kedd

A várva várt nap -csak éppenséggel jól szét vagyok zuhanva; mármint olyan szétszórt vagyok, amilyen rég nem voltam. Néha fel sem fogom, hogy ez a valóság, és olyan szeleburdin tudok viselkedni... kiskoromban is ilyen voltam :)) Akkoriban rohadtul kínosan éreztem magam miatta, mert hiába próbáltam jól csinálni a dolgokat, ez ilyenkor lehetetlen. Apu meg a nővérem ilyenkor mindig kigúnyoltak; "szerencsétlen", "idióta", "ügyefogyott" stb... igaz, a legutóbbi jelzővel a nővérem még a mai napig fel tud idegesíteni, mert valahogy az ő szájából mindig úgy hangzik, mintha tényleg komolyan gondolná. Ez amúgy is érzékeny pont, mivel ő volt mindig az, aki a "vegyél példát a nővéredről", és a "bezzeg a nővéred" kezdetű mondatokat vonzotta maga után.
Persze ma már általában képes vagyok elvonatkoztatni, és legfőképpen nevetni saját magamon, mint pl tegnap. Ádám és (kutyás) Peti fent voltak (Eszti szakdolizott), hogy betömjék gipsszel a Chili által falba kreált krátereket. Nyúltam a poharakért, hogy bort tölthessek beléjük, amiközben eszembe jutott, hogy a mikro popcorn tán túlságosan régóta sütkerezik a mikrohullámokban, de mire odaértem, még totál lapos volt a papírzacskó, ergo még jó pár perce volt hátra. Közben elfelejtettem a kezemben lévő poharak miértjét, letettem őket, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi a rézbányai füttyentgető partifecskét akartam...

Az imént meg Timit boldogítottam egy sebtiben kreált versecskével, az ó te drága klementína dallamára. Hogy azt mondja;

"Ó te drága, Munci Manci, csak tudnááám, hogy miért nem írsz.

Szívem titkos váágya teeee vagy, óóó te dráága Minci Manc"

És de! Ittam már kávét...