Van, hogy valami csak az emlékeidben él tovább; az általad felruházott tulajdonságokkal, viselkedéssel, reakciókkal. De mihelyst kilép az elképzelt felület mögül, rájössz, hogy ő (már) nem az az ember, aki annak idején. Az emberek változnak, s útjuk ellentétes irányt is tud venni. Ez az Élet. S te mit tehetsz? Leporolod magadról az apró, törött üvegdarabkákat, és mész tovább. Hátranézhetsz, mi van mögötted, de ami jönni fog, az mind az előtted lévő úton van.
Csodáld a lepkéket, az apró, zümmögő rovarokat, a különös madarakat, a szelet, a leveleket...azt, hogy az Élet körülötted van. Hogy fáj? Tudom, jól. Hisz lelkeket veszítettél, s okoztál sok sok sérülést másoknak is, s te is kaptál jó párat. A fájdalom elmúlik idővel, s heg marad belőle, ami majd emlékeztet -az útra, amit már megtettél...
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése