Találtam egy cikket. Egyből Lovag jutott eszembe, és az, hogy mi mennyire félreértelmeztük mindig egymást:
"...hiszen mennyire egyszerű a törődésigényre hisztériát kiáltani, vagy a hallgatást közönyként lefordítani. Holott elég lenne -nem győzik hangsúlyozni a pszichológusok elégszer elismételni-, hogy a megfelelő pillanatban őszintén tudnánk beszélni a kételyeinkről, a félelmeinkről vagy a vágyainkról, így messze elkerülhetnénk a mélyre fúródó és tartósan befészkelő tüskéket"

Csak sajnos van az úgy, hogy az egyik fél áll elébe a változtatásnak, kész és képes rá a másikért, a másik viszont csak annyit mond "jó, megpróbálom", de a valóságban továbbra sem töri azon magát, hogy csillagnéző meglepi útra vigyen, s továbbra is a másiktól várja az újabb és újabb programterveket... Nem, nem a szakítás utáni állapotra gondolok.