Víz

Ez a sorozat..Dead like me.. valami fura értelemmel tölti fel a napjaimat -már nem mintha egyébként "haszontalanul" telnének. Hagy maga után egy afféle nyomott gondolkodást, ami által más szűrőn át fogod a világot. Pont az ilyet szeretem. Könyvben, filmben, sorozatban, képekben, festményben egyaránt. Néha egészen ráismersz dolgokra a saját életedből bennük, néha pedig teljesen új perspektívára hívják fel a figyelmet. Mint amikor valaki megmutat neked egy titkos ajtót. Noha addig mindössze a fal szerves része volt, annak hétköznapi jellegével, utána már nem is érted, hogy nem veszik észre, hisz olyan nyilvánvaló. Mindegy.. ma még nem ittam kávét.

Tegnap lementünk a Velencei-tóhoz Robokuttyal. Ott már vártank ránk a többiek; Hugi, Miki és M2 (Miki unokatesója), és egy darabig ott volt még két srác, utóbbi haverjai. Paprikafej most látott életében először tavat, s most tapasztalhatta először, milyen beleugrani és úszni benne. Még most is mosolygok, ha eszembe jut, hogyan fújtatott, mikor először ment be olyan mélyre, ahol már nem ért le a lába. Ösztönösen rúgkapált a lábaival, s ahogy egyre jobban belejött, egyre bátrabban ugrott a vízbe, egyre többször. Aztán egy idő után elfáradt, s Miki "rászoktatta", hogy ha felemeli, akkor pihenhet a karjában. Csak egy volt a gond; hogy ha Paprikafej odaúszott hozzád, a lábtempója nem állt le ugye, így össze-vissza karmolt minket. Ne tudjátok meg, hogy néz ki Miki, Hugi és az én testem. Mindenhol karmolásnyomok.

De nem ez a lényeg, hisz ezek csak sebek, majd begyógyulnak. De ritkán látom ilyen önfeledtnek kuttyot, és igazán igazán köszönöm a többieknek is, hogy így álltak Chilihez, aki egy percre sem nyugodott. Egy biztos; rengeteg nevetésre adott okot ez a lüke kutya.

Aztán este még söröztünk, de a nap úgy kiszívott minket, hogy csak pár órát voltunk a helyen, aztán mindenki ment haza aludni. Összességében viszont rég éreztem magam ilyen jól. Ez már nagyon kellett.