<###>

Tegnap Lovag megcsinálta a macskabejárót az ajtón. Már nagyon kellett, mert úgy nézett ki, mintha kutyarágta lett volna...ja, hogy tényleg az is volt...
Szóval most nagyon csini, már csak le kell festeni fehérrel -de tegnap vettünk festéket, úgyhogy ez nem jelent majd problémát.

Figyeltem Lovagot, ahogy dolgozik, és mosolyogtam végig a határozott mozdulatain, a stratégiai kérdéskörök fölötti töprengésén, és ámultam azon, ahogy mindössze egyetlen laza mozdulattal kiemelte az ajtót a helyéről.

Rájöttem arra, hogy muszáj változnom, hogy megérthessem őt, hiszen el kell fogadnom, hogy ő nem az a fajta srác, aki szerelmes tekintettel simogatja az arcom, miközben az ágyban fekszünk, és nem fog becézgetve szeretgetni...mert ő nem az a fajta, és kész. Mindemellett ismét elfogott a rettegés, hogy kezd talán elege lenni belőlem, és abból, hogy olykor szomorúnak látszom és szótlanabb vagyok a szokásosnál. A vidám lányok mindig sokkal vonzóbbak. Úgyhogy épp itt az ideje egy kis megújulásnak a részemről. Nem akarom elveszíteni. Ezúttal nem akarom, hogy csak úgy engedjem kifolyni a kezem közül azt, akiért csak küzdenem kellett volna egy icikét. Dé után mindig túl hamar feladtam. Nem érték meg a harcot. De Lovag... ő más.