatom, de most már neki kéne ugranom legalább az első 5 oldalnak. Az nem olyan sok. Nem? Úgyis csak elkezdeni nehéz a dolgokat, a többi már jön magától. Bárcsak össze tudnék kaparni egy milliót forintot :))

Vajon miért mondják: "Jaj, ne légy olyan mimóza"?? Mikor nézzétek csak, milyen szép a Mimosa Pudica

Miért van az, hogy a legtöbb ember nem szeret magában lenni? Ez alatt az egyedüllét alatt nem a "kapcsolat nélküliséget" értem, hanem azt, hogy nem szeretnek magukkal időt tölteni; a kádban elmélyülni, kiülni a magányhelyükre egy forrócsokival vagy csak úgy, nézelődni-meditálni. Sőt, a legtöbben furán néznek rám; "mi az a magányhely? És ott egyes egyedül vagy? Miért? És az miért jó?".

Kell, hogy minden elcsendesüljön. S mikor meghallod -apránként- először a madarak dalát, aztán a víz hullámzását, a fűszálak súrlódását, és mikor minden zavaró városi zaj távolba kerül, meghallod majd a saját belső hangodat. Hát ezért kell egyedül lenni (vagy a kutyáddal). Hogy meghalld a saját belső lüktetésed. Ezért jó a fürdőkádban is hosszú (tíz)perceken át ejtőzni; mert végül minden elcsendesül, s egészen mennyei érzés vesz körül; az édes semmittevésé.

Van valami egészen különleges abban, amikor az ember forró csokit iszik. Mmm de nyami (pedig ezt a szót állítólag nem illik evés...ivás... közben mondani). Mintha a mennyekben éreznéd magad, no persze csak ha igazi forró csokiról van szó. Én személy szerint a fehércsokis változatától szállok a felhők fölé. Mmmmmmm és nyamm még egyszer :P

Uh, mindjárt összerogyok, olyan fáradt vagyok, még két energiaital után is. És nem dőlhetek ám le, mikor hazaérek, mert egyből Chili, jó sok séta, végtagmegmozgatás, aztán meg iszkiri zumbázni. Azt hiszem, ma úgy fogok bedőlni az ágyba, mint egy zsák krumpli. Istenuccse, alászolgája.

Élet

Milyen is, mikor végre azt érzed, olyasmit kapsz, amire mindig is vágytál? Hogy milyen, mikor elkerekedő szemekkel tapasztalod, hogy 'Ádám almái', 'Amélie csodálatos élete', egyéb művész filmek, könyvek (Zabhegyező, stb), a mindent determináló gyerekkor... ? Elmondjam? Azt, hogy ÉLEK.

Tegnap megnéztük az 'Ádám almái' rendezőjének egy régebbi filmjét. 'Gengszterek fogadója' címet viseli, és az előbbi két főszereplője (a pap és a skin head) szintén előkelő helyet kaptak ebben is, egy teljesen más karakterleosztásban. Legalábbis a pap homlokegyenest eltérő személyiség volt benne, mint amikor naív önhazugot alakított, a "skin head" figurája csupán annyiban tért el, hogy ezúttal öltönyt viselt, és viszonylag gyorsan rátalált a megtérés útjára.

Szeretem, ha művész filmekben is lehet utazni. Elmélyíti a dimenziót két ember között, ha kb azonos az érdeklődés szintje. Szerintem. És megnézzük majd a 'Képzelt szerelmek'-et Eszti ajánlására, és a 'Mr. Nobody' is jön lefelé a gépre.
Még nem mondok semmi lényegre törőt, és következtetéseket sem akarok még levonni. Túl korai lenne.

Ma ZUMBA!!! :))

Énekelj!

Jó ideje beette magát a tudatomba az a hit, hogy ha szélharangot hallok (amit én csak úgy hívok; varázslat hang -ha a kis szélcsengő ugyanis kagylóból vagy kerámiából van, csingiling hangja olyan, mint a mesékben a varázslat hang), szóval hogy ha meghallom a szélharang hangját, az egy mágikus pillanat. Tegnap kétszer is a részese voltam, a legváratlanabb pillanatokban, és ráadásul olyan helyen, ahol naponta többször megfordulok, s mégis (noha erre a hangra mindig minden körülmények között azonnal felfigyelek) eladdig még nem hallottam arrafelé.

Pár napja úgy érzem megint, hogy valami nagyon jó és nagyszabású fog történni.

Amúgy múlt héten itt volt Hugi, és sokat beszélgettünk, kávéztunk, krumplit pucoltunk, főztünk. Van olyan, hogy valamit régóta nem csináltatok már (bicikli, futás, korcsolyázás vagy akármivel behelyettesíthető e képlet), és mikor újból elkezditek, felteszitek magatoknak a kérdést: "Hogy tudtam erről mind ezidáig lemondani, ezt az érzést nélkülözni?" Nos, ez a gondolatsor pörgött a fejemben. Mert olyan édesen jóleső volt végre helyreigazítani a szálakat, és újból a közelében lenni.

Volt egy valami, amin nagyot mulattam; ex lakótárs ugyanis valami olyasmit írt neki még régebben, hogy "legyetek sokat Rékával, ő most úgyis jobban rászorul". Talán nem pont ezekkel a szavakkal fogalmazta meg, de ez volt az értelme. Ténylegesen nagyot kacagtam, mert úgy tűnik, ex lakótársnak fogalma sincs, hogy amióta szétköltöztünk, a szerencse csillagom felragyogni látszik, egyébként meg -igen, tudom, annyiszor mondom- imádok itt lakni, és olyan jól érzem magam, hogy az szinte szavakba sem önthető.

Egyébiránt tegnap megérkezett a mosógép; Zanussi csoda, halk, elöltöltős, és imádom. Imádok itt lakni :) és tudjátok, mi van? Boldog vagyok!! És köszönöm az összes barátomnak. Mert nélkülük azért... hát nem lenne így. Mert minden egyes nap minden egyes olyan perce, mikor valamelyikőtökkel beszélek vagy levelet váltunk, olyan pillanatok, amiket soha másra nem cserélnék. Nem kezdek neveket sorolni, az olyan... közhelyes (és amúgy hosszú is) lenne :) Ti MINDANNYIAN tudjátok, hogy rólatok van szó. Ugye? ;)

Na de nem nyáladzom tovább, mert a végén a monitorotok alatt fel kéne törölni a tócsát. Szép napot mindenkinek!

Mindenesetre minden kedves olvasómnak a következő számot küldeném. Jó reggelt, és további kitartást a mai napra!

Tudom, nekem sok minden később esik le, mint amúgy másoknak, de az utóbbi pár napban szenzációs felfedezéseket tettem.

A múlt héten a melóhelyen oktatáson voltunk. A pasi, aki tartotta, mondott valamit, ami beleégett a fejembe. Hogy ha olyan dolgot csinálsz, amit azelőtt nem, olyat, ami teljesen szokatlan, sőt, esetleg olyan, amitől még tartasz is.... miután megcsináltad, úgy érzed, hogy ÉLSZ.

És mennyire igaz! Legyen szó sziklamászásról, repülésről, egy új munkáról, egy új ízről...

Amúgy életemben először saját magam festettem be a hajam. Fogalmam sincs, miért ódzkodtam ettől eddig, s hogy miért gondoltam, hogy amihez hozzáfogok, azt feltétlenül el is baltázom. Mert hogy éppenséggel jó lett. És még ha ilyen kis apróságról is van szó, tudjátok mit, én büszke vagyok rá.

Kedden megint Zumba, és én már alig várom :) Addig "már csak kettőt kell aludni" -ahogyan Fanni is mondja.

Jó nap

"Thank God I'm a woman" -áll az Orsay butik falán. Jó érzéssel töltött el, hogy megmondjam az igazat. Egy pillanatra belegondoltam, hogy mennyi mindenben más a két nem. Nem, szó sincs róla, hogy most fikáznék bárkit is, mert nem. De tényleg isteni érzés nőnek lenni. És persze mint ahogyan mi sem fogjuk megtudni, milyen a férfi lét, úgy ők sem, milyen a szoknya innenső oldalán. Köszönöm, hogy nő lehetek! :)

Tegnap "tuuuudod mit, megérdemlem!" alapon vettem magamnak egy szoknyát (fodros, és a maga nemében elég rövid), és egy mályvaszínű harisnyát is. (Pedig eredetileg csak két ujjatlan felsőt és egy tornanacit akartam -amiket sikerült is találnom végül). Érdekes...miért tud egy vásárlás ekkora örömöt okozni? :))

És még Chilike is tündérien jó volt, nem szedett szét semmit, pedig rábíztam a lakást, mindenféle szájkosár és gallér nélkül. Huhúúú! :))

Beszélgetések Csernus Imrével

"Önbizalomhiánnyal nem lehetsz szerelmes. Az ilyen kapcsolatok tartóssága, stabilitása ideiglenes -az mindig egyenértékű a támaszkodással.Ez a társfüggőség alapja. De ez nem szerelem

-És amikor észrevesszük a valóságot -már nem bocsátunk meg?

Kinek? Önmagunknak? Hogy milyen barmok voltunk, hogy nem akartuk meglátni? Azért, mert szeretetéhesek voltunk? Mert magunkat nem becsültük? Aki belső bizonytalansággal, önbizalomhiánnyal küzd, annak a szerelem valójában színtiszta kompenzáció. Saját, nem létező biztonság megteremtése, illetve a megteremtés illúziója."

"Az emberek zöme tele van frusztrációval. Ha a pasikat vesszük, a szexualitás komoly gond, mivel az ő szemszögükből nézve akkor jó, ha magasan teljesítményorientált. Emellett jellemző rájuk az emocionális infantilizmus. Nem merik az érzéseiket kimondani, kimutatni, megélni."

Hajnal

Sürgés-forgás, bringa, elhatározás a zumbára, reggeli játékkal egybekötött séta, szülőket látogatás, nevetés, ágyba ájulás -kb így írnám le a mostani napokat. Szeretem, ha ez van, csak mondjuk ezeket a hajnali 3/4 5 -ös keléseket tudnám nélkülözni, mert még 8 óra alvás sem elég ilyenkor, avagy simán visszaaludtam még volna úgy 4 órát.
Amióta Zsó&Ádám nálam volt csütörtökön(?), azóta teljesen fordult a világ, és szerencsére a pozitív irányba.

Hála a vasárnap reggeli forgalommentességnek (éljenek a kihalt utcák, kereszteződések, sárgán villogó lámpák, és az álmosan ténfergő -piacra sétáló, kutyát sétáltató- emberek, ilyenkor egészen egyszerűen csodálatos tekerni), 29 perc (!) alatt beértem. Az már wáow! :)

Pozitív

Na csak mert az előző napokban olyan sok panaszkodó bejegyzés volt:

Először is; szeretném megköszönni a tegnapot Zsónak és Ádámnak!
A hangulat végleg a tetőfokára hágott, és az is kiderült, hogy a sarokkád tökéletesen alkalmas három személy számára egy "száraz party-ra", sőt, igazából többen is elfértünk volna, de ez így volt kényelmes.

Zsó jelenléte nagyon pozitívan hatott, és őszintén szólva jó adag inspirációt kaptam tőle a szingli létérzéssel kapcsolatban. Hála neki megértettem egy nagyon fontos dolgot, amit igazából eddig is felfogtam, csak tudjátok, van az úgy, hogy egy bizonyos információt nem fogadsz el, ha X mondja, ám ha Y helyről értesülsz róla, jön a megvilágosodás. Nos, az én katalizátorom most Zsó volt. Köszi :)

Jó dolog, ha fordul egyet a világ -a pozitív irányba-, és az, hogy ebben a barátok mekkora nagy szerepet játszanak, az el sem mondható. Na de nem ömlengek.
A mai napom -még ha fáradtan is, de- nagyon jól indult, és még Chili sem hisztizett, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy bevezettem a reggeli játékot, vagyis hogy a reggeli sétákhoz állandósult az új kötélből készült játéka, amit dobálok neki, meg húzós-morgóst játszunk :)

Ma pedig irány a mozi! Irány az önépítés és -fejlesztés! :)

Egy szép ajándék a Kuckómtól

Azt egyébként nem meséltem, hogy a múltkor, mikor arra jöttem haza, hogy szegény pici kuckóm cifit-cafatokban van, és mindez Chilinek köszönhető, mérgesen a romok eltakarításához kezdtem, a földön egy fekete valami volt. Nem tudtam beazonosítani, de a mérgem nem is törődött vele. Ám ahogy arrébb sepertem, kosznak vélvén, az hirtelen megmozdult. Még szerencse, hogy nem nagy mozdulattal használtam épp a seprűt, sőt, éppen egy apró mozdulat volt, amit tettem. Meglepődtem. És ahogy közelebb hajoltam, észrevettem, hogy az egy pillangó. De hogy? Hiszen az ablak csukva volt. Ezernyi gondolat suhant át azonnal a fejemen. Többek között hogy még szerencse, hogy Chili nem is bántotta. Odatartottam a kezem, ő pedig engedelmesen az egyik ujjamra mászott, majd az ablakpárkányra tettem. Hálául megrebegtette a szárnyait, és kitárva hagyta őket. Gyönyörű pápaszemes pillangó volt. A barna fajtából. De nem értek ehhez.

Nyitva hagytam az ablakot, közben pedig tovább takarítottam. Néha odasandítottam, de továbbra is csak ült ott a párkányon. Aztán levittem kuttyot, tettem-vettem, jött Sanyi, és órák múlva a pillangó még mindig ugyanott. Olykor megbillentette a szárnyait. Egyből Mutocska jutott eszembe, akinek egyszer a táskájára szállt egy, s aztán a vállán utazott és asszisztált egy konferenciát is, miközben Mutocs fotózott.

Beszéltem hozzá, megkérdeztem, honnan jött és hogyan tévedt a mi kis szerény hajlékunkba. Csak állt ott kérdőn, és nem válaszolt. Chili is odajött kíváncsiskodni, és mikor megmutattam neki a lepkét, csodával határos módon nem akarta bántani. Még beszéltem egy kicsit a pillangóhoz és megköszöntem neki, hogy iderepült. Odatartottam egy papírzsepit, ő átmászott rá. Kitettem az ablakból. "Szállj, kicsi pillangó, szabad vagy!" -de meg sem mozdult. Libbentettem egyet a zsebkendővel. Semmi. Másodszor. És hopp, szárnyra kapott, és tova repült.

Imádom a pillangókat. És úgy gondolom, ez egy JEL volt. Jel, hogy bármi is történjék, nyugalom, a türelmem (pl Chilivel szemben) meghozza majd a gyümölcsét. Tudom, hogy jel volt. Ez olyan dolog, amit érzel.

Még szerencse, hogy vannak a barátok.

Fura irónia a Sorstól, hogy a szeretkezés világnapját pont a névnapomra kellett időzítenie, na de mindegy. A lényeg, hogy emelt fővel és egész nagy adag jókedvvel vegyített lett az este, még ha engedtem is kishajókat az útjukra. No de a lényeg; a szellemi újjászületés, és az, hogy pokolba a magam előtt görgetett karmikus adóssággal! Egyszer s mindenkorra következetes lénnyé kell váljak.

Tegnap felhívott Dé. Minthogy már nincs a telómban a száma, gyanútlanul vettem fel, majd beszámoltam neki arról, hogy épp a nem legalkalmasabb szituáció közepette hívott. Azt mondta 10 perc múlva visszahív. Ekkor -mivel épp beszéltem- az üzenetrögzítőmet ő sem ismerte fel. Aztán hívott még egyszer, na ekkor viszont letiltottam a hívólistáról. Mint utóbb kiderült, ez nem jelenti azt, hogy ne tudna sms-t küldeni. De addigra belátta, hogy tényleg nem érdekel, bármit is akar mondani. Úgyhogy küldött egy szimpla "Boldog névnapot!" sms-t. Most mit mondjak? Fogalmam sincs, miért rója még mindig körülöttem azokat a bizonyos köröket, mint a vadászó állat a vad körül, minthogy már régóta nem vagyok az ő elejtendő prédája, ő pedig nem az én vadászom. Tökéletesen tiszta sor, és a legutóbbi találkozásunk alkalmával számomra ki is derült. Akkor a számára miért nem? Igazából nem várok választ. Mert nem érdekel.

Kell egy jó csajos film most.

Na így kell elrontani, totálisan lerombolni egy szépnek ígérkező napot. Az eső is pont akkor kezdett el cseperegni, amikor... no de hagyjuk.

Ma a kádban áztatva magam, a habok között, azon gondolkodtam, hogy milyen kevésszer hagyjuk, hogy körülvegyen minket a csend. Amikor sem a rádió, sem a számítógép nem szól, csupán az elszigeteltség édes semmittevésében, a kavargó gondolataidat kiszívja a víz, s aztán, miközben már a kilépőre csöpögnek a vízcseppek a törölközőbe csavart testről, távoznak a lefolyón. Megtisztultál.

De mindenki fél..

Égő

Na még gyorsan annyit, hogy:
Bámulatos, hogy az embereket, anélkül, hogy tudnának róla, rá lehet szoktatni valamire. És ez most, akármilyen önelégülten is hangzik, az én érdemem. Mármint amit most fogok megosztani veletek. Apró öröm, de öröm.

Szóval a női mosdóban mindig égett a villany, itt a munkahelyen. Akkor is, ha épp senki nem volt bent. Így pár hónapja mindig, mikor kimegyek, lekapcsolom magam után, mert ugyan miért égne feleslegesen, óvni kell a Földet! Szép lassan mindenki átvette ezt a szokást, és már másnak is automatikussá vált a mozdulat, így ha bemegyek a helyiségbe, és senki nincs benn, sötét van. :)) Wííí, hát ez tök vicces.
Magam sem tudom, miért örülök ennek annyira, és valószínűleg másnak fel sem tűnne, de ez most egészen "felvillanyoz" :D

Minden jó

Ti voltatok már úgy valakivel, hogy olyan kellemes a hangja, hogy legszívesebben egész álló nap hallgatnád? Én eddig két ilyen emberrel találkoztam életemben...hárommal... és mindannyiuk srác. Valahogy tök önkéntelenül, de elképzeltem, ahogyan egy ilyen hang esti mesét olvas a gyerekeknek... hát én is ott állnék, az ajtófélfának támaszkodva, és mosolyogva hallgatnám, ahogyan...
Ááááh, már megint ilyenekről fantáziálok! Mi lenne, ha valaki helyettem állna az én sarkamra, és ösztönözne arra, hogy eltereljem a gondolataimat az ilyesfajta kérdéskörökről? Én nem tudom, mi van velem, hogy mostanában egyre többször járnak ilyen anyasági gondolatok a fejemben, de fel kéne szerelni egy STOP táblát a fejembe, valami jól látható helyre, hogy az agysejtjeim számára is tiszta sor legyen, hogy ilyesmiről kár még, meg hát nem is igazán időszerű.

Az ősznek már azt a szakaszát éljük, amelyikben már piros, vöröses és bronz barna levelek is hevernek a földön. Mellettük a sárga igazán szép kontrasztjával. Bárcsak reggelente több időm lenne futkározni Chillel, de így is fél órával korábban kelek fel a szokásosnál.
Sokszor gondolok arra, hogy ha több napig, sőt, akár egy hétig kirándulnék Chilivel, sátorozással egybekötve meg minden, akkor kialakulna-e az az összeforrott kapcsolat, mint ami bizonyos gazdiknál és kutyájuknál. Mert így, városi kutyaként ugye, örül, ha végre kint lehet a szabadban, és olyankor minden energiáját beveti. De mi van, ha állandóvá válik a "szabadban" levés állapota? Eskü nyáron ki kell próbálni, amikor jó idő van. Egyhetes túrázás, a természetben. Néha közbeejteni egy-két falut, hogy beszerezzünk minden szükségest, meg hát valahol mosakodni sem ártana (esetleg egy közeli folyó, patak?). Hűűűű, na erre most rákattantam :)
Ki tart velünk?

Hogymiii?

Elég lestrapálóak a napjaim, úgyhogy ezúton is szeretném hírül adni, hogy mindössze ez a hét az, amelyiken még tudok találkozni bárkivel, a következő hetektől fogva ugyanis szigorúan a szakdolgozatommal szeretnék foglalkozni.

Más: Eldöntöttem. Hogy visszavonhatatlanul magammal (és Chilivel) fogok foglakozni a jövőben. Mert mindig mindenki másra szánok időt, csak éppenséggel magamra nem. Kezd túl sok lenni ez az egész, és totál ki vagyok fáradva.
A másik dologgal; a magánnyal kapcsolatban (mert lehet ám úgy magányos az ember lánya, hogy közben nyüzsögnek körülötte -hála az égnek- a barátok), lefektettem (mehehe, erre a szóra felhuhogott egyetlen baglyom :D) magamban néhány szabályt:

1. Aki akar, az küzdeni fog értem.
2. Ergo nem én vagyok az, akinek küzdenie kell a másikért.
3. Ezt mindenkor kötelességem be is tartani
4. Akkor is, ha dél-dakotai gyerekek potyognak az égből
5. Hagyjam, hogy a másik elbűvöljön
6. Nem a párkapcsolat a világ legnagyobb kérdésköre és megoldásra váró egyenlete. Ott vannak például a delfinek. Őket ki menti meg?!?!
7. Nem jut eszembe több.

U.i.: Mindenkinek ajánlom a 'Grú' (Despicable me) c. animációs filmet. Iiiimádnivaló, és annyit lehet rajta nevetni, hogy még :)

Robokutyi

Tegnap Chili már totál kivolt attól, hogy a megszokott szeretet-elhalmozásnak csupán redukált adagját kapja, és olyat csinált, amin kb leesett az állam. Leültem tudniillik az előszobai szekrényre cipőcipzárt felhúzni, majd megálltam egy pillanatra, és a kezeimet (tenyérrel felfelé) a lábaimra tettem. Chili odajött, és úgy belesimította a fejét, mintha én simogatnám --a kezeimhez dörgölőzött, szinte szeretért könyörögve. Pedig nem arról van ám szó, hogy nem dícsérem és simogatom. Csak kevesebbet, mint eddig, mert ezt most így kell csinálni. Be kell tartanom.

Hát ezen jelenet után nem nagyon ment. Megijedtem, hogy ez talán kegyetlenség, hogy ő ahhoz szokott, hogy folyton simogassam meg ajnározzam, érthető, ha ez hiányzik neki. Így láthatatlanul is átbillentem a határvonalon, és cirógattam, stb. Hát...ma reggelre meg is lett az eredménye. Reggel ugyanúgy húzott a pórázzal, s csak nagy nehezen tudtam megértetni vele, hogy ne húzzon (ilyenkor mindig meg kell állni, és amíg közelebb nem jön, annyira, hogy ne feszüljön a póráz, valamint le kell ülnie). De ha még csak ennyi lett volna. Szabályosan nem engedett elmenni otthonról. Kiszökött mellettem, hisztizett, nem volt hajlandó visszamenni a lakásba. Megmakacsolta magát, és ha sikerült becsuknom magam után az ajtót, éktelen ugatásba kezdett.
Már kimentem a kapun is, és csak nem hagyta abba. Visszamentem, megfogtam a pofácskáját, úgy, ahogyan komoly beszélgetéseknél szoktam (nem durván), és mélyen a szemébe néztem:
"Fog fel, ha továbbra is ezt csinálod, el kell szakadnunk egymástól. Ezt akarod talán? Mert most már élesben mennek a dolgok, Chili! Viselkedj normálisan, különben el kell búcsúznunk, és én azt nem akarom!!"
Utána egyetlen halk sikkantást hallatott, de aztán csend volt. Reméljük, hogy 1. mindent rendben találok otthon. 2. az idő nagy részében csendben van.

Mellé

Megint rám tört valami lelki trutyi. Fogalmam sincs, már megint mi ez, csak egyszerűen ide mellém ült, és szóval tart. Hirtelen megint sajogni kezdett idebent az a valami, amit legtöbbször szívnek hívunk.

És megy Moby meg Adele, és csak ülök itt és az Életen gondolkodom. Meg azon, hogy vasárnap, mikor kétválasztásos menüvel fogadtam anyuékat, arra utalgattak, hogy én még nem is éltem együtt fiúval, pedig hát ennyi idősen már lassan azért illő lenne..húzzak bele...

hát..hogy mondjam. Nem esett valami jól. Olyan érzés, mintha valamit kvára rosszul csinálnék.

Egészen frissnek érzem magam, egészen szabadnak, és hovatovább; boldognak. Köszönöm!!

Álmomban Marcicát ölelgettem. Nagyon hiányzik...Egyszerűen mérhetetlenül vágyom rá, hogy újból megcirógathassam, babusgathassam, szeretgethessem.
Tegnap, mikor a Fiastyúk utcánál sétáltunk Chilivel, találkoztunk egy cicával (ő kerítésen belül volt), aki úgy nézett ki, mint Marc'. Ő persze egyből felborzolta magát, és persze fújtatott, jelezvén, hogy nem, egyáltalán nem akar játszani Robokuttyal. Ez persze említt blökink számára nem volt ennyire nyilvánvaló, mert hát ő totálisan beleélte magát, hogy végre találkozhat Marcival. Csak hát... az nem ő volt.

Esküszöm, azon gondolkozom, hogy legyen-e egy kisciccem. De hát persze nem lesz. Hacsak nem talál rám egy elhagyott nyáverka:P

Kuckó

Valahogy fura érzés, mikor munkába indulva egy férfi épp azt a magnót túrja ki a szemétből, amit előző este én tettem oda. Hogy egyáltalán... nem tudom.

Ma van az első nap, hogy Chilike egyedül maradt a Kuckóban (Zsó, a kifejezést tőled loptam, egy zseni vagy :) ). Hagytam otthon neki egy cupákos csontot rágni, egy bolti rágcsáló csontot, egy tépkedhetős labdát, a kedvenc, hajdanán még sípoló labdáját, meg egy frizbit. Ezekkel mind le tudja magát foglalni. Imádkozzatok kérlek, hogy minden tökéletes rendben legyen, mire hazaérek! Az előszoba ugyanis túl pici lenne neki, ezért a konyhát is nyitva hagytam neki. Így legalább ablak is van, amin tud nézelődni. Reggel lábtörlés közben elmagyaráztam neki, hogy ezt vegye előléptetésnek, ugyanis ha netán ramazurit merne csapni, könyörtelen leszek, és csupán egy előszobányi területre korlátozom majd a hatókörét. Megbízom benne -ne szúrja el :))

Tegnap már kicsinosítottuk a konyhát, vagyis felkerültek a képek, meg az egyik parafatábla is, ahová kiteszek majd minden fontosat.
A szobában felállítottuk a tv állványt és a könyves polcot. Drága Sanyi megcsinálta az ajtókat, drága Anyuc pedig segített a takarításnál. Vasárnapra pedig várom őket az első vacsira :)

Fura

És igen, van itthon is net már :)

Nagyon fura álmom volt. Hosszú, egybefüggő történet. Minden ott kezdődött, hogy egy tábor féleségben voltunk -nagyon sokan. Ott volt Lilla és Zsófi, a többi ember ismeretlen. Egy előadásra indult be mindenki egy hatalmas előadó terembe (olyanba, mint amilyen z egyetemeken, főiskolákon van). Minden, ajtón belépő ember kapott egy jóskártyát. Az enyémen az szerepelt: "Az Igazi", fekete-fehér színei voltak, inkább az utóbbi dominált, és egy ház volt rajta, előtte egy lány állt, lándzsával a kezében. Párunkat összecsukható székre ültettek, és ekkor történt az első furcsaság. A szék egyszer csak a terem egyik végéből a másikba csúszott velem őrült tempóban, majd mielőtt nekiütköztem volna a falnak, megfordultam a székkel és ugyanez vissza. Valahogy közben leugrottam róla. Ekkor lépett be a szárnyas bejárati ajtón A Mágus. Ekkor valaki azt mondta nekem: "Menekülj, különben elrabolja a lelked!" -a Mágus még nem vett észre, úgyhogy hátsó ajtón mentem szembe a rengeteg befelé jövő emberrel. Amint az ajtófélfához értem, rezgést éreztem a vállamban, és egy hang megszólalt: "A kiválasztott menekül. Ha éjfélig nem kapod el, elveszted". Tudtam repülni is, és fel akartam szállni a házak fölé, amikor megláttam, hogy valaki kilép azon a kapun, amin én is kijöttem az előbb. Tudtam, hogy engem keres. Ő is tudott repülni, és megállt velem egy szinten. Bántani akart.

Az jutott eszembe, hogy egyetlen esélyem van; ha a lelkére hatok. "Képzeld magad egy pillanatra az én helyembe; menekülnöd kell, pedig azt sem tudod, miért. Bántani akarnak, de te nem is csináltál semmit. Mit akarsz tőlem? Elmondád végre, hogy mi ez az egész?". Hát így történt, hogy megértette. És az ő oldalukról átállt az enyémre. Hosszú fekete haja volt, és Szabinának hívták (pedig fúj de utálom ezt a nevet). Gyönyörű lány volt, és boszorkány, ahogyan én is. Csak ő tisztában volt az erejével, míg én aznap jöttem rá erre a tényre.

Segített menekülni, túlélni éjfélig. Ha akartuk, láthatatlanok voltunk. Ha akartuk, repültünk vagy éppenséggel a tükör másik oldalára kerültünk, így bújkálva. Egyre jobb barátok lettünk.

Elértünk egy helyre, ahol keresztények meneteltek. Ránéztem Szabinára. "Ők keresztre feszítik a boszorkányokat. Ha odamész, ők rabolják el a lelked."

Aztán elértük a város szélét, ahol sok fa volt, házak és sok ember. Közben A Mágus rájött, hogy akit értem küldött, elárulta őt és mellém szegődött. Hirtelen egyre nagyobb szél kerekedett; fákat csavart ki, traktorokat kapott fel, háztetőket tépett ki a helyükről. Az emberek pánikoltak, mi pedig Szabinával segítettünk; megmentettünk sok embert. A Mágus közeledett; a vihar erőssége jelezte, hogy egyre közelebb ér. Szabinával bemenekültünk egy szemben lévő házba. Ahogy beléptünk egy szobába, hirtelen ott termett A Mágus is. Egy szemvillanásnyi időnk volt. Elbújtunk a tükörben. Ő belenézett, és akkor észrevett minket. Éktelen haragra gerjedt, s robbantani készült, ám mi gyorsan teleportáltunk. A mosdóba. Az óra éjjeli tizenkettőt ütött. Szabina halálra vált arccal nézett rám; "Valamit tudnod kell. A Mágusnak egy perccel éjfél utánig van hatalma maradni. Nekem viszont letelt az időm. Mennem kell; nagyon vigyázz magadra kérlek!!". És fehér-szürke-piros köddé változott. A tekintete viszont ott maradt, belevésődve az emlékezetembe.

Tudtam, hogy meg kell harcolnom a mágussal, aki hatalmas robajjal törte be az ajtót abban a szent pillanatban. Kirepültem az ablakon, hogy időt nyerjek. 1 perc... és a másodpercek ólom lassússággal teltek. Megálltam egy fa tövénél, egy kis erdő szélén. Vártam a csapást.

És itt ébredtem fel.

A How i met your mother c. sorozatban az a jó, hogy igazi tanulságokat is tartalmaz. Igen, az egy sorozat, blablabla, de igazi életszerű helyzetek vannak benne, amikkel bárki szembesülhet, találkozhat jártában-keltében. A különböző elméletek is megállják benne a helyüket, és néha olyan életbölcsességeket is tartogat, amik éppen aktuálisan találnak be és jön a megvilágosodás.

Már alig várom, hogy legyen netem, és megnézhessem a legújabb részt. Összességében véve ez az egyetlen olyan sorozat, amire tartósan ráragadtam (jah, meg annak idején a Halottnak a csók -Lee Pace miatt, meg esetleg a Két pasi meg egy kicsi, de azt csak hellyel-közzel néztem). Amikor az ember szingli, szeret ilyenekbe belehelyezkedni. Szerepkörileg. Tudjátok, hogy értem. Folyton magyarázatokat, indokokat és válaszokat keresünk. Hát ez a sorozat szolgál ilyennel bőven. Amolyan "pontosan ez van velem is" érzéseket tud kiváltani olykor. Te jó ég, épp egy sorozatról áradozom? :)

Rájöttem, hogy élvezek szinglinek lenni. Még ha "csak" két hónapja is tart ez az állapot. Élvezem a szabadságot, hogy azt kezdek a szabadidőmmel, amit csak szeretnék. Hogy flörtölhetek, hogy végre újból magammal, a barátaimmal, családommal (no és persze Chilikével) foglalkozhatok. Persze vannak bizonyos helyzetek és pillanatok, amikor hiányzik; hisz az állandóság az, ami az embert biztonságérzettel és némiképp hát..boldogsággal tölti el.
De így is boldogan érkezem haza, vidáman szállok a zuhany alá, mosolyogva mosogatok vagy éppenséggel pakolok ki a dobozokból. És néha, ritka pillanatokban, de elfog az érzés; ha én nem én lennék, irigyelném magam :))

Állatok

Ahogyan álltam ott a Domus elötti villamos megállóban, azon csodálkoztam, hogy a városi galambok olyannyira elkényelmesedtek, hogy az utolsó utáni pillanatban szállnak fel a villamos elött, persze, hisz a sínek között heverő kenyérdarab nyilván olyan vonzó kínálat, ami megéri a kockázatot...galambok.

Aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetnek olyan emberek, akik pl kivetetik a macskájuk körmeit, csak mert a kedvenc kanapéjukon élesítik a körmüket vagy olyanok, akik kivetetik a kutyájuk hangszálát, mert zavarja őket, hogy az ugat. Na, az ilyen embereket agyon lőném. Nem is, valami hosszan tartó szenvedést rónék ki rájuk, amiben hasonló büntetést kapnának. Pl ha nő, akkor kopaszra borotválnám a haját, és ahányszor visszanő, mindig újravágnám. Vagy betapasztanám a száját szigszalaggal, hogy ne tudjon beszélni.
Fura...hogy az sokkal jobban fel tud bosszantani, ha állatokat bántanak, hisz ők nem tudják megvédeni magukat a kegyetlen emberek ellen. Ráadásul meg sem érdemlik, hogy így bánjanak velük. Igazságtalanság, hogy emberek bálnákra vadásznak még manapság is, hogy irtják az esőerdőket, hogy kismadarakat lőnek halomszámra, hogy elefántokat vadásznak, csupán mert értékes az agyaruk. Hogy medvéket csupán a lépükért vagy a májukért leölnek, hogy cápákat kifognak, levágják az uszonyukat, aztán visszadobják őket, hadd pusztuljon el kínok között. Hogy létezhet ennyi gonoszság, ennyi ártó szándék? Hogyan viszi rá a lélek az ilyen embereket, hogy ilyen kegyetlenséget kövessenek el? Hogyan tudnak éjszakánként nyugodtan aludni? Hogyan tudnak így tükörbe nézni, s mosolyogva élni? Hogyan? Miért?

"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" -tartja a mondás. Örülök, hogy végre olyan környéken élek, ahol a közelben van szelektív hulladékgyűjtő. De úgy érzem, vajmi kevés mindez ahhoz, hogy igazán értékeset tegyek. Fontos és szükséges lépés, de vajmi kevésnek érzem mindahhoz képest, amit igazán is tehetnék, csak nem a legmegfelelőbb helyén vagyok a golyóbisnak.

Ahogyan napról-napra újabb elemekkel csinosodik drága kislakom, úgy lesz egyre világosabb, színesebb, napsugarasabb is. Az én szememben persze.
Érdekes, aki eddig ott járt, mind azt mondja, hogy olyan érzése van, mintha mindig is ott éltem volna -hogy teljesen passzol hozzám a lakás.

Ádámmal tegnap elmentünk Tesco túrára, hogy beszerezzük az alapvetőket. Eléggé elámultam az árakon bizonyos dolgoknál, de még így is sikerült elég magas összeget fizetni mindenért. No persze amit meg kell venni, azt meg kell venni.
Egész idillire sikeredett minden; hazaértünk, apu hozta Chilit, aztán nekiálltunk vacsit sütni. Igaz, szegény Ádám leperzselte az ujbegyeiről a szőrt :))) azt gyorsan lekezeltük Panthenol-lal, aztán főztem tovább a tésztát, majd a jénaiba a tészta-husi-sajt-tejföl-fűszerek rétegekben követték egymást. Az első sütés az új lakásban. Az első vacsora, a hangulat miatt borral és gyertyákkal -mert ilyet már régen akartam, de egyedül nem olyan jó móka. Ha tehetném, világgá kürtölném, mennyire aranyos a kilakás. És köszönök mindent a barátaimnak, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre!!

Ma muffin sütés, reggel pedig megvolt a szokásos flört adag a pék sráctól :) Alapvetően jól jött, mert az önértékelésem, az éppenséggel a nullához konvergál mostanában.
Tegnap borozás közben felfakadtak régi régi dolgok, amiket csak páran tudnak rólam. Ilyenkor mindig leesik, hogy miért is vagyok olyan nehezen kezelhető, s hogy miért viselkedem annyira megmagyarázhatatlanul hisztérikusan olykor...hogy miért baltázom el néha a dolgokat..

Találtam egy cikket. Egyből Lovag jutott eszembe, és az, hogy mi mennyire félreértelmeztük mindig egymást:
"...hiszen mennyire egyszerű a törődésigényre hisztériát kiáltani, vagy a hallgatást közönyként lefordítani. Holott elég lenne -nem győzik hangsúlyozni a pszichológusok elégszer elismételni-, hogy a megfelelő pillanatban őszintén tudnánk beszélni a kételyeinkről, a félelmeinkről vagy a vágyainkról, így messze elkerülhetnénk a mélyre fúródó és tartósan befészkelő tüskéket"

Csak sajnos van az úgy, hogy az egyik fél áll elébe a változtatásnak, kész és képes rá a másikért, a másik viszont csak annyit mond "jó, megpróbálom", de a valóságban továbbra sem töri azon magát, hogy csillagnéző meglepi útra vigyen, s továbbra is a másiktól várja az újabb és újabb programterveket... Nem, nem a szakítás utáni állapotra gondolok.

Már csak 40 perc és megyünk vásárolni kislakba, a kis tündérlakba, a kis mézeskalács lakba, az édes otthonba :) főzőcske, aztán át Chiliért :)

Azért mielőtt még rosszindulatúnak gondolna bárki (bár hippilakunk mindkét -utóbbi időben állandósult három- ember lakója egyaránt igencsak örül annak, hogy nem kell többé egymás társaságát elfogadnunk, azért voltak szép és jó idők, amik a villányi úti lakáshoz kötődnek és kötnek. (Pl a kutyás társaság :) ), olyan időszak, hogy örömmel mentem "haza".
Tanulságos és a felnőtté válás egy igencsak fontos lépése volt.

lak lak ééédes kis lak

Azt hiszem, ilyen érzés, amikor az ember lánya HAZAérkezik.
Nekem nincs szükségem padlófűtésre, klímára vagy egyéb flancos puccos rongyrázásra. Nekem erre volt szükségem; egy édes mézeskalács lakra, ahol max arra ébredek fel, hogy Chilike álmában mordul egyet. Persze ahány ember, annyi igény; így érthető, ha valaki a fent említettekre vágyik, hisz persze bizonyára jó dolog, ha ilyen kényelmi dolgoknak örvendhet az ember. De én nem ebbe az ember típusba tartozom. És őszintén remélem, hogy aki betéved hozzám, mind úgy érzi majd, hogy a legotthonosabb lakásba érkezett, amit valaha látott, hogy jó ott lenni, kellemes a légkör, és szívesen jön, és igazából még maradna.

Már alig várom, hogy süthessek-főzhessek. Ádámmal ma megyünk vásárolni a konyhába alapfelszerelést. Első körben egy muffin adag lesz, az biztos.
Már alig várom, hogy a különböző dekor elemeket is megvegyem, amik által mégotthonosabb lesz a kislak :)

Kislak

Most tudok csak jelentkezni, a netet ugyanis csak november 2-án kötik be hozzám (most meg épp dolgozom, ahol meg ugyebár van net).

Hol is kezdjem? Már mindent áthurcoltunk, Sanyival azon nevettünk, hogy a Ford Escort-ot úgy teletömtük a második (és egyben utolsó) fordulóval, hogy még a tetőre is kerültek holmik; pont úgy, mint Mézga Gézáék, mikor költöztek, sőt, még Chili is épp úgy lógatta ki a fejét az ablakon, mint ahogyan Blöki az említett rajzfilmben a hasonszőrű jelenetben.
Reggel fél 10-től este fél 8ig pakoltunk, festettünk, áthurcolkodtunk. Aztán végre csak kettecskén maradtunk; Robokutty és én. Pakolászás-takarítás, hűtőbe pakolás, Chilikének husi vagdalás, fürdőszoba sikálás (mert hát persze Apunak és Taitának kb elsők között sikerült sáros lábbal betrappolni, hogy körbecsodálják :) ). Persze közben végig ment cd-lejátszóról a zene.
Hulla fáradtan fél 11 körül zuhi a gyönyörű sarokkádban (csodálatos!!), majd pizsi és irány az ágy. O-ó, de nincs feltöltve az mp4 lejátszóm, és o-ó hogy fogok zene nélkül elaludni (mert valahogy a gépen lévő zenék kezdtek hirtelen hiányozni)? Jó, rendben. Pikk-pakk összeszereltem a gépet (gyors fohászok: "Berlioz, kéééérlek szépen működj szépen itt az új helyeden is"), és lássatok csodát, Berlioz működött :)
Aztán még sokáig bámultam az újonnan felszerelt redőnyök árnyképét a falon. Egy regényben éreztem magam. Chilike az ágy lábánál aludt, én meg lelógattam hozzá a kezem. Így talált ránk a reggel.

Hogy hogyan érzem magam az új helyen? Egyszerűen leírhatatlanul boldogan! Végre egyedül, végre nem trappol át senki a szobán, nem nyikorog az ajtóval, nem ugrál rá a Chili. Végre nem kell azon morgolódnom, hogy a másik szobában üvölt a tévé, sem azon aggódnom, hogy vajon nálam hangos-e a zene vagy hogy már megint az egész lakásban terjeng a cigiszag, mert nem csukták be a szoba-/konyhaajtót. Vagy a rosszalló arcokat néznem, amiért Chili a frissen érkezőre ugrál örömében. Hisz tőle ezt én kedvesen fogadom, de ugyanez nem kívánható bárkitől. De az, hogy ezek alól mind felszabadultam, csupán az egyik részét teszik ki a mérhetetlen boldogságomnak. Olyan természetesen érzem magam az új kislakban, mintha mindig is ott laktam volna. Chili is nyugodt, és élvezi, tegnap büszkén hozta a labdáját, és levetette magát a kis pokrócára. Együtt elolvastuk a UPC levelét (az első levelem kislakban), miközben kibontottam, Paprikafej a lábamra tette a fejét.
Igazi idill. Egyszerűen meseszép. Tündéri, világos-napos, olyan igazán nekem való. Köszönöm, köszönöm köszönöm, és köszönöm! Sok idő óta ez a legjobb, ami velem történhetett!

Fogalmam sincs, hogy csinálom, de megint valami furcsa szomorúság fogott el, pedig semmi okom nem lenne rá, hacsak épp nem annyi, hogy "Mi csak szeretni akarunk" -ahogyan tegnap Mutocska is mondta...könnyek között.
Tekintve, hogy a legutóbbi Lovagos eset után úgy érzem, most szünetre van szükségem, hogy regenerálódjak, továbbra is fenntartom, hogy belefáradtam a keresésbe. Belefáradtam, hogy rábeszélem magam valamire, majd kibeszélem magam belőle, hogy azon stresszelek, kellek-e, aztán mindent elrontok. Elég. Nem akarok újabb hülyeségeket elkövetni. Éppen ezért van idebent üresség most. Meg fájdalom. Hogy ennyire... bonyolult vagyok.
Csak hát...az ember lelke vágyik a szeretet adás állapotára.

Igaz, hogy rohadt másnapos vagyok, de így könnyebb osztani a keserű gondolataimat, na mindegy.
Muszáj lesz összeszednem magam, ez a lényeg. Különben is; ma végleges dobozolás, s holnap reggel 6ra jönnek Sanyiék is a kocsival. Már nagyon várom. Szurkoljatok, hogy minden simán menjen!

Moby -Dream about me. A hangulathoz ez a szám illik ma a legjobban.
Kettős érzettel ülök itt kialvatlanul; valami mérhetetlen nyugalom jár át, és valami megfoghatatlan szomorúság. A világ folyton változik, s maga a változás mindig hirtelen következik be. A rákészülés; az előkészületek sem terep-előkészítők voltaképpen, hisz azt sem tudod, mi lesz majd később. Úgy tudnám leírni, mint mikor a tengeren hánykolódsz egy kis ladikban, és észreveszed, ahogy egy hullám egyre nagyobbodik, feléd tornyosul, árnyéka elborít. Persze, magadban lefuttatod a lehetőségeket; hogy mit teszel majd ha beterít, ha rádzúdul a víz. De a tényleges pillanatban tudod csak meg, s úgy ér majd, ahogyan azt ki sem tudnád számítani.
Ma lesz az utolsó este a Hippi lakban. Már nagyon várom az ÚJat.

Amúgy...Natasha Bedingfield; Soulmate.

Mutocsnak

Hajnali 3-kor felkelt és elment. Volt ereje hozzá. Muszáj volt; a gép miatt. Még biztosan repül, egyszer át is kell szállnia. Nagyon vigyázz magadra, drága Mut!

Egy év... 1 év. Rövid idő, de mégis túlságosan hosszú. Drága édes Mut. Kívánok minden szépet és jót, s hogy ki tudd magad aludni a repülőn, mert én a második energia italt iszom, hogy egyáltalán nyitva tudjam tartani a szemem. Ez egy emlékezetes búcsú éjszaka volt. Azt hiszem soha, soha de soha nem fogom elfelejteni. Dobozok között és ruhakupaccal körbeölelt ágyon, ahol a kezek és lábak kuszaságában és két üveg bor társaságában elbúcsúztattuk, amit el kellett búcsúztatni.

Vannak dolgok, amiket nem lehet szavakkal elmondani, de elég hozzá egyetlen pillantás. Egy-egy ilyen villanásban ott rejtőzik, amit cinkosságnak vagy baráti összetartásnak hívnak. Egy év... gyorsan eltelik majd. Várunk vissza!

Déry Tibor Niki (Egy kutya története) című könyve megvan esetleg valakinek? Kellene a szakdogámhoz, csak kölcsönbe persze!

Oké, új szerelmem van...egyszerűen PONTOSAN egy ilyen férfire vágyom, mint Patric Dempsey. Ez a férfi..ááárghhh..nyami. Tudom, a Grace klinika rajongói már régóta odáig vannak érte meg vissza. WÁááá, drága Univerzum! Ha készen állok majd rá, kérlek egy pontosan ilyen férfit küldj nekem!! Férfias, mégis romantikus (utánaolvastam az életrajzának, és a felesége művész, és már vannak gyerekeik, akikért egyszerűen rajong), és úgy tud nézni a szemeivel, hogy...hah...ó te jó ég.... és basszus; fekete haja van és zöld szeme! Annak idején -ezt páran tudják rólam-, noha sosem volt "ideálom", kiskorom óta valahogy tudom, hogy az Igazinak fekete haja és zöld szeme lesz.

Szóval, drága Univerzum, lehet egy icit fiatalabb kiadásban, de kérlek, egy ilyen férfit szánj nekem; és ne csak külsőleg legyen ilyen.

Amúgy meg csupa romantikus filmet akarok nézni egy jó ideig, hogy legalább a filmekből láthassam, milyen az, amire vágyom. Ezzel kezdem:

http://www.port.hu/a_boldogito_talan_made_of_honor/pls/fi/films.film_page?i_film_id=92624&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2&i_topic_id=2

kishajók

Élet, adj hitet!

pont.

Mert hát persze tuti, hogy ha elindulok a biciklivel FELÉ, akkor előbb csak pötty-pötty, majd pötty-pörötty-pöttypötypötypöty, a kapucni meg persze mindig lecsúszik a fejemről -áh, hagyom is, mit érdekel; végtére is búcsúhoz illő az idő.

Egyetlen perc -míg lesétált a lépcsőn, s mire odaért, én már zavaromban a táskámban turkáltam a könyveiért és ...az ajándékáért. Csak annyit mondott: "júúj, nagyon el fogsz ázni" én meg: "kitérdekel" vállrántással már a kezébe nyomtam a kipakolt dolgokat egyesével, és legutoljára az ajándékát, "Boldog szülinapot" kívánsággal. "Köszii" válaszolta és pusziért hajolt, de elhajoltam. Ahogyan megígértem magamnak. Közben visszaadta a kajadobozt, benne egy zoknival, és minthogy a szemébe nem nagyon mertem nézni, kapkodva pakoltam össze és a végső falként a fülhallgatót is visszadugtam a fülembe, "szia", hátraarc, és husSSsss. Még láttam a periférikusból, ahogyan visszaballag. Szerintem vissza sem fordult. Ahogyan én sem.

Az a jó az esőben, hogy nem látszik, ha ömlik a könnyed; ha patakokban, némán hullik, végigfolyik az arcodon, de már nem látni, vajon az égből jövő víz-e v

agy a kishajók egyike.

Na és persze arra nem is számítok, hogy bárminemű visszajelzést kapjak

arról, tetszik-e neki amit kapott. Mert hát.. ő már csak ilyen.

Nem az fáj, ami lett (megérdemlem), hanem hogy még csak nem is érti, fel sem fogja, mi van mögötte; az ajándéka, s az üdvözlő lapra leírt szavak mögött -talán elolvassa őket, talán kibontja a meglepetést, s talán örökre el is felejti, ahogyan a díszes papírba csomagolt holmi is talán a fiók aljába kerül hamarosan.

Remény

Ma találkozom Lovaggal. Ideges vagyok, a pulzusom gyors, és valami góc van a torkomban, ahogyan a gyomromban is.
Tegnap a koncerten az egyik darabban egy nő énekelt arról, hogy egy, a városból száműzött férfi hosszú idő után visszatér, és találkozik a kedvesével. Eszembe jutott akkor és ott, hogy bárcsak olyan lenne minden, mint ebben a dalban. Ahol a férfi már alig várja, hogy láthassa a szerelmét, és elképzeli, ahogy felkapja majd és megpörgeti. Hogy már alig várja, hogy érezze az illatát, hogy a bőréhez érhessen, kezét a kezében tarthassa, s mélyen a szemébe nézhessen...
De a valóságban csak ritkán ilyenek a dolgok. De vannak kivételek. Pl nővérem és királyfia.

Koncert

És megszólalnak az első hangok; végigfut a hideg az ujjpercektől egészen a gerinc közepéig. A vonó serceg a húron, az ujjak gördülve fogják a hangokat. Vonóhegyek, klarinétok, üstdob, fuvola. Titkos pillantások, mosolyok, és az átlényegülés. Igen, a zene birodalma. Mozart ország.
Mágikus, varázslatos, elbűvölő, elérzékenyítő, libabőröztető, lelket símogató. Vissza megyek zenekarba zenélni. Hiányzik. Tegnap óta úgy érzem magam, mint aki régóta elfelejtett vizet inni, s most meglát egy kutat, és eszébe jut, mennyire is szomjas. "A zene kell, hogy egy jobb helyre vigyen el"!

Már csak kettőt kell aludni, és az új lakásban alhatok :)))

*¸˛ˇ^~

Mert mikor csak úgy gyorsítva pörögnek az események, csak megkérdezed magadtól, úgy kutyafuttában, hogy vajon mégis miért pörög rá az agy és cincálódik szerte széjjel olyanra, amire nem feltétlenül érdemes.

Voltatok már úgy, hogy azon gondolkodtatok, vajon a másik hányszor gondol rátok egy nap? Vagy ha felpattan a bringára (/tömegközlekedési eszközre), vajon eszébe jut neki is; hányszor, hová, mikor, mennyiszer, s legfőképpen, hogy...veled?

A kérdőjelek sokaságában szerencsére viszont nem veszem el, hisz csak ilyenkor este van idejük az effajta gondolataimnak, hogy megtámadjanak.

Ma különösképp jó hangulat volt a hétvégi kollégák körében; egészen elfelejtettem, mennyire más a légkör, mikor nincs ott a főnökség, amikor lehet ökörködni, játszani, filmet nézni és több percig nem hívást venni. Ilyenkor azért olyan sztorikat hall az ember, amiket nem is gondolt volna. Najah, a sok élettapasztalat.

Amy Winehouse megy, és közben egyfajta eufória jár át; közeledik az időpont.

Fura, hogy mennyi apróság kell egy háztartásba; a fűszerektől kezdve a liszten és cukron keresztül és az étolajon át hajszárítóig, a szárítóról nem is beszélve, hjah meg az evőeszközökről, hogy a fakanálról és egyéb kiszedőkről már ne is beszéljek vagy a felmosó szettről. Azt hiszem, jó sok boltba járás lesz.

Na megyek és megnézem a Julie&Julia-t.

Dobozolunk

Ádám tegnap átjött, és segített pakolni. Több könyvem van, mint hittem. Három dobozban fértek csak el, de hát könyvből sosem lehet elég. Egy üveg bor mellett tettünk-vettünk; míg én ruhákat szelektáltam és pakoltam el, ő szétszerelte a polcot, és a törékeny dolgokat is félretettük már. A neheze még hátravan, de máris fura, ahogyan egyre több holmi kerül a kartonok falain belülre. Az új Élet már közeledik; mint mikor még nem látod, de már érzed az óceán illatát.

Taitát csütörtökön műtik; mindenki szurkoljon. Drága pici kuttyocskánk, péntek reggel meglátogatlak!

Szelek szárnyán

"I've been dreaming of the ture love's kiss"

Vannak bizonyos filmek, amiket ha megnézek, újból a régi vagyok; feltöltődöm, és érzem, hogy milyen vagyok igazából. Ilyen a 'Bűbáj' c. film. Bűbájos -ez a legtökéletesebb kifejezés rá. Fura az elején, de egyszerűen Amy Adams karaktere annyira kedves és elbűvölő, hogy nem lehet nem megszeretni. Kedvem lett csupa romantikus és vidám filmet nézni. Újból ÉN akarok lenni.

Újból felébredt bennem a Főnix szindróma; a hamvaimból való újjáéledés. Ezt imádom az őszben. Felkapja a szél, és messzire repíti mindazt, amit hátra akarok hagyni.

Igen, még mindig úgy érzem, hogy létezik ez a felperzselő érzés; az, aki kb 1 hónapja itt szomorkodik, nem én vagyok. Kelj fel és járj!

Tűz

Ó, hát persze. A kifogások, a tagadás, hazugságok. Mégis kinek? És miért? Hisz a következő mondatában már cáfolásra kerül. Ijedt, mint egy galamb, ami észreveszi, hogy valaki lehajol -ő azt hiszi, kővel akarják megdobni, pedig az emberlány csak a cipőfűzőjéhez hajol.

Falevelek egy halomban -puha érzés, ha belehuppansz. Körbeölel a levéltakaró. "Mit csinálsz? Koszos leszel" -ennél már talán soha jobban. "Korlátolt emberek" -dünnyögöm, és sikítva fogadom, ahogy Chilike rámugrik, mellém huppan, és ugatva játszani hív.
Búcsúzik a hegy, búcsúznak a mókusok, a villányi úton felbukkanó nap, a rózsaszín aljú felhők. Integet a zöld rácsos kerítés, és a kutyasétáltató sereglet. Chili is tudja. Érzi, hogy búcsúznia kell azoktól a kutyabarátoktól, akikkel felnőtt.

A szobában rendetlenség. Minden nap jön a fogadalom: "majd ma délután" -az első lépés a legnehezebb. Hipp-hopp, minden nappal kevesebb a kép a falon; kevesebb a könyv a polcokon, a pohár a szekrényben. Új Élet veszi kezdetét.

Ha sírsz, ha dühöngsz, ha átkozódsz, szitkokat szórsz, leteremtesz -már jobbá nem teszed. Sőt. Ha valaki csukva tartja az ajtót kettőtök között, s még a kis résen sem néz ki, hogy titokban azért meglessen... akkor engedd ki az ablakon a fehér galambokat, hadd vigyék hírül a szabadulás vérző madzagait. Már megint ezek a drámai elemek. Ez van, ha kishajókkal álmodik a reggel, és vizes párnával ébred.
Az emlékedben megmarad, még ha ő nem is tudja, hogy minden éjjel ugyanaz a dallam ugyanazon szomorú gyermekkép-eszenciájával tekeri fel a közös, elmúlt élményeket. Hogy is írta a dallamra Beethoven? "Es muss sein" vagy hogy..

Best of You

Több napja ezt a számot hallgatom...és mindahányszor el is bőgöm magam rajta. *sóhaj* és még csak fogalma sincs minderről

Szemekbe zárt titkok

"Egy ember bármit megváltoztathat. Az arcát, az otthonát, a családját, a barátnőjét, a vallását, az Istenét. De van egy dolog, ami sohasem változik. Nem tud változtatni a szenvedélyén..." --Ez a "Szemekbe zárt titkok" c. filmben hangzik el (már a címe is milyen jó). Meg kell néznem. Vállalkozók?

És...ez végérvenyesen rávezetett arra, hogy Lovag... ő másé kell, hogy legyen..

For L.

Jövő héten költözöm...a búcsú -úgy érzem- Lovagra is vonatkozik...
A hangulatom ingadozik; egyik pillanatban mosolygok, ugrabugrálok, a másikban azon kapom magam, hogy munkából hazafelé a villamoson ülök és potyognak a könnyeim... igen, tudom, ősz van. És a szél és a levegő; imádom. Csak valahogy a hangulatom olyan...esős.

For you I was a flame

Love is a losing game

Five story fire as you came

Love is a losing

Why do I wish I never played

Oh, what a mess we made

And now the final frame

Love is a losing game

...Love is a losing game more than I could stand Love is a losing hand...

költözés

Kicsit több mint egy hétnyi gyomorgörcs és stressz után úgy tűnik, hogy a helyzetem megoldódni látszik.
Tegnap találtam egy igen takaros kis albit, ami majdnem minden szempontból tökéletes -egyetlen aggasztó tényező az, hogy az egész lakás (kivéve a fürdőt és a kamrát) egybenyíló, vagyis az egész lakás Paprikafej randalírjának helyszíne lehet.
Ma megyek még egy helyet megnézni, ami szintén a 13. kerületben van, és külön van a konyha és a szoba is, tehát ajtóval elválasztott (Chili az előszobában maradhatna, ha elmegyek otthonról). Ráadásul az előző helyen nincs sütő, csak egy konyhapultba beépített főzőlap.

Nagyon kíváncsi vagyok, mert amúgy elmondottak alapján nagyon felkeltette az érdeklődésem az utóbbi, de az előbbi pedig nagyon tetszik. Igaz, nővérem nem érti, miért nem keresek lakótársat. Hát azért, mert az a lakás, ahol most lakom, nem alkalmas arra, hogy ketten lakjanak benne, hisz egy közös tér van, amin át kell mennie az illetőnek ahhoz, hogy a saját (jelenleg Dina) szobájába betrappoljon. Nem beszélve arról, hogy Chili még Dinát is megugatja egy jó ideje, ha jön haza, egy idegen embert pláne, na és ha még hoz is magával barátokat...hát..
Arról sem beszélve, hogy honnan tudjam, hogyan bánik Chilivel (aki ugye mindig otthon van, hacsak nem épp velem vagy apunál), amikor én nem vagyok otthon? Szóval jó sok buktató elem, ráadásul egészen elment a kedvem attól, hogy valakivel egy lakáson osztozzak. Nem félek. Igaz, biztosan lesznek olykor magányos pillanatok, de nem bánom, hogy magam leszek.

Nem kell azon zsörtölődnöm, hogy egy harmadik személlyel is osztozom a fürdőn vagy hogy elfogyott a nutella anélkül, hogy ettem volna belőle. És ha majd lesz egy srác, akivel komolyabb lesz, hát vele sem kell majd máshoz alkalmazkodnunk, és még sorolhatnám az érveket. Ezt így érzem jónak. Tudom, hogy a költözéshez mások segítsége kell... és ezt előre is köszönöm.

Ház. Nem, doboz. Hááz

Ez annyira nem fair. Érzem a folytonos feszültséget, és noha még csak 1 hét telt el a szőnyeg lábam alóli kihúzása óta, egyfolytában hallom az óra kattogását, ahogyan sürget. Igaz, már nagyban a szakdogámmal kéne foglalkoznom, ehelyett az albérlet keresés veszi el az időt.

Tegnap megnéztem egy villányi úti helyet, ahová még kutyát is lehetne vinni, és árban is egészen jó. A szoba szép volt, de a fürdő és a konyha vállalhatatlanul gusztustalan. Arról nem is beszélve, hogy az egész lépcsőházban büdös volt. De pöppet visszatérnék a fürdőre; még hatszáz liter domesztosz után SEM szállnék bele ABBA a kádba, a wc kagylóról ne is beszéljük. A konyha? Kezdjük ott, hogy egy, a falból kiálló régi, fehérre festett fém csap állt ki, s a hideg víz csapját hiába tekergettem, mert abból bizony nem jött semmi. Végig nyomasztó érzésem volt. Eeeeeezt, na ezt nem.
Már kész a haditervem, már csak A tökéleteset kell megtalálnom. Érdekes, mert amíg otthon vagyok (jó, mondjuk úgy; a villányi úti lakásban), addig frusztrált vagyok, rágom a körmöm. Mihelyst kiteszem onnan a lábam, mosolygok, és tudom, ÉRZEM, hogy minden a lehető legjobb irányban halad.

Szurkoljatok!

Mutocsról

Amikor ő meg én találkozunk, olyankor mindig kisüt a nap. Ha másképp nem, hát ott belül, ahol a meleg kakaó is eggyel jobbá teszi a kinti világot. Kint ültünk a faházikó előtt, és miközben meglátszódott a leheletünk, rádöbbentem, mennyit változtam. Ő még mindig szabad. Én már nem. Észre sem vettem, és rácsatolódtak a bilincsek a kezemre. Én ezt nem akarom.

Mutocs mellett minden könnyebbnek tűnik. Mutocs mellett az egész olyan...más. Függetlenebb, gondmentesebb. És néha nem kellenek a kimondott szavak. Ősz van.

Elutazik. Egy évre. Amikor visszakapom, elveszítem, még ha "csak" egy időre, de így is...egyedül lesz, és mindamellett, hogy vele akarok menni, nem csak azért, mert irigylem. Hanem azért, hogy ne csak Konrad, a csipesz, és Bari legyen az egyetlen ismerőse a közelben.
Amikor rámnéz, egy egész Univerzum tükröződik a szemében. Ott csillog benne mindaz, ami én is voltam egykor. És én csak fogni akarom a kezét, egy szót sem szólva, egy faágról lógva egy pókhálón, mint két falevél.

.

Tegnap este, Mutoccsal az ágyon ülve, miközben a gépről szólt a zene, megmagyarázhatatlan dolog történt; a zene akkordjai közé hirtelen beszűrődött egy teljesen oda nem illő dallam...furcsán ismerős volt, majd egy szemvillantás alatt beugrott, hogy mi az. A fiókban szólalt meg a zenedoboz. Igen, amit Lovagtól kaptam. Magától. Lassan szólt, talán 4-5 hangot játszott le... ilyen nem történik csak úgy. És még csak az sem lehet, hogy "elfáradt" a kurbli. és leereszkedett. Mert legalább 4-et 5-öt kell tekerned rajta, hogy annyi hangot kiadjon... megdermedtünk mind a ketten. Ez..ez JEL. De mire?

Az erdőben sétálni maga volt a tiszta felüdülés, visszatérés az ősi közegbe. Teljesen feltöltődtem (ami a társaságnak is köszönhető). Chili végre kirohangálhatta magát (és a végére olyan fáradt volt, hogy a buszokon és a héven egyből az ülésre gömbölyödött, és elaludt (kutyás) Peti ölében.
Mindenkinek köszönöm!

Visszavonhatatlanul...ősz van. A maga minden szépségével és szomorúságával..

1211

Mondják, hogy az Élet könnyebb, mint gondolnád, de nehezebb és bonyolultabb, mint hiszed.
Mutocs Angliába megy bébiszitternek... irigylem azért... De 1 év múlva találkozunk valahol külföldön. És remélem, hogy dolgozhatok Spanyolországban, a farmon. A Farmon. Minden reményem a jövőbe vetem. Elengedem a gondolatot, hadd menjen, s így az út már sokkal simább és könnyebb.

Más: miért érezzük, hogy az élet feltétlenül valaki MELLETT könnyebb? Miért másban bízunk, miért mástól várjuk, hogy megmentsen minket? Miért miért miért? Így nem vagy szabad. Így nem vagy önálló, sem kiteljesedett. Elvonatkoztatni, kívülre kerülni ebből a gondolat örvényből, mert ez csak visszafog.

Ha Lovag nem kér belőlem, az az ő döntése. Még van ideje "gondolkozni" ezen, hiszen idő kell ahhoz, hogy a bizalom valaki iránt újjáépüljön. De tudjátok mit? Elegem van, hogy egyfolytában erről beszélek. Le vagyok ragadva. Tovább kell haladnom vagy el fogok süllyedni, mint a Végtelen történetben Atrax, Atreiu lova, akit szépen lassan elnyelt a Bánat mocsara...

I'm always here
All alone without you now
Lights of the night
Just to see you somehow

There's two of us in here
The only only
There's two of us in here
And it's only

Just you wait

If you run if you run
I'll wait
I'll wait for you

If I...

Ha lehet, esténként még magányosabban érzem magam, mint valaha. Pláne, hogy egy háztartásban élek egy boldog párral, akik kb minden szabadidejüket (de legalábbis éjszakájukat) együtt töltik. A tény, hogy nekem nincs kit ölelgetni alvás közben (na meg hogy engem nem ölelget senki) néha azért...őszintén szólva elszomorít.
Nappal persze játszom az erős nőt, aki kikeveri a gipszet és betömi a Chili által ismét falba ásott lyukat (köszi Zsó az asszisztálást!!! :) ). Amúgy megjegyzem, két lány nagyon vicces tud lenni egy alapvetően "férfi" munka közepette. Pánikolunk, hogy túl híg, majd pánikolunk, hogy túl töményre sikerült a gipsz-víz kombinációjából keletkezett pép izé. Aztán pánikolunk, hogy nem jól tömtük be a lyukat, hogy üreges marad, hogy "jajjj, összepemecseltem mellette a falat". És a végeredmény? Mikor a második réteg is megszárad, TÖKÉLETES. Nyoma sincs undorító trutyinak a falon.

Mutoccsal tegnap beszéltünk egy icit, és rájöttem, hogy már megint túlságosan rágörcsöltem az életemre. Olykor túlságosan akarom, hogy menjen, haladjon, hogy sikerüljön. Pedig ezt nem szabad. Úgyhogy befelé jövet, Főnix hátán megtárgyaltam mindent magammal; az izmaim is folyton merevek. Nyugalom. Nem kell megfelelnem SENKINEK, mégis úgy érzem, mindenkinek beszámolási kötelezettséggel rendelkezem. Mintha valamilyen felső erő előtt kéne adóznom, vagy nem is tudom. És a legrosszabb, hogy a legnagyobb görcsöm magán a pénzen van. Hogy nem tudok nagy bevásárlást csapni, hogy nem tudok csinos ruhákat venni, vagy éppenséggel rahedli játékot Chilinek.
Hajlamos vagyok a boldogságomat a pénztől függővé tenni, és mikor erre rájöttem, nagyon elszomorodtam; elindultam egy olyan irányba, amiben nem akartam soha.
Mindig úgy gondolom, hogy a lelkem állapota olyan, mint amilyen a ruhásszekrényem belülről. Jelenleg egyrészt egy jó nagy ruhakupac éktelenkedik az egyik széken, ha meg kinyitod a ruhásszekrényt, pólók, zoknik, harisnyák, nadrágok, sálak tömkelege egymás hegyén-hátán. Egy nagy rendetlenség. Kesze-kusza, mint a lelkem idebent. Ideje nagy(/szív)takarítást tartani.

A hangulat