*Wuff wuff*

Azt el is felejtettem mondani, hogy tegnap "megmentettünk" egy kuttyot. Lovaggal Paprikafejjel játszottunk a belső udvarban, amikor egy hatalmas nagy kutyát szúrtam ki, akit addig még nem láttam. Kerestem a hozzáillő "nyakban póráz"-t, de sehol nem láttam. Viszont a mamlasz vahúr nyakörvén biléta lógott. Azonnal hívtam a belegravírozott számot, majd 5 percen belül lezsírozásra került a kutty-átadás.

Hogy mondjam...azt hiszem, értem, miért szökik meg újból és újból szegény Bundás (ez volt a neve) --a gazdái mondták, hogy volt, hogy a 4es metró építkezéséről vagy a Gödörből telefonáltak nekik, hogy ott van a kutya (A Pethő Intézettől mégis hogyan vándorolt el egészen odáig??).
Amikor ugyanis az ú.n. "gazdi" meglátta a mellettem lépdelő Bundást, így mordult rá: "Gyere ide te szemétláda!". A bőre szinte átlátszó volt, a szemei vörösek. Igaz, alkohol szag nem áradt belőle, de a tünetek egyértelműek voltak. Én meg csak arra kértem az illetőt, hogy azért ne bántsa szegény kuttyot, mert elkóborolt, és hogy vigyázzon rá, kedves eb ő.

Hát ennyi történt. Nem érzem hősnek magam, s üdvözülni sem fogok nyilván ennyi miatt. Ennyivel kellett adóznom a világ történéseinek, ugyanis....előtte lévő este...véletlenül ráléptem egy csigára :(((

:))

Nézzétek, nézzétek, milyen édesek: http://index.hu/bulvar/2010/07/28/megfialt_a_szurkenyaku_koronasdaru/

<###>

Tegnap Lovag megcsinálta a macskabejárót az ajtón. Már nagyon kellett, mert úgy nézett ki, mintha kutyarágta lett volna...ja, hogy tényleg az is volt...
Szóval most nagyon csini, már csak le kell festeni fehérrel -de tegnap vettünk festéket, úgyhogy ez nem jelent majd problémát.

Figyeltem Lovagot, ahogy dolgozik, és mosolyogtam végig a határozott mozdulatain, a stratégiai kérdéskörök fölötti töprengésén, és ámultam azon, ahogy mindössze egyetlen laza mozdulattal kiemelte az ajtót a helyéről.

Rájöttem arra, hogy muszáj változnom, hogy megérthessem őt, hiszen el kell fogadnom, hogy ő nem az a fajta srác, aki szerelmes tekintettel simogatja az arcom, miközben az ágyban fekszünk, és nem fog becézgetve szeretgetni...mert ő nem az a fajta, és kész. Mindemellett ismét elfogott a rettegés, hogy kezd talán elege lenni belőlem, és abból, hogy olykor szomorúnak látszom és szótlanabb vagyok a szokásosnál. A vidám lányok mindig sokkal vonzóbbak. Úgyhogy épp itt az ideje egy kis megújulásnak a részemről. Nem akarom elveszíteni. Ezúttal nem akarom, hogy csak úgy engedjem kifolyni a kezem közül azt, akiért csak küzdenem kellett volna egy icikét. Dé után mindig túl hamar feladtam. Nem érték meg a harcot. De Lovag... ő más.

Roni

Tegnap találkoztam Ronival. Mindig csodáltam, hogy mennyire szép, az a tipikus természetes szépség, aki ráadásul laza, vicces, és veszett jó a stílusa.
Most jöttek haza majd' 3, Las Vegasban töltött hét után; a barátja nyert nemzetközi pókerverseny részvételt, szóval a legpuccosabb szállodában laktak (igen, olyan álomba illőben, ahol csupán a nappali akkora, mint a mi lakásunk egyben, s ahonnan a hatalmas ablakokból gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, s alant egy hatalmas úszómedence várja az úszni vágyókat). Mindezt teljesen ingyen, ráadásul költőpénzzel ellátva.

Az egészhez olyan plusszok jártak, mint pl egy helikopteres utazás a Grand Canyonba, ahol egy helyen leszállva maga a pilóta terített meg nekik egy fa asztalkánál, hogy ott elfogyasszák az ebédüket. Vagy pl egyik nap egy küldönc vitt fel nekik egy borítékot, melyben -egyenként kb 30ezer forintot érő- két főre színházjegyek voltak.
Ilyen nem csak a mesékben van?

Szóval tegnap aztán sikerült igencsak felönteni a garatra Ronival, és két üveg bor után már igencsak jó hangulatunk volt. Örültem neki nagyon, mert -noha ritkábban találkozunk, mint szeretnénk- szeretek vele lenni. Régebben azt tervezgettük, hogy együtt fogunk lakni, s a legapróbb részletekig megterveztük a közös lakásunkat. Hmm rég szép...

Hullám

Az eső ismét enyhülést hozott nekem, és az égen gomolygó, hempergő, és hatalmas felhők nyugtató hatással vannak; mint védő réteg, óvnak. Már biztonságban érzem magam. Így egészen olyan, mintha egy vízalatti világ apró lakói lennénk, pláne innen a negyedikről nézve. A felhők képezik a víztükröt; ők maguk a fodrozódó hullámok; varázs-határ az általam elképzelt légnemű és folyékony között.
Szóval a kedv egész jó, és ilyenkor, tiszta fejjel, egészen el tudom szégyellni magam az előző napok állapotában fogant gondolatok miatt.

Néha csak figyelem az embereket, ahogyan mindennapi rutinjukat végzik, mozog a szájuk, a kezük, ki-ki dobol hozzá a lábával. A "különállóknak" mind különös ismertetőjelei vannak. Pl nagy fejhallgatójuk, amivel egészen elszeparálják magukat másoktól, kizárva a kívülről érkező, hallható ingereket. Valaki az ujjaival játszik a kapaszkodón (vagy éppenséggel saját karján, lábán), mintha egy képzeletbeli hangszer húrjain/billentyűin fognák le a hangokat. Ott vannak még a lebegők, akik felfelé nézve, a plafonon át álmodják fantázia világukat, s olykor elmosolyodnak egy-egy felbukkanó emlékfoszlányon, ábrándképen..
Így ismerhetjük meg álmodozó társainkat szerteszét a világban. S persze ezernyi apró jele van, ki tartozik közénk, de mindig jó érzés felfedezni őket.

.

Azt hiszem, tudom, mi tette be a kaput nálam. Pedig azt hittem, már nincs rajtam fogás hozzá. És most órákig forgolódom éjjelente, és kétértelmű álmokba csavarodva pokróc illatút vizionalizálok.

Bagoly

A baglyok mindenhol ott vannak :))))

Vers

Mutocskával levelezés közben szóba kerültek a versek, és milyen jó is, hogy így történt! Már majdhogynem meg is feledkeztem erről itt --ez csupán egy szelete--. (Petőfi)

"Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?"

No igen...a rajongás szavai. A csodálat, a tisztelet, a hódolat szavai. Az esze-vesztett szerelem szavai. Egy költő szerelmének lenni biztosan nehéz, de büszke feladat lehetett.

Már megint borongós hangulatom van -kéne valami vidító bájital, mert ismét olyan a kedvem, hogy kb bármelyik pillanatban el tudnék kezdeni zokogni -kb minden különösebb ok nélkül. Valami nagyon fura dolog zajlódik bennem, és lassan kezdem saját magamat is megijeszteni, mert ez ténylegesen nem normális.
Mintha ki akarnál nézni az ablakon, de a kilátást az üveg temérdek repedése, törésvonala miatt nem tudod élvezni. Hát ilyen érzés jár át ma. Ez a spontán letargia nagyon nem tetszik nekem.
Hogyan lehetne ez ellen harcolni? Mit kéne tennem, hogy ne legyen ez? Hogy normális legyek??

Mereng.Ő.

Megőrülök a saját készítésű dolgokért, de az ilyeneket mindig párban szeretem csinálni -mondjuk egy barátnős délután, mikor csivitelés közben pl ILYENeket gyártunk (klikk a kiemelt szóra).

Mikor kicsi voltam, mindig szerettem volna egy babaházat, olyat, amit apuval közösen faragunk. De nálunk nem voltak nagyon efféle közös kreatív tevékenységek -már ami az apa-lánya vonalat tekinti, az ugyanis kimerült a közös számítógépezésben, és az ottani világ megoldandó feladatainak közös fejtörésében és próbálkozásaiban (már a közép tiniévekben). No persze nem mintha bánnám így utólag, mert hisz voltaképp a lényeg a kontaktus, azonban mindig is szerettem volna, ha a képeken látható kis gyönyörűségek boldog tulajdonosa lehetettem volna.

Persze nekünk csak Barbie ágy adatott meg, ami már a legelső napján csúfos véget ért. Letettem ugyanis az ágyam mellé, belefektetve Barbie-t (akit egyébként én Cindy-nek hívtam), hogy ő is ugyanazt csinálja, mint én --aludjon. Azonban miután felébredtem, s nagy hévvel keltem ki az ágyikómból, azzal a lendülettel rátapostam kedvenc játékbabám újdonsült, vadonatúj fekhelyére. Reccccs.

Ha lesz valaha kislányom, szövetkezem Sanyival, és megkérem, hogy fabrikáljon neki egy ilyesmit.

ÓÓó, te jó ég. Hogy lehet ILYEN tökéletesen kinézni? Kedves arc -semmi különös. De ez a test...óóóótejóég. Bárcsak nekem is...

Fáradt

Végre esik. A levegőt tisztának érezni, s eláraszt minden a szemerkélő vízcseppek jellegzetes illata. Imádok ilyenkor mélyeket szippantani, letüdőzni újra és újra a körülölelő megtisztulást.

Milyen fura... nem is gondolnánk, hány olyan ember lehet, kinek az életében -anélkül, hogy tudunk róla- nagy szerepet játszunk... hogy hányan gondolhatnak vajon ránk sóvárogva vagy kellemes érzésekkel, noha ők maguk számunkra sosem voltak maradandó, emlékezetes pillanatcsiholók. És mégis. Bizonyára léteznek olyanok, kik lefekvéskor ránk gondolnak vagy napközben többször. Olyan is, kinek hébe-hóba, hetente-kéthetente eszébe jutunk, s kellemes mosollyal időznek el a felnyitott emléken. No és persze nyilván olyan is akad, aki neheztelve, netán enyhe dühvel adózik a megjelent múlt-énünknek. És vajon lesz-e olyan, kinek utolsó gondolatai mi leszünk?

Lovag azt mondja, ő nem akarná tudni, hogyan fog meghalni. Mert onnantól fogva mindig azt nézné, mikor súlyt le rá a végzetes pillanat, s hogy onnantól fogva nem merne a látott helyszínnek még csak a közelébe se menni. Ti akarnátok látni? Mint a Nagy Hal c. filmben...az apa is látta annak idején.
Most mondhatnátok a pillangó hatást, avagy hogy ha látnád, már azzal önmagában megváltoztatnád a Sorsod -de mondjuk eleve bele lenne kalkulálva, hogy meg fogod nézni. Hogy a Sors tudná, hogy te majd életed során megnézed a halálod mikéntjét, és eszerint látnád, amit.

Azt hiszem, én sem akarnám látni. Éppen elég frusztrációval élek -egy ilyen teljesen paranoiássá tenne. Mindig azt hallucinálnám, hogy most fog megtörténni, s nem tudnám magam elengedni vagy jól érezni magam soha többé.

Szegény Lovag tegnap hősiesen tűrte az elé tárt kétségbeesett énemet, sőt, a lehető legjobb reagálással fogadta. Már megint olyan dolgokat nyitottam meg neki a belső világomból, amit nem feltétlenül kellett volna -t.i. hogy félek tőle --avagy attól, hogy összetöri a szívem, hisz őelőtte megtették már jó páran-. Fogalmam sincs, miért kellett ilyeneket mondanom, hisz ezzel talán épp az ellenkező hatást érem el. Ó, jaj, én nem akarom ezt az egészet elb.szni.
Mindezt azért (és biciklizés közben), mert nem úgy viszonyult hozzám, mint ahogyan én azt elképzeltem, hogy fog, ha kettesben maradunk tegnap. Ó, irgalom atyja, ne hagyj el!

U.i.: Tegnap vettünk két cipőt -egy lista elem kipipálva

ÉÉéés éljen, visszaszereztem a régi hátteret, így már sokkal jobb.

Valami egészen fura érzés kerített ma hatalmába. Egy afféle pánikroham. Kishajók indultak útnak a Margit-hídon, Lovag pedig nem nagyon értette, honnan ez az egész rémület. Néha egészen furának érzem a világot magam körül.

Minden reggel 7 körül kezdődött, miközben azt figyeltem, hogyan szívják magukba a kockacukrok a frissen rájuk ömlő kávét, majd hogyan tűnnek el a pohár alján. Aztán azt, ahogy tejcseppek hada pottyant kifelé a bögréből, ahogyan a fehér folyadék a porcelánba ömlött.

Szóval itt kezdődött minden ma. Fogalmam sincs hogyan vezetett mindez odáig, hogy a szemébe nézve elinduljon útjára a kis flotta...

Remélem kialszom ezt magamból holnapra. Valami van. Csak még nem tudtam rájönni, mi is az valójában.

Szombat

Már kezd nagyon hiányozni az mp3 lejátszóm, ugyanis elég ramaty állapotban van, no meg fülhallgatóm sincs hozzá. Kellene, mert szó szerint elvonási tünetekkel jár a nélkülözése.
Jövő hónapban muszáj rá beruháznom, de erről már írtam.

Ez egy gyilkos hét, gyilkos 6 ledolgozandó nappal egyhuzamban, ma húzom a negyedik strigulát. No igen, de most a hétvégén mindkét napra 7-re kell jönnöm, avagy 5kor kelek. Fantörpikus. Szerencsére hétfőn csak 2re kell jönnöm. De kezdek egészen kikészülni. Pláne, hogy ma még csak nem is jöhettem bringával -az időjárás miatt, amivel egyébként semmi problémám nincs (sőt, várva vártam ezt a szelet), csak nem szeretnék elázni Főnixszel.

Amúgy ez Északnyugati szél, amiről mindig a Csokoládé c. film jut eszembe -a főszereplő nő és a lánya mindig akkor indult útnak új várost keresni maguknak, mikor feltámadt az északi szél. A légáramlásokról annak idején, mikor még beleástam magam a wicca történelembe és tanításokba, megtanultam egy mondókát, ami egyben a druidák, sámánok, táltosok és rimalányok erkölcsi kódexének részlete is:

"Félj, ha Észak szele támad, vitorlát
le, s fel a zárat.
Déli szél fúj hevesen, szájon csókol
szerelem.
Ha keletről fúj a szél, teríts, mert az új
betér.
Mikor a szél nyugatról vad, kísértetek
zúgolódnak."

Azt pedig még mindig nem tudom megérteni, hogy szombat reggel háromnegyed nyolckor hogyan juthat eszébe valakinek, hogy teljesen lényegtelen kérdésekkel felhívja a bankját. Bár bizonyára nekem lehet eltérő véleményem az ügyintézések efféle időzítéséről.
Most épp kisütött a nap, én meg bosszankodom, mert éppen azért nem jöttem ma bringával, mert rossz időt mondtak. Nagyon morcos leszek, ha nem is lesz hideg és eső.

Eredet

Timivel tegnap elmentünk moziba, hogy megnézzük az általam kinézett filmet; az Eredetet. Hű. Christopher Nolan -aki a mű rendezője és forgatókönyvírója is egyben- kemény fába vágta a fejszéjét, ugyanis egy szinte mindenki által ismert film, a Mátrix alapgondolatát reformálta át. Szeretem, ha valaki vállalja a kockázatokat, s igazán precíz munkát végez. Ráadásul -minthogy csak a bázis ötlet mutat hasonlóságot a két alkotás között- egyáltalán nem lehet a kettőt összehasonlítani, tehát eredeti a javából.

In medias res kezdés -jóóó, azonnal plusz ponttal indít nálam, hisz már az első 5 percben egy akciódús, abszolút izgalmakkal teli jelenetsorba csöppenünk, és csakhamar kiderül, hogy több tér között siklunk. Még értetlenkedünk egy pöppet, hogy most akkor melyik is a valós történeti sík, ámde a szorosra fűzött képkockák adrenalin növelő vehemenciája közepette erről egészen megfeledkezünk, és szájtátva bámuljuk a vásznat.

A főszereplők jónéhányja ismerős már. Di Caprio kitesz magáért, sőt, soha nem láttuk még ennyire sármosnak, de feltűnik Joseph Gordon-Levitt (az 500 nap nyár főszereplő sráca, vagy a 10 dolog, amit utálok benned Cameron-ja), Ellen Page (a Juno várandós tinije), sőt, még Michael Cain is. Egyszóval a színészgárda is brilliáns.

Az alapsztori szerint a diCaprio alakította Cobb és a Joseph Gordon-Levitt által megelevenített Arthur emberek álmába kerülnek bele, hogy onnan kilopjanak bizonyos információkat. Már az elgondolás is zseniális, nem? Ám egy új megbízás a legnagyobb feladat elé állítja őket: ezúttal elültetniük kell egy gondolatot a delikvens fejébe, nem pedig kinyerni azt onnan. Kemény dió, mert ehhez a legalsó szintre, a tudatalattiba kell behatolniuk. Csakhogy a szereplőknek nem csak az agy védelmi mechanizmusával kell számolniuk, de saját lelkük háborgó, és lezáratlan emlékeivel is.


Nos, kedves blogolvasóm, ha szereted az olyan filmet, aminek még másnap is a hatása alatt vagy, ami igazán leköt, elámít, és a kezdettől fogva ólálkodó titok sejtelme apránként göngyölődik, újabb és újabb kérdéseket generálva, míg a végén egy tökéletes, és a fantáziánkra bízott kifejlettel találod magad egy piros fotelben, s azon kapod magad, hogy a stáblistát bámulod, miközben az agyad még mindig pörög a látottakon... (hű de hosszú mondat lett) ...nos, akkor azonnal foglalj jegyet, mert ezt a moziélményt biztos, hogy mindenkinek el fogod mesélni.

Alfa

Álmomban dupla defektet kaptam -első és hátsó kerék egyaránt leeresztett, egyetlen szisszenéssel. Egy fesztiválon történt mindez, ahol -valószínűleg a tegnap hatására- ott volt A. is. A szandálomban voltam, és el kellett érni a vonatot, amely már benn állt a peronon, ami mellett mellmagasságban hosszú kerítés húzódott. Futva felléptem egy mellé támasztott, alacsony dobozra, majd onnan a rácsok tetejére, és átugrottam a peronra. Mindeközben persze rettentően menő (és gyors) voltam. A. mellett rohantam el, és az egész átugrási folyamatot kommentelte: "Gyorsít. Fellép a kerítés tetejére. ÉÉés már át is ugrott".
Az egész álom olyan sötét színű volt, mintha éjszaka lett volna. Hát még mindig lezáratlan ez a dolog bennem?
Mit jelenthet vajon a kettős bringakerék-defekt?

Tegnap

Ha kihúny egy élet, ki tudja majd meg az apró részleteket? Csúnyán, leplezetlenül a feledés homályába, törlésre ítéltetnek? De hisz bennük rejlik épp a lényeg.
Nem derülne ki, hogy a benti -munkahelyi- számítógépem háttere a turai Schossberger kastély, vagy hogy titokban miket írkálok a firka papírokra. Furcsa, hogy mennyire le tudunk írni egy embert, egyszerűnek titulálni, pedig lehet igazán mély is, csupán elrejti előlünk.

Furcsa, hogy milyen soknak tűnhet pár nap, és milyen kevésnek egy egész év. Lovaggal második napja, hogy nem találkozom, mégis olyan érzés, mintha már legalább egy hete nem láttam volna, de legalábbis négy napja minimum. Olvastam egy cikket, amit Eszti blogjára kommentelt valaki, és egészen elérzékenyültem tőle, hogy ilyen is van. A cikket ITT olvashatjátok.

Kezdem egyre jobban unni a helyzetem, és másfél év után igazán vágyom valami újra. Még mindig elkeserítő, hogy annyi hely közül egyetlen egy sem képes visszahívni állásinterjúra. No igen. Hát kösz. Persze próbálkozom, nem adom fel. Csak hát.. ez olyan aggasztó. A szülinapomig fogytán az időm. Addigra váltani akarok.

Tegnap voltunk ZP-ben. Idén először. Ódzkodtam a helytől igazság szerint, mert noha annak idején még egészen elviselhető volt, mára olyan rengeteg ember -és főként hülye 13 évesek- törzshelye lett, akiknek már puszta jelenléte is irritál. No mindegy. A Bori koncert alatt kint ültünk a füvön, mert bent egy gombos tűt sem lehetett volna leejteni, de 10 után kiszivárgott a legtöbb ember, így bevehettük magunkat az éjszaka (és a hely) sűrűjébe. Az önértékelésemet -avagy a híúságomat- őszintén bevallom, azért legyezgették páran, noha Timivel mindenkit elhajtottunk -de hisz ez csak természetes, már ami az utóbbit illeti. Oh, és persze -ahogy ez Bori koncerteken már csak lenni szokott- összefutottunk A-val is. Persze úgy csináltam, mint aki észre sem veszi őt.
Összességében azért jót buliztunk, köszönet Timinek, aki papucsban is tud dnb-t táncolni :)

Uhh...tele vagyok Carbonara spagettivel (tejszínes csirkés), és gumicukorral...most kéne egy órás alvás. Böff.

Amúgy én nem értem, hogy van ez, de napról napra vonzóbbnak látom Lovagot, és igazság szerint olyasfajta biztonságot érzek mellette, amilyet eddig még nem. Nem csak testi, de lelki szinten is. Az, hogy agymenéseim vannak, egy dolog. De valahogy úgy érzem, ha bajba kerülnék, addig nem nyugodna, míg meg nem találna. Na jó, nem ömlengek. Tegnap amúgy teljesen meglepett, mert nem is mertem rá gondolni, de elém jött. Szeretek vele időt tölteni, ez is olyan természetes jelleget ölt (az első pillanattól fogva), mintha...nem is tudom, mintha így kellene lennie.. lassan előmerek bújni a barlang árnyékából, ahová azért bújtam, hogy ne érhessen fájdalom.. Tudom, ez így biztos badarságnak meg szirupnak hangzik.

U.i.: Az imént kiakasztott egy újságcikk részlet. Hogyaszondja XY "átlagos nő volt. Nem érdekelte a gazdagság, a szép házak, a vagyon". Már bocsánat. Ez épp hogy nem átlagos! Hanem igencsak ritka manapság, hogy valaki így álljon a világhoz. Mintha legalábbis azt írták volna, hogy xy egyszerű nő volt.. ezt a címkézést...
U.i.2: Haza akaroook menniiiii... a felhők fölött suhanva, szuperwoman jelmezben :)) Igen, mint jól sejtitek, én sem aludtam ma eleget.

Utópia

Ti is szoktatok tükör előtt bohóckodni, és kipróbálni, hogy a "kedvenc", leginkább használt mimikáid, arckifejezéseid hogyan nézhetnek ki igazából? Mert egy dolog, hogy belülről hogy gondolja az ember, milyennek tűnik, és egy másik dolog, hogy ténylegesen hogy mutat :P
Szeretném egyszer -egyetlen egyszer- kívülről látni magam, a gesztikulációimat, meg úgy mindent.

Amit a jövő hónapban el kell intéznem: Paprikafej ivartalaníttatása, mp3 lejátszó & cipő vétel + ajtó a szobámhoz. Hosszú távú terv: fényképező megjavíttatása, pihenés (akár szeptemberben) valahol, ami igazi kikapcsolódást jelent, és nem betondzsungel harcot...ha értitek, mire gondolok.

A hónap utsó hétvégéjén utazom Nagyihoz -amit nagyon várok, mert már ősidők óta nem láttam, és nagyon nagyon hiányzik. A kérdés, hogy el tudom-e intézni, hogy elsejém szabad legyen, mert különben Chilike elhelyezésével gondjaim adódnak majd.

U.i.: Ó neee! A blog hátterem 23-ig él, utána meg fog szűnni! Másikat kell majd választanom :( Pedig úgy szeretem...
U.i.2: 07.21. Utálom ezt a napot..Pontosabban rettegek tőle. Március 14-vel egyetemben.
U.i.3: Valamit úgy le akartam írni, de most elfelejtettem...mindegy, majd biciklizés közben (holnap munkába jövet) eszembe jut :P

Hát ez...

No igen. Én és a hülye agyam, a hülye hangulatingadozások, és furcsa érzés egyveleg, katyvalag. Miért? Honnan jön egyik pillanatról a másikra ez az egész? Hirtelen elönt, beterít, s olyan, mintha egy picinyke csónakban eveznél, s hatalmas hullám tornyosulna feléd, majd rádzúdulna és a víz alá nyomna hosszú időre. Csak épp itt nem múlik el olyan hamar ez az egész.

Elegem van, hogy hülye tündérmeséken nőttem fel, elegem, hogy elhiszem a hülye romantikus filmeket, hogy azt hiszem, létezik A Herceg, A Lovag -ki lesz a következő? Tán maga A Király? Ugyan már, fel kéne nőni végre, de olyan űrt okoz, hogy annak tökéletes ellentétével szembesülök, mint amit hiszek. Ez kvára nem fair! Hisz nem úgy kéne lenni, hogy ha hiszek, akkor megkapom? Mintegy jutalmul, hogy úgy ragaszkodtam hozzá, miközben mások mind már rég kiábrándultak?

Én nem tudom, meddig bírható ez a másik oldalról nézve -t.i. azéról, aki mellettem van-, de rendszerint igyekszem eltitkolni, amikor már utolért ez az érzelmi dagály. Nem mintha elrejthető lenne előle, de azért próbálkozom. Ilyenkor az lenne a legjobb, ha csak átölelne, szorosan, és cirógatná a hátam, a hajam...és közben édes szavakat súgna a fülembe, mint például "szeretek melletted feküdni" vagy "imádom az illatod" ... hasonlók...
Ajh, pasinak kellett volna születnem.

Ellen. Tét.

Végre reggel olyan időben indulhattam el, amiyet olyannyira imádok. Fúj a szél, morajlik, s a fák hajlonganak. VALAMI van a levegőben. Még Robokutyi is érezte, mert olyan ugrándozást levágott az udvaron, mint valami kiscsikó :) Hiába; szegénykémet nagyon megviseli a meleg.
Így esténként szoktunk nagyokat sétálni, hol Lovag társaságában, hol nélküle. De látnotok kellett volna, tegnap milyen lelkes volt. Ahogy rámnézett... tele volt örömmel.

Oooh. Minden reggel eljövök két bolt előtt, és mindig egyfajta ironikus cinizmussal szemlélem a kirakatait. Tudniillik az egyik egy esküvői ruha bolt. Habos-babos ruhák sorakoznak a kirakatban; sok lány vágyálmának legfontosabb kelléke, hirdetvén, hogy a mesevilág igenis létezhet. Pár méterre onnan pedig egy Sex shop virít lilán, és tolakodón. Mint egyfajta fricska az álmodozó fruskáknak, hogy lám, azonban a tündérmeséken túl -és a habfehér templomi ruha alatt- egyéb dolgok is léteznek.
Én nem vagyok prűd -aki ismer, tudja-, de ez az ellentétpár minden nap szemet szúr :)

Film

Mivel éppen kevés a hívás (szerencsére), volt időm megnézni a filmet, amit pár hete vettünk Lovaggal. A címe: Ujj-függő. Mindegy. A lényeg, hogy elhangzott benne egy mondat, ami elkapta a figyelmemet: "A titok nyitja: válaszok nélkül élni. Szerintem". Van benne valami. Hisz mindaddig, míg nincsenek válaszaid mindenre (és talán nem is lehet), keresed az értelmet, a tartalmat -így maradsz életben, így haladsz az úton. S hogy vannak kérdéseid egyáltalán -bizonyítja, hogy létezel igazán. Szerintem.

Amúgy a srác füvezni kezdett benne, és eszembe jutott pár dolog a múltból. Például mikor először kipróbáltam. Minden tökéletes volt az adott pillanathoz, szituációhoz -már amennyire tökéletes lehet, hogy az ember drogozik. Ahogy figyeltem a filmet, elfogott az a régi érzés, ami akkor, a -már megszokott- mámoros állapotban, és hálát adtam, hogy már rég nem... Fura, nem? Hogy mi mindenen megy keresztül egy ember élete során. Persze már rongyosra puffogtatott klisének hat ez a mondat, de attól még így van.
És ahogy jönnek elő a régi dolgok, velük együtt a rosszak is felkavaródnak. Ezért most szintén hálás vagyok, mert újból megerősít a jelenlegi utamon.

Mi lenne, ha eltehetnénk befőttnek a fényt? Kitennék pár dunsztos üveget (így kell írni?) a napra, begyűjteném a fényt, és elraknám a spejzba. Hogy aztán télen csak elővegyem, és megtöltsem vele a szobát. Sőt, egyet-egyet a paplan alá is tennék, hogy jól melegen tartson.
Akár éjjeli hangulatfénynek is beillene. És ráadásul abszolút öko dolog lenne.
Kis gömbökbe is töltenék napfényt, amiket felfűznék egy zsinegre, és az ajtóra akasztva egészen barátságos lenne a szoba tőle. És így legalább mindig ott lenne a mosoly a lakásban -a legnagyobb hideg közepette is.
Vagy. Nyár esszencia. Egy csuporba beletölteni, s a pirítósra kenni, miközben a téli fagyban pokrócba bugyolálva, dideregve iszod a reggeli kávéd. Máris jobban indulna a reggel.

Igazából egy icurka zöld tündért is szeretnék, de őt nem tartanám csuporban, ő szabadon lehetne a lakásban. Úgy épp akkora lenne, hogy a tenyeremen kényelmesen el tudna helyezkedni. Igaz, Marcic és Paprikafej lehet hogy megpróbálnák elkapni az elején, de a kis varázspálcájával megoldaná a szitut, azt hiszem.

Azt hiszem, én nem lennék egy olyan fiú helyében, aki mellettem van. Erre tegnap döbbentem rá. Súlyos, mondhatni klinikai eset vagyok. Hogy miért? Mert görcsösen ragaszkodom ahhoz, hogy a filmekben ábrázolt, romantikus helyzetek és karakterek igazából is léteznek. És így számtalan és képtelen reménykedéssel vagyok teli. És roppant és elmélyült csalódottságot tudok érezni, valamint egyből azt, hogy nem rajong értem az adott fiú, stb stb stb. Én őszintén próbáltam ezen változtatni...de ezek a gyermeki ábrándok egyszerűen kikergethetetlenek... egyrészt nem bánom, de másrészt...

Emlékek hada

No. Hát ma van az utolsó napja a csillagászati jelenségnek. Szóval ha eddig nem csodáltátok meg, ma még megtehetitek!

Úgy döntöttem, hogy a hónap utolsó két napján -30án és 31én- leutazom Nagyihoz Koroncóra. Már alig várom, hogy újra lássam -sajnos ugyanis ritkán van rá alkalmam. Paprikafejet apura bízom, és irány ez a Győr melletti picinyke falu, a gyermekkor friss illatú pihenőhelye, ahol a putri gyerekek annak idején minden este az utcára tömörültek, és a padon ülve "szotyolásztak", ahol mi voltunk a "finnyás, kényes pesti lyányok", ahol a nővéremmel bunkert építettünk kukorica szárból, s ahol volt egy kedvenc kutyám, akit mindig vittem sétáltatni. Marika néni volt a gazdája neve, és tőle kaptam életem első könyvét; a Lassie hazatér-t, amit olyan sokszor olvastam ki, hogy egy időben kívülről tudtam. Még most is ott van a polcomon a fehér kötésű regény, aminek a borító belső oldalára pár kedves sort írt az említett személy. A bánatos dolog az egészben, hogy nem emlékszem a kutyus nevére, akivel olyan sokszor szeltem át a falun és túl.

Volt a szomszédban is egy kedves német-juhász. Őt Mogornak hívták. Egészen pici voltam, ő pedig egészen imádnivaló. Egy tacskó volt a játszópajtása, de őérte nem rajongtam ennyire. Mogor azt is engedte, hogy a hátára üljek, ő volt a paripám, s végigbaktatott velem az udvarban. Így visszagondolva...hihetetlen, hogy mennyire vigyázott rám.

Iiigen, igen. De nekem tetszik. Egyébként mindig imádtam ezt a mesét.

Hírek

Na, ma is érdemes volt felkelni. Éljenek a brit tudósok :)
http://index.hu/tudomany/brittudosok/2010/07/15/a_tyuk_elobb_volt_mint_a_tojas/

Erre pedig még a talpam is ökölbe szorul:
http://index.hu/tudomany/2010/07/14/halcsalikent_vegzi_a_folyami_delfin/
Ki képes ártani ilyen tündéri, szeretetteljes lényeknek? Ki?! Undorító, nyereség hajhász emberek! Van nektek szívetek? Hogyan lehet bántani, szigonnyal leszúrni egy olyan lényt, aki kíváncsiskodva odaúszik a csónakodhoz? Ez olyan, olyan..elkeserítő. Ahogyan az is, hogy mindössze öt...5...ÖT!! ember vigyáz rájuk!

Annyira jó dolog a kólás ízű Maoam :P Szeretem a retro dolgokat ilyen szinten. Mint például az az ital por, ami kis műanyag flaskában volt kapható, de mi a nővéremmel mindig a nyelvünkre öntöttük, és szétáradt a szánkban a savanykás-édeskés íz. Ilyen még a fehér aljú, békás gumicukor, vagy a Chupa Chups nyalóka :P

U.i.: Éééljeen! Visszakerültek a képek a blogomra :) Ha hazaérek, előkotrom a régi képeket hozzá!
U.i.2: Haza akarok menniii! Ennyi munka mára éppen elég lenne. Sajnos több a hívás, mint reméltem, és és és ... *nagysóhaj* Hol egy szuperhős, hogy kimentsen innen? Vagy sikongatnom kéne és jajveszékelnem, hogy igazi veszélyt stimuláljak? :) WÁáááÁáÁÁááÁáá szenvedek. Milyen jó is lesz Főnix hátán végre elhagyni ezt a porfészket. Jah, aztán holnap kezdődik megint minden elölről... bláhhh

Sok minden

Hmm..újból munkában. A helyzet az, hogy a hangom csilingel, és az ügyfelek (eddig) aranyosak. Igaz, még csak kb fél órát dolgoztam, mert utána egyből ebédszünetem volt. Jihíj!

Tegnap este Timi és Lovag elhívott sörözni a barátokkal. Először láttam Lovagot részegen :) Olyan, mint egy aranyos kisfiú, ahogy gesztikulál -pláne, hogy egyfolytában azt bizonygatta, hogy ő akár még ezer kilométert is leteker így simán. Napersze. Gyagyás :)) Aztán hajnali 3-kor még írt msn-en (offline message-ként kaptam meg reggel), félreütött billentyűkkel -alig tudtam kivenni, mit is akart írni-, hogy negyed óráig nem tudott bejutni a lakásba, mert nem nyílt az ajtó :) Neki bizonyára nem tanították meg a részegen ajtót nyitás trükkjét, avagy nyújtsuk ki bal karunkat, majd a mutatóujjunkat helyezzük a zárhoz. Megvan? Most jobb kézzel vegyük elő a megfelelő kulcsot, s bal karunkon végigfuttatva, mutatóujjunkon keresztül el is jutottunk a zárhoz. Woálá! :) Logikával az illumináltság ellen -kész varázslat, eh? Még középiskolában tanultam, most már ti is tudjátok a trükköt :P

Ma már mindenképp ki akarok tekerni a kilátóhoz, kifeküdni a fűbe a sötét égbolt alá, megszemlélni a bolygó-négyest, és hullócsillagokra leselkedni. Az égbolt lakói mindent látnak...ez furcsa érzés, nem?

Elárulok egy titkot a tegnap estével kapcsolatban. Azt hiszem nagyon rég volt már olyan, hogy egy társaságban ilyen természetesen érezzem magam. Eleddig mindig kétszeresen figyeltem magam -mit mondhatok, hogyan, milyen körülmények között, és egyébként is, mit gondolnak majd rólam, ha nem olyan zenét szeretek, mint ők vagy tudomisén. Egyszóval az első, barátokkal való szembesítés mindig frusztrációval teli volt nálam -és afféle csendes megfigyelési dolog. Most viszont nem így történt. Én is meglepődtem, milyen közvetlen voltam, és hogy nem fogtam vissza azt, aki igazából én vagyok..
Na de nem spirázom túl. Egyszerűen csak elég jó benyomásokkal kísértem haza Timit tegnap este, Lovagot pedig otthagytam, hadd legyen a barátaival -végtére is ő nem dolgozik ma.

Megint

Szép és jó, hogy Mutocsnak éjjeli bringázást javasoltam alvászavar ellen...de még nálam sem használ. Pedig becsületemre legyen szólva, egész szép távot tettem meg, cirkáltam a városban, majd mikor hazafelé vettem már az irányt, úgy döntöttem, hogy a hegyről is megcsodálom a csillagászati csodát, így feltekertem a citadelláig, de nem a legegyenesebb útvonalon, hanem hosszan emelkedő, kanyargó utcácskákon. Sajnos a sok lámpa miatt viszont innen látni a legkevésbé, amit olyannyira kutattam az égen (de sebaj, mert holnap mégtöbb időm lesz tekeregni mindenfelé), na de lefelé száguldani a hegyről...na az minden pénzt megért!!

Minthogy az égbolt nyugati felén van ez a Vénusz-Merkur-Mars-Szaturnusz vonal (igen, igen, a Merkur is ott van, mint negyedik), ezért először arra indultam, és kilyukadtam a Kelenföldi pályaudvarnál, de rájöttem, hogy én bizony nem merek egyedül átsuhanni az aluljárón (pedig más lehetőségem nagyon nem lett volna), úgyhogy nem arrafelé folytattam az utam. Viszont vigyorogva konstatáltam, hogy ott van a Scarabeus nevű hely, ahol a szalagavató "after partynk" volt annak idején. Azok a régi szép...

Szóval... még mindig virrasztok. Muszáj valamit kitalálnom ez ellen...

Ezt az együttest Lovag mutatta. Az összes számuk nagyon tetszik. Szemezgettem nektek párat:

Csillagok

A Vénusz, a Merkúr, a Mars és a Szaturnusz különös együtthatásban állnak egymással. Már látni egyébként -ha Nyugat felé néztek, a horizonthoz közel megtaláljátok a Vénuszt, onnantól pedig már könnyű azonosítani a többit is. Linkelem az oldalt, görgessetek majd lejjebb, és lesz szemléltető ábra is :)

http://www.mcse.hu/eszlelesi_ajanlat/20100701-egi-kalendarium.html

Oh, és erősödnek így július közepére a meteorok is, avagy egyre több hullócsillagot lehet elvileg látni. Hihííj! :)

Kavics

Hajnali 5ig filmeztünk, és én még utána is úgy éreztem, hogy egyszerűen nem jön álom a szememre. Össze-vissza szenvedtem, aztán egyszercsak reggel lett, és Chili bűbájos pofijára ébredtünk, aki mellénk túrta magát, és könyörgő szemekkel nézett: "anyuuuu, vigyél leeee".

Állítólag miután Lovag mellkasára tettem a fejem este, egyből elaludtam -ha tudtam volna előre, nem forgolódtam volna előtte annyit :). Hmm igen, igazi biztonságban érzem magam mellette. Azt hiszem, ez nagyon fontos. Hogy azt érezd; bármi történne, ő meg tudna védeni.

Szeretem, ha mellettem alszik. Rég volt már, hogy álmatlanul forgolódás helyett így el tudtam aludni valaki mellett. Még a végén normális leszek én is :)

Ha ő szín lenne, búzaszín lenne, egy ici kandalló barnával keverve.

?

Mi az a tűréshatár, amikor már olyannyira eldurran az agyatok, hogy képesek vagytok pofon vágni valakit? Úgy értem...milyen pontnál jönne ez el nálatok? Persze, persze, ez szituáció függő, tudom. De... sokáig bírnátok?

Álmok

Egész este rémálmaim voltak -reggel felriadtam, majd egy kuttysétáltatás után megint visszafeküdtem, s másfajta jellegű, de szintén rémálomba csöppentem. Elmesélem.

1.) Voltunk páran -fiúk lányok vegyesen, de senki konkrétra nem emlékszem. Csupán annyira, hogy előbb konkrétan a halál elől menekültünk. Egy lánnyal beugrottunk egy kocsi hátsó ülésére, és lenyomtuk gyorsan az ajtógombokat, hogy ne tudjon kiszedni minket a biztos pusztulást ígérő Valami. Ám ez elől a 'Dolog' elől nem volt menekvés; és az autó elkezdett lefelé gurulni a lejtőn. Kitört közöttünk a pánik, és igyekeztem előre mászni, s még azelőtt benyomni a féket, mielőtt az egyre gyorsuló jármű belemegy egy pár tíz méterrel előttünk parkolóba. Sikerült, de szinte azonnal ki is kellett ugranunk belőle, mert mögöttünk is szélsebesen robogott felénk egy autó.

Bemenekültünk egy házba, s ahol egy férfi szállást adott nekünk. Ám ő egy pszichopata volt, s mikor leszállt az éj, elindult a kis házikóba, ahol páran aludtunk, hogy végezzen velünk. Bármerre futottam előle, mindenhol követett, s el akart kapni. S még nappal, abban a boltban lévő emberek is, ahová befutottam előle, az ő kezére játszottak, pedig egy cselt eszeltünk ki ellene a többiekkel, ám ehhez kívülállók segítsége is elkélt volna. Szóval ép

p ebben a boltban voltam, és a terv utolsó részleteit simítgattuk épp, amikor belépett a boltba a gonosz férfi. A fejét sosem láttam, csak -mint a Tom&Jerry filmekben a nőt- nyaktól lefelé. A ruháiból sem látszott semmilyen részlet, mert mindig úgy esett rá a fény; hátulról, hogy csak sötét sziluettjét láttam.

Ekkor ébredtem fel..

Reméltem, hogy kutyasétáltalás közben megnyugszom majd, s ha visszafekszem, már nyugodtabb álmom lesz. De nem.

2.) Egy kikötőben voltam, s sétáltam lefelé a mólón. A stégre lépés díjaként bedobtam pár halat a mellettem lévő fa vödörbe, s ahogy tovább lépkedve hátranéztem,

már jött is érte egy macska asszonyság, hogy elvigye a jussát. Fújt a szél, a víz fodrozódott, a

hogyan a kikötőben állomásozó hajók vitorlája is. Odamentem az egyikhez, s felszálltam rá, majd

útnak indultunk. A hajó legénysége mind macska volt -fekete, szürke és cirmos. Már a nyílt tengeren jártunk, amikor hirtelen hurrikánba kerültünk. Őrjítő ereje volt, s nekem csak épp annyi időm maradt, hogy megragadjam az árbócot, ami mellett álltam, s kézzel-lábbal szorítsam. Hihetetlenül nehéz volt (s olyan valóságosan szörnyűen kétségbeejtő), s majdnem kitépett engem is a hajóról a szél -ahogyan körülöttem sok cica tűnt el az eszméletlen tornádóban. Emlékszem a gondolataimra, ahogyan buzdítom magam: "kitartás, Réka, fogd szorosan, próbáld összekulcsolni a kezeidet az árbóc oszlopán!". Majdnem feladtam, amikorra végre alábbhagyott, majd végleg elcsitult a szélvihar, s amilyen gyorsan megjelent, olyan hirtelen is tűnt el..

Aztán kikötöttünk. Mindenem oda lett. Elindultam a kikötővárosban, s egy fal felé vettem az irányt. Volt ott egy afféle szentély belevésve, ahová a városlakók pénzt dobtak, amikor arra jártak. Egy egész évig gyűjtögettek így, majd az istenség napján kinyitották, s a pénzt a város fejlesztésére használták (az ilyeneket tudja az ember az álmában -afféle háttértudás). Már páran kiáltottak is: "Ne, ahhoz még nem szabad hozzányúlni! Még ne! Még ne!". Hirtelen kívülről láttam magam, s próbáltam leállítani a mozdulataimat, ahogyan a szentélyt készülöm kirabolni.

Körbeálltak az emberek -a szentély ajtaja nyitva, s egy tálban ott púposodott a temérdek fémpénz. Nem nyúltam hozzá.

Aztán elindultam a part mentén, s egy lejtőn haladva egy bejárathoz jutottam, egy afféle barlang-ház volt, a föld alatt. Belülről az oldalát és a tetejét fa deszkák vették körül -így erősítve magát a lakóhelyet. Balra nyílt egy szoba, bekukkantva láttam, ahogy pár ágyon emelkedik s süllyed a takaró. Óvatosan lépkedtem tovább a folyosón, s egy afféle raktárhelyiségbe jutottam. És itt... egy rég nem látott ismerősre bukkantam. Mintha csak tudtam volna, hogy arra kell mennem. S egy hosszú ölelésbe felejtkezve rég elfelejtett illatok szabadultak fel az orromban. De nem sokáig maradhatott így ez érzés, mert egyszercsak megszólalt valaki mögöttünk, s örök eltiltásra ítéltetett minket. "Soha többé" -visszhangzott a fejemben, ahogyan megszégyenüléssel vegyes szomorú boldogsággal ballagtam vissza a kikötőhöz. Elveszett, kóbor lélek lettem, immáron célok s minden nélkül. Semmim, s senkim nem maradt.

Furcsa érzésekkel ébredtem. Ezek azok a fajta álmok voltak, amik egész nap hatással vannak rád. Még érzed a föld szagát, a vízét, a szélét, a fáét...a félelmedét. Mintha egy részed ott maradt volna, s napközben az motoszkál benned, vajon lehetséges-e, hogy valós térben és időben játszódott az egész...hogy esetleg tényleg...megtörtént.

Ébredés után egyből írtam sms-t Lovagnak, és a sorai tényleg enyhítést hoztak. Már nem éreztem veszélyben magam utána, s jó érzés volt látni annak bizonyítékát, hogy lám, nem maradtam egyedül -hisz ő (is) itt van nekem, ahogyan ti is mind. Jó lett volna hozzábújni, de dolgozik egész nap. Azért így is segített, noha nem is tud róla.

U.i.: Ki tudja, hogy vajon miért nem jelennek meg baloldalt a képek, Lulu, a házisünim, valamint a rendszeres olvasóim és az általam olvasott blogjaitok listája? A tervezés menüpontban látszódnak, de az élő blogban már nem. Mindent megpróbáltam már, ami csak eszembe jutott a probléma megoldása érdekében. Ki érti ezt?

Ébren

Éljen a virrasztás.. már megint nem tudok aludni. Hiába, el kellett volna mennem bringázni, akkor mostanra fáradt lennék. De valamiért jobb volt itthon sorozatozni.. fene az egészbe.. ha egyszerűbb eset lennék...

Az egészen Pushing Daisies-zel (avagy Halottnak a csók) enyhítek. Igaz, egyszer már végignéztem a sorozatot egy éve, de most jöhet mégegyszer. Sosem tudnám megunni. Igaz Lee Pace-t nem is lehet.

Üdv újra, álmatlanság!

"Love is like an addiction" :

Hű..ez a Gabriella Cilmi szám nagyon-nagyon.. (az elején az a leopárd szőrmés kép kiborított, de sztem mű (ajánlom) --a zenét figyeljétek)

U.i.: Tényleg mindenkinek van olyan személy az életében, aki elől elbújna, ha kiszúrná őt valahol (étteremben, utcán, reptéren...bárhol)? Én azt hiszem a volt osztálytársam, Molnár Noémi elől bújnék el :)

Kérdés

Ti mit vettetek az első megtakarított pénzetekből? Emlékeztek még rá?

Víz

Ez a sorozat..Dead like me.. valami fura értelemmel tölti fel a napjaimat -már nem mintha egyébként "haszontalanul" telnének. Hagy maga után egy afféle nyomott gondolkodást, ami által más szűrőn át fogod a világot. Pont az ilyet szeretem. Könyvben, filmben, sorozatban, képekben, festményben egyaránt. Néha egészen ráismersz dolgokra a saját életedből bennük, néha pedig teljesen új perspektívára hívják fel a figyelmet. Mint amikor valaki megmutat neked egy titkos ajtót. Noha addig mindössze a fal szerves része volt, annak hétköznapi jellegével, utána már nem is érted, hogy nem veszik észre, hisz olyan nyilvánvaló. Mindegy.. ma még nem ittam kávét.

Tegnap lementünk a Velencei-tóhoz Robokuttyal. Ott már vártank ránk a többiek; Hugi, Miki és M2 (Miki unokatesója), és egy darabig ott volt még két srác, utóbbi haverjai. Paprikafej most látott életében először tavat, s most tapasztalhatta először, milyen beleugrani és úszni benne. Még most is mosolygok, ha eszembe jut, hogyan fújtatott, mikor először ment be olyan mélyre, ahol már nem ért le a lába. Ösztönösen rúgkapált a lábaival, s ahogy egyre jobban belejött, egyre bátrabban ugrott a vízbe, egyre többször. Aztán egy idő után elfáradt, s Miki "rászoktatta", hogy ha felemeli, akkor pihenhet a karjában. Csak egy volt a gond; hogy ha Paprikafej odaúszott hozzád, a lábtempója nem állt le ugye, így össze-vissza karmolt minket. Ne tudjátok meg, hogy néz ki Miki, Hugi és az én testem. Mindenhol karmolásnyomok.

De nem ez a lényeg, hisz ezek csak sebek, majd begyógyulnak. De ritkán látom ilyen önfeledtnek kuttyot, és igazán igazán köszönöm a többieknek is, hogy így álltak Chilihez, aki egy percre sem nyugodott. Egy biztos; rengeteg nevetésre adott okot ez a lüke kutya.

Aztán este még söröztünk, de a nap úgy kiszívott minket, hogy csak pár órát voltunk a helyen, aztán mindenki ment haza aludni. Összességében viszont rég éreztem magam ilyen jól. Ez már nagyon kellett.

Díj

Hmm..végülis Lovag elkísért. Igazán kedves volt tőle, és nagyon aranyosan viselkedett; nyugtatgatott, és bíztatott, hogy nem lesz semmi baj.. Türelmes volt, és egy rossz szót sem ejtett el azzal kapcsolatban, hogy unná a várakozást vagy hogy ilyen idő tájt szokott a másik oldalára fordulva aludni tovább..

A nap hőse érdemet ezennel tehát átnyújtanám Lovagnak. Kiérdemelte :) Amúgy őt én ilyen lovagnak képzelem, mint amit itt láttok a képen.

Szarul vagyok. Az orvos beutalt holnap ultrahangra a sebészetre. Be vagyok tojva, úgy eléggé.. És senki nem jön el velem. Egyedül leszek, a félelmeimmel.. mint mindig. Nem a halálomat tervezem, és nem arról van szó, hogy rögtön a legrosszabbat képzelem el. Csak épp.. nem lesz, aki bátorítva szorítja majd a kezem, sem akinek a vállára hajthatom majd a fejem, miközben gyűszűnyire szűkült gyomorral várom, hogy felvillanjon a sorszámom. Jellemző. Mint ahogyan az is, hogy a saját anyám is szájhúzva, vonakodva kérdezte, nem lenne-e valaki más, aki eljönne velem. Hát nincs. De így ő se jöjjön.. "ha már olyan nagy lánynak érzed magad, menj el egyedül" -ezt mondta.

Azt hiszem, ez az a pont, ahol megértettem valami nagyon fontosat. Az igazán ritka, és talán nem is létezik, amilyet én elképzelek. Ne vegyétek személyesnek.

?

Hányszor gondolhatnak ránk (A nőre)? Milyen körülmények között és vajon miket? Ábrándoznak-e rólunk, s mernek-e képzeletük szárnyával elsuhanni messzi messzi tájakra?

U.i.: jajj, megint túl sok kávét ittam...remeg a kezem. Hülye koffein

Óóó, erre emlékeztek?

They can't order me to stop dreaming

Van az úgy, hogy egészen már belehelyezkedsz az életedbe; kirándulgatsz, biciklizel, egy Lovag társaságában vigyorogsz...aztán egyszer csak meglátod a hajdanán lenézett volt osztálytársad képeit, amiken Mexikóban, Bostonban, Chichago-ban, New York-ban pózol, nevet, felhőtlenül szórakozik...és elönt az az érzés, az a tehetetlen dühvel vegyes irigység, hogy neked mindez miért nem adatott meg. Hogy valaha te is világot akartál látni, s mégis egy rohadt melóhelyen gürizel, amiből a lakbért kiperkálod, és ha már veszel magadnak pár göncöt, alig marad a bankszámládon...

Persze, most jöhet a sok "de ő meg nem..." kezdetű mondat. Nem arról van szó, hogy ne élvezném az életem, mert hisz egy Lovaggal (és egy Robokuttyal) osztozom a hétköznapokon, ami már önmagában is indok arra, hogy mosolyogjak. Csak néha eszembe jut, miket terveztem annak idején, és az, hogy másoknak milyen könnyedén megy az én álmaim megvalósítása. *sóhaj*

De jó, ezt épp most találtam. Máris mégvidámabb az "ébredés" :)

U.i.: "Is losing failing?" (Veszíteni egyet jelent azzal, hogy csődöt mondtál?) --->én nem hinném.

Vacak

Az utóbbi időben sikerül mindig a leghülyébb helyzetekbe hoznom magam előtte, ami azáltal adódik, hogy szabad teret engedek az abnormális gondolataimnak -mint pl hogy "nem is kellek neked eléggé", a "te nem is szoktál dicsekedni rólam másoknak?" és társai. Még ha vicces környezetbe is vannak bújtatva, azért egy idő után biztos kétségeket hagy a másikban...vagy tudom is én.

Amúgy elég vacakul érzem magam -mintha egy tüskés labda lenne a hasamban, ami bizonyos mozdulatoknál belém szúródik. Wláhh. Kínos. Mellette fejfájás és szédülés. Hmmm fincsi. Na mindegy -csak nem szeretem, ha fájdalomcsillapítón kell élni.

Miközben Wolf's Rain-t hallgatok, eszembe jut az az érzés, ami akkor, amikor néztem ezt az animét. Le nem tudtam róla szakadni. A lényeg, hogy egészen azonosultam benne Chezával, és azóta él az a vágyam, hogy valakivel úgy akarjuk egymást, mint ő Kibával. Tűzön-vizen át, megküzdve bárkivel, csak egymás mellett lehessünk...együtt.. Valahogy olyan megható volt benne Kiba kitartása, ahogyan rendületlenül kereste, harcolt érte, a vérét áldozta, s utolsó leheletével is harcolt érte... és miatta.

Hogy...ha elveszítenéd a másikat, kínzó, mélyről felfakadó, fájdalmas üvöltés hagyná el a torkodat.. ezt így fura átadni, ráadásul már megint szentimentáliskodom. Mindegy. Csak hirtelen elöntött ez az egész.

Van valami különleges Lovagban. A különlegesek között is egyedi. Talán amiatt, hogy alig beszél...voltaképp azt hiszem, bizonyos dolgokat feleslegesnek tart megemlíteni, de abban is biztos vagyok, hogy otthon, egyedül sokat merül a gondolatai közé -amikor kiértékel bizonyos dolgokat. Vagy csak én akarok már megint mindent és mindenkit túlelemezni?

Strawberry Swing

Az én számom. Szuperhősös :) Na meg Coldplay...

WR

Óóó, eszembe jutott a Wolf's rain, és hogy mennyire imádtam a zenéjét. Ebbe még mindig beleborzongok..Ne a borítót figyeljétek, csak hallgassátok.. no igen, ezért lettem Cheza.

és eeez:

Hű...igen...ez érdekes kérdés. Mi lenne az utolsó gondolatod? Mi lesz majd az utolsó gondolatod?

Furcsa

Vannak bizonyos dolgok, amik üzenetek a számunkra -hiszem legalábbis. Onnan jössz rá, hogy többször találkozol vele, látszólag véletlen környezetben, s akkor egyszer csak összeáll a kép. A minap egy ismerősöm adatlapján találtam ezt a Hooper festményt, s már akkor megfigyeltem alaposan -valami megfogott benne. Aztán rá pár nappal a sorozatban, amit Lovag mutatott (én meg teljesen rákattantam), egy festményekkel teli könyvet lapozgattak. Volt benne Monét is, és akkor egyszer csak áthajtotta a főszereplő a lapot, és ott volt.

"Mintha valami veszteség járna a fejükben..." -mondta Rupe

Oh, igen. Nem tudok aludni... Valamiért pár napja nem megy. Ilyenkor ezernyi gondolat tör utat magának, és zenében csapódnak le.. Van valami végtelenül megnyugtató abban, ahogy körülötted mindenki alszik. Tudod jól, hogy biztonságban vannak, s mintha te magad őriznéd álmukat.. Paprikafej olykor horkant egyet, nekem pedig eszembe jut az az álmos este, amikor összefolyt a popcorn illat azzal a bizonyos halványkékkel..
Van valami egészen különleges érzés ezekben az éjféli órákban -mint amikor egyedül bringázol este. Az utak a tieid, a lámpák érted villognak, s ha lefeküdnél a betonra, mint abban a kedvenc filmben, bízhatnál a Sorsban -nem igen sodorna autót ilyen tájt arrafelé.

Időről időre elérkezem ehhez a ponthoz. Amikor egyszercsak, mintegy kattintásra ez van éjjelente.. (A lejátszóból ez szól épp: )

Az igazi robokuty

Úúúú! Magyarok terveztek érző robokuttyot! Felismeri a gazdit, és kötődik hozzá, s ha örül, csóválja a farkát :))
http://www.nlcafe.hu/kutyu/20100705/mogi_robi_a_magyar_robotkutya/

Tura túra

Szóval a meglepi útról. Körülbelül egy hete megmutatta nekem képeken a kedvenc kastélyát. A turai Schossberger kastélyt. Még egyszer sem járt ott, csak képeken látta. Én pedig úgy gondoltam, biztosan örülne neki, ha élőben is ott lehetne. Így terveztem meg a tegnapot, ami egy bicikli túrával egybekötött épület látogatás lett.
Tényleg gyönyörű! Az a hely... valami hihetetlen szerény, antik büszkeséget sugároz... olyan szeretetteljeset. Fura -gondolhatjátok ti-, hogyan lehetne egy épület szeretetteljes? Hát úgy, hogy minden egyes téglája, ablaka, padlóköve, repedése, üvegfala arról regél, mi minden szép történt az ajtajai mögött és telkén belül. Volt egy furcsa mozzanat, mikor a pálmaházba beléptem.







Mintha valamikor már jártam volna ott...de nem ebben az életben. Tudom, Tara erre most biztos forgatja a szemét.

Sajnos az én fényképezőm mindössze egyetlen képet óhajtott készíteni a kastélyról (fent jobbra), a többit Lovag készítette -de így ő egyetlen képen sincs rajta :(
Némelyik kép szépiás, az antik idők szemléltetéséért. A nagyobbításért katt a képekre.
Hogyan fogadta? Sajátos önkifejezése van, de elég biztosan állíthatom, hogy örült neki. Ezt bizonyítja az is, hogy legalább 180 képet készített, és teljesen elvarázsolva járkálta a termeket, folyosókat. Kár, hogy a felsőbb szintek le voltak zárva, azokat is szívesen megcsodáltam volna! Ne kérdezzetek a mögöttes érzelmekről. A szavak helyett tettek beszélnek -s ő is szűkszavú.

Étel

Igaz is, több...illetve nagyobb elismerésre számítottam a főztömet illetően, mint egy szimpla "Jó" válasz a "na milyen íze van?" hagyományos női ellenőrző kérdésre. Nem mintha az ízével vagy a külalakjával bárminemű probléma lett volna, sőt, igazából szerintem nagyon is finomra sikerült a rakottttt tészta.
Persze megevett belőle egy hatalmas tányérral, sőt, még vitt is el, amit még aznap behabzsolt otthon -tehát minden jel szerint ízlett neki. Csak éppenséggel minket nőket azt hiszem az ösztönöz és lelkesít az újabb és újabb főtt étel gyártáshoz, ha pozitív visszacsatolást kapunk róla attól, akinek..akiért... különben elmegy tőle a kedv.

Tekintve hogy felajánlottam, hogy szívesen főzök neki (ránk), minthogy a szülei elutaztak, azért reméltem legalább egy icit aranytálcán hordoz majd... ehelyett úgy éreztem magam, mintha egy régóta a kiszolgálásba belenyugvó anyuka lennék, aki teszi a dolgát.
Na és tudjátok, ki jutott még eszembe? A saját apám, aki bevetette magát a tv elé, amíg anyu órákon át a konyhában robotolt.
Na de álljon meg a disznótoros menet, én nem akarok erre a sorsra jutni. Mert még Dé-ben is volt annyi, hogy 5-10 percenként kijött puszikat adni, és éreztette velem, hogy köszöni a fáradtságom.. (oh és egyébként ő önként vállalta utána a mosogatást -de ezt csak érdekesképp mondom, hogy lám, ilyen is van).

Iiigen, tudom. Nem azért főztem, hogy elvárjam a dícséretet, de azért ugye értitek, mi itt a sérelmem?

És eljő a vízözön, beterítenek a sáskák, hurrikán vágtat, mély árkot vés. Hová tartasz, merre viszel? És mond csak, te kiért élsz?

Nők

Aki játsza az erős nőt, akinek "meg se kottyan", hogy 40-nel lejtőn száguldás közben tanyál egy óriásit, sőt nevetve tápászkodik fel; aki "eb csont beforr"-ral legyint arra, hogy eltörött a kislábujja, mikor belerúgott a mosógépbe, és most nem tudja rendesen mozgatni, mert hát tényleg eltörött... na szóval az ilyen nőnek bizony észveszejtő bűntudatot jelent bevennie egy fájdalom csillapítót. No igen.

Már egész kiskoromban a Vuk-féle intelmet hallgattam apától is; "Tűrjél, fiam, tűrjél", így kétségbe esve küszködtem a hasamban háborgó világ (mintha sziklatömbök szakadnának le, olyan érzés) és a büszkeségem között. Az előbbi nyert, és most gyötör a lelkiismeret furdalás, hogy mégsem vagyok olyan hű de erős. Pedig higyjétek el, ordítani tudtam volna, olyannyira fájt.

Érdekes, eddig még sosem vettem be Cataflam-ot, ami egyébként 40 perc múlva hat (addig még kínszevedés az élet), és esküszöm, bódult lettem tőle. Lassult a reakció időm, és a dolgok átláthatósága is enyhén nehezedett. Ez azért durva.

U.i.: "If I were a boy..."

Álom

Ma egészen furcsa álmom volt. A világban furcsa zavar uralkodott, már ami a természetben történő dolgokat illeti, s mi egy erdőféleségben tanyáztunk, ahol a bázisunkként egy elhagyatott épület szolgált. Misszión voltunk (t.i. hogy megmentsük a természetet), ám a munkámban, és egyáltalán a létezésemben hevesen korlátozott a temérdek kígyó -mindenhol ott voltak. Kétfajta volt belőlük: egy zöld és egy barna. Nem óriásiak, sőt, igazság szerint maximum egy asztal-hossznyiak. A zöld volt az agresszív fajta, ami bármit is csináltál -vagy ha éppen semmit-, akkor is odakúszott hozzád és megmart. Akár többször is egymás után. Nem lehetett elmenni sem mellettük, sem leülni, ha láttál akár egyet is méterekre tőled, mert egyből támadt. A probléma viszont az volt, hogy mindenhol ott tekergőzek, és össze-vissza megharaptak, ami nagyon fájt. Égetett a helye. A barna fajta csöndes, lusta fajta volt. De ezzel a fajta kígyóval alig találkoztam. Ő nem bántott, csak ha háborgattad, sőt, le is ülhettél egészen a közelébe -csak felemelte a fejét, rád nézett, és látta, hogy nem akarsz tőle semmi rosszat. Bezzeg a zöld...

Aztán kitört valami nagyobb zűrzavar, amit már a gonosz emberek okoztak, az ég elsötétült, s hirtelen egy nagy hadszíntérre kerültünk, melyen háborgó vízfelület is húzodott. A társammal egy nagy gépféleséget kellett átlépdeltetnünk a vízen -ez egy nagyon erős valami volt. Át kellett érni vele a túlpartra, ahol szárazföld volt. Volt egy főhatalom (gonosz), aki az ellenséget irányította.

Aztán meghúzódtunk páran a csapatunkból egy bunker féleségben, ahol jött egy idősebb férfi, és megkérdezte akarunk-e rádiózni. Egy srác meg én jelentkeztünk nála, hogy mi igen. Átmentünk egy szobába, ahol megkérdezésemre azt válaszoltam, hogy a természet és az állatvilág védelmezője vagyok.

Többre nem emlékszem...azok a kígyók!! Mit jelenthet? Csak körvonalakban sejtem..