Érdekes; jó rég volt már, hogy utoljára rágyújtottam arra a bizonyos mágikus, füstölgő rúdra, és mégis; ha megérzem a marihuana szagát...illatát(?), azonnal felkapom rá a fejem, s keresni kezdem, vajon honnan jöhet. Mintha megnyugtatna, ha tudnám a forrását. Mint ahogyan a ma esti kutyasétáltatásnál. Jellegzetes, semmi mással össze nem téveszthető bukéjú füstje egy-két másodperc erejéig visszarepít ilyenkor a hajdani időkhöz. Nem édes nosztalgiával, csupán amolyan szimpla visszatekintéssel. Hogy beleszívnék-e, ha az orrom alá tartanának egyet? Fogalmam sincs. De ha rágondolok, enyhe émelygés és szédülés fog el, mint amilyen a hatása is. Érzem -csupán elképzelve is- azt a fajta buta tompaságot, belassult életnézetet, és erre nekem már nincs szükségem. Ma Chilivel nagy sétát tettünk, és a Tomori köznél fordultunk be. Meg akartam állni a zongora üzlet előtt. A kirakat üvegéhez hajolva azon gondolkodtam; vajon aki itt dolgozik, olykor leül-e játszani a hatalmas koncert zongorákhoz. Ha én ott dolgoznék, biztosan így tennék.
Tegnap megismertem a helyi bolond nénit, aki onnan kiindulva, hogy "a kutya egész álló nap reggeltől estig ugat", azon át, hogy "maga a konyhában lévő vasszékeket(!!!) tologatja és borogatja", odáig is kiterjedően kiabált velem, hogy "reggelente zubogtatja a vizet". Hogy ő nyugdíjas, és a "gyerek reggel fél 7-kor megy iskolába, korán kel, és azt kell hallgatnia, hogy maga a fürdőben zajong". És persze mindezt egy szuszra. Ügyfélszolgálatos létemre, minden bevetett trükk ellenére sem lehetett mit kezdeni vele. Csak mondta, mondta, mondta, mint akit felhúztak, és beletörött a kulcs. Megelégeltem és otthagytam. Aztán meggondoltam magam; visszamentem és közöltem vele, hogy miután én sem vágtam az ő szavába, most lesz szíves ő is ugyanerre. De mondhattam neki bármit, a kompromisszumkészségtől kezdve az együttműködési készségemen át a megértésemig, miszerint őt zavarja minden dolgom, de mintha elsüvítettek volna a füle mellett a szavak. Félbeszakított (csak azért is), és kiabálva fröcsögött tovább. Pedig a mellette álló kisfiú is rászólt, hogy "Mama, hallgasd már meg, ő is meghallgatott téged". Gondolhatjátok, mennyire el voltam keseredve ezek után. (Amúgy beszéltem a főbérlőmmel, és nevetve mondta, hogy azzal a nénivel tényleg ne foglalkozzak, ja, és amúgy a vízcsövek nem is azon az oldalon vannak, ahol ő lakik, pláne, hogy ő egy lépcsőházzal odébb van).
De amúgy komolyan; mi köze van például ahhoz, hogy én reggel zuhanyzom-e vagy este? Vagy azt például végképp nem értettem, hogy mégis miből hiszi, hogy vasszékek vannak a konyhában, no és pláne, ha a gyereke reggelre megy, akkor őt meg pláne nem zavarja, ha én ugyanúgy reggel készülődöm. És hát...a csövek tényleg nem is arra vannak. No de mindegy.
De amúgy komolyan; mi köze van például ahhoz, hogy én reggel zuhanyzom-e vagy este? Vagy azt például végképp nem értettem, hogy mégis miből hiszi, hogy vasszékek vannak a konyhában, no és pláne, ha a gyereke reggelre megy, akkor őt meg pláne nem zavarja, ha én ugyanúgy reggel készülődöm. És hát...a csövek tényleg nem is arra vannak. No de mindegy.
Szóval elhagytam a tett színhelyét, és feljöttem a Kuckóba. Kb 5 perc után kopogtak. Egy lány volt az, s mint utóbb kiderült, felettem lakik, Leilának hívják. Csak szólni akart, hogy azzal a nénivel ne is foglalkozzak, mert bolond. Már többször volt szerencséje neki is hozzá. Aztán azon kaptuk magunkat, hogy fél órája beszélgetünk-nevetünk-sztorizunk, ami közben kiderült egyébként az is, hogy Chili max reggelente ugat, vagyis inkább sírdogál, de az utóbbi időben már egyre ritkábban. Aztán megtudtam, hogy a barátjával lakik itt, és nagyon izgult, hogy vajon milyen lesz összeköltözni, mert hát az úgy tényleg más...
Aztán miután elment, rá 5 percre a szembe szomszéd néni kopogott be, és átnyújtott egy tál gyümölcsöt, egy mikulás csokival egyetemben :) Akkor azt hiszem mégsem lehetek olyan szörnyű szomszéd.
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése