De alapvetően nem egy eget rengető valami.
Sokan tudjátok; voltam pár állásinterjún az utóbbi időben. Az egyik lehetőséget én mondtam vissza az első interjú után, a rendezvényszervezői cégnél meg nem engem választottak ki. Ez most eléggé mellbe vágott, mert nagyon reméltem, hogy szimpatikus voltam nekik, még ha rendezvényszervezői tapasztalatból csak egy icikével is rendelkezem. Keresek tovább...mást nem tehetek.
Ma valami furcsa van a levegőben, Chili is nagyon különösen viselkedett, egyfolytában olyan helyre bámult feltűnően, ahol nem volt senki, és egyfolytában felváltva pillantgatott egy helyen hátra majd rám. Elég ... hogy is mondjam érthetetlen volt a helyzet, pláne,
hogy tudjátok; én hiszek a szellemekben. Arról nem is beszélve, hogy október 6-a van, az aradi vértanúk kivégzésének a napja (Batthyányt ráadásul Pesten végezték ki ugyanezen a napon)...
Még régebben, mikor Lovaggal sétáltattuk Chilit, az egyik kapualjnál zong
oraszó szűrődött ki az ottani ház egy ablaka mögül, erről úgy emlékszem annak idején írtam is. Kb naponta-kétnaponta arra megyek Chillel esténként, de azóta sem hallottam újra. Fura, az ember szeret történeteket párosítani emberekhez. Az jutott eszembe, miközbe
n Timi mesélt a masszőréről (mert hát valakinek ugye olyanja is van :P), hogy egy masszőr biztosan másképp látja a keze alatt lévő "ügyfeleket", és talán ő is azzal szórakoztatja magát, hogy elképzeli, az adott ember élete milyen lehet.
De miért szeretnek az emberek mindent és mindenkit besorolni valahová? "Ő tesz leveskockát a levesbe", "ő cukor és tej nélkül issza a kávét", stb. S ha valakit nem tudnak hová tenni, rögtön kétségbe esnek vagy ami még rosszabb; kiközösítik.. Engem valahogy pont az ilyen "kívülállók" fognak meg amúgy. Vonzanak, mert éppen ezért érdekesek; mert megfejtésre várnak.
Ádámék szerint én vagyok a legspontánatlanabb ember, akit ismernek, és ez a kijelentésük erősen elgondolkodtatott valamin... annak idején pont szöges ellentétének címét viseltem -megjegyzem büszkén. Mikor egy szimpla Móriczon lévő találkából Balatonra
utazás és másnap reggelig tartó bulizás lett a vége, éjszakai fürdőzéssel (fürdőruha persze hogyan is lett volna nálam). Vagy a hatalmas séták a Megyeri-hídig és vissza, hirtelen ötlettől vezérelt kaszinózás, stb. Most meg...minden egyes mozzanatát megtervezem egy találkának, a fejemben lejátszom, mit fogok mondani... hová lett a régi énem? Változni jó dolog és szükséges is... de ekkora pálfordulattal? Mi történt az évek alatt?
A csillagokat bűvölve rájöttem, hogy elég reménytelen eset vagyok, és 23 éves. Nem mintha olyan öreg lennék még, de jövőre már 24 leszek, és ez a szám már olyan komolyan hangzik. Kezdek bepánikolni, me
rt ennyi idősen jó lenne megtalálni végre a szökő utat, az Élet egyik kiskapuját, ahol élvezem a munkát és az élet más területeit is. Most azt látom, hogy gürcölök egy olyan helyen, amitől sikítófrászt kapok, és amitől csomókban hullik a hajam, s mégsem tudok még csak félretenni sem. Ha meg olyan hónap köszönt rám tök véletlenül, hogy egész jól keresek, az hót biztos, hogy valami olyasmi történik, ami miatt megint ki kell centiznem a pénzem, hogy ne haljak éhen hó végén sem. Örök szélmalom harc... kétségbe ejt. Neki kéne vágni a külföldi szerencse próbálásnak, de ahhoz kezdő tőke kell. Ahhoz, hogy kezdő tőke legyen, dolgozni kell. És hová érkeztünk vissza? Oda, hogy nem találok új állást, a jelenlegi meg kiszipolyoz és még csak meg se fizet rendesen. Ó, irrrgalom atyja, ne hagyj el!
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése