De te fabula narratur avagy A mese rólad szól!

"A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít."
/Váci Mihály: Százezer út/

Úgy gondoltam az új év új külsőt is igényel, így -kis segítséggel- megújult a felület. Ha valamit esetleg nem találnátok, szóljatok (bejelentkezni elvileg a "működteti a Blogger" -nél lehet).

Bé jelenleg rápihen a szilveszteri koccintásunkra (huhú biztos nagy buli lesz, ha épp a lóbőrt húzza), úgyhogy addig én a blog szépészeti beavatkozásaival foglalatoskodom. A környéken már elkezdődött a csinnadratta, a kertekből tűzijátékokat lőnek fel, elég csak kinéznem az ablakon, hogy lássam. Tekintve hogy kétéve ugyanilyenkor kimerészkedtünk a Vörösmarty térre, ahol halálfélelem fogott el a szó szerint őrjöngő tömegtől (az üres pezsgősüvegeket közénk dobták, ahogyan egy idióta a tűzijátékot is felénk irányította és pusztán a vak szerencsén múlott, hogy nem a lábunkat találta el, hanem 10 centivel mellettünk süvített el szikrázva a "lövedék"), szóóóóvaaal a továbbiakban mi nem vágyunk túlzott ramazurira az év ezen utolsó napján.

Mindjárt beleteszek egy kis trombitát Bé szájába, hogy a kis hortyogásából zenét fakasszak :))

Egyébként így pár órával előre is Nagyon Boldog Újévet kívánok mindenkinek, köszönöm, hogy eddig is velem voltatok, és remélem a jövő évben is olvassátok majd a bejegyzéseim!

Összegzés

Így az év utolsó napján, visszagondolván mi minden is történt velünk/velem az elmúlt 12 hónapban, azt kell hogy mondjam, 2013-nak ítélem az "életem eddigi legjobb éve" díjat. Csupa jó dolog történt, amiért mind hihetetlenül hálás vagyok a Sorsnak, hiszen minden, amit megvalósítandó célként tűztem ki magam elé, álomból és elképzelésből valósággá vált.

Lássuk csak sorban mik is voltak ezek:

1) Chilivel letettük előbb az alapfokú majd a középfokú vizsgát a kutyasuliban, elsők között végezve.

2) A kutyasulizás létformává vált, és kiteljesedtem benne, ezáltal kiegyensúlyozottabbá is váltam, ami az életem minden területén megmutatkozik.

3) A kutyasuliról jó barátokat szereztem, akikkel heti szinten többször járunk össze falkázni

4) férjhez mentem :) vagyis van egy édes-türelmes-értem-bármire-képes, szerető férjem, akit imádok, és akit követnék a Világ végére is, ha kell. Az esküvőnkön ott volt (majdnem) minden szerettünk, akikkel megoszthattuk azt a csodálatos napot, még ha nem is minden történt úgy, ahogy azt elképzeltük (pl a fotósunk egy kókler volt)


5) nászútként Európa-túrára mentünk, ezzel megvalósítva régóta dédelgetett álmunkat.

6) áthajózva a Földközi-tengeren láttunk vadon élő delfineket.

7) vettünk egy hajót. Felújításra szorul, de a mienk.

8) Chili megtanult rendesen kocsiban utazni.

9) Pé hazaköltözött Angliából, így majdnem teljes a csapat, már csak Á-nak kéne valami jó melót találnia itthon :)



10) Részt vettünk egy kutyás bemutatón a Szent-Mihály napi rendezvény keretén belül

11) Bé-t előléptették, és ez bizonyos előnyöket jelent, ő is magabiztosabb lett azáltal, hogy megbíznak benne és kardinális kérdésekben kell döntenie.

12) Nagynéni leszek, avagy a nővérem végre babát vár (jelenleg a 6. hónapban van), és érezhettem, ahogy Lujzi rugdalózik a hasában.

13) és egyben a legfontosabb: boldog vagyok!

Remélem 2014-ben folytatódik a szerencse-szériánk, és további jó élményekkel bővül majd az életünk.
 Kívánok mindenkinek boldogsággal és örömmel teli Újévet!!

Úgy döntöttem, hogy ma rakott mákos tészta lesz az "ünnepi" ebéd. Bé is támogatja az ötletet, mákkal úgyis elég ritkán dolgozom, hát most majd meglátjuk :)

Mivel megfáztam, így sajnos le kellett mondanunk a nővéremékkel lebeszélt kutyás szilveszterezést, így marad az itthon kettecskén ünneplés, majd társasozunk és pezsgőzünk, ez se olyan rossz program, mi amúgy sem igényeljük a partizást vagy ilyesmit, pláne hogy Hegyesfülűt semmi pénzért nem hagynám magára a petárdázás és tűzijáték okozta stressz miatt.

na milyen nap van ma, na milyen?

Elfogyott a kávé...szinte hallottam Hitchcock Psycho-jából ismeretes horror-effektet, mikor felnyitottam a tetőt. És milyen más napon is történhetne mindez, mint hétfőn?

Persze pont most kell megfáznom és szarul lennem, hogy két nap múlva nővéremékkel szilveszteri ünnepelnénk, kutyákkal... ágyban szenvedés fejfájással és "melegem van/ fázom" rohamokkal, végtagfájással és szédüléssel. Ójee.

Mennyi mindent eltervez az ember, amiből aztán jó része nem is válik valóra! Talán egy fél éve is, hogy vettem egy kis noteszt, hogy az értékes gondolatokat feljegyezhessem, amiből icit később talán egy regény születhet. Ez a kis füzet mai napig az íróasztalon hever, csupán 1-2 lapját tarkítja valami iromány.

Újévi fogadalomként átraktam a táskába, és tényleg írni fogok.

Egy tökéletes nap margójára

Sok idő óta először éreztem a tökéletes kikapcsolódás csodálatos nyugalmát; amit belül érzel és minden zsigeredben feltölt és relaxál.

Ott kezdtük, hogy elmentünk a Corvinba megnézni a Walter Mitty-t. A multiplex-ek egy sémára felhúzott és csörtetően agresszív világa után barátságos fellegvárnak éreztem az ottani atmoszférát. A film is nagyon tetszett, és noha érezni, hogy ez Ben Stiller első rendezése, ez csupán helyenként okozott némi furcsaságot (pl a Benjamin Button-ra utaló részt egy az egyben kivettem volna). A direkt-viccesnek tálalt jelenetek nálam nem találtak célba, ellenben a természetes cselekményeket nagyon eltalálták, és a történet vitte magát, tele szerethető figurákkal, átélhető helyzetekkel és helyzetkomikumokkal (ezeken lehetett mosolyogni, olykor hahotázni). Tetszett, hogy az elképzelt világ észrevétlenül váltott át a valóságba, és hogy nem agyoncsépelt gyönyörű tájakra kalauzolt el minket az operatőr, hanem olyan egzotikus, érintetlen világba, mint pl Grönland és Izland. Szóval a kisebb erőltetéseket leszámítva zömében szárnyaló fantázia és természetes, magát író történet volt ez, le a kalappal Stiller előtt!
Jó élménnyel jöttünk ki a moziból, de természetesen újabb utazási vágyakkal (úgyhogy a 2014 nyári programunkat már elkezdtük pedzegetni).

tetszett, hogy a festő gondolatait kivetítették

Bé karácsonyi ajándéka számomra két jegy volt a Van Gogh Alive-ra, úgyhogy itt folytattuk a kultúrprogramunkat. Namármost ha épp szar passzban vagy, zaklatott a lelkivilágod vagy épp nem találod a helyed, akkor tökéletes megnyugvást találsz ezen a kiállításon! Nem csak arról van szó, hogy az egymás után kivetített festmények körbeölelnek, és felnagyított mivoltuk által olyan részletekre is felfigyelhetsz, amik felett eddig elsiklott a tekinteted, de a zenei aláfestés egy hangulati síkra hoz a vizuális világgal. Ráadásul egy-egy képrészlet animálva van, így például részleteiben jelenik meg előtted Van Gogh általa festett, arles-i szobája a jól ismert ággyal és az éjjeli szekrényen vázában álló napraforgókkal. S ha mindez még nem lenne elég; a művész kézirataiból kiemelt szövegrészletek segítenek az érzelmi azonosulásban.

Elkülönítették a festő különböző korszakait, és azokat sorrendben mutatták be a festményeken keresztül, így jól láthatóvá vált lelki világának alakulása; színek kavalkádja, majd befelé forduló, sötét tónusok, ismét reményteli virágok, és sárga-sárga-sárga.

Ráadásul a helyszín-választás is tökéletes; kilépve a kiállításról (ami kb 20 perc, hacsak nem nézed meg még egyszer és még egyszer) a Vörösmarty tér karácsonyi vásárának közepén találod magad, és bár mostanában nemigen télies napközben az idő, így este azért visszahozta az ünnepi hangulatot a vásár; a fények, a forralt bor és a kenyérlángos illata.

Hogy eltereljem a gondolataimat, írok inkább valami másról.
Olvasom az 'Élet az Illatoson' blogot, és percenként szakad meg a szívem, legújabb szívszerelmem egy husky. Valami elmebeteg felgyújtotta szegénykének a bundáját, ő pedig teljesen meg van törve, lelkileg megfásult, elesett, szomorú kis drágaság. Mondtam Bének, hogy fogadjuk be, csak míg lábadozik, de nem szeretné, mert tudja, hogy akkor nem tudnánk tőle megválni, arról nem is beszélve hogy utazgatni fogunk egyik helyről a másikra és nem lenne rá elég időnk.

"Kárpótlásul" megbeszéltük, hogy két ünnep között elmegyünk hozzá a menhelyre, és viszünk pár dolgot, ami az ottani állatkáknak is jól jöhet. Hegyesfülűnek sok olyan játéka van például, amivel már nem nagyon játszik, ezen kívül veszünk majd pár pokrócot, és viszünk fokhagymaport is, hogy segítsünk a féregtelenítésben is.

Ha esetleg nálatok is van bármi felesleges pléd, játék vagy esetleg jutalomfalat, étel, akkor -ha nektek nincs időtök elmenni- adjátok le nekünk, és mi elvisszük a nevetekben is.

+

A villamos, amivel reggel munkába indultam, elütött egy férfit...átmászott a korláton, és talán azt hitte hogy átér, pedig olyan közel volt a jármű!! Miért döntött mégis úgy, hogy megkockáztatja?
S talán a sofőr sem fékezett olyan gyorsan és azonnal..nagyon sokat csúszott a férfi, a villamos közepe tájékán feküdt a szerelvény alá szorulva, a sínek között...

Próbáltam segíteni, ott guggoltam a sínek mellett, láttam a lábát, a kabátját...az elejtett és arrébb gurult ásványvizes flakonját..kiáltottam neki, hogy tartson ki, már úton a segítség, hogy minden rendben lesz. Nem mozdult. Hang sem jött ki a torkán, se egy nyöszörgés vagy halk sóhaj.
Kiértek a tűzoltók és a mentők, felnyitották egy helyen a villamos oldalát, bemászott érte az egyik tűzoltó. Imádkoztam, olyan erősen kértem, hogy csak élje túl, kérlek!
 Meghalt..

Eszembe jutott, hogy valahol talán neki is él egy édesanyja, aki talán már készülődve a karácsonyra megfőzte jó előre fia kedvenc ételét... És innentől fogva, amíg csak él a családja, nincsenek boldog karácsonyok, mert megmásíthatatlanul történt a mai napon, hogy egy élet egyszer csak kihunyt.

Kedves Idegen! Bárcsak korábban értem volna oda melléd, hogy már a legelső pillanatoktól fogva érezd, hogy így, ismeretlenül is számíthatsz rám! Kedves Idegen, sajnálom, hogy így történt, hogy reggel talán még mosolyogva ébredtél, és zenével a füledben szépnek láttad a világot, mikor útnak indultál. Kedves Idegen, sajnálom, annyira szörnyen sajnálom, hogy úgy döntöttél, megpróbálsz átérni a villamos előtt.
Nyugodj békében

U.i.:  most közölték le az egyik internetes újságban, hogy 73 éves volt. Igaz, az arcát nem láttam, de sokkal fiatalabbnak gondoltam, noha ez semmit nem változtat a történteken.. Továbbra is nagyon sajnálom, hisz senki nem érdemel ilyen halált, de talán ennyi idősen bölcsebb, meggondoltabb lehetett volna.. sajnálom, a családod is, talán gondolhattál volna rájuk, mielőtt úgy döntesz, hogy még átérsz a jármű előtt..

új hepp

Paprikafej új emlékeztetőt talált ki nekem arra az esetre, ha netán megfeledkeznék arról, hogy esetleg eljött a megetetésének ideje (ilyen soha! nem fordult elő, de azért köszi, Chili fiam, hogy így bízol anyádban); bánatosan odakullog a tálkájához, megáll előtte, belenéz... bámulja az üres tálat... közelebbről...méééégközelebbről... körbeszimatolja, de hát, csak üres még mindig. És akkor, csak ha esetleg eddig még nem szúrtam volna ki, hogy mi az ő szándéka, elkezdi nyalogatni a fémtálka alját, csúsztatva is icit a földön persze, hogy a jellegzetes hangra most aztán már akár a lakás túlsó felében lehetnék is, meghalljam. Azt a manipuláló szentmákosJohannamindenségét a hegyes füleibe! :) Rafkós Böbe ez, ez a nagyseggű, azám, bélpoklos kis tappancsos mamlasz. Imádom!

hő

Amióta bejött a hideg és a konvektorok is izzanak, Hegyesfülű legújabb stílje, hogy már felérve a sétáról toporog a szobaajtó előtt, könyörgő szemekkel, hogy "anyaaa, mond már, hogy bemeheteeeek!!!", az engedély megadása után egyenes útja vezet a hőforráshoz, leheveredik mellé, és úgy is marad sokáig.

Már persze csak akkor, ha felérve a sétából nem inkább a konyhafalnak veti a hátát igen határozott mozdulattal, ülési pozícióba vágva magát, kábé vigyázzban, katonásan, hogy így presszurálva ("de anyuuu, én épp példát statuálok!") minél előbb jussak arra a döntésre, hogy netán adjak neki valamit. A legviccesebb, hogy ez a legváratlanabb órákban tör rá, szóval történetesen pl vacsora után 1 - 1,5 órával, szóval nem is értem, napi kétszeri úgy tűnik már nem elég :)

Meg is hízott most a drága, na nem durván, de azért van rajta mit fogni, és olyan combjai lettek, hogy eskü beleharapnál legszívesebben :)))

Akartam volna konvektor előtt pózoló képet készíteni nektek, de a telefonom úgy döntött, hogy utál így télen, és nem nagyon hajlandó megfelelő minőségben fotózni...

Tegnap jó hosszan fecsegtünk a lányokkal, és ismét arra a megállapításra jutottam, hogy kezdhetnék magammal még valami értelmeset és mondjuk írhatnék, pölö egy könyvet, hogy némi pénzünk is legyen belőle, és akkor nem kéne a káhá-nál dolgozni, és több idő jutna a Hegyesfülűre és a kutyasulin is többet lehetnék. Jó móka ez az "oktatósdi", csak valaki esetleg finanszírozhatná a dolgot mintegy mecénásként.

Hát nem cuki? :
“Én is írtam levelet a Jézuskának, de nem válaszolt. Pedig bélyeget is tettem a levelembe és megadtam neki apa ímél címét.

És ez :))) Hát szakadok!!
“Én kértem egy másik kistestvért a fa alá, mert a Pannit már unom egy kicsit.”

Váratlan fordulat

Hű. Az előbb hívtak az Önkormányzati lakáskezelőtől (? asszem ez a nevük), ők kezelik a Fecske programot, ahová jelentkeztünk még hónapokkal ezelőtt (és nem kaptuk meg a hőn áhított, tetőteraszos lakást). Szóval azt mondták, hogy bizottsági döntés alapján kijelöltek nekünk 4 lakást, ami közül választhatunk, egy pár utcával arrébb.

Érdekes, hogy ez pont most történik... ez minden, csak nem véletlen. Nu, hát meglássuk. Vasárnap megnézzük, mik a lehetőségek, ki tudja.

Találtam egy olyan oldalt, ahol nagyon kedves képeket lehet letölteni:
http://rootfun.net/mix/digital-art-wallpapers/attachment/digital-art-wallpaper-34/ 
Jót tesz a lelkemnek, ha ilyeneket nézegetek :)
Ma a metrón megint belém hasított a felismerés, hogy a JELENben élek, hogy minden pillanat megmásíthatatlanul múlik el, hogy minden "élesben" megy, valós időben, létező helyen. Lélegzem, érzek, érzékelek, és most éppen rádöbbenek, hogy mindez valóság..

Egyetlen megoldás létezik az ilyenkor jelentkező nyugtalan lelkiállapotra: megértetem magammal, hogy nem tudok rajta változtatni, el kell fogadnom, hogy inkább a pillanatokat kihasználni kell, nem stresszelni felettük...

Na nem mintha olyan kiba...tt bölcs lennék, csak éppenséggel zavar, hogy időről-időre újból rám törnek ezek a "pánik pillanatok".

Hát éppen ezért jönnek jól most ezek a képek, mert olyan kedves tündérvilágot idéznek, amilyet mindig is elképzeltem, ahogy a Világot mindig is látni akartam.

A héten valamiért elkapott már a karácsonyi hangulat. Az ikea oldaláról loptam az ötletet, hogy a székeket is feldíszítsem, lásd a linken a "méteráruba csomagolva" részen: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/categories/departments/dining/
Mondjuk ami azon a képen van, nekem nem tetszik, sőt. Olyan szedett-vedett.
Viszont inspirált, így tegnap munka után elmentem egy méteráru szaküzletbe, és vettem vastag piros szalagot. Hazaérve pedig a székekre, illetve pár fiók-gombra kötöttem masnit, szerintem nagyon kedvesen néz ki, és karácsonyi hangulatfokozó hatása is van :)

nyamm

Életem első tárkonyos csirkeragu levese isteni finom lett :) egy icit több leve van, így a husi és a gombadarabkák nem látszódnak ki, mint ahogy a hiper-szuper képeken, ha beütöd a gugliba (de az is lehet, hogy szimplán a kép kedvéért szedtek úgy, míg a mi müzlis-leveses tálkánkban nyilván az aljára süllyednek a husik). Az tény, hogy Bé háromszor(!) szedett belőle egymás után, és nekem ez pont elegendő dícséret. :)

Reggeli mia(tyánk)...?

Kb 8 méterre vagyok a begördülő villamostól, futásnak eredek (pedig gondolatban az énem fejcsóválva mondja az aranyszabályt: "pasik és villamos után NEM futunk", közben már épp odaérek, erre látom, hogy a vezető pápá-t int a kezével, és bezárja az ajtókat, majd a szerelvény elindul.

Én meg ottmaradtam, szájtátva, és viszont kívánok ilyen szépséges hétfő reggelt neked! -et mormoltam magam elé...őőő..leaglábbis tükörfordításban kb ennyit jelent, amit akkor mondtam  :))

Azért a Sors kegyes volt hozzám, és szó szerint 1 perc múlva már be is gördült a következő vili, de azért ez..hát nem esett jól, no. Legközelebb nem futok semmilyen jármű után..

Szombaton kutyasulis karibuli!! Már alig várom!! Étterem, zene, tánc, azaz: ferrrrgeteges parti-time!

Vasárnap levizsgáztattuk a csoportot, két kutty-gazdi párost leszámítva mindenkinek sikerült. Nem a legjobb eséllyel indult mindenki, ezt le merem írni, de remélem, mindenki jön középfokra is, mert hát az alapfok önmagában nem sok mindent jelent.

ovi:
nagyon jó érzés, hogy sok, kezdetben nagyon gyámoltalan és bizonytalan gazdinak tudunk segíteni, lelkesíteni és magabiztosságot önteni beléjük.
Kedvencem egy 3 hónapos csokilabi, Szulejmán őfelsége :) gazdija egy idősödő (60 körüli) néni, a behívása így hangzik: "Szuliii, SzuliSzuliSzuliSzuliSzuliSzuli.....Szuliiii!"
Tegnapelőtt icit joystickoltam a nénit, mondtam neki, hogy ezzel a hívással csak mellélődözget, és az még a western filmeknél sem hatásos dolog. Nagyon tetszett neki a hasonlatom, és a következőkben akárhányszor (berögzülés) újból kántálásba kezdett, pisztolyt formáltam a kezemből és "puff puff puff" hangot adtam ki magamból, ez nagyon tetszett neki, és olyan gyorsan leszokott róla, hogy hihetetlen. Vasárnap már ragyogott az arca, hogy milyen jól működik a behívás, és imádott labijának a névismétlése helyett inkább a "hozzám!"-ot használta, mindenféle csel bevetésével. Apró lépések sikere yeeeaah :))

Biztos mondtam már, de imádom a kutyaovit! Mert egyrészt sok a cuki kölyök, másrészt úgy tudod magadba szívni a tudást, mint a kisgyerek az iskolatejet, szívószállal.

Ü4: fáradhatatlanul haladunk tovább a tanulásban, ránehezítettünk a szagazonosításra, a behozandó cipőt csizmára cseréltem, és  több lábbeli közül kellett kikeresnie (amik között szintén volt, ráadásul ránézésre is hasonló csizma). SIKER!
A kézjelre fektetés-állítás-ültetés-állítás még mindig döcögősen halad, egyelőre még csak közvetlen közelről megy, több távolságot kell beletenni, de kaptam egy jó tippet, amit ma ki is próbálok.

Mindemellett persze ezerrel dekorálok otthon, szervezkedünk (ez egyelőre titkos projekt), ajándékokat vásárolunk, főzök, csajok, család...

Esetleg szólhatna valaki a Télnek, hogy a cimboráit igazán hazaküldhetné vagy rehabra vagy mittudoménhová csak el innen messzire. A Fáradtság, Rosszkedvűség és az azonosíthatatlan időnként előtörő Levertség haverjaidról beszélek, hé! Igen, Tél, húzzanak a fészkes fenébe innen! Merthogy téged elviselünk, sőt, még örülünk is neked, az oké, becsüld meg magad évszak. De ezeket a suttyó arcokat azért már mégse. Hát hogy neveltek téged a szüleid, hogy ilyenekkel barátkozol?

Phú, úgy várom már a szabadságot, mint Mózes, hogy kettéválaszthassa a Vörös tengert!

Elképzelhetetlenül tömör éven vagyunk túl, tele mindenféle izgis, kellemes és kellemetlen dologgal, gyors fordulatú változások százával és pozitív meglepetések tömegével. Nem állíthatnám, hogy tökéletes az életünk, nem, korántsem jelenthetném ki ezt, de egyvalamit tudok; rendületlenül, töretlenül bízni kell, hinni csak, és tudni, hogy a legjobb úton jársz... a változ(tat)ni akarás rögös ösvényén, az önmegismerés és -elfogadás, a külső ingerek elsimítása, a pozitív kisugárzás és adni akarás útján, hisz ez az egyetlen, ami nem zsákutcába visz vagy kényszerít kénytelen hátraarcokra. Ez az egyedüli létező, ami kezedbe adja a kulcsot, a szent Grált ahhoz az állapothoz, amit mindenki kutat, keres, de csak páran érnek el.

Igen. Hosszú és fáradtságos munka áll még előttünk. De hisz mit is érne minden, ha hirtelen az ölünkbe hullna? Mit kezdenénk egy aranyvilágban, ahol már gondolni is elég, hogy megkapjuk? Nem kiváltság, sokkal inkább börtön az ilyen, s én örülök, hogy nem ilyen startot kaptam (bár nem mondhatnám éppenséggel, hogy a saját kezdetemért hálás lennék).

Éppenséggel 2 hónapja, hogy nem beszélek az apámmal. Évek óta húzódó ügyként toporog már ez a háttérben, s mostanra megérett, hogy igazán próbára tegyen, vajon túl tudok-e ezen jutni. Az igazság az, hogy nem keres, és az is az igazság része, hogy ezen én már nem akarok változtatni. Igaz, bevallom zavar, hogy 26 év után ennyire sem bánta meg egyetlen tettét, hogy azt mondja "sajnálom, igazad van", hogy 26 év után egyszer sem érezte, hogy valamit rosszul csinál és kompenzálnia kéne. Segítséget csak úgy adott, ha mellette érzékelhette, az mekkora áldozatot jelent számára, figyelmessége odáig terjedt, hogy megkérdezze "na, mi újság felétek?", de a válaszra, amit adtam, már nem is emlékezett később... Talán nem is érdemli meg, hogy az "apa" címmel illessem, hiszen egyáltalán semmivel nem érdemelte ki ezt a titulust. A 26 év alatt összesen 4 olyan évről tudok beszámolni, amikor érdemlegesen foglalkozott velem, s ennek is vagy 10 éve.

Az igazság az, hogy nekem van apukám, igaz, nem biológiai értelemben véve. És nem is értem, miért nem őt illetem az "apu" megnevezéssel, holott ő törődő, gondoskodó, figyelmes, megbízható, és olyannyira szeretni való. Vagyis tökéletesen megérdemelné, hogy így hívjam.

Wááá!! Nairobiban a '30-as évek óta áll egy ház, egy zsiráfrezervátum kellős közepén; az ott megszállók az állatok között reggelizhetnek (hát persze nem két fillérér'). AAúúú, éééniiiis!!

azért ez nem lehet rossz

bekukkantanak a nappaliba :)

közös reggeli :)

Fotók a legjobban öltözött ausztrál bűnözökről; képek anno. Azért vannak arcok :)
http://devillllla.tumblr.com/post/65794934668/fotok-a-legjobban-oltozott-ausztral-bunozokrol

úszni jó, avagy plakát újragondolva

Azért...ez üt!

Ma valahogy elkapott egy különleges érzés, és sétáltam egyet a városban útban hazafelé. Ez a furcsa hangulat már reggel óta kopogtatott nálam, de -szégyenszemre és hála a munkával telő szombatnak- csak most nyílt alkalmam beengedni. Talán elkapott a karácsony előszele, de nem bánom, hisz minden évben olyan kopár érzésekkel fogadom az ünnepet, mintha kiveszett volna belőle valami, ami régen még megvolt.

azért vannak szépségei a télnek

Jó érzés volt lassú léptekkel szemügyre venni mindent, ami csak felkeltette a figyelmem, és nem foglalkozva semmi mással, csak mentem az érzetek után, beszívva az este hűvös, fűszeres illatát. Furcsa, de ma különösen sok zenészt láttam, legtöbbjük hangszerükkel a hátán/oldalán igyekezett valamerre.

a kedvenc boltom kirakata

Igaz, talán csak azért vettem észre őket jobban mint eddig, mert a tudatalattim kihegyeződött rájuk. Tegnap ugyanis én is elővettem a hegedűt, és jó régóta játszottam picit; mint a forró tea, úgy kúszott fel az ujjaimon keresztül és terjedt szét egész testemben a dallamok varázsa. Megnyugtatott, és olyan érzésekkel töltött fel, amikről rég elfeledtem mennyit is jelentenek.

Több időt kéne szánnom magamra, leszámítva minden és mindenki mást, egyéb körülményt, olykor, csupán a saját világomba merülve átélni újra mit is jelent a saját bőrömben élni. Furcsa, nem? Mintha megfeledkeznénk róla a mindennapok során kik is vagyunk és hogyan is látjuk ezt a lüktető, pulzáló sodrást, a saját létünket..

Régi bejegyzések között akadtam rá egyre, ami annyira, de annyira megmosolyogtatott. Milyen messzinek és távolinak tűnik ez az egész, a mindennemű hozzáértés teljes nélkülözött időszaka (t.i. Hegyesfülű):

Reggel ugyanúgy húzott a pórázzal, s csak nagy nehezen tudtam megértetni vele, hogy ne tegye (ilyenkor mindig meg kell állni, és amíg közelebb nem jön, annyira, hogy ne feszüljön a póráz, valamint le kell ülnie). De ha még csak ennyi lett volna. Szabályosan nem engedett elmenni otthonról. Kiszökött mellettem, hisztizett, nem volt hajlandó visszamenni a lakásba. Megmakacsolta magát, és ha sikerült becsuknom magam után az ajtót, éktelen ugatásba kezdett.

A bejegyzés dátuma: 2010. november 9 -e. Akkor még nem gondoltam volna, hogy 2013.12.07-én, azaz cirka 3 évvel később ugyanez a kutya középfokon is levizsgázott, ügyességi 4-es szintre készülő blöki lesz, én pedig büszke anyukája, aki nevetve olvassa vissza az akkori lúzerkodást. Szerintem meg kell tanulnunk nevetni saját magunkon, én jelenleg így teszek, de ezzel egyidejűleg meg is bocsátok régi énemnek; olyan sok mindennel kapcsolatban élt tévhitben (nem csak kutyanevelést illetően). Ez persze közel sem jelenti azt, hogy ne lenne még bőven mit finomítani-javítani Hegyesfülű nevelésén, de azért ennél a bejegyzésnél már -szerencsére- régóta jóval előrehaladottabbak vagyunk :)

Sors, én így szeretlek!

A dolog, amivel tökéletesen egyetértek :)

Pár hónapja ismét felelevenedett egy régi-régi ismerősi viszony; sokan hallottatok már Giulio-ról, akit még annak idején, 2007-ben Cork-ban ismertem meg. G Nápolyban született, igazi vérbeli olasz, de külsőre nem az a nyálas digó, ha értitek, mire gondolok. G jelenleg Shanghai-ban él, és az ottani kínai gyerekeknek tanít angolt. (azért ez milyen jó már, nem?) :)

Szóval beszélgettünk arról, hogy nálunk most volt Mikulás ünnepe, meg hogy van ez nálunk, ő pedig elmesélte, hogy náluk Olaszországban ilyesmi január 6-án van, a Befana, ami nálunk vízkereszt. Utána jártam mi is ez a dolog, és a következőt találtam a hagyomány magyarázatára:

"A Háromkirályok útnak indultak, hogy megkeressék a Megváltót, és amikor nem tudták az utat tovább, akkor bementek egy öregasszonyhoz, aki tudta az irányt, útba is igazította a hármakat, viszont ő maga nem ment, pedig a Háromkirályok hívták, kérték, erősködtek, hogy tartson velük. Később pedig megbánva, hogy nem ment velük és megakarván ismerni az Újszülöttet, útra kelt, minden kisgyermekes házban ajándékokat osztogatott, hátha így megtalálja a Gyermeket. Nem sikerült, de azóta is úton van egy seprűnyélen, hogy megtegye azt, amit elszalasztott. Főleg, Itáliában bolyong."

Nekem nagyon tetszik a történet. De azért szerintem jó, hogy nálunk a december a többszörös édesség és hastömés hónapja (Miki, aztán Karácsony, utána meg még Szilveszterkor is zabálunk), az egész éves koplalás és diéták után végre egy hónap, ahol visszaehetjük a kilókat, hogy legyen mit megfogadnunk következő évre :)

jó

Valamiért megmagyarázhatatlan jókedv lett rajtam úrrá, ahogy egyszer csak beindult a hóesés. Apró mütyűrök ezrei szállingóztak, őrült kavalkádban táncra perdültek a széllel, mint iciri, fehér delfinek, akik vitetik magukat a hajó sodrával.
Közben Tom Odell: another love (zwette edit) szólt a fülemben, és már csak azt vettem észre, hogy mosolygok, mintha minden olyan hirtelen más fényben ragyogna. Láttam a mellettünk várakozó villamos ablakánál ülni egy férfit, aki zongoramintás füzetből kottapapírokat vett elő, s ceruzával hozzáadott itt-ott egy-egy akkordot.

Maradjon így, s végre eljön a karácsonyi hangulat, amire már annyira várok!

cic

Tegnap a fürdőszobából kiszóltam Chil'-nek, hogy "nééézd, Makika, itt egy kiscica!", leguggoltam és a fal mögött tölcsért formáltam a kezemből, mintha tényleg benne lenne..
Hegyesfülű odaszaladt az ajtófélfához, és onnan nagyon óvatosan a fal mögé kukkantott, hogy megnézze mi van a kezemben. Abban a pillanatban megsajnáltam szegényt, hogy így átvertem.

Tényleg nagyon hiányzik neki egy cictárs-társcic..

rákatt..

..antam

De kitartás, mert a hétvége már töltődik, azaz holnap kutyaovi, alapfok, majd tali a másikÁgival, hogy kutyáink robbanhassanak egyet (hívhatnánk belgajuhász-összeröffnek is). Asszem jó hétvégénk lesz :)

há'ezhülye!

álmok

Álmomban egy kis elefántot szerettünk volna megmenteni -rajtam kívül volt ott még valaki, de nem tudom ki volt. Indiaiak akarták rátenni kezüket szegényre, mi pedig folyton ott voltunk a kis füles mellett és istápoltuk. Mindeközben volt egy hatalmas utazótáskám, ami tele volt pénzzel, falevelekkel -amiket az elefánt szeret- és banánnal..

Hugi szokta mondani, hogy "Az Élet olykor puszikat is osztogat".
Ma reggel a BKV jegyellenőr bérlet-csekkolás helyett szaloncukrot osztogatva kívánt mindenkinek boldog Mikulást. :)

elmentek

hátőh "JóóónásdeggenereBoccccsinka"   avagy spuri haza.

"pörögjünk, mint a rotációs kapa!" -ez még jobb mint a "pörgök mint a gyros" :)

Nézzétek csak, milyen izgi oldalt találtam:
http://sageofquay.blogspot.hu/2013/09/15-things-you-wont-believe-actually.html

Jó, persze bevallom töredelmességesen, hogy edengeen blogjának hatására kalandoztam ide, szóval ő nagyrészt hozzájárult a megtalálásához.
Azért tényleg akadnak hátborzongató dolgok Földünkön, például a pókháló-szőtte fák közelében sem akarnék tartózkodni, egy szemlecsukás erejéig sem. Brrrr! De a vérző fjord is elég bizarr látványt nyújt...

Ellenben szivárványos fákat a körútra!! Ilyen ide is kéne, feldobná az emberek napját! Apróp! A deákon óriás-adventi koszorú feszít, négy gyertyával meg minden, és karácsonyfát is húztak fel. Egész pofás kis látványt nyújtott a villamosról szemlélve, eszembe is jutott, hogy holnap lesz Mikulás, és hogy nemsoká Karácsony is, de én még mindig nem kerültem hangulatba. Valahol a nyári életérzésnél ragadtam le, és nem értem miért nem tudunk strandolni menni :)

miu

A felnőtté válás határozott jeleként érzem, hogy milyen ügyeket intézek/ünk mostanában. Ha lesz bármi konkrét, elárulom majd, de egyelőre megtartjuk magunknak :)

Bé azt ígérte, ha sikerül a projekt, lehet egy kiscicünk. Egy fekete-fehéret szeretnék, de ezt majd persze a érkező jövevény dönti el, hogy hozzánk akar-e, hogy örülne-e egy olyan gyagyákos (eszehagyott/lükefogyott/hangyásos/kavalkádos) családnak, mint a miénk. Mindenesetre már nagyon várom, Hegyesfülű is sóhajtozik a cicmákok után, és csak nagyon ritkán adódik rá alkalma (mikor vigyáz rá valaki, hát ilyen tényleg max 1-2x van egy évben), hogy vendégségben macskázhasson. Ilyenkor bökdösi őket (játékra hívás), s ha erre nem reagálnak, akkor sűrű puszikat osztogat nekik.

Bé is szereti a macsekokat, annak idején egy Ottó nevű kék perzsával barátkozott össze, aki a lakótársáé volt. Ottó mindig Bé szobájában aludt, és olykor masszírozni kezdte a hátát :)

Részemről izgalmas felfedezések kezdetét jelentené a dolog, miszerint mennyire lehetne például klikkerrel dolgozni vele. Ági (ő készít fel minket ü4-re) azt mondta, a nála lévő macsekot már 2 nap alatt ráformálta (klikkerrel) a szemkontaktusra, habár azt még csak 2-3 másodpercig tartotta ki. Azért ez tényleg milyen izgi!! Még a végén agility-s macsekot nevelnénk ki belőle, de legalábbis olyan jól nevelt úritököt, hogy még :)

Na, hát elvárások, azok vannak! :)

Na jó, ez mindent visz!! :)

PMS dolgok

előjelek

korán

Hajnali 4: kinyitom a szemem, valami kényelmetlen érzésem van. Két barna szempár bámul rám egészen közelről, mire felismerem hogy ki ő, már csóválja is a farkát, lendül neki a mögötte lévő virág leveleinek, ritmikus zajt keltve. Már-már mosolyog, hogy végre!!!! felkeltem.

Felülök, az ágy szélére, lábaimat a padlóra téve, a fekete árnyék izeg és mozog, már-már csak éljenezni nem kezd hangosan. Azaz dehogynem, nyüszög örömében, hogy végre észrevettem, mit akar.
Jó, hát volt már ilyen, le kell mennie -gondolom, és komótosan felállok, felegyenesedem, mint egy öreg mami, fáradtságtól és a túl korai ébredéstől sajgó tagokkal. A fekete árnyék kisuhan a szobából, majd megint vissza, forog, pörög!
Szöget üt valami a fejemben, és követem az előszobába. Mit szeretnél, kiskutyám? -kérdezem, ő pedig táncra perdülve kiszökell a konyhába... a konyhába?
Utánacsoszogok, a látásom még csak foltokban érzékeli a körülöttem lévő valóságot. Beérek a konyhába, ő pörög még egyet a tengelye körül, majd látványosan a gáztűzhelyen lévő lábasok felé bök. Határozottan, de ha esetleg nem lett volna világos, még egyszer megismétli a mozdulatot, csak hogy félre ne érthessem a szándékát.

Itt bizony nem emésztési problémák miatt kell lerohanni egy hajnali sétára, a kis szőrös inkább a gyomrába szeretne bepakolni valamit (na nem mintha nem kapott volna tele tállal vacsorát) :)

U.i.: de értem én, tegnap este előre megsütöttem a csirkemájat jutifalatnak mára, pótfoglalkozás tartáshoz és ü4-re gyakorlásra. Csak hát épp hajnali 4-kor jutott eszébe, hogy "hé, há' én most jövök rá, nem éreztem máj ízt a vacsimban, pedig anyu olyat sütött este!! Hol a májam? mostakarommooost"?

U.i.2.: a félreértések elkerülése végett: nem szántam meg, sőt. Minimum, hogy várja ki a reggeli séta végét... :)

Wáháháhá!!! HÁT EZEN RÖHÖGÖK!!

wiii!! szeretnéém!

az a fej!!! :)

csoda

A PMS egyértelmű előjele, hogy ezen én már megint bőgök:
http://kutyabarat.hu/hirek/129/tulelte_a_tornadot_a_kutya_9_nap_utan_talaltak_ra

ráadásul tegnap, a szokásos másfél órás labdázás és kézjel-gyakorlásból hazaérve megint belegondoltam, hogy mennyire nem akarom azt, hogy egyszer majd Rókamuki ne legyen... azt én nem fogom túlélni!

Tegnap láttam megjelenni egy csillagot az égen. Előtte még sehol nem volt, majd egyszer csak előtűnt, mintegy szívdobbanásként felragyogott, és aztán ott is maradt.  Végülis miért lenne ez olyan hihetetlen? Ha a bolygók eltűnnek és hullócsillagként látjuk halálukat, akkor miért ne születhetnének is, nem? "nem nagy dolog". De..hogyan jöhet létre egy bolygó? Egyszer csak fellélegzik, nagyobb fényesség áradatában felsír, mint egy újszülött csecsemő?

Kele

Hát erről a hírről is szépen lemaradtam:

Két magyar srác páros kajakkal vágott volna neki az Atlanti-óceánnak, hogy ezzel világrekordot állítsanak fel. Óperenciális hajójuk, a hetyke Kele egy kis kétszemélyes transzatlanti vízicsoda.

Nov 24-én elindultak ugyan az útra, de egy műszaki hiba miatt már 1 nap múlva vissza kellett fordulniuk. Rá 1 napra megint nekivágtak, de akkor meg a vízszűrő berendezésük mondott csődöt, és ezzel együtt ezévi próbálkozásuk is, merthogy egyelőre feladták a dolgot..

Sajnálom őket, mert így utólag látom, hogy a média tele volt velük (még a híradóban is mutatták őket; csak hát -höhö- mi nem nézünk tévét). De nem adják fel, 1 év múlva újra megpróbálják. Kár értük, a honlapjuk mindenesetre nagyon jóra sikerült:
http://farfaraway.hu/

Én azért örülök, hogy egyre többen szeretnének ilyen izgalmakba vágni, pláne hogy érted, egy közgazdász, meg egy építész, akiket egyébként kockáknak tart a nagy átlag.. tényleg kár, nagyon szívesen követtem volna nyomon az útjukat, na de majd jövőre! Talán a Sors akarta így, talán balul sült volna el az útjuk, ha harmadjára is nekivágtak volna. Szerintem legalábbis egyértelmű volt az egymás után kétszer is előforduló jel: "ne keljetek útra!"

Egyébként igazságtalan, hogy nőként több hónapos útra indulni sokkal nagyobb macera; 1) ott van az a havonta pár napra jelentkező jelenség 2) hajmosási, tisztálkodási, szőrösödési gondok -na jó, ez utóbbit még simán megoldod, azért bőven jutna arra idő. De az 1-es pont! A hajó környéke tele lenne cápákkal folyton, mert épp mire végleg lekopnának, feltűnnének megint :)))

Azért ezt a jelenséget látni biztosan felejthetetlen élmény lehet:
http://index.hu/tudomany/2013/12/02/tejfeher_kod_ontotte_el_a_grand_canyont/

Úgy tűnik az elmúlt két nap arra volt jó, hogy kétszeresen dagadjon a májam (először az alkohol miatt). A vasárnapi kutyasulin több tényező is garantálta a jókedvemet, például a reggeli örző-védés utáni ü4-re gyakorlás. Hegyesfülű továbbra is tökéletes pontossággal hozza a cipőm idegen dorkók közé rejtett másik felét. Ezen kívül gyakoroltuk a három bójából kettőhöz kiküldést szintén sikerrel, utána pedig a szlalomot gyakoroltuk, ahol a végén már hang (vezényszó) nélküli, minimális kézjel segítséggel tökéletesen megcsinálta a feladatot. Ó, én ügyes Paprikafejem! :)

Egyedül a 30méterről behívás közbeni megállítás az, ahol bőven van mit gyakorolnunk, mert ez a lüke még ténfereg jó pár lépést a vezényszó (fekszik!) kiadása után, mire végre tényleg leteszi magát a földre :)
No de sebaj, mert még van egy csomó időnk, és így is eltölt a büszkeség, hogy milyen ügyes. Most elkezdem majd vele az ölbe apportírozási gyakorlatot (kidobod a tárgyat, közben a kutyának láb mellett kell maradnia, vezényszóra -hozd!- be kell hoznia és az öledbe(!) tennie).

7vé

A hétvégi csapatépítő egész jól sikerült. A sarlóspusztai lovascsárdában voltunk, ami egy hatalmas és gyönyörűen karbantartott telekkel, valamint lovardával, szoláriummal, konferencia teremmel és egyéb nyalánkságokkal rendelkező komplexum.

Már megérkezésünk után 10 perccel megnéztem a lovardát, ahol kíváncsi szépségek jöttek a nyitott karámhoz, meg is tudtam őket simogatni. Az almát is óvatosan vették ki a kezemből, lehetetlen volt nem imádni őket! Majd töltök fel képeket!

A csapatépítőn egyébként jól eltalált, vicces feladatok voltak, finom kajákkal és természetesen sok piával, este pedig buliztunk egy jót. Huhúú, volt ott aztán ereszd el a hajam! Timi nevű kollégám (akin képtelenség nem egyfolytában nevetni, olyan humora és stílusa van) biztosított a jókedvről :))
És az este plusz jóhíre, hogy a vetélkedőket a mi csapatunk nyerte.

Nekem ez volt életem első "offsite" programja, tényleg tartottam tőle az elején (hogy fogom magam érezni, kivel fogok bratyizni, estébé), de minden ilyen jellegű frusztrációm végülis alaptalannak bizonyult, sőt! :)

Mai beégés

Ketten szállunk be reggel a liftbe, a férfi tartja az ajtót, hátha jön még valaki, de akiről azt hitte beszáll majd, lépcsőn megy.
Férfi: Ja...sportosak!
Én: Hát az elsőre én sem mennék lifttel!
Férfi: Hát én sem!! -és röhög nagyon, közben megáll a lift és kiszáll...az elsőn :)))

Kezd elég aggasztónak tűnni a helyzet az erdőben való kirándulás szempontjából (is):
http://index.hu/belfold/2013/11/28/agyonlovessel_fenyegettek_a_kirandulokat/

Már a múltkori eset is teljesen megrázott, amikor a póráz nélkül, ám gazdája közelében sétáló kutyát kilőtték az ember MELLŐL, de ez azért mégiscsak több a soknál. Fegyvert szegeznek a kirándulókra? És(!!) csak úgy kilövik a kutyát?!? Milyen emberek a vadászok, hogy ilyesmi történik?

Azóta egyszerűen nem merek kirándulni Chilivel, pedig mentünk volna gombát szedni, de így ki kísérelné meg a dolgot? Pedig a fóti kirándulóhelyet úgy szeretjük... De inkább maradok a Dunapartnál és az itteni "kis erdőknél", mintsem kockáztassam hegyesfülűnk életét..(még a végén börtönbe kerülnék, mert ha bárki bántani merészelné, annak nekiugranék, és abból minden kisülhetne, csak jó nem, az biztos!)

phű

Büszkén jelentem, hogy a ma esti pótfoglalkozást ketten tartottuk az oktatóval. Elég kis létszámban voltak jelen a gazdik, összesen három blökink volt, így viszont mindenki kellő figyelmet kapott, és ezt a szükség is megkívánta. Oké, majdnem lefagyott mindkét combom, és a lábujjaim közül is többet vissza kellett ragasztanom itthon, de hát, ilyen ez a popszakma! :)

Jó érzés, amikor nem csak megfogadják a tanácsaidat, de kérdeznek is tőled, és számít, hogy mit válaszolsz.
Részemről mindenképp áttörő jellegű volt ez a mai foglalkozás, egy szemernyi frusztráció sem volt bennem, míg az ennél a csoportnál lévő segédoktató jelenlétében ez olykor előfordul, ő ugyanis valahogy olyan tolakodó-uralkodó típus, és nem hagy kibontakozni. Kb minden mozdulatomat ellenőrizni akarja és kommentálni, és ez azért rohadtul visszavet. Namindegy, a lényeg, hogy ezen a tűzkeresztségen is átestünk!

Pótfogi után gyakoroltunk Ágival az Ü4-re, és azt kell hogy mondjam, hogy ez a kis hegyesfülű bizony sokat fejlődött, már eltávolodással is egészen jól megy a kézjelre fektetés-állítás-ültetés-állítás, sőt! A cipőből vett szagminta után olyan gyönyörűen hozta a kupacból a másik felet, hogy öröm volt nézni! Ági megint megjegyezte, hogy imádja Chilit, és ha bármikor szükségünk lenne valakire, aki vigyáz rá, csakis ő jusson eszembe. Munkakutya-mán lány ő is :)

Nagyjából ennyit mára, holnap úgy volt, hogy megnézünk egy lakást, de Bé hullafáradt, úgyhogy ezt elnapoljuk. Mindegy, áttesszük jövő hétre, így legalább lesz időm bepakolni, pénteken ugyanis csapatépítőre megy az egész munkahelyi csapat, Sajópusztára ...vagy Pusztasajóra... vagy valami ilyesmi nevű helyre, de legalábbis messze a várostól, szóval ki a puszta sivatagba, ahol dögevő keselyűk köröznek majd az árnyékunk fölött, várva a megfelelő pillanatra, mikor kiszáradva és erőtlenül a homokba rogyunk...
Najóó, állítólag kalandpark meg lovarda, meg mindenféle jóféle lesz ott. Maj'meglássuk.

Él még a Remény
http://www.ng.hu/Termeszet/2013/11/reg_nem_latott_faj_kerult_elo

Érdekes hogyan működik a memória...két napja megtaláltam egy régi önéletrajzom, benne a régi telefonszámommal. Meg is örültem neki, hogy jéé ilyen is volt.

Azóta többször is előfordult, hogy meg kellett adnom a számom, és ezt a régit kezdtem el mondani vagy írni... weird!

Igen, sajnos ma szembesültem azzal, miért is utálom a telet annyira. Mert egyébként nekem nincs bajom a hideggel, sem a hóval (sőt! Télen igenis röpködjenek a mínuszok és havazzon, hisz ez a dolgok rendje. Ellenkező esetben felzaklat, hogy a globális felmelegedésnek ennyire tapasztalható jelei vannak), de azzal már annál inkább, hogy sok szekrényből előkerülnek a valódi szőrme-kiegészítők.

A metrón egy lánynak a nyakából sarki róka lógott...legalább sikerült zavarba hoznom gyilkos pillantásaimmal, és egyre igyekezett eltakarni a kezeivel az élettelen állat fejét (igen, jól látjátok!!) és végtagjait... Hogy? Hogy van valakinek szíve egyáltalán ilyet hordani? Hogy nem gondol bele, hogy egy kegyetlenül legyilkolt állatot hord a nyakában, aki olyan szenvedések közepette halt meg, hogy már ezt leírva is remeg a kezem?? Tudniuk kéne! Tudniuk kéne, hogy ezeket a szegény élőlényeket hogyan ölik meg, csak hogy az értékes bundájuk meg ne sérüljön...Legszívesebben elkapnám ezeket az embereket és rögtönzött előadást tartanék, képekkel prezentálva a szörnyűségeket, amiknek árán ők, a viselők kevésbé fáznak..

Na igen, ez a státuszlihegés a legundorítóbb az egészben. Hogy azt hiszi ő ettől jobb...vagy több..vagy mittudomén értékesebb. Bezzeg akkor nem gondolná ezt, ha a szőrméjével együtt egy csapat farkas között találná magát hirtelen...

CX

A tegnapi hóesést szó szerint a hátam közepére sem kívántam (micsoda hülye kifejezés már! Ki kívánna bármit is(!!) a háta közepére? Max simogatást, hátvakarást, azt kívánok oda, de .. mi..hagyjuk). Mondjuk azt viszont várom már, hogy kipróbáljuk, mit csinál a kis lükegyerek, ha húznia kell a szánkót :) persze nem fogunk rajta ülni, csak kíváncsi vagyok.

És ha már a kis gyagyásról beszélünk; tegnap este egyszer csak minden előjel nélkül fogta magát, és komótosan, ám magabiztosan (mint aki épp készül rágyújtani egy pipára) felkelt a helyéről, átbújt a kiteregetett ruhák alatt, és felmászott a kanapéra. Háho..micso...hogy jött a gondolat? Úgyhogy rá lett parancsolva a kisasszonyra, hogy ezt csak nem gondolhatja komolyan (pedig de! és ott lapult, mint aki díszpárnát játszik vagy a takaró csíkjainak képzeli magát, bármit, csak ne vegyem észre ). Ez a hirtelen támadt ötlete egyébként már tegnapelőtt is kipattant a hegyes fülei közé nőtt fejéből. (Reggeli jelenet: Bé: -TE! Hol a Chili? Én: mii? Bé: -Nincs itt a Chili!! Én: ne őrjíts meg, csukva az ajtó, messzire nem juthatott :) Bé: te!...ez itt alszik a kanapén!)...

Szóval a művésznőnek vannak elképzelései arról, hogy mi jár(na) neki. Teringettét abba a tükörben magát csodálgató öntudatába! :))

°°

Fura:
Az emberek rezzenéstelen arccal zötykölődnek, miközben a villamos kerekei sikítva csikorognak (majdhogynem szikrát hányva) kanyarodás közben, a sínhez érve...pláne mikor a vezető még rá is gyorsít, akkor van csak égszakadás-földindulás, ami számomra olyan elviselhetetlen frekvencia, hogy kénytelen vagyok befogni a fülemet -ami egyébként nem túlzottan segít, mert továbbra is elviselhetetlen a zaj, de talán 1 fokkal halkabb...

Kétlem, hogy mindez csupán az én fülemet sérti...de akkor miért csak az én arcom tükröz bármiféle ellenvetést e reggeli dolbi-kínzás ellen?

H

Új szintre lépett a hajóbarkácsolási projekt, és immáron elkészült Janónk (leendő ifj. Réka) téli tárolója is (yyeeeee), amit saját kezűleg építettünk, most a hétvégén. Lendületes fordulatokban gazdag életünk egyre több oldalról bővül és gyarapodik, csak győzzük utolérni saját magunkat lelki fejlődésileg, ami azért piszok nagy meló.

 Mindenesetre érdekes jövő évnek nézünk elébe, és már alig várom a fejleményeket!
Addig is a december másról sem fog szólni, mint karácsonyi bulikról; kutyasulis, céges, saját (hármasban -Bence, én, Chili), otthoni, apósnál, nagyszülőknél, Bence keresztszüleinél. Tyűh, ha lenne ennyi szabadságunk!!

Pláne örülnék, ha nem lenne már most görcsben a gyomrom az ünnepi hisztéria miatt, hogy csak azt az egyetlen dolgot említsem, hogy kihez megyünk először ünnepelni (ezért mindig reklamálás van a szülők részéről) vagy hogy pl Bence keresztszüleihez meg nem vihetjük Chilit ("gyerekek, most ültettünk új gyepet"), stb...

F

Teljesen abszurd helyzet, mikor földönkívülinek érzem magam a metrón, mert mindenki úgy bámul rám, mintha legalábbis az lennék. Ilyenkor azért olykor apró pánikroham tör rám, és a következő variánsok futnak át a fejemen:

A) szétkentem a szemfestéket a szememen, és ezért úgy nézek ki, mint aki őrültet alakít egy színházi előadásban (bár ha van is rajtam festék, az azért nem olyan vastag, hogy ördögűzőnek nézzenek, ha netán el lenne kenődve)
B) orrkifújás után ottmaradt valami...
C) leszart egy madár és nem vettem észre
D) a körülöttem lévők mind hülyék
E) színjátszó aurám olyan erős, hogy már szabad szemmel is látni lehet :))

de érdekes, hogy ilyenkor sosem tapasztalok semmi rendellenességet magamon. Szóval egy lehetséges verzió lehet: a D :))

Ti nem szoktatok ilyet tapasztalni? Elég frusztráló tud lenni.

Ha belegondolunk abba, mennyire meghatározó a gyermekkorunk, rájövünk, hogy vannak bizonyos személyiségjegyeink, melyek legfőképpen a szüleink velünk való bánásmódjából erednek. És hogy ezek a lenyomatok olyan mélyen belénk vannak égve, hogy leginkább csak szakember segítségével oldhatóak fel ezek a görcsök. Ez annyira igazságtalan!! Miért nem érdemeltünk nagyobb figyelmet, több szeretetet? És -a legfontosabb- hogyan lehetséges, hogy fogalmuk sincs arról, mit okoztak a gondatlanságukkal?

Soha..soha nem fordul elő, hogy az ilyen szülők bocsánatot kérjenek. Pedig mennyi mindent kioldhatna...
Még akkor is, ha mára harmonikussá és tényleges törődéssel telivé változott a kapcsolat; a múlt nyomait elsimítani kőkemény meló! Szembenézni saját ijedt, elhagyatott, kiszolgáltatott és sajgó lelkű gyermekkori mivoltunkkal...ám akármennyire is fájdalmas ez a szembenézés (amit leginkább halogatunk és odázunk), lehetetlen, hogy normális felnőttkorunk legyen anélkül, hogy fel ne tépnénk e régi, minden oldalról letapasztott, és leginkább az emlékezni-nem-akarás sötétjébe zárt emlékeinket..

Á!

A Vendég most egy kőre ül,
némán, s hallgatni kész;
és így beszélt a vén hajós,
a tűzszemü Tengerész.

 Álmomban egy kb egy héttel ezelőtti, szintén álombeli utazásomat meséltem valakinek tapasztalatátadás céljából...mik vannak!

Furcsa dolog, hogy az emberek nagyobb hányada nem emlékszik egyáltalán az álmára, ha ritka alkalmak egyikeként mégis, abban olyan hétköznapi dolgok történnek, amik úgy egyébként is; pl elmegy bevásárolni vagy felhívja egy ismerősét, esetleg rágyújt egy cigarettára. Hmm..

Ellenben -és a barátaim többsége ilyen- vannak, akik majdhogynem minden nap ezer és kilencszáz másik kalandot élnek át a tudatalattijukban, száz és ötven fantasztikus helyen járnak és különleges képességek birtokában vannak.

Fénylő szemével fogja meg -
bűvölten áll amaz, és
figyel, mint kis gyerek, ahogy
kívánta a Tengerész.

Gyerekként még sokszor emlékezünk, mi történik alfában...a kérdés csupán az, hol veszítik el legtöbben fantáziadús mivoltukat? És miért hagyják a világ nyomasztó, puszta és realista befolyását magukra adni, mint egy színtelen és mindent elfedő takarót? Nem jobb mégis inkább álmodni?

madárkák

Mostanában sokat fürkészem az MME (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) oldalát, mert a hideg beköszöntével egyre fontosabbá válik a kismadarak etetése (ha részletesebben érdekel a dolog: klikk), amiben mi is szeretnék részt venni.

Bár nem is gondolnánk mennyire, de igencsak felelősségteljes tevékenységbe kezdünk bele, ha úgy döntünk, téli etetőt teszünk ki. Gyorsan odaszoknak a madárkák, ahol étel van kitéve nekik, és onnantól számítani is fognak rá, hogy nálunk elegendő mennyiségű eleséget tudnak betárazni. Egy kis gondatlansággal viszont már számos szárnyas tüneményt hozhatunk igen nehéz helyzetbe. A kistestűeknek a legnehezebb, mínuszban az ő tartalékaik már csak arra elegendőek, hogy épp átvészeljék az éjszakát, s ha másnap nem tudnak elegendő táplálékhoz jutni (mert mondjuk nem töltöttük fel az etetőt), akkor el is pusztulhatnak. Tehát csak akkor kezdjük el az etetésüket, ha teljes odafigyeléssel és felelősséggel tudjuk vállalni az ellátásukat!

A fáradt hétköznapok olykor meggyűrik az ember lányát, nőként mégis olyan sok dologban kell helyt állnunk! Mert igenis vannak azok a bionyos dolgok, amikhez nekünk veleszületett érzékünk van (pl. reggel igenis keljen fel időben, ha már ő a soros, hogy ne csak negyed órát legyen lenn szegény kutyával, hanem felet, nem nagy áldozat ahhoz képest, hogy egyébként több órán keresztül otthon vár minket. Vagy hogy ha látja, hogy elfogyott a zsemle, akkor hazafelé ugorjon be a pékségbe frissért. Vagy hogy ha nem foglalkozik a kutyával, akkor kevésbé fog rá hallgatni, és ez nem attól függ, hogy ki adja neki reggel és este a kaját... vagy pl hogy esetleg belegondoljon, hogy én is fáradtan érkezem haza, nem csak ő, és esetenként ezt figyelembe is venné..) Mindamellett, hogy egyébként nyilván elfogadom, hogy nőnek születtem, azért férfinak lenni ezerszer könnyebb. Csak hát éppenséggel "szegényebb", ha értitek mire gondolok.

Szóval azért olykor egyáltalán nem kifogásolnám, ha csupán pár napra átváltozhatnék, hogy éljem a gondtalan életem, annyi sok zavaró-kavargó gondolat és összefüggés-látás, spekulálás és bonyodalom nélkül. Kéne néha az a bizonyos "semmi doboz", na!

J azaz R

Azt hiszem nem is említettem, hogy úgy kb 2-3 hónapja vettünk egy hajót. Egy vitorlásat. Bé régi-régi álma volt ez, hisz amúgy is a családi hobbi részét képezik a vízi járművek ezen fajtái (após minden évben épít egyet, ami könnyebb és gyorsabb, mint az előző évi). Bé folyton mondogatja, hogy legyen saját, kabinos vitorlásunk, amivel lehet több napos kirándulásokra menni, s ha már rutinosabbak leszünk, akkor tengerre vinni, és aztán a nagy, távlati terv egy hosszabb hajóút, úgy kb a Föld körül :) de legalábbis a Horn-fokig vagy Ausztráliáig -persze ezt még bőven van időnk eldönteni, hisz a kettő épp ellenkező irányban van :)

Szóval van egy Janónk, mert hogy ez a neve. Bé kikötötte az ebet a karóhoz, miszerint át fogjuk nevezni, és mivel minden valamirevaló tengerész a szerelméről nevezi el a vízi járművét, így a neve... Réka lesz (erről azért próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan). Tegyetek törlőkendőket a monitor alá a kicsöpögő nyál ellen :)

Na egyébként itt láthatjátok leendő ifjabb Rékát a képen, feltűnően felújításra szorul, aminek munkálatait már meg is kezdtük. Szegény vízitündérke két éve ott állt a kikötőben ázva-fázva-melegtől tikkadva, és ráadásul annak idején olyan szerencsétlenül tették rá a trailerre, hogy kilyukadt az alja. Tehát jelenleg elsüllyedne, ha vízre tennénk.

Most a munkálatok ott tartanak, hogy mindent leszereltünk róla (csigák, hátsó létra, stb., lekaptuk a tetejét, és elkezdjük kijavítani. Pár éve "felújították" -ami olyan szedett-vedett-félcelt munka volt, hogy csak nevetni tudunk rajta. De sebaj, mert ő már a mi ladikunk, és olyan csinos lesz, ha kész lesz, hogy píha! Persze más színeket is fog kapni, mert jelenleg úgy néz ki, mintha műanyag-testű lenne, pedig fából van -nem is gondolnátok, igaz?

Két napja azt álmodtam, hogy kihirdették a fecskeprogram eredményét, és harmadikként lettünk megjelölve. Anyu az előbb hívott...harmadikként vagyunk megjelölve.. ami azt jelenti, hogy 1) ha az első két megjelölt nem venné igénybe valamilyen csodával határos módon a lehetőséget, akkor mi költözhetünk be 2) B..meg, el kellett volna mondanom valakinek az álmom, és akkor nem válik valóra!!!

Pedig ma olyan jó kedvem volt! Chili is nagyon ügyes volt az ELTÉn, átlagon felüli teljesítményt nyújtott a virslikereséses feladatnál, és a "hol a gazdi?" -s teszten is nagyon ügyesen viselkedett.
Most szomorú vagyok.. Hát..így kell fenn kezdeni, majd hatalmas puffanással földet érni, mint Ikarosz...

Holnap irány az ELTE Etológia Tanszéke, hogy részt vegyünk a "hol a gazdi?" kísérletben. Már nagyon kíváncsi vagyok!

Szóltam az etológus lánynak, hogy 20 percet számoljon ránk, mert Tökfejnek asszimilálódnia kell a környezethez. Most lesz a harmadik alkalom, hogy részt veszünk ilyen programban :)

Az olyan hétkezdéseket, mint amilyen ez is, két dolog enyhíti valamelyest:
1) a délutáni labdázások (és ü4-re készülés) hősCincivel
2) sorozatok.

naigen. A függők táborát szaporítom, de azért nyugtatom magam az "ez még normális szint" dumával. Hétfőn lefekvés előtt bekészítjük a laptopot (hát igen, nos... B-t is magammal rántottam e posványba), és megnézzük, hogy miből jött ki új rész. Kedvenc a Once upon a time... és a Once upon a time in Wonderland c. fantáziavilágos-mágiás-izgulós-kalandos-kreatív-érdekes szériák. Mindkettő egyazon készítők jegyeit viselik, így nem csupán a cím, de az ábrázolásmód is sok egyezést mutat.

Aztán ott van még a kedves-vicces-olykor bugyuta, Bridget Jones német verziójának mondható "Férfi a legjobb orvosság" (németül is tudom; männer sind die best medizin), aminek főszereplője a "Csajok a csúcson" biciklinyergen orgazmáló bogyori-bögyös szőkéje. Kicsi a világ, hogy a HIMYM Lily-je meg az amcsi pite fuvolával nyihorászó vöröse, ámde ezt a párhuzamot inkább ráhagyom az egyéb elemzőkre, végtére is könnyen előfordulhat, hogy ott látok összefüggést, ahol nem kéne.

Végülis a lényeg, hogy a sorozatok jelentik az én orvosi ajánlásomat alvás előttre, sőt, akár még vényre is írnám kreativitás-rövidzárlat esetére, az eseménydús álmok előidézéséhez szükséges plusz adalékként, levendula-fürdő helyett. Nos, ím a tökéletes gyógyír, és még csak nem is kell érte a szomszédba menni!

Lehet, hogy gonosz vagyok, de jóleső érzés konstatálni (a múltban tett helyes döntésemet igazolja), ha egy exem nagyon meghízott. Megnyugtat a tény, hogy 1) ezek szerint biztosan boldog is 2) így már egyáltalán nem tetszik

Egyébként a Bastille nevű zenekar kb egy éve a kedvenceim közé tartozik. Fúúh, libabőrös leszek tőle, olyan jó!!

Mindig elfelejtem, mennyire jó érzés is, amikor egy igazán jó fülhallgatód van. Teljesen más dimenzióvá alakul a körülötted lévő világ. Tegnap kaptam egy Sennheiser fülhallgatót, és esküszöm, így még a munkába utazás is ezerszer elviselhetőbbé vált ma reggel, a mélybasszus lágyan doromboló lüktetésével. Előző Sennheiser fülhallgatóm sajnálatos áldozatává vált a SPAR bejáratánál lévő forgó bizbasznak, amibe ugyanis sikeresen beleakadt anélkül, hogy észrevettem volna, én viszont mentem tovább...amilyen szerencsém van, pont a fülbe helyezendő résznél szakadt ki, tehát éppen tőből, így a huzalok összekötésével próbálkozni sem tudtunk, hogy újraélesszük szegényt.

No de! A lényeg, hogy a hangjegyek ismét minőségi frekvencián gurguláznak a fülemben :))

Jahm és megnéztük a Phillips kapitányt is. Pff Tom Hanks ismét zseniális, és meglepetésemre a szomáliai kalózkapitány is abszolút átélhetően és hiteles karaktert alakított. Tényleg ajánlom mindenkinek, aki szereti a lélektani filmeket.

nyanya vs csitri 1:1

zuhogó eső, labdázva jövök hazafelé Chiltökkel. Elhaladva a focipálya mellett egyszer csak kiáltanak nekem (közel s távol senki más, úgyhogy egyértelmű a dolog, én meg örvendezek, hogy VÉéééégre, kisportolt félmeztelen férfiak kérnek segítséget tőlem): "Elnézést! Kirúgtuk véletlenül a labdát az úttestre, megtenné kérem, hogy bedobja nekünk?"  -érted, magáz!! Érted?
 Jóvan, sötét volt, nekem meg a fejemre húzva a sálam, amolyan muszlimosan, mert hát az eső meg ugye csak csurog az égből, mintha kértem volna... Szóval magáz. Hát jó, odaviszem a labdát, erre a srác: "Köszönjük, a fiatalember ki is ment oda az előtérbe, ott alacsonyabb a kerítés" (fiatalember? Te most tényleg nyanyának nézel, hogy így beszélsz?), és akkor még retardátltnak is gondol, hogy nem tudom bedobni :) azért nem hagytam magam és csábos kézlendítéssel bedobtam a magas kerítésen.. Na de most na, de naaaa! Nemááá'...pedig úgy rákészültem :)

Bezzeg a múlt héten meg pont az ellenkezője történt, mármint a koromat illetően. Az egyik kabátomra ki van tűzve egy kék filcmadár, amit egy ismerősöm készített nekem. Egy agility-s társam odajön: "Dejóóóóóó!!! Most ilyet tűznek ki szalagavatón a hagyományos szalag helyet???" -nézek rá, hogy "tessék?", pislogva sűrűn, "ides 7 éve annak már, hogy leérettségiztem, de azért nagyon kedves" :))

Jelentem, csütörtökön lesz az első Ü/4 vizsgára felkészítő óránk Chilivel. Izgulok, mert kisasszony olykor úgy néz rám, mint akinek nem jutott dinnyeföld, ha csak kézjellel mutatom az "áll" parancsot. Ehh, ezen még dolgozunk majd.

 Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a szlalomhoz mit fog szólni (lásd jobboldali kép).

Más: részletes utánajárás következtében lehullott a lepella az axolotlok beszerzésének összköltségéről... idealisztikus (jó, mondjuk ki: naív) elképzeléseim, miszerint 30-ból összeállítható aZ tökéletes akvárium, pont feleannyira voltak hibásak...mármint szó szerint. Úgyhogy fokozatos gyűjtögetés lesz, kérem szépen. Nem is baj, végtére már így is gyakorlatilag forrni kezd a gyomorsavam, ha arra gondolok, hogy hamarosan kideül, vajh megkapjuk-é a nagyobb lakást.

Vicces adalék mindennapi életünkből, hogy a környéken már annyira ismernek minket, hogy ha felcsendül Tökfej labdájának éles, ámde sípoló hangja, fejek bukkanak elő az ablakokból és mosolyogva-integetve kísérnek tekinteteikkel, amíg el nem tűnünk a horizont és a fák lombjának takarásában (tyű milyen költői lettem hirtelen). Mondjuk...szerintem a holtak is hirtelen ülnek föl koporsójukban (fejkoppanással nyugtázva, hogy nincs elég helyük e műveletre) Chil' labdájának hangjára, úgyhogy nem nehéz észrevenni, mikor jövünk-megyünk.

No de! A mai gyönyörűen nyúlós időnek hála csupa sár és latyak leszek, mire a mindennapos 2 órás labdázásunk után hazaérek vele, s persze imádkozva remélve, hogy egyszer sem taknyolok majd arccal a trutyiba. Háromszoros éljen az ősznek: hüp-hüp hurrá!

Már említettem korábban, hogy mennyi mindent köszönhetek a kutyasulinak azáltal is, hogy ott tevékenykedem mint segítő. Hála az ott tanultaknak, ma meg tudtam akadályozni, hogy egy kutya megtámadja Chilit, pedig higyjétek el, 1-2 másodpercen múlt az egész. Valószínűleg már az út túlsó feléről kiszúrhatta magának Chilkót, mert átérve a négysávos úttesten már ott fogadott minket a járdán (mivel ott minden irányból jöhettek autók, ezért én meg arra figyeltem, hogy át tudjunk kelni, és nem vettem észre az idegen kutyát, hisz akkor feltűnt volna a fura viselkedése -ez viszont az én hibám, látnom kellett volna), velünk szemben, megfeszült izmokkal, majd borzolva, egy lépést felénk téve, majd morogva. Pár pillanat volt minden, de szerencsére a reflexeim kihegyeződtek, és még időben cselekedni tudtam.

Ja, és a gazda persze sehol, és közben már a második kutyája is felénk tartott, így az akcióm után még én szóltam rá kétszer is, hogy ugyan jöjjön mán és vigye már el a kutyáit tán... neki meg fingja nem volt, hogy mi van... gratulálok, hogy az ilyen egyáltalán kutyát tart. Erre nemhogy egyet, kettőt is. És akkor nézett rám bambán, hogy mi bajom ... hát komolyan.. talán oda kéne figyelni..

26 évesen megismerni az unokatesód, akinek egyáltalán a létezéséről is mindössze pár éve tudsz, nos... felmérhetetlen :)

A hosszúhétvége a Nagyinál telt, édes, romlatlan 3 nap. Végeredmény: Chili hulla fáradtan csak bekucorodott a helyére, mihelyst megkapta a vacsiját. Kb 1-2 percre rá már durmolt is. Eseménydús volt neki is ez a pár nap; segített nekünk fát hordani (a szó szoros értelmében! A halomból adtak egyet neki, amit kérésre odahozott nekünk, mi pedig feltettük a rakásra, ő meg ment vissza újabb fáért, és így tovább. Mindemellett sürgés-forgás volt, meglátogatott minket (a már régóta ismert) unokatesóm a családjával, a 12 éves Zsombi imádta Paprikafejet, és folyton trenírozta, élvezve, hogy milyen okos, úgyhogy Chilkó gurult, pörgött, forgott, ugatott, tolatott, kúszott, ült, igazodott, hajolt, feküdt, maradt, ugrott, pacsit adott...
Meg aztán ott volt még a majdnem 1 éves kislüke is, akinek folyton puszit akart adni. Szombaton pedig pocakos nővéremék is lejöttek, hozták Honeyt, úgyhogy még társa is akadt a hülyeségre :)

Ma pedig, az utolsó nap, egy reggeli váratlan telefon, és megtudom, hogy pár perc múlva találkozom Keresztapum fiával, akit még soha életemben nem... balettáncos művészlélek polihisztor, akinek 1 hónapon belül ikerlányai születnek. Kár, hogy csak pár óránk volt az ismerkedésre, de talán majd legközelebb több időt tölthetünk együtt.

Később majd lesznek képek is. Ha lehetne, ezeket az élményeket most mind betuszkolnám egy hatalmas dunsztos üvegbe, hogy később, amikor lankad a kedv, kanalazva belőle egyet-kettőt ismét úrrá lehessem rajtam ez az elégedettség, a családhoz tartozás jóleső érzése :)

Ja, és ezt a dalt dúdolásztam egész 3 nap alatt..

AM

Artic Monkeys új album; IMÁDOM!!

Walter Mitty titkos élete

Böngészés közben találtam rá erre az érdekes filmre, aminek hazai bemutatását december 26-ra várhatjuk. Bár innen bentről nem tudom megnézni az előzetest, maga a történet felkeltette az érdeklődésem. NAGYON. Klikk!

Túl azon, hogy az utóbbi időben eléggé megszaporodott a hasonló címmel vetítésre kerülő filmek száma (Benjamin Button különleges élete, Pi élete, Timothy Green különleges élete, ésatöbbi...), bizonyára azért, mert már hangzat alapján is figyelemfelkeltő akar lenni. (Viszont a felsoroltak el is nyerték a szimpátiámat, úgyhogy nem emelek kifogást :P)

Franciaország továbbra is rabul ejt a hangulatos, titkos, eldugott helyekkel. Mivel idén nyáron, az Európa-túra keretében a déli partvidéket láttuk, most az északi oldalt böngészem. Nem csodálom, hogy az impresszionisták kedvenc témájául is szolgáltak az ottani csodaszép vidékek, icurka halászfalvak, kápolnák, meredek, tenger által csipkézett sziklák, és persze a csodálatos állatvilág! Franciaország! Várj meg, jövünk!! :)

Egyébként -a sok Chilis poszt között- nem is meséltem az egyik legfontosabbat! 5 hónap múlva nagynéni leszek!!!! :)) A mai ultrahang után elég valószínű, hogy csajszi lesz, vagyis ez esetben T. Lujzi csudálatra méltó aranyfürt, főállású rugdalózó :) Az egyetlen köl'ök lesz ezen a Földön, akit nem pofavágásokkal fogok kötelezően elviselni, hanem egyenesen rajongani fogok érte, mindenféle ajándékkal halmozom el, könyörögni fogok, hogy hadd vigyázzak rá olykor-olykor, és össze-vissza fogom puszilgatni, amikor csak lehet (na jó, meg a svédországi Emma is egy tünemény, és valószínű majdan a sajátunkért is odáig leszek meg vissza),! Na nem mintha nem húzódna már most is vigyorgásra a szám, hacsak rá gondolok. Lujzi :)

No, jelentem, nem hogy 2 nap, de még 10 perc se volt, míg Chili tudatosan beledugta a fejét a cipőbe (formálás eredményeképp), ami a szagazonosítási vizsgafeladat egyik alappillére, a következő maga az azonosítás és jelzés, vagyis hogy megtalálja a párját több idegen lábbeli között.

Azt imádom ebben a kis lükében, hogy imád tanulni! Látnotok kéne azt a vigyori átszellemültséget, ami ilyenkor kiül arra a fekete pofijára! Nem lehet nem imádni :) Hiába, a munkakutyavér nem válik vízzé!

Hihi, megint megyünk majd az ELTE Etológiai Tanszékre, kutatásban részt venni. A "hol a gazdi" és a "kapj el, ha tudsz" tesztekre jelentkezünk, kíváncsi vagyok, hogy Chilfej hogy teljesít majd :))

Ha kíváncsiak vagytok, mifélék, ide katt!

Ł

"Csak egy igazság létezik. A változatai valótlanságok"

Messze a felhők fölé nézet, az igaz lelkek után kutatva. Tanult filozófusok eszméinek lábnyomait követte, természetfelettit remélve a gondolatok mögött.. Honnan tudhatja, mi szent és sérthetetlen? Forogni látszik a Föld, s közben ördögi tervek keresztezik egymást tulipános mezőknek álcázott nyirkos sikátorokban. Gördülő zongorahangok szállnak felfelé koppanó billentyűkkel; e szent háborút fülek és szív között kottára vázolt sóhajoknak véljük, s mégis kék lepelbe bújt matematikai képlet tán mind? ...mint billegő fecskék a villanydróton, morzsákat hátukon hurcoló hangyakatonák; esszencia harcosok az érzelem-nélküliség ellen. Feltámadó esőillat egy megfáradt délután, szabadság-szintetika, kólás üvegbe csurgatott mézremény. Hisz élni vágyik minden megfogant pillanat!

Jelentem megkezdtük az előkészületeket az Ü/4 vizsgára való felkészüléshez, vagyis bevezettük az "áll" parancsot kézjelre. Rájöttem, hogy Chili sokszor sumákol, mert bár eddig tökéletesen tudta az "ül" és "fekszik" feladatot kézjelre 10 méterről is (vizsgafeladat középfokon), párszor úgy csinált, mint aki nem érti a dolgot. Hamar rájöttem, hogy azért mismásol, mert 10 perc játék - 10 perc tanulás elven haladtam, ő pedig erősen labda-centrikus, pláne ha rúgom...

De aztán sikerült klikkerrel feleleveníteni a régen tanultakat és megtanítani neki az újat. A következő feladat a cipős szagazonosítás, vagyis formálással rávezetni, hogy ha elé teszek egy cipőt, akkor tegye bele az orrát. Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog menni, mivel Chili elsődlegesen a szájával próbálkozik (felveszi a tárgyat). Végülis legrosszabb esetben is a hétvégéig meglesz, de ismerve Paprikafej adottságait, max 2 nap alatt rájön, hogy mit várok tőle.

Kutyások vs nem kutyások

B rokonai közül vannak, akik 1,5 órányi utazásra laknak tőlünk, és elég ritkán is lájuk őket, minthogy a kiutazás elég körülményes (3 átszállás), ráadásul ha már kint vagyunk, akkor ugye legyünk ott sokáig is, sattara. Igaz, hogy kertes házban laknak, de a kutyatartási kultúrájuk a "kutya a kertbe való!" ősprimitív felfogást követi, és így szegény hiperaktív (de egyébként hihetetlenül cuki) boxerük is kezelhetetlen (a tipikusan csak ordítva fogad szót kategória), mert hát sétálni is maximum heti 2x viszik ki egyáltalán (!). És persze mindemellett nekünk is megtiltják, hogy vigyük magunkkal Chilit.

Már kérdezem, ugyan mi bajuk van a mi kulturált kutyánkkal, aki mellesleg jófej az övékkel, csak amaz nem bír magával és -szociális nevelés híján- fingja nincs hogy kell játszani egy fajtársával és miközben a miénk seggét az ég felé tolva hívja kötelet húzni, amaz csak ugat és néz mint varjú a karón? De még nem is lenne gond, hisz egy olyan ikerházról beszélünk, ahol két külön kert van, és Chili tökjól ellenne velünk odabent, ha közben néha kiengedjük és kimegyünk vele játszani.

És akkor megsértődnek, hogy miért nem megyünk... hát tán mert nem fogom azért másra bízni a kutyámat, hogy odamehessünk. Mert az persze micsoda vérlázító, hogy azt mondom, hogy Paprikafej nálunk családtag, gyakorlatilag a gyerekünknek számít, csak ő szőrös és négy lába van. Ja hogy ez náluk túlzás? Hát én meg a gyerekeket nem szeretem, mert ordítanak. Nabumm. Mégsem várom el, hogy hagyja othon a nyáladzó hajnélkülit, csak mert nekem úgy lenne kényelmes. Ja, de ők egyébként sem akarnak hozzánk jönni látogatóba, mert túl körülményes az a sok utazás (pedig nekik kocsijuk is van ugyebár...). Akkor kérdem én, hol itt a kompromisszum?

Szerencsére B is abszolút egyet ért velem mindebben, csak hát mégis rokonok. De (hahaa!!) reméljük novembertől megváltozik a felállás, és ha végre megkapjuk a nagy lakást, akkor már tényleg az lesz, hogy jöjjenek ők hozzánk karácsonyozni meg hasonlók.

~

Már alig várom a csütörtököt, hogy végre megkapjam az első normális fizum. Elsőként Chilit visszük beoltatni. Másodszorra meg végre megrendelhetem azt az 1-2 dolgot, amit kinéztem ebayről, és már tűkön ülök, hogy végre az enyémek is lehessenek. Csak ne utálnék úgy várni... de azért egy rossz szavam sem lehet, végtére is a nyáron voltunk Európa-túrán, és olyan élményekkel gazdagodtunk, amikről régóta álmodoztunk (éljen a spórolás!).

Apropó álmok! Valami lidérc költözhetett be hozzánk, mert egész héten rosszul alszunk, B is többször felébred minden éjjel, én meg tegnapelőtt szabályosan felültem az ágyban álmomból felriadva arra a saját magamhoz intézett gondolatra, hogy -idézem- "Van még valaki a szobában!". Soha, ismétlem s-o-h-a ne ébredjetek így, iszonyú érzés!

Aztán ma is felriadtam kétszer éjjel egy meghatározhatatlan hangra, és már kezdtem igazán beparázni, amikoris -a második esetkor- rájöttem, hogy csak Chili csóvál álmában (és a parkettán koppant a farka)...

Na de azért hogy valami jót is írjak (a kutyasulis élményeken túl :P), jövő hétvégén leutazunk Nagyihoz! Mit egy hét, már csütörtökön indulunk, és már Chili is lassan elkezd bepakolni a bőröndjébe, és készül lélekben is az érkezésre. Nagyi múltkor is úgy várt minket, hogy már neki is meg volt főzve ugyanis az ebédje, és utána kb 2 óránként csurrant-cseppent neki valami, mert hát Mami szerint "de hát még éhes, hát nézd meg hogy néz a szemeivel!" :) szóval finomságok, tüzifahordás, kertben kapirgálás, tyúk-etetés és reggeli tojásbegyűjtés, lugasból szőlő szemezgetés, esti nagybeszélgetések és ropogó kályhánál elalvás vár ránk, az egyetlen imádott Mamikánknál.