
Szóval van egy Janónk, mert hogy ez a neve. Bé kikötötte az ebet a karóhoz, miszerint át fogjuk nevezni, és mivel minden valamirevaló tengerész a szerelméről nevezi el a vízi járművét, így a neve... Réka lesz (erről azért próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan). Tegyetek törlőkendőket a monitor alá a kicsöpögő nyál ellen :)
Na egyébként itt láthatjátok leendő ifjabb Rékát a képen, feltűnően felújításra szorul, aminek munkálatait már meg is kezdtük. Szegény vízitündérke két éve ott állt a kikötőben ázva-fázva-melegtől tikkadva, és ráadásul annak idején olyan szerencsétlenül tették rá a trailerre, hogy kilyukadt az alja. Tehát jelenleg elsüllyedne, ha vízre tennénk.
Most a munkálatok ott tartanak, hogy mindent leszereltünk róla (csigák, hátsó létra, stb., lekaptuk a tetejét, és elkezdjük kijavítani. Pár éve "felújították" -ami olyan szedett-vedett-félcelt munka volt, hogy csak nevetni tudunk rajta. De sebaj, mert ő már a mi ladikunk, és olyan csinos lesz, ha kész lesz, hogy píha! Persze más színeket is fog kapni, mert jelenleg úgy néz ki, mintha műanyag-testű lenne, pedig fából van -nem is gondolnátok, igaz?
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése