pont.

Mert hát persze tuti, hogy ha elindulok a biciklivel FELÉ, akkor előbb csak pötty-pötty, majd pötty-pörötty-pöttypötypötypöty, a kapucni meg persze mindig lecsúszik a fejemről -áh, hagyom is, mit érdekel; végtére is búcsúhoz illő az idő.

Egyetlen perc -míg lesétált a lépcsőn, s mire odaért, én már zavaromban a táskámban turkáltam a könyveiért és ...az ajándékáért. Csak annyit mondott: "júúj, nagyon el fogsz ázni" én meg: "kitérdekel" vállrántással már a kezébe nyomtam a kipakolt dolgokat egyesével, és legutoljára az ajándékát, "Boldog szülinapot" kívánsággal. "Köszii" válaszolta és pusziért hajolt, de elhajoltam. Ahogyan megígértem magamnak. Közben visszaadta a kajadobozt, benne egy zoknival, és minthogy a szemébe nem nagyon mertem nézni, kapkodva pakoltam össze és a végső falként a fülhallgatót is visszadugtam a fülembe, "szia", hátraarc, és husSSsss. Még láttam a periférikusból, ahogyan visszaballag. Szerintem vissza sem fordult. Ahogyan én sem.

Az a jó az esőben, hogy nem látszik, ha ömlik a könnyed; ha patakokban, némán hullik, végigfolyik az arcodon, de már nem látni, vajon az égből jövő víz-e v

agy a kishajók egyike.

Na és persze arra nem is számítok, hogy bárminemű visszajelzést kapjak

arról, tetszik-e neki amit kapott. Mert hát.. ő már csak ilyen.

Nem az fáj, ami lett (megérdemlem), hanem hogy még csak nem is érti, fel sem fogja, mi van mögötte; az ajándéka, s az üdvözlő lapra leírt szavak mögött -talán elolvassa őket, talán kibontja a meglepetést, s talán örökre el is felejti, ahogyan a díszes papírba csomagolt holmi is talán a fiók aljába kerül hamarosan.