Vacak

Az utóbbi időben sikerül mindig a leghülyébb helyzetekbe hoznom magam előtte, ami azáltal adódik, hogy szabad teret engedek az abnormális gondolataimnak -mint pl hogy "nem is kellek neked eléggé", a "te nem is szoktál dicsekedni rólam másoknak?" és társai. Még ha vicces környezetbe is vannak bújtatva, azért egy idő után biztos kétségeket hagy a másikban...vagy tudom is én.

Amúgy elég vacakul érzem magam -mintha egy tüskés labda lenne a hasamban, ami bizonyos mozdulatoknál belém szúródik. Wláhh. Kínos. Mellette fejfájás és szédülés. Hmmm fincsi. Na mindegy -csak nem szeretem, ha fájdalomcsillapítón kell élni.

Miközben Wolf's Rain-t hallgatok, eszembe jut az az érzés, ami akkor, amikor néztem ezt az animét. Le nem tudtam róla szakadni. A lényeg, hogy egészen azonosultam benne Chezával, és azóta él az a vágyam, hogy valakivel úgy akarjuk egymást, mint ő Kibával. Tűzön-vizen át, megküzdve bárkivel, csak egymás mellett lehessünk...együtt.. Valahogy olyan megható volt benne Kiba kitartása, ahogyan rendületlenül kereste, harcolt érte, a vérét áldozta, s utolsó leheletével is harcolt érte... és miatta.

Hogy...ha elveszítenéd a másikat, kínzó, mélyről felfakadó, fájdalmas üvöltés hagyná el a torkodat.. ezt így fura átadni, ráadásul már megint szentimentáliskodom. Mindegy. Csak hirtelen elöntött ez az egész.

Van valami különleges Lovagban. A különlegesek között is egyedi. Talán amiatt, hogy alig beszél...voltaképp azt hiszem, bizonyos dolgokat feleslegesnek tart megemlíteni, de abban is biztos vagyok, hogy otthon, egyedül sokat merül a gondolatai közé -amikor kiértékel bizonyos dolgokat. Vagy csak én akarok már megint mindent és mindenkit túlelemezni?