Állatok

Ahogyan álltam ott a Domus elötti villamos megállóban, azon csodálkoztam, hogy a városi galambok olyannyira elkényelmesedtek, hogy az utolsó utáni pillanatban szállnak fel a villamos elött, persze, hisz a sínek között heverő kenyérdarab nyilván olyan vonzó kínálat, ami megéri a kockázatot...galambok.

Aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetnek olyan emberek, akik pl kivetetik a macskájuk körmeit, csak mert a kedvenc kanapéjukon élesítik a körmüket vagy olyanok, akik kivetetik a kutyájuk hangszálát, mert zavarja őket, hogy az ugat. Na, az ilyen embereket agyon lőném. Nem is, valami hosszan tartó szenvedést rónék ki rájuk, amiben hasonló büntetést kapnának. Pl ha nő, akkor kopaszra borotválnám a haját, és ahányszor visszanő, mindig újravágnám. Vagy betapasztanám a száját szigszalaggal, hogy ne tudjon beszélni.
Fura...hogy az sokkal jobban fel tud bosszantani, ha állatokat bántanak, hisz ők nem tudják megvédeni magukat a kegyetlen emberek ellen. Ráadásul meg sem érdemlik, hogy így bánjanak velük. Igazságtalanság, hogy emberek bálnákra vadásznak még manapság is, hogy irtják az esőerdőket, hogy kismadarakat lőnek halomszámra, hogy elefántokat vadásznak, csupán mert értékes az agyaruk. Hogy medvéket csupán a lépükért vagy a májukért leölnek, hogy cápákat kifognak, levágják az uszonyukat, aztán visszadobják őket, hadd pusztuljon el kínok között. Hogy létezhet ennyi gonoszság, ennyi ártó szándék? Hogyan viszi rá a lélek az ilyen embereket, hogy ilyen kegyetlenséget kövessenek el? Hogyan tudnak éjszakánként nyugodtan aludni? Hogyan tudnak így tükörbe nézni, s mosolyogva élni? Hogyan? Miért?

"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" -tartja a mondás. Örülök, hogy végre olyan környéken élek, ahol a közelben van szelektív hulladékgyűjtő. De úgy érzem, vajmi kevés mindez ahhoz, hogy igazán értékeset tegyek. Fontos és szükséges lépés, de vajmi kevésnek érzem mindahhoz képest, amit igazán is tehetnék, csak nem a legmegfelelőbb helyén vagyok a golyóbisnak.