A How i met your mother c. sorozatban az a jó, hogy igazi tanulságokat is tartalmaz. Igen, az egy sorozat, blablabla, de igazi életszerű helyzetek vannak benne, amikkel bárki szembesülhet, találkozhat jártában-keltében. A különböző elméletek is megállják benne a helyüket, és néha olyan életbölcsességeket is tartogat, amik éppen aktuálisan találnak be és jön a megvilágosodás.

Már alig várom, hogy legyen netem, és megnézhessem a legújabb részt. Összességében véve ez az egyetlen olyan sorozat, amire tartósan ráragadtam (jah, meg annak idején a Halottnak a csók -Lee Pace miatt, meg esetleg a Két pasi meg egy kicsi, de azt csak hellyel-közzel néztem). Amikor az ember szingli, szeret ilyenekbe belehelyezkedni. Szerepkörileg. Tudjátok, hogy értem. Folyton magyarázatokat, indokokat és válaszokat keresünk. Hát ez a sorozat szolgál ilyennel bőven. Amolyan "pontosan ez van velem is" érzéseket tud kiváltani olykor. Te jó ég, épp egy sorozatról áradozom? :)

Rájöttem, hogy élvezek szinglinek lenni. Még ha "csak" két hónapja is tart ez az állapot. Élvezem a szabadságot, hogy azt kezdek a szabadidőmmel, amit csak szeretnék. Hogy flörtölhetek, hogy végre újból magammal, a barátaimmal, családommal (no és persze Chilikével) foglalkozhatok. Persze vannak bizonyos helyzetek és pillanatok, amikor hiányzik; hisz az állandóság az, ami az embert biztonságérzettel és némiképp hát..boldogsággal tölti el.
De így is boldogan érkezem haza, vidáman szállok a zuhany alá, mosolyogva mosogatok vagy éppenséggel pakolok ki a dobozokból. És néha, ritka pillanatokban, de elfog az érzés; ha én nem én lennék, irigyelném magam :))

Állatok

Ahogyan álltam ott a Domus elötti villamos megállóban, azon csodálkoztam, hogy a városi galambok olyannyira elkényelmesedtek, hogy az utolsó utáni pillanatban szállnak fel a villamos elött, persze, hisz a sínek között heverő kenyérdarab nyilván olyan vonzó kínálat, ami megéri a kockázatot...galambok.

Aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetnek olyan emberek, akik pl kivetetik a macskájuk körmeit, csak mert a kedvenc kanapéjukon élesítik a körmüket vagy olyanok, akik kivetetik a kutyájuk hangszálát, mert zavarja őket, hogy az ugat. Na, az ilyen embereket agyon lőném. Nem is, valami hosszan tartó szenvedést rónék ki rájuk, amiben hasonló büntetést kapnának. Pl ha nő, akkor kopaszra borotválnám a haját, és ahányszor visszanő, mindig újravágnám. Vagy betapasztanám a száját szigszalaggal, hogy ne tudjon beszélni.
Fura...hogy az sokkal jobban fel tud bosszantani, ha állatokat bántanak, hisz ők nem tudják megvédeni magukat a kegyetlen emberek ellen. Ráadásul meg sem érdemlik, hogy így bánjanak velük. Igazságtalanság, hogy emberek bálnákra vadásznak még manapság is, hogy irtják az esőerdőket, hogy kismadarakat lőnek halomszámra, hogy elefántokat vadásznak, csupán mert értékes az agyaruk. Hogy medvéket csupán a lépükért vagy a májukért leölnek, hogy cápákat kifognak, levágják az uszonyukat, aztán visszadobják őket, hadd pusztuljon el kínok között. Hogy létezhet ennyi gonoszság, ennyi ártó szándék? Hogyan viszi rá a lélek az ilyen embereket, hogy ilyen kegyetlenséget kövessenek el? Hogyan tudnak éjszakánként nyugodtan aludni? Hogyan tudnak így tükörbe nézni, s mosolyogva élni? Hogyan? Miért?

"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" -tartja a mondás. Örülök, hogy végre olyan környéken élek, ahol a közelben van szelektív hulladékgyűjtő. De úgy érzem, vajmi kevés mindez ahhoz, hogy igazán értékeset tegyek. Fontos és szükséges lépés, de vajmi kevésnek érzem mindahhoz képest, amit igazán is tehetnék, csak nem a legmegfelelőbb helyén vagyok a golyóbisnak.

Ahogyan napról-napra újabb elemekkel csinosodik drága kislakom, úgy lesz egyre világosabb, színesebb, napsugarasabb is. Az én szememben persze.
Érdekes, aki eddig ott járt, mind azt mondja, hogy olyan érzése van, mintha mindig is ott éltem volna -hogy teljesen passzol hozzám a lakás.

Ádámmal tegnap elmentünk Tesco túrára, hogy beszerezzük az alapvetőket. Eléggé elámultam az árakon bizonyos dolgoknál, de még így is sikerült elég magas összeget fizetni mindenért. No persze amit meg kell venni, azt meg kell venni.
Egész idillire sikeredett minden; hazaértünk, apu hozta Chilit, aztán nekiálltunk vacsit sütni. Igaz, szegény Ádám leperzselte az ujbegyeiről a szőrt :))) azt gyorsan lekezeltük Panthenol-lal, aztán főztem tovább a tésztát, majd a jénaiba a tészta-husi-sajt-tejföl-fűszerek rétegekben követték egymást. Az első sütés az új lakásban. Az első vacsora, a hangulat miatt borral és gyertyákkal -mert ilyet már régen akartam, de egyedül nem olyan jó móka. Ha tehetném, világgá kürtölném, mennyire aranyos a kilakás. És köszönök mindent a barátaimnak, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre!!

Ma muffin sütés, reggel pedig megvolt a szokásos flört adag a pék sráctól :) Alapvetően jól jött, mert az önértékelésem, az éppenséggel a nullához konvergál mostanában.
Tegnap borozás közben felfakadtak régi régi dolgok, amiket csak páran tudnak rólam. Ilyenkor mindig leesik, hogy miért is vagyok olyan nehezen kezelhető, s hogy miért viselkedem annyira megmagyarázhatatlanul hisztérikusan olykor...hogy miért baltázom el néha a dolgokat..

Találtam egy cikket. Egyből Lovag jutott eszembe, és az, hogy mi mennyire félreértelmeztük mindig egymást:
"...hiszen mennyire egyszerű a törődésigényre hisztériát kiáltani, vagy a hallgatást közönyként lefordítani. Holott elég lenne -nem győzik hangsúlyozni a pszichológusok elégszer elismételni-, hogy a megfelelő pillanatban őszintén tudnánk beszélni a kételyeinkről, a félelmeinkről vagy a vágyainkról, így messze elkerülhetnénk a mélyre fúródó és tartósan befészkelő tüskéket"

Csak sajnos van az úgy, hogy az egyik fél áll elébe a változtatásnak, kész és képes rá a másikért, a másik viszont csak annyit mond "jó, megpróbálom", de a valóságban továbbra sem töri azon magát, hogy csillagnéző meglepi útra vigyen, s továbbra is a másiktól várja az újabb és újabb programterveket... Nem, nem a szakítás utáni állapotra gondolok.

Már csak 40 perc és megyünk vásárolni kislakba, a kis tündérlakba, a kis mézeskalács lakba, az édes otthonba :) főzőcske, aztán át Chiliért :)

Azért mielőtt még rosszindulatúnak gondolna bárki (bár hippilakunk mindkét -utóbbi időben állandósult három- ember lakója egyaránt igencsak örül annak, hogy nem kell többé egymás társaságát elfogadnunk, azért voltak szép és jó idők, amik a villányi úti lakáshoz kötődnek és kötnek. (Pl a kutyás társaság :) ), olyan időszak, hogy örömmel mentem "haza".
Tanulságos és a felnőtté válás egy igencsak fontos lépése volt.

lak lak ééédes kis lak

Azt hiszem, ilyen érzés, amikor az ember lánya HAZAérkezik.
Nekem nincs szükségem padlófűtésre, klímára vagy egyéb flancos puccos rongyrázásra. Nekem erre volt szükségem; egy édes mézeskalács lakra, ahol max arra ébredek fel, hogy Chilike álmában mordul egyet. Persze ahány ember, annyi igény; így érthető, ha valaki a fent említettekre vágyik, hisz persze bizonyára jó dolog, ha ilyen kényelmi dolgoknak örvendhet az ember. De én nem ebbe az ember típusba tartozom. És őszintén remélem, hogy aki betéved hozzám, mind úgy érzi majd, hogy a legotthonosabb lakásba érkezett, amit valaha látott, hogy jó ott lenni, kellemes a légkör, és szívesen jön, és igazából még maradna.

Már alig várom, hogy süthessek-főzhessek. Ádámmal ma megyünk vásárolni a konyhába alapfelszerelést. Első körben egy muffin adag lesz, az biztos.
Már alig várom, hogy a különböző dekor elemeket is megvegyem, amik által mégotthonosabb lesz a kislak :)

Kislak

Most tudok csak jelentkezni, a netet ugyanis csak november 2-án kötik be hozzám (most meg épp dolgozom, ahol meg ugyebár van net).

Hol is kezdjem? Már mindent áthurcoltunk, Sanyival azon nevettünk, hogy a Ford Escort-ot úgy teletömtük a második (és egyben utolsó) fordulóval, hogy még a tetőre is kerültek holmik; pont úgy, mint Mézga Gézáék, mikor költöztek, sőt, még Chili is épp úgy lógatta ki a fejét az ablakon, mint ahogyan Blöki az említett rajzfilmben a hasonszőrű jelenetben.
Reggel fél 10-től este fél 8ig pakoltunk, festettünk, áthurcolkodtunk. Aztán végre csak kettecskén maradtunk; Robokutty és én. Pakolászás-takarítás, hűtőbe pakolás, Chilikének husi vagdalás, fürdőszoba sikálás (mert hát persze Apunak és Taitának kb elsők között sikerült sáros lábbal betrappolni, hogy körbecsodálják :) ). Persze közben végig ment cd-lejátszóról a zene.
Hulla fáradtan fél 11 körül zuhi a gyönyörű sarokkádban (csodálatos!!), majd pizsi és irány az ágy. O-ó, de nincs feltöltve az mp4 lejátszóm, és o-ó hogy fogok zene nélkül elaludni (mert valahogy a gépen lévő zenék kezdtek hirtelen hiányozni)? Jó, rendben. Pikk-pakk összeszereltem a gépet (gyors fohászok: "Berlioz, kéééérlek szépen működj szépen itt az új helyeden is"), és lássatok csodát, Berlioz működött :)
Aztán még sokáig bámultam az újonnan felszerelt redőnyök árnyképét a falon. Egy regényben éreztem magam. Chilike az ágy lábánál aludt, én meg lelógattam hozzá a kezem. Így talált ránk a reggel.

Hogy hogyan érzem magam az új helyen? Egyszerűen leírhatatlanul boldogan! Végre egyedül, végre nem trappol át senki a szobán, nem nyikorog az ajtóval, nem ugrál rá a Chili. Végre nem kell azon morgolódnom, hogy a másik szobában üvölt a tévé, sem azon aggódnom, hogy vajon nálam hangos-e a zene vagy hogy már megint az egész lakásban terjeng a cigiszag, mert nem csukták be a szoba-/konyhaajtót. Vagy a rosszalló arcokat néznem, amiért Chili a frissen érkezőre ugrál örömében. Hisz tőle ezt én kedvesen fogadom, de ugyanez nem kívánható bárkitől. De az, hogy ezek alól mind felszabadultam, csupán az egyik részét teszik ki a mérhetetlen boldogságomnak. Olyan természetesen érzem magam az új kislakban, mintha mindig is ott laktam volna. Chili is nyugodt, és élvezi, tegnap büszkén hozta a labdáját, és levetette magát a kis pokrócára. Együtt elolvastuk a UPC levelét (az első levelem kislakban), miközben kibontottam, Paprikafej a lábamra tette a fejét.
Igazi idill. Egyszerűen meseszép. Tündéri, világos-napos, olyan igazán nekem való. Köszönöm, köszönöm köszönöm, és köszönöm! Sok idő óta ez a legjobb, ami velem történhetett!

Fogalmam sincs, hogy csinálom, de megint valami furcsa szomorúság fogott el, pedig semmi okom nem lenne rá, hacsak épp nem annyi, hogy "Mi csak szeretni akarunk" -ahogyan tegnap Mutocska is mondta...könnyek között.
Tekintve, hogy a legutóbbi Lovagos eset után úgy érzem, most szünetre van szükségem, hogy regenerálódjak, továbbra is fenntartom, hogy belefáradtam a keresésbe. Belefáradtam, hogy rábeszélem magam valamire, majd kibeszélem magam belőle, hogy azon stresszelek, kellek-e, aztán mindent elrontok. Elég. Nem akarok újabb hülyeségeket elkövetni. Éppen ezért van idebent üresség most. Meg fájdalom. Hogy ennyire... bonyolult vagyok.
Csak hát...az ember lelke vágyik a szeretet adás állapotára.

Igaz, hogy rohadt másnapos vagyok, de így könnyebb osztani a keserű gondolataimat, na mindegy.
Muszáj lesz összeszednem magam, ez a lényeg. Különben is; ma végleges dobozolás, s holnap reggel 6ra jönnek Sanyiék is a kocsival. Már nagyon várom. Szurkoljatok, hogy minden simán menjen!

Moby -Dream about me. A hangulathoz ez a szám illik ma a legjobban.
Kettős érzettel ülök itt kialvatlanul; valami mérhetetlen nyugalom jár át, és valami megfoghatatlan szomorúság. A világ folyton változik, s maga a változás mindig hirtelen következik be. A rákészülés; az előkészületek sem terep-előkészítők voltaképpen, hisz azt sem tudod, mi lesz majd később. Úgy tudnám leírni, mint mikor a tengeren hánykolódsz egy kis ladikban, és észreveszed, ahogy egy hullám egyre nagyobbodik, feléd tornyosul, árnyéka elborít. Persze, magadban lefuttatod a lehetőségeket; hogy mit teszel majd ha beterít, ha rádzúdul a víz. De a tényleges pillanatban tudod csak meg, s úgy ér majd, ahogyan azt ki sem tudnád számítani.
Ma lesz az utolsó este a Hippi lakban. Már nagyon várom az ÚJat.

Amúgy...Natasha Bedingfield; Soulmate.

Mutocsnak

Hajnali 3-kor felkelt és elment. Volt ereje hozzá. Muszáj volt; a gép miatt. Még biztosan repül, egyszer át is kell szállnia. Nagyon vigyázz magadra, drága Mut!

Egy év... 1 év. Rövid idő, de mégis túlságosan hosszú. Drága édes Mut. Kívánok minden szépet és jót, s hogy ki tudd magad aludni a repülőn, mert én a második energia italt iszom, hogy egyáltalán nyitva tudjam tartani a szemem. Ez egy emlékezetes búcsú éjszaka volt. Azt hiszem soha, soha de soha nem fogom elfelejteni. Dobozok között és ruhakupaccal körbeölelt ágyon, ahol a kezek és lábak kuszaságában és két üveg bor társaságában elbúcsúztattuk, amit el kellett búcsúztatni.

Vannak dolgok, amiket nem lehet szavakkal elmondani, de elég hozzá egyetlen pillantás. Egy-egy ilyen villanásban ott rejtőzik, amit cinkosságnak vagy baráti összetartásnak hívnak. Egy év... gyorsan eltelik majd. Várunk vissza!

Déry Tibor Niki (Egy kutya története) című könyve megvan esetleg valakinek? Kellene a szakdogámhoz, csak kölcsönbe persze!

Oké, új szerelmem van...egyszerűen PONTOSAN egy ilyen férfire vágyom, mint Patric Dempsey. Ez a férfi..ááárghhh..nyami. Tudom, a Grace klinika rajongói már régóta odáig vannak érte meg vissza. WÁááá, drága Univerzum! Ha készen állok majd rá, kérlek egy pontosan ilyen férfit küldj nekem!! Férfias, mégis romantikus (utánaolvastam az életrajzának, és a felesége művész, és már vannak gyerekeik, akikért egyszerűen rajong), és úgy tud nézni a szemeivel, hogy...hah...ó te jó ég.... és basszus; fekete haja van és zöld szeme! Annak idején -ezt páran tudják rólam-, noha sosem volt "ideálom", kiskorom óta valahogy tudom, hogy az Igazinak fekete haja és zöld szeme lesz.

Szóval, drága Univerzum, lehet egy icit fiatalabb kiadásban, de kérlek, egy ilyen férfit szánj nekem; és ne csak külsőleg legyen ilyen.

Amúgy meg csupa romantikus filmet akarok nézni egy jó ideig, hogy legalább a filmekből láthassam, milyen az, amire vágyom. Ezzel kezdem:

http://www.port.hu/a_boldogito_talan_made_of_honor/pls/fi/films.film_page?i_film_id=92624&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2&i_topic_id=2

kishajók

Élet, adj hitet!

pont.

Mert hát persze tuti, hogy ha elindulok a biciklivel FELÉ, akkor előbb csak pötty-pötty, majd pötty-pörötty-pöttypötypötypöty, a kapucni meg persze mindig lecsúszik a fejemről -áh, hagyom is, mit érdekel; végtére is búcsúhoz illő az idő.

Egyetlen perc -míg lesétált a lépcsőn, s mire odaért, én már zavaromban a táskámban turkáltam a könyveiért és ...az ajándékáért. Csak annyit mondott: "júúj, nagyon el fogsz ázni" én meg: "kitérdekel" vállrántással már a kezébe nyomtam a kipakolt dolgokat egyesével, és legutoljára az ajándékát, "Boldog szülinapot" kívánsággal. "Köszii" válaszolta és pusziért hajolt, de elhajoltam. Ahogyan megígértem magamnak. Közben visszaadta a kajadobozt, benne egy zoknival, és minthogy a szemébe nem nagyon mertem nézni, kapkodva pakoltam össze és a végső falként a fülhallgatót is visszadugtam a fülembe, "szia", hátraarc, és husSSsss. Még láttam a periférikusból, ahogyan visszaballag. Szerintem vissza sem fordult. Ahogyan én sem.

Az a jó az esőben, hogy nem látszik, ha ömlik a könnyed; ha patakokban, némán hullik, végigfolyik az arcodon, de már nem látni, vajon az égből jövő víz-e v

agy a kishajók egyike.

Na és persze arra nem is számítok, hogy bárminemű visszajelzést kapjak

arról, tetszik-e neki amit kapott. Mert hát.. ő már csak ilyen.

Nem az fáj, ami lett (megérdemlem), hanem hogy még csak nem is érti, fel sem fogja, mi van mögötte; az ajándéka, s az üdvözlő lapra leírt szavak mögött -talán elolvassa őket, talán kibontja a meglepetést, s talán örökre el is felejti, ahogyan a díszes papírba csomagolt holmi is talán a fiók aljába kerül hamarosan.

Remény

Ma találkozom Lovaggal. Ideges vagyok, a pulzusom gyors, és valami góc van a torkomban, ahogyan a gyomromban is.
Tegnap a koncerten az egyik darabban egy nő énekelt arról, hogy egy, a városból száműzött férfi hosszú idő után visszatér, és találkozik a kedvesével. Eszembe jutott akkor és ott, hogy bárcsak olyan lenne minden, mint ebben a dalban. Ahol a férfi már alig várja, hogy láthassa a szerelmét, és elképzeli, ahogy felkapja majd és megpörgeti. Hogy már alig várja, hogy érezze az illatát, hogy a bőréhez érhessen, kezét a kezében tarthassa, s mélyen a szemébe nézhessen...
De a valóságban csak ritkán ilyenek a dolgok. De vannak kivételek. Pl nővérem és királyfia.

Koncert

És megszólalnak az első hangok; végigfut a hideg az ujjpercektől egészen a gerinc közepéig. A vonó serceg a húron, az ujjak gördülve fogják a hangokat. Vonóhegyek, klarinétok, üstdob, fuvola. Titkos pillantások, mosolyok, és az átlényegülés. Igen, a zene birodalma. Mozart ország.
Mágikus, varázslatos, elbűvölő, elérzékenyítő, libabőröztető, lelket símogató. Vissza megyek zenekarba zenélni. Hiányzik. Tegnap óta úgy érzem magam, mint aki régóta elfelejtett vizet inni, s most meglát egy kutat, és eszébe jut, mennyire is szomjas. "A zene kell, hogy egy jobb helyre vigyen el"!

Már csak kettőt kell aludni, és az új lakásban alhatok :)))

*¸˛ˇ^~

Mert mikor csak úgy gyorsítva pörögnek az események, csak megkérdezed magadtól, úgy kutyafuttában, hogy vajon mégis miért pörög rá az agy és cincálódik szerte széjjel olyanra, amire nem feltétlenül érdemes.

Voltatok már úgy, hogy azon gondolkodtatok, vajon a másik hányszor gondol rátok egy nap? Vagy ha felpattan a bringára (/tömegközlekedési eszközre), vajon eszébe jut neki is; hányszor, hová, mikor, mennyiszer, s legfőképpen, hogy...veled?

A kérdőjelek sokaságában szerencsére viszont nem veszem el, hisz csak ilyenkor este van idejük az effajta gondolataimnak, hogy megtámadjanak.

Ma különösképp jó hangulat volt a hétvégi kollégák körében; egészen elfelejtettem, mennyire más a légkör, mikor nincs ott a főnökség, amikor lehet ökörködni, játszani, filmet nézni és több percig nem hívást venni. Ilyenkor azért olyan sztorikat hall az ember, amiket nem is gondolt volna. Najah, a sok élettapasztalat.

Amy Winehouse megy, és közben egyfajta eufória jár át; közeledik az időpont.

Fura, hogy mennyi apróság kell egy háztartásba; a fűszerektől kezdve a liszten és cukron keresztül és az étolajon át hajszárítóig, a szárítóról nem is beszélve, hjah meg az evőeszközökről, hogy a fakanálról és egyéb kiszedőkről már ne is beszéljek vagy a felmosó szettről. Azt hiszem, jó sok boltba járás lesz.

Na megyek és megnézem a Julie&Julia-t.

Dobozolunk

Ádám tegnap átjött, és segített pakolni. Több könyvem van, mint hittem. Három dobozban fértek csak el, de hát könyvből sosem lehet elég. Egy üveg bor mellett tettünk-vettünk; míg én ruhákat szelektáltam és pakoltam el, ő szétszerelte a polcot, és a törékeny dolgokat is félretettük már. A neheze még hátravan, de máris fura, ahogyan egyre több holmi kerül a kartonok falain belülre. Az új Élet már közeledik; mint mikor még nem látod, de már érzed az óceán illatát.

Taitát csütörtökön műtik; mindenki szurkoljon. Drága pici kuttyocskánk, péntek reggel meglátogatlak!

Szelek szárnyán

"I've been dreaming of the ture love's kiss"

Vannak bizonyos filmek, amiket ha megnézek, újból a régi vagyok; feltöltődöm, és érzem, hogy milyen vagyok igazából. Ilyen a 'Bűbáj' c. film. Bűbájos -ez a legtökéletesebb kifejezés rá. Fura az elején, de egyszerűen Amy Adams karaktere annyira kedves és elbűvölő, hogy nem lehet nem megszeretni. Kedvem lett csupa romantikus és vidám filmet nézni. Újból ÉN akarok lenni.

Újból felébredt bennem a Főnix szindróma; a hamvaimból való újjáéledés. Ezt imádom az őszben. Felkapja a szél, és messzire repíti mindazt, amit hátra akarok hagyni.

Igen, még mindig úgy érzem, hogy létezik ez a felperzselő érzés; az, aki kb 1 hónapja itt szomorkodik, nem én vagyok. Kelj fel és járj!

Tűz

Ó, hát persze. A kifogások, a tagadás, hazugságok. Mégis kinek? És miért? Hisz a következő mondatában már cáfolásra kerül. Ijedt, mint egy galamb, ami észreveszi, hogy valaki lehajol -ő azt hiszi, kővel akarják megdobni, pedig az emberlány csak a cipőfűzőjéhez hajol.

Falevelek egy halomban -puha érzés, ha belehuppansz. Körbeölel a levéltakaró. "Mit csinálsz? Koszos leszel" -ennél már talán soha jobban. "Korlátolt emberek" -dünnyögöm, és sikítva fogadom, ahogy Chilike rámugrik, mellém huppan, és ugatva játszani hív.
Búcsúzik a hegy, búcsúznak a mókusok, a villányi úton felbukkanó nap, a rózsaszín aljú felhők. Integet a zöld rácsos kerítés, és a kutyasétáltató sereglet. Chili is tudja. Érzi, hogy búcsúznia kell azoktól a kutyabarátoktól, akikkel felnőtt.

A szobában rendetlenség. Minden nap jön a fogadalom: "majd ma délután" -az első lépés a legnehezebb. Hipp-hopp, minden nappal kevesebb a kép a falon; kevesebb a könyv a polcokon, a pohár a szekrényben. Új Élet veszi kezdetét.

Ha sírsz, ha dühöngsz, ha átkozódsz, szitkokat szórsz, leteremtesz -már jobbá nem teszed. Sőt. Ha valaki csukva tartja az ajtót kettőtök között, s még a kis résen sem néz ki, hogy titokban azért meglessen... akkor engedd ki az ablakon a fehér galambokat, hadd vigyék hírül a szabadulás vérző madzagait. Már megint ezek a drámai elemek. Ez van, ha kishajókkal álmodik a reggel, és vizes párnával ébred.
Az emlékedben megmarad, még ha ő nem is tudja, hogy minden éjjel ugyanaz a dallam ugyanazon szomorú gyermekkép-eszenciájával tekeri fel a közös, elmúlt élményeket. Hogy is írta a dallamra Beethoven? "Es muss sein" vagy hogy..

Best of You

Több napja ezt a számot hallgatom...és mindahányszor el is bőgöm magam rajta. *sóhaj* és még csak fogalma sincs minderről

Szemekbe zárt titkok

"Egy ember bármit megváltoztathat. Az arcát, az otthonát, a családját, a barátnőjét, a vallását, az Istenét. De van egy dolog, ami sohasem változik. Nem tud változtatni a szenvedélyén..." --Ez a "Szemekbe zárt titkok" c. filmben hangzik el (már a címe is milyen jó). Meg kell néznem. Vállalkozók?

És...ez végérvenyesen rávezetett arra, hogy Lovag... ő másé kell, hogy legyen..

For L.

Jövő héten költözöm...a búcsú -úgy érzem- Lovagra is vonatkozik...
A hangulatom ingadozik; egyik pillanatban mosolygok, ugrabugrálok, a másikban azon kapom magam, hogy munkából hazafelé a villamoson ülök és potyognak a könnyeim... igen, tudom, ősz van. És a szél és a levegő; imádom. Csak valahogy a hangulatom olyan...esős.

For you I was a flame

Love is a losing game

Five story fire as you came

Love is a losing

Why do I wish I never played

Oh, what a mess we made

And now the final frame

Love is a losing game

...Love is a losing game more than I could stand Love is a losing hand...

költözés

Kicsit több mint egy hétnyi gyomorgörcs és stressz után úgy tűnik, hogy a helyzetem megoldódni látszik.
Tegnap találtam egy igen takaros kis albit, ami majdnem minden szempontból tökéletes -egyetlen aggasztó tényező az, hogy az egész lakás (kivéve a fürdőt és a kamrát) egybenyíló, vagyis az egész lakás Paprikafej randalírjának helyszíne lehet.
Ma megyek még egy helyet megnézni, ami szintén a 13. kerületben van, és külön van a konyha és a szoba is, tehát ajtóval elválasztott (Chili az előszobában maradhatna, ha elmegyek otthonról). Ráadásul az előző helyen nincs sütő, csak egy konyhapultba beépített főzőlap.

Nagyon kíváncsi vagyok, mert amúgy elmondottak alapján nagyon felkeltette az érdeklődésem az utóbbi, de az előbbi pedig nagyon tetszik. Igaz, nővérem nem érti, miért nem keresek lakótársat. Hát azért, mert az a lakás, ahol most lakom, nem alkalmas arra, hogy ketten lakjanak benne, hisz egy közös tér van, amin át kell mennie az illetőnek ahhoz, hogy a saját (jelenleg Dina) szobájába betrappoljon. Nem beszélve arról, hogy Chili még Dinát is megugatja egy jó ideje, ha jön haza, egy idegen embert pláne, na és ha még hoz is magával barátokat...hát..
Arról sem beszélve, hogy honnan tudjam, hogyan bánik Chilivel (aki ugye mindig otthon van, hacsak nem épp velem vagy apunál), amikor én nem vagyok otthon? Szóval jó sok buktató elem, ráadásul egészen elment a kedvem attól, hogy valakivel egy lakáson osztozzak. Nem félek. Igaz, biztosan lesznek olykor magányos pillanatok, de nem bánom, hogy magam leszek.

Nem kell azon zsörtölődnöm, hogy egy harmadik személlyel is osztozom a fürdőn vagy hogy elfogyott a nutella anélkül, hogy ettem volna belőle. És ha majd lesz egy srác, akivel komolyabb lesz, hát vele sem kell majd máshoz alkalmazkodnunk, és még sorolhatnám az érveket. Ezt így érzem jónak. Tudom, hogy a költözéshez mások segítsége kell... és ezt előre is köszönöm.

Ház. Nem, doboz. Hááz

Ez annyira nem fair. Érzem a folytonos feszültséget, és noha még csak 1 hét telt el a szőnyeg lábam alóli kihúzása óta, egyfolytában hallom az óra kattogását, ahogyan sürget. Igaz, már nagyban a szakdogámmal kéne foglalkoznom, ehelyett az albérlet keresés veszi el az időt.

Tegnap megnéztem egy villányi úti helyet, ahová még kutyát is lehetne vinni, és árban is egészen jó. A szoba szép volt, de a fürdő és a konyha vállalhatatlanul gusztustalan. Arról nem is beszélve, hogy az egész lépcsőházban büdös volt. De pöppet visszatérnék a fürdőre; még hatszáz liter domesztosz után SEM szállnék bele ABBA a kádba, a wc kagylóról ne is beszéljük. A konyha? Kezdjük ott, hogy egy, a falból kiálló régi, fehérre festett fém csap állt ki, s a hideg víz csapját hiába tekergettem, mert abból bizony nem jött semmi. Végig nyomasztó érzésem volt. Eeeeeezt, na ezt nem.
Már kész a haditervem, már csak A tökéleteset kell megtalálnom. Érdekes, mert amíg otthon vagyok (jó, mondjuk úgy; a villányi úti lakásban), addig frusztrált vagyok, rágom a körmöm. Mihelyst kiteszem onnan a lábam, mosolygok, és tudom, ÉRZEM, hogy minden a lehető legjobb irányban halad.

Szurkoljatok!

Mutocsról

Amikor ő meg én találkozunk, olyankor mindig kisüt a nap. Ha másképp nem, hát ott belül, ahol a meleg kakaó is eggyel jobbá teszi a kinti világot. Kint ültünk a faházikó előtt, és miközben meglátszódott a leheletünk, rádöbbentem, mennyit változtam. Ő még mindig szabad. Én már nem. Észre sem vettem, és rácsatolódtak a bilincsek a kezemre. Én ezt nem akarom.

Mutocs mellett minden könnyebbnek tűnik. Mutocs mellett az egész olyan...más. Függetlenebb, gondmentesebb. És néha nem kellenek a kimondott szavak. Ősz van.

Elutazik. Egy évre. Amikor visszakapom, elveszítem, még ha "csak" egy időre, de így is...egyedül lesz, és mindamellett, hogy vele akarok menni, nem csak azért, mert irigylem. Hanem azért, hogy ne csak Konrad, a csipesz, és Bari legyen az egyetlen ismerőse a közelben.
Amikor rámnéz, egy egész Univerzum tükröződik a szemében. Ott csillog benne mindaz, ami én is voltam egykor. És én csak fogni akarom a kezét, egy szót sem szólva, egy faágról lógva egy pókhálón, mint két falevél.

.

Tegnap este, Mutoccsal az ágyon ülve, miközben a gépről szólt a zene, megmagyarázhatatlan dolog történt; a zene akkordjai közé hirtelen beszűrődött egy teljesen oda nem illő dallam...furcsán ismerős volt, majd egy szemvillantás alatt beugrott, hogy mi az. A fiókban szólalt meg a zenedoboz. Igen, amit Lovagtól kaptam. Magától. Lassan szólt, talán 4-5 hangot játszott le... ilyen nem történik csak úgy. És még csak az sem lehet, hogy "elfáradt" a kurbli. és leereszkedett. Mert legalább 4-et 5-öt kell tekerned rajta, hogy annyi hangot kiadjon... megdermedtünk mind a ketten. Ez..ez JEL. De mire?

Az erdőben sétálni maga volt a tiszta felüdülés, visszatérés az ősi közegbe. Teljesen feltöltődtem (ami a társaságnak is köszönhető). Chili végre kirohangálhatta magát (és a végére olyan fáradt volt, hogy a buszokon és a héven egyből az ülésre gömbölyödött, és elaludt (kutyás) Peti ölében.
Mindenkinek köszönöm!

Visszavonhatatlanul...ősz van. A maga minden szépségével és szomorúságával..

1211

Mondják, hogy az Élet könnyebb, mint gondolnád, de nehezebb és bonyolultabb, mint hiszed.
Mutocs Angliába megy bébiszitternek... irigylem azért... De 1 év múlva találkozunk valahol külföldön. És remélem, hogy dolgozhatok Spanyolországban, a farmon. A Farmon. Minden reményem a jövőbe vetem. Elengedem a gondolatot, hadd menjen, s így az út már sokkal simább és könnyebb.

Más: miért érezzük, hogy az élet feltétlenül valaki MELLETT könnyebb? Miért másban bízunk, miért mástól várjuk, hogy megmentsen minket? Miért miért miért? Így nem vagy szabad. Így nem vagy önálló, sem kiteljesedett. Elvonatkoztatni, kívülre kerülni ebből a gondolat örvényből, mert ez csak visszafog.

Ha Lovag nem kér belőlem, az az ő döntése. Még van ideje "gondolkozni" ezen, hiszen idő kell ahhoz, hogy a bizalom valaki iránt újjáépüljön. De tudjátok mit? Elegem van, hogy egyfolytában erről beszélek. Le vagyok ragadva. Tovább kell haladnom vagy el fogok süllyedni, mint a Végtelen történetben Atrax, Atreiu lova, akit szépen lassan elnyelt a Bánat mocsara...

I'm always here
All alone without you now
Lights of the night
Just to see you somehow

There's two of us in here
The only only
There's two of us in here
And it's only

Just you wait

If you run if you run
I'll wait
I'll wait for you

If I...

Ha lehet, esténként még magányosabban érzem magam, mint valaha. Pláne, hogy egy háztartásban élek egy boldog párral, akik kb minden szabadidejüket (de legalábbis éjszakájukat) együtt töltik. A tény, hogy nekem nincs kit ölelgetni alvás közben (na meg hogy engem nem ölelget senki) néha azért...őszintén szólva elszomorít.
Nappal persze játszom az erős nőt, aki kikeveri a gipszet és betömi a Chili által ismét falba ásott lyukat (köszi Zsó az asszisztálást!!! :) ). Amúgy megjegyzem, két lány nagyon vicces tud lenni egy alapvetően "férfi" munka közepette. Pánikolunk, hogy túl híg, majd pánikolunk, hogy túl töményre sikerült a gipsz-víz kombinációjából keletkezett pép izé. Aztán pánikolunk, hogy nem jól tömtük be a lyukat, hogy üreges marad, hogy "jajjj, összepemecseltem mellette a falat". És a végeredmény? Mikor a második réteg is megszárad, TÖKÉLETES. Nyoma sincs undorító trutyinak a falon.

Mutoccsal tegnap beszéltünk egy icit, és rájöttem, hogy már megint túlságosan rágörcsöltem az életemre. Olykor túlságosan akarom, hogy menjen, haladjon, hogy sikerüljön. Pedig ezt nem szabad. Úgyhogy befelé jövet, Főnix hátán megtárgyaltam mindent magammal; az izmaim is folyton merevek. Nyugalom. Nem kell megfelelnem SENKINEK, mégis úgy érzem, mindenkinek beszámolási kötelezettséggel rendelkezem. Mintha valamilyen felső erő előtt kéne adóznom, vagy nem is tudom. És a legrosszabb, hogy a legnagyobb görcsöm magán a pénzen van. Hogy nem tudok nagy bevásárlást csapni, hogy nem tudok csinos ruhákat venni, vagy éppenséggel rahedli játékot Chilinek.
Hajlamos vagyok a boldogságomat a pénztől függővé tenni, és mikor erre rájöttem, nagyon elszomorodtam; elindultam egy olyan irányba, amiben nem akartam soha.
Mindig úgy gondolom, hogy a lelkem állapota olyan, mint amilyen a ruhásszekrényem belülről. Jelenleg egyrészt egy jó nagy ruhakupac éktelenkedik az egyik széken, ha meg kinyitod a ruhásszekrényt, pólók, zoknik, harisnyák, nadrágok, sálak tömkelege egymás hegyén-hátán. Egy nagy rendetlenség. Kesze-kusza, mint a lelkem idebent. Ideje nagy(/szív)takarítást tartani.

A hangulat

Klimt

Tudom, hogy Klimt-ről az embereknek más kép jut elsőre eszükbe. Amúgy ez is egy híresebb kép tőle. Ha már Klimt, nekem ez a kedvenc. Az a férfi tekintet... szinte megelevenednek a szereplők a vásznon, már-már azt várod, hogy mindjárt megmozdulnak... az a férfi... engem megbabonáz:
http://it.wahooart.com/A55A04/w.nsf/Opra/BRUE-6E3TGC

Osztás után

....

Vörösek és feketék, vérben, gyászban,
fényesre lakkozottan, lámpalázban
így kell kinek-kinek sorsára várni,

hogy boldogságunkat, mit rejt szerelmünk,
a gyönyörű sikert, mely megvan bennünk,
ki tudja-e a végzet licitálni.

Mindig azok a fiúk tetszettek jobban, akik érzelmesek, hisz sohasem értettem, hogyan lehet eltakarni, letagadni az érzéseket... Nem a szentimentalitás kell, hanem hogy lássam a másikon, hogy AKAR, hogy kellek neki, hogy kíván, hogy...
Ahogy ült ott a padon mellettem, egy egész hegyvonulat, óceán, egy egész meteorraj állt kettőnk között. A szavai még mindig itt keringenek a fejemben: "nem ígérhetek semmit". A legutálatosabb szót jelenti; a kétséget. Valamit vagy tégy vagy ne tégy. A kettő között nincs értelme erőlködni. Mert akkor csak "próbálgatsz". Ez az, amiből nem született még célratörő eredmény.

Nem arról van szó, hogy most lemondtam róla; mert látom a reményt. Csak arról, hogy a "nem ígérhetek semmit" azt jelenti, hogy ő maga sem tudja, hogy akar-e, hogy akarja-e kettőnket, hogy akarja-e, hogy helyrehozzuk.

Álom

A tegnapi események után Chili és Marci is úgy döntött, hogy ott marad mellettem. Marci a lábamhoz gömbölyödött (pedig a radiátoron szokott ilyenkor aludni), Chili pedig egész éjjel az ágy mellett feküdt. Egyszer feltette hozzám a fejét az ágyra, amire én felébredtem, és megsimogattam a buksikáját...

Aztán álmomban egy erdős részen mentem, az út szürke és piros volt, szorosan fák övezték. Koalák voltak mindenfelé, de valahogy nem tudtam közelebb menni hozzájuk. Aztán az út végén egy koala odajött hozzám, s az út végén leeresztődött egy függöny, s ott is, ahonnan jöttem. Kinyújtottam a karom, a koala pedig megfogta az ujjam, én magamhoz húztam, és átöleltem; így mentünk tovább; az egyetlen nyitva maradt irányba.
Ekkorra már üveg volt körülöttünk, s mint egy víz alatti akváriumban éreztem magam. A vízben növények voltak, s a talajon kavicsok mindenfelé. Majd beértünk (a koala meg én) egy terembe, ahol állt egy srác; gondozó lehetett, mert neki is egy eukaliptuszt rágcsáló szőrmók lógott a nyakában. Megdobbant tőle a szívem... még valami olyasmi is volt, hogy egy másik srác is képbe került, de én a gondozó srácot választottam...

Aztán hajnali fél 3 körül felébredtem...

A találkozás

Kiöntöttem a lelkem. Talán ennyire sohasem. Ott ültünk a padon, és mintha meztelenre vetkőztem volna előtte; beszéltem az érzéseimről, hogy mit jelent ő nekem, s hogy az ember akkor döbben rá igazán, milye volt igazából, mikor elveszíti. Hogy vissza akarom kapni, hogy nem lesz könnyű, rohadt nehéz lesz, de ha mindketten egymást akarjuk, akkor menni fog. Hogy bármit megtennék érte...

És ő csak ennyit mondott: "nem ígérhetek semmit".

Másfél órája csak sírok folyamatosan. Megérdemlem. Azt hiszem, neki kb ugyanilyen érzés lehetett aznap, amikor azt mondtam neki, elsorvadok mellette, mert nincs szenvedély. Még ha ma szavakkal mindent el is mondtam; vajh mit érnek a szavak?

Ő erős...erősebb, mint bárki más, akit ismerek ezen a golyóbison. Le tudja küzdeni az érzelmeit... kérdezte tőlem, én mit tennék a helyében. Mondtam; az más, mert én már tudom, pont miatta tudom, hogy továbbra is mindig a szívemre kell hallgatnom, de Én én vagyok, Ő meg ő.

Most érzem igazán, hogy élek; az érzések végett. Azt hittem, 1 hónap alatt, ha igazán hiányoztam neki, bele mer vágni; a vallomásom alapján.

Kínzott a két arcra puszi. Kínzott az ölelés, amivé én változtattam a két arcra puszit. Kínzott a közelsége; hisz tudjátok, akkor kínoz a legjobban, hogy nem kaphattok meg valakit, mikor ott ül a közvetlen közeledben. Láttam az arcát; a haját, a keze vonalait, a vádlija hajlatát. A szemének rezzenéseit, a pupillája tágulását. Mégsem érhettem hozzá; egy egész kontinens állt kettőnk között. Megérdemlem. Bármit mondhattok, megérdemlem. A legokosabb dolog, ha most nem keresem egy ideig... igaz, az ajándékát nem engedte, hogy odaadjam; "majd odaadod, amikor aktuális lesz" -mondta, de nem akarom, mint barát odaadni neki akkor. Inkább meghalok, semmint barátok legyünk; szeretem. Nem mint barát, nem mint hozzátartozó vagy rokon. SZ-E-R-E-T-E-M.... s ő nem ígér semmit.

Ha az elmúlt évekért ez a jussom... akkor szép lecke, nem mondom. Én meg az elképzeléseim. Hogy is gondolhattam, hogy olyan kínzó lehet a hiányom, hogy már alig várja, hogy átöleljen? És "már az illatod is más"- mondta akkor. Minden egyes szó, mozdulat, hangsúly beleégett az emlékezetembe. Valamit vagy tégy vagy ne tégy -így tartja a mondás. De ez a bizonytalanság, ez a legnehezebb... Olyan érzés, mintha vérezne a szívem... mintha meghasadt volna. Végre érezni kezdtem, erre ellököm magamtól, majd azt hiszem mindez egyetlen tollvonással visszavonható? Naív, naív, naív Réka. Edd meg amit főztél.

kedd

A várva várt nap -csak éppenséggel jól szét vagyok zuhanva; mármint olyan szétszórt vagyok, amilyen rég nem voltam. Néha fel sem fogom, hogy ez a valóság, és olyan szeleburdin tudok viselkedni... kiskoromban is ilyen voltam :)) Akkoriban rohadtul kínosan éreztem magam miatta, mert hiába próbáltam jól csinálni a dolgokat, ez ilyenkor lehetetlen. Apu meg a nővérem ilyenkor mindig kigúnyoltak; "szerencsétlen", "idióta", "ügyefogyott" stb... igaz, a legutóbbi jelzővel a nővérem még a mai napig fel tud idegesíteni, mert valahogy az ő szájából mindig úgy hangzik, mintha tényleg komolyan gondolná. Ez amúgy is érzékeny pont, mivel ő volt mindig az, aki a "vegyél példát a nővéredről", és a "bezzeg a nővéred" kezdetű mondatokat vonzotta maga után.
Persze ma már általában képes vagyok elvonatkoztatni, és legfőképpen nevetni saját magamon, mint pl tegnap. Ádám és (kutyás) Peti fent voltak (Eszti szakdolizott), hogy betömjék gipsszel a Chili által falba kreált krátereket. Nyúltam a poharakért, hogy bort tölthessek beléjük, amiközben eszembe jutott, hogy a mikro popcorn tán túlságosan régóta sütkerezik a mikrohullámokban, de mire odaértem, még totál lapos volt a papírzacskó, ergo még jó pár perce volt hátra. Közben elfelejtettem a kezemben lévő poharak miértjét, letettem őket, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi a rézbányai füttyentgető partifecskét akartam...

Az imént meg Timit boldogítottam egy sebtiben kreált versecskével, az ó te drága klementína dallamára. Hogy azt mondja;

"Ó te drága, Munci Manci, csak tudnááám, hogy miért nem írsz.

Szívem titkos váágya teeee vagy, óóó te dráága Minci Manc"

És de! Ittam már kávét...

Fájnak a szemeim a sok elsírt könny után... Kolibriket látok mindenfelé. Ezt az egészet már én sem értem.

Szomorú vasárnap

Ez a szám (beágyazva lent) mindent elárul az aktuális hangulatomról. Már megint rám telepedett Az A Valami, és hiába hegedültem több mint egy órát, még közben is majdnem bőgni kezdtem, pedig ilyenre még soha, tényleg soha nem volt még precedens. Úgy érzem, nap nap után csak nehezebbek a lábaim, és hogy egy hatalmas eső felhő áll felettem, jön velem, követ, és nem engedi, hogy napsütötte részre érjek, hogy megszáradjak, felmelegedjek egy icit.

Ma letudtuk a forgatás nagy részét, köszönet érte nővéremnek és Királyfinak. No meg Chilikének, még ha nem is bírt magával egyáltalán. Kíváncsi vagyok az eredményre.

Ma itt volt Zsó, és jó sokat beszélgettünk lelki dolgokról; örülök, hogy úgy látja a dolgokat, ahogyan; felnőtt a mi pici lányunk -mondhatnánk Lillával, Zsó volt mindig, akit óvtunk, féltettünk attól, hogy csalódás érje. Most ő az, akiről a legjobban el tudom képzelni, hogy megtalálja őt az Igazi, és olyan boldog lesznek együtt, amilyen a mesékben van. Kezdem úgy érezni, hogy rám nem vár ilyesmi... de Zsó, és Hugi.. ők mindennél jobban megérdemlik, hogy boldogak legyenek.

Ki kéne, hogy ürüljön már belőlem ez a sok szar... megfogadtam magamnak, hogy ha Lovag 'nem' -et mond, akkor jó darabig nem kell senki..össze kell szednem magam, a lelkem, az életem... borongós idők járnak.

Font

Kb tökéletesen így érzem magam, ahogyan azt a belinkelt klippben énekli Natalie Imbruglia. És belül a kurblis zenedoboz dallamai felcsendülnek, majd elhalnak.. Nappal jobb, mikor mások a közelben vannak. De mihelyst egyedül maradok, rám törnek a gondolatok, és azon kapom magam, hogy jaj, le kéne szállni. Az állomások kimaradnak, mint ahogy minden köztes út.

Chilivel ma póráz nélkül sétáltunk az utcán (!!), ami nála nagy teljesítmény, mert szeleburdi, és ha meglát mondjuk egy cicát vagy netán egy kutty társat a túloldalon, képes netán átrohanni. Eleinte túlságosan is aggódtam érte, de minél több bizalmat adtam neki magamban, annál jobban viselkedett, és élvezte, hogy végre nem a póráz kötöttségében kell szaglászgatnia.

Közben már most azon fantáziálgatok, hogyan fogok majd helyt állni marha billogozás és terelés közben, és hogyan fogok magamhoz édesgetni egy kiscsikót, és hogy milyen boldog lesz az életem, ha végre értelmes dolgokkal foglalkozhatok ahelyett, hogy buta emberek buta kérdéseire válaszoljak nap mint nap, vagy azon morfondírozzak; vajon hogyan húzom ki hónap végéig.

Vasárnap rövidfilmet forgatunk. Kíváncsi vagyok, mit hozunk össze. Lesz benne minden jó.

Ma suliban az utolsó órát egy olyan férfi tartotta, amilyennek egy igazi egyetemi professzort képzeltem mindig is. Humorral tanít, és noha nemzetközi üzleti környezetet tanít, még engem is lekötött az óra. Projektorral kivetítette a vázlatpontokat, mintegy segítségképp, és a táblára is folyamatosan írt és rajzolt krétával. A vicces történeteit pedig úgy mesélte el, hogy beleépítette a tananyagba. Pl a vámokról tanultunk, és azt mesélte, hogy egy ismerőse egy újonnan vett autóval utazott valahová az USA-ban, ám az egyik határon megállították. Az adott autó egy pick up volt, amit 36%-os vám illetne, ám a "pihenés céljára szolgáló járműt" mindössze 3%-os. Így ők útközben vettek a hátsó részre egy széket, s vígan átminősíthették az adott járműt az utóbbi kategóriába, s a határon csak 3%-ot kellett fizetniük utána. Az emberi leleményesség.

Volt egy fém professzor pálcája is, amivel bőszen mutogatott. Szürke zakóban volt és nyakkendőt viselt, a hangja különösképp kellemes, és a humorával folyamatosan fenntartotta mindenki érdeklődését.

Ez is annyira furcsa...hogy már harmadik éve van sulim, s hogy igazából egyébként eléggé tetszik, ahogy ülünk a főiskolai padokban, és ez egy más világ, mint a középiskolában volt. Rájöttem, hogy én szeretek suliba járni, és sokféle tudnivalóval tágítani a fejem. A légkör, a fények, a tábla, a kivetítő... na jó, megyek aludni :)

Sospesa

Ezt a számot egyszer Eszti kitette a blogjára, és én azóta beleszerettem, de úgy, hogy kb minden alkalommal vissza kell tartanom a sírást, ha hallgatom. Földöntúli szomorúság árad belőle, amolyan élet-szagúan, és ez az, ami miatt legfőképpen elérzékenyít.

Az idő haladtával egyre messzebb érzem magamtól Lovagot, miközben semmit nem tudok arról, vajon ő, miközben A-ból B-be halad vagy éppen a fogát mossa vagy várja, hogy az ágyban fekve álmodni kezdjen, magában vajon gondol-e rám vagy erre az egész helyzetre, és arra, hogy jövő héten találkozunk...ha találkozunk egyáltalán, mert mintha nem akarna nekünk összejönni ennek leegyeztetése. Ha egy valamit nem bírok, akkor az a bizonytalanság... és ma is nehezemre esett visszanyelni a kitörni készülő könnyeimet; a kishajókat.

Most két dolog tartja bennem a lelket (három, de Chili mindig állandó); hogy jövő héten 5-en(ráadásul kuttyokkal) Dobogókőre megyünk, és egy kis faházikóban fogunk aludni 1 éjszaka. Eszti, Ádám, (kutyás) Peti, Mutocska (!!) és én. És hát persze Csipesz és Chili. Nagyon várom már, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy Chili mit fog szólni az erdőhöz -biztosan nagyon fog neki tetszeni :)

A másik egy előrelátható és egyelőre bizonytalan dolog; farmon szeretnék dolgozni külföldön, ahová vihetném magammal Chilit. Ahol vannak lovak, marhák, juhok, esetleg még tyúkok, disznók, libák, mittoménmik. És ahol szállást és ennivalót kapok, meg a munkámért némi (nem egetrengető de valamicske) pénzt, amit félretehetnék. Ahol éjjelente milliárdnyi csillag ragyog fényesen az égen, ahol életre való dolgokat tanulhatnék, ahol végre szabad lehetnék - a városi gondoktól mentes. Ahol ott lehetnék, mikor születik egy kiscsikó, s láthatnám azt is, ahogyan felcseperedik. Egy ilyen helyen ráadásul Chili is hatalmasakat tudna rohangálni.

Noir

Rájöttem, miért tartózkodtam eddig attól, hogy bringával jöjjek be dolgozni; mert megint el fog fogni valami furcsán rossz érzés, mikor feltekerek a parkolóból, és ő nem lesz ott. Mert nem lesz kivel nevetve megbeszélni a nap eseményeit vagy aki vígasztaljon, hogy most már vége, elhagytam a helyet, megnyugodhatok, minden rendben. Hogy utána nem együtt visszük fel a bringákat és nem együtt örülünk az ugráló Chilinek.
Egyedül. Egyedül megélni a napokat, az élményeket -még a sok barát között is úgy érzem, olyan vagyok, mint egy málnaszem, amiről hiányoznak az apró szemek. Mint a szeplős Marci a szeplői nélkül...mint eső a friss illat nélkül...

Még szerencse, hogy holnap már nem kell jönni, holnap csak suli lesz, meg azután, és a héten egy olyan napom sem, amikor kipihenhetném magam. Minden napra jutott valami, ami egyfelől jó, másfelől nagyon nem.
Erősödik bennem a szabadulási vágy innen, ebből az országból.

Est'

Új LP és Serj Tankian album jött ki. Előbbi érdekel, utóbbi már nem annyira. The Catalyst a címe az új Linkin gyűjteménynek. Belehallgattam...nem olyan rossz amúgy. Pl ez itt

De alapvetően nem egy eget rengető valami.

Sokan tudjátok; voltam pár állásinterjún az utóbbi időben. Az egyik lehetőséget én mondtam vissza az első interjú után, a rendezvényszervezői cégnél meg nem engem választottak ki. Ez most eléggé mellbe vágott, mert nagyon reméltem, hogy szimpatikus voltam nekik, még ha rendezvényszervezői tapasztalatból csak egy icikével is rendelkezem. Keresek tovább...mást nem tehetek.

Ma valami furcsa van a levegőben, Chili is nagyon különösen viselkedett, egyfolytában olyan helyre bámult feltűnően, ahol nem volt senki, és egyfolytában felváltva pillantgatott egy helyen hátra majd rám. Elég ... hogy is mondjam érthetetlen volt a helyzet, pláne,

hogy tudjátok; én hiszek a szellemekben. Arról nem is beszélve, hogy október 6-a van, az aradi vértanúk kivégzésének a napja (Batthyányt ráadásul Pesten végezték ki ugyanezen a napon)...

Még régebben, mikor Lovaggal sétáltattuk Chilit, az egyik kapualjnál zong

oraszó szűrődött ki az ottani ház egy ablaka mögül, erről úgy emlékszem annak idején írtam is. Kb naponta-kétnaponta arra megyek Chillel esténként, de azóta sem hallottam újra. Fura, az ember szeret történeteket párosítani emberekhez. Az jutott eszembe, miközbe

n Timi mesélt a masszőréről (mert hát valakinek ugye olyanja is van :P), hogy egy masszőr biztosan másképp látja a keze alatt lévő "ügyfeleket", és talán ő is azzal szórakoztatja magát, hogy elképzeli, az adott ember élete milyen lehet.

De miért szeretnek az emberek mindent és mindenkit besorolni valahová? "Ő tesz leveskockát a levesbe", "ő cukor és tej nélkül issza a kávét", stb. S ha valakit nem tudnak hová tenni, rögtön kétségbe esnek vagy ami még rosszabb; kiközösítik.. Engem valahogy pont az ilyen "kívülállók" fognak meg amúgy. Vonzanak, mert éppen ezért érdekesek; mert megfejtésre várnak.

Ádámék szerint én vagyok a legspontánatlanabb ember, akit ismernek, és ez a kijelentésük erősen elgondolkodtatott valamin... annak idején pont szöges ellentétének címét viseltem -megjegyzem büszkén. Mikor egy szimpla Móriczon lévő találkából Balatonra

utazás és másnap reggelig tartó bulizás lett a vége, éjszakai fürdőzéssel (fürdőruha persze hogyan is lett volna nálam). Vagy a hatalmas séták a Megyeri-hídig és vissza, hirtelen ötlettől vezérelt kaszinózás, stb. Most meg...minden egyes mozzanatát megtervezem egy találkának, a fejemben lejátszom, mit fogok mondani... hová lett a régi énem? Változni jó dolog és szükséges is... de ekkora pálfordulattal? Mi történt az évek alatt?

A csillagokat bűvölve rájöttem, hogy elég reménytelen eset vagyok, és 23 éves. Nem mintha olyan öreg lennék még, de jövőre már 24 leszek, és ez a szám már olyan komolyan hangzik. Kezdek bepánikolni, me

rt ennyi idősen jó lenne megtalálni végre a szökő utat, az Élet egyik kiskapuját, ahol élvezem a munkát és az élet más területeit is. Most azt látom, hogy gürcölök egy olyan helyen, amitől sikítófrászt kapok, és amitől csomókban hullik a hajam, s mégsem tudok még csak félretenni sem. Ha meg olyan hónap köszönt rám tök véletlenül, hogy egész jól keresek, az hót biztos, hogy valami olyasmi történik, ami miatt megint ki kell centiznem a pénzem, hogy ne haljak éhen hó végén sem. Örök szélmalom harc... kétségbe ejt. Neki kéne vágni a külföldi szerencse próbálásnak, de ahhoz kezdő tőke kell. Ahhoz, hogy kezdő tőke legyen, dolgozni kell. És hová érkeztünk vissza? Oda, hogy nem találok új állást, a jelenlegi meg kiszipolyoz és még csak meg se fizet rendesen. Ó, irrrgalom atyja, ne hagyj el!

Levegő

Akartam, hogy olyan könyvvel fussak össze, ami az aktuális élethelyzetemen segít, mármint érzelmileg dob rajtam egy keveset.
Itt bent a melóhelyen mindig van egy könyvem; ez Osho-tól az Intuíció. Itt nyílt ki:
"A fejnek akkor kell működnie, ha józan észre van szükség, és csakis akkor. Megfigyelted már? Az emberek gyakran mondják: >>úgy gondolom, szeretlek<gondolni, hogy szeretsz?" ... "Láss és figyelj! Engedd, hogy a fej józan észként működjön, engedd, hogy a szív érzésként működjön, engedd, hogy a szexközpont szexként működjön. Engedj mindent a maga módján működni. Ne hagyd, hogy a különböző mechanizmusok összekeveredjenek egymással, mert akkor megromlott ösztöneid lesznek"

Víz

Szerintem a mozgólépcsőn azért nézi mindenki a másikat, mert ismerőst keres a sok arc között. És lehetőséget. Azt ne kérdezzétek, hogy mire, hiszen egy melletted elsuhanó arc -nézzen meg akármennyire- nem fog átugrani a te "sávodba" és azt mondani: "Szia! Xy vagyok. Meginnál velem egy csésze kávét?" Na nem mintha mostanában engem érdekelne, ha ez előfordulna, mert valószínűleg elmesélném neki a mostani élettörténetemet, és a végén az lenne, hogy szóval vígasztalna, hogy minden rendben lesz, és rájön, hogy jobb, ha békén hagy, mert nem igényelem a továbbiakban új fiú társaságát.

Az idő megint olyan, mint a kedvem -borongós, csapadékos.
Tegnap Rockef'-fel voltunk Ikeában, és hatszázmillió dolgot tettem be a sárga szatyorba, majd vettem ki onnan jó pár méterrel arrébb, mondván "erre valójában nincs is szükségem".
Vettünk egymásnak egy zöld brekit, akinek a kezében egy piros szívecske van, meg egy kék kutyust. Előbbinek a Káposzta (Úrfi), utóbbinak a Muffin nevet adtuk. Tippelhettek, hogy melyik játék kié. De azért még így is került hasznos dolog a pénztár futószalagjára; egy pöttyös zuhanyfüggöny, egy pár papucs és négy darabb kapcsos üveg képtartó.

Eszt'&Ádám ma jönnek haza -már kíváncsi vagyok az élménybeszámolójukra.

Az emberi érzelmekkel nem lehet játszani. Egyszerűen nem. Ha bántasz valakit, félni fog tőled -mint a kutya, aki kapott már kokit. Ha legközelebb csak hasonlóképp lendül a kéz, már összerezzen. És ezt csak hosszas próbálkozással, sok türelemmel tudod eltüntetni. Furcsa, nem? Hogy egyetlen toll vonás mennyit tönkretehet; egyetlen mondat, egyetlen rossz mozdulat, félrebillentett fej, tekintet vagy egy rosszul hangsúlyozott szó... rombolni könnyebb, mint építeni. Ez nem fair.

A Kundera könyv amúgy rohadtul jó, és észveszejtően gyilkos igazságok vannak benne. És az elejétől fogva szimpatizálok Sabinával. Fura egy nő.

A nővéremnek igaza van; elég nehéz eset vagyok... ez szörnyű valahol... és nem tudok rajta változtatni, pedig muszáj lesz.

Az elmúlt pár nap és hét eseményeiből levont következmények hatásaképp döntöttem el. Ennyiszer nem ronthatom el az életem...ennyiszer nem.

... örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

És még egy, ami tökéletesen beleillik a lelkiállapotba szövegileg is.

Vihar után

Kerek 5 órányi séta a városban Chilivel és egy jó baráttal megtette a hatását. Minden oldalról körbejárva a témát végre sikerült valamennyire megnyugodnom..hmm, ez rossz szó. Mindenesetre egy jó kis idézettel élnék; "a napsütés is visszatér minden vihar után".

Szóval; bele kell törődni, el kell fogadni, hogy ami megváltoztathatatlan, az az is marad, akkor is, ha a fejed tetejére állsz. Levontam a konzekvenciákat. Muszáj tovább haladnom. Mást nem tehetek; ha naphosszat könnybe lábadt és a sírástól vörös szemekkel húzom magam után az orrom, akkor sem. Sőt. Úgy csak rosszabb. Az önsajnálat mély tavában lubickolva, a saját könnyeimet inni -elég értelmetlen dolog. "Menni kell tovább, így nem mehet tovább"

Majd teszek fel képeket a mai napról, csak még nem kaptam meg őket. Mindenesetre köszönöm, hogy vagytok -ez egy kollektív köszönet az ÖSSZES barátomnak; a triumvirátusnak, Fanninak, és minden érintett barátnak, valamint a szüleimnek. Ha ti nem lennétek...

És megtaláltam a dalszövegben is legtökéletesebben ideillő számot

Utoljára

http://www.youtube.com/watch?v=PaUI6Tvd1sA

kerék

A sport megnyugtat. Órákon át szeltük az utcákat Főnixszel. Hegyre fel, hegyről le, át vasúti síneken, folyó mellett, alagúton, legelésző lovak mellett. A szép az egészben, hogy útközben eltévedtem, de mégis minden olyan helyen kikötöttem, ahová el akartam tekerni, csupán azt nem tudtam, merre kéne mennem, hogy odataláljak. Ezt eléggé furcsállottam -mintha tényleg Főnix vezetett volna.

Szó szerint kiszellőzött a fejem, és nyugodtabb lettem. Most pedig azt hiszem lefekszem aludni. Túl sok volt ez a nap. Túl sok.

És igen...már megint a nővéremnek lett igaza. Én és a hülye fejem... az a hülye fejem és én...

.

Igen, van az úgy, hogy az ember hibákat követ el -hiszen erről volt már szó.

Van, hogy valami csak az emlékeidben él tovább; az általad felruházott tulajdonságokkal, viselkedéssel, reakciókkal. De mihelyst kilép az elképzelt felület mögül, rájössz, hogy ő (már) nem az az ember, aki annak idején. Az emberek változnak, s útjuk ellentétes irányt is tud venni. Ez az Élet. S te mit tehetsz? Leporolod magadról az apró, törött üvegdarabkákat, és mész tovább. Hátranézhetsz, mi van mögötted, de ami jönni fog, az mind az előtted lévő úton van.

Csodáld a lepkéket, az apró, zümmögő rovarokat, a különös madarakat, a szelet, a leveleket...azt, hogy az Élet körülötted van. Hogy fáj? Tudom, jól. Hisz lelkeket veszítettél, s okoztál sok sok sérülést másoknak is, s te is kaptál jó párat. A fájdalom elmúlik idővel, s heg marad belőle, ami majd emlékeztet -az útra, amit már megtettél...