A találkozás

Kiöntöttem a lelkem. Talán ennyire sohasem. Ott ültünk a padon, és mintha meztelenre vetkőztem volna előtte; beszéltem az érzéseimről, hogy mit jelent ő nekem, s hogy az ember akkor döbben rá igazán, milye volt igazából, mikor elveszíti. Hogy vissza akarom kapni, hogy nem lesz könnyű, rohadt nehéz lesz, de ha mindketten egymást akarjuk, akkor menni fog. Hogy bármit megtennék érte...

És ő csak ennyit mondott: "nem ígérhetek semmit".

Másfél órája csak sírok folyamatosan. Megérdemlem. Azt hiszem, neki kb ugyanilyen érzés lehetett aznap, amikor azt mondtam neki, elsorvadok mellette, mert nincs szenvedély. Még ha ma szavakkal mindent el is mondtam; vajh mit érnek a szavak?

Ő erős...erősebb, mint bárki más, akit ismerek ezen a golyóbison. Le tudja küzdeni az érzelmeit... kérdezte tőlem, én mit tennék a helyében. Mondtam; az más, mert én már tudom, pont miatta tudom, hogy továbbra is mindig a szívemre kell hallgatnom, de Én én vagyok, Ő meg ő.

Most érzem igazán, hogy élek; az érzések végett. Azt hittem, 1 hónap alatt, ha igazán hiányoztam neki, bele mer vágni; a vallomásom alapján.

Kínzott a két arcra puszi. Kínzott az ölelés, amivé én változtattam a két arcra puszit. Kínzott a közelsége; hisz tudjátok, akkor kínoz a legjobban, hogy nem kaphattok meg valakit, mikor ott ül a közvetlen közeledben. Láttam az arcát; a haját, a keze vonalait, a vádlija hajlatát. A szemének rezzenéseit, a pupillája tágulását. Mégsem érhettem hozzá; egy egész kontinens állt kettőnk között. Megérdemlem. Bármit mondhattok, megérdemlem. A legokosabb dolog, ha most nem keresem egy ideig... igaz, az ajándékát nem engedte, hogy odaadjam; "majd odaadod, amikor aktuális lesz" -mondta, de nem akarom, mint barát odaadni neki akkor. Inkább meghalok, semmint barátok legyünk; szeretem. Nem mint barát, nem mint hozzátartozó vagy rokon. SZ-E-R-E-T-E-M.... s ő nem ígér semmit.

Ha az elmúlt évekért ez a jussom... akkor szép lecke, nem mondom. Én meg az elképzeléseim. Hogy is gondolhattam, hogy olyan kínzó lehet a hiányom, hogy már alig várja, hogy átöleljen? És "már az illatod is más"- mondta akkor. Minden egyes szó, mozdulat, hangsúly beleégett az emlékezetembe. Valamit vagy tégy vagy ne tégy -így tartja a mondás. De ez a bizonytalanság, ez a legnehezebb... Olyan érzés, mintha vérezne a szívem... mintha meghasadt volna. Végre érezni kezdtem, erre ellököm magamtól, majd azt hiszem mindez egyetlen tollvonással visszavonható? Naív, naív, naív Réka. Edd meg amit főztél.