Aki játsza az erős nőt, akinek "meg se kottyan", hogy 40-nel lejtőn száguldás közben tanyál egy óriásit, sőt nevetve tápászkodik fel; aki "eb csont beforr"-ral legyint arra, hogy eltörött a kislábujja, mikor belerúgott a mosógépbe, és most nem tudja rendesen mozgatni, mert hát tényleg eltörött... na szóval az ilyen nőnek bizony észveszejtő bűntudatot jelent bevennie egy fájdalom csillapítót. No igen.
Már egész kiskoromban a Vuk-féle intelmet hallgattam apától is; "Tűrjél, fiam, tűrjél", így kétségbe esve küszködtem a hasamban háborgó világ (mintha sziklatömbök szakadnának le, olyan érzés) és a büszkeségem között. Az előbbi nyert, és most gyötör a lelkiismeret furdalás, hogy mégsem vagyok olyan hű de erős. Pedig higyjétek el, ordítani tudtam volna, olyannyira fájt.
Érdekes, eddig még sosem vettem be Cataflam-ot, ami egyébként 40 perc múlva hat (addig még kínszevedés az élet), és esküszöm, bódult lettem tőle. Lassult a reakció időm, és a dolgok átláthatósága is enyhén nehezedett. Ez azért durva.
U.i.: "If I were a boy..."
Ha szereted…
3 hete
3 csiripelés:
az idézet nem a Vuk-ból van, hanem Salten Bambijából.
Akkor onnan :P
A fájdalom Konrad Lorenz szerint is, azért van, hogy érezzük az életet, ha minden jól menne, csak átesnénk rajta. Persze közben nem így gondoljuk, és inkább csak átesnénk:)))
Megjegyzés küldése