Bácsi

Sokféle helyzettel találkoztam már a bankban, de olyannal, mint ma, még sohasem.
Két éve dolgozom itt, és idő közben megtanultam (mert meg kellett tanulnom) bizonyos mértékű közömbösséggel viseltetnem a munkám során felbukkanó emberek ügyes-bajos dolgai iránt. Voltak akik kiabáltak, mások elhaló hangon beszéltek, s volt olyan is, aki az értelmi képességeimet vitatta. Ilyes jellegű viselkedésük azonban akkor sem lehetnek kivételek egyes kötelezettségeik alól, és vissza kell utasítanom, ha valami nem az előírt módon történik. Banki világ...

Ma két év alatt másodjára fordult elő velem, hogy kiborultam, sírtam, és kényszerpihenőre kellett mennem, hogy megnyugodhassak. Egy idős, kedves hangú bácsi telefonált. A bal lábát levágták, és elesett, nagyon beütötte magát. Megkérdezte, hogy a szomszéd Mari néni befizethet-e a számlájára (igen). Mikor válaszoltam, és aztán elköszöntünk, nagyon kellemes ünnepeket kívánt, persze én meg viszont, és aztán, mikor már azt hitte, letettük, de én még őt hallottam, kitört belőle a zokogás. Az a keserves emberi hang, ami legbelülről jön, mélyről fakad fel, egyenesen a lélek legeldugottabb, legsérülékenyebb bugyrából. Olyan hang volt, ami által megjelent előttem a bácsi, láttam magam előtt, és legszívesebben átöleltem volna és azt mondtam volna neki: "Ne aggódjon, bácsi, minden rendben lesz". Mert néha az embernek elég egy vígasztaló mondat...