Tűz

Ó, hát persze. A kifogások, a tagadás, hazugságok. Mégis kinek? És miért? Hisz a következő mondatában már cáfolásra kerül. Ijedt, mint egy galamb, ami észreveszi, hogy valaki lehajol -ő azt hiszi, kővel akarják megdobni, pedig az emberlány csak a cipőfűzőjéhez hajol.

Falevelek egy halomban -puha érzés, ha belehuppansz. Körbeölel a levéltakaró. "Mit csinálsz? Koszos leszel" -ennél már talán soha jobban. "Korlátolt emberek" -dünnyögöm, és sikítva fogadom, ahogy Chilike rámugrik, mellém huppan, és ugatva játszani hív.
Búcsúzik a hegy, búcsúznak a mókusok, a villányi úton felbukkanó nap, a rózsaszín aljú felhők. Integet a zöld rácsos kerítés, és a kutyasétáltató sereglet. Chili is tudja. Érzi, hogy búcsúznia kell azoktól a kutyabarátoktól, akikkel felnőtt.

A szobában rendetlenség. Minden nap jön a fogadalom: "majd ma délután" -az első lépés a legnehezebb. Hipp-hopp, minden nappal kevesebb a kép a falon; kevesebb a könyv a polcokon, a pohár a szekrényben. Új Élet veszi kezdetét.

Ha sírsz, ha dühöngsz, ha átkozódsz, szitkokat szórsz, leteremtesz -már jobbá nem teszed. Sőt. Ha valaki csukva tartja az ajtót kettőtök között, s még a kis résen sem néz ki, hogy titokban azért meglessen... akkor engedd ki az ablakon a fehér galambokat, hadd vigyék hírül a szabadulás vérző madzagait. Már megint ezek a drámai elemek. Ez van, ha kishajókkal álmodik a reggel, és vizes párnával ébred.
Az emlékedben megmarad, még ha ő nem is tudja, hogy minden éjjel ugyanaz a dallam ugyanazon szomorú gyermekkép-eszenciájával tekeri fel a közös, elmúlt élményeket. Hogy is írta a dallamra Beethoven? "Es muss sein" vagy hogy..