Hullám

Az eső ismét enyhülést hozott nekem, és az égen gomolygó, hempergő, és hatalmas felhők nyugtató hatással vannak; mint védő réteg, óvnak. Már biztonságban érzem magam. Így egészen olyan, mintha egy vízalatti világ apró lakói lennénk, pláne innen a negyedikről nézve. A felhők képezik a víztükröt; ők maguk a fodrozódó hullámok; varázs-határ az általam elképzelt légnemű és folyékony között.
Szóval a kedv egész jó, és ilyenkor, tiszta fejjel, egészen el tudom szégyellni magam az előző napok állapotában fogant gondolatok miatt.

Néha csak figyelem az embereket, ahogyan mindennapi rutinjukat végzik, mozog a szájuk, a kezük, ki-ki dobol hozzá a lábával. A "különállóknak" mind különös ismertetőjelei vannak. Pl nagy fejhallgatójuk, amivel egészen elszeparálják magukat másoktól, kizárva a kívülről érkező, hallható ingereket. Valaki az ujjaival játszik a kapaszkodón (vagy éppenséggel saját karján, lábán), mintha egy képzeletbeli hangszer húrjain/billentyűin fognák le a hangokat. Ott vannak még a lebegők, akik felfelé nézve, a plafonon át álmodják fantázia világukat, s olykor elmosolyodnak egy-egy felbukkanó emlékfoszlányon, ábrándképen..
Így ismerhetjük meg álmodozó társainkat szerteszét a világban. S persze ezernyi apró jele van, ki tartozik közénk, de mindig jó érzés felfedezni őket.