"Más nem tudja milyen a te helyedben. Csak te."

424

Ó, jer keblemre, hűséges társam, kedvenc sorozatom, te.

Most nem azért, de én még nem találkoztam ezzel a HP külön kiadással.  A kviddics évszázadai meg a legendás állatok és megfigyelésük megvan, de ez nem. Lesokkolódtam. Ti olvastátok?

Franz Liszt - Un Sospiro

Tracks

Szóval egy pár napja írtam erről a filmről (Tracks), aminek a trailerét ki is tettem ide, hogy mindenképp megnézem, hát aznap el is kezdtem, de befejezni csak most volt időm. Örülök, hogy rám talált, egyébként egy igaz történet; egy Robyn Davidson nevű lány eldönti, hogy 2000 mérföldes utat tesz meg gyalog, az ausztráliai sivatagon keresztül az óceánig. Diggity nevű kutyájával és négy tevével kel útnak, előtte tanulmányozza persze őket, a megszelídítésük és kezelésük csinját-bínját. Mivel útközben eléggé elfogy a pénze, a National Geographic-ot kéri fel szponzornak, akik útjának finanszírozásért cserébe egy fotóst küldenek, akivel 4-5 hetente keresztezik egymás útját, hogy az fotókat készítsen róla.

Persze mint minden ilyen történetnek, ennek is a lélek visszatalálása önmagához a célja, egyfajta érzelmi megtisztulás, fizikai és belső erő határának feszegetése. Nézegettem az igazi Robyn Davidson képeit, akinek az ezen élményeit leíró könyvéből készítették ezt az adaptációt. Annyira inspiráló. Mélyen megérint, annyira, hogy nehéz szavakba önteni.

Apának tetszett volna.

A Nat.Geos fotóriporterrel

baloldalt: igazi Robyn és kutyája Dignity, jobb oldalt a filmbeli megtestesítőik

Azt gondoltam menni fog ez a mai munkanap (meg ugye még holnap is!), de amióta megláttam reggel, hogy ma is ugyanolyan sejtelmes, magába fordulós nap indul, megváltozott a hozzáállásom.

még mindig szenvedély

Tegnapelőtt este Chili talált egy eszméletlenül jó, kvázi elpusztíthatatlan, mégis ruganyos kutya labdát. Tegnap elhagytuk Chili pórázát egy viszonylag rövid szakaszon, és mégsem lett meg, hiába jártuk végig oda-vissza a szakaszt háromszor is. Azt hiszem kiegyezhetünk, hogy ez az Univerzum kristálytiszta adok-kapok rendszere.

(és elképzelem, ahogy valaki legalább annyira örült a mi piros, pont tökéletes kialakítású pórázunknak, mint amennyire Hegyesfül a labdának). Szóval végülis win-win szituáció....mondhatni.

A mai nap két képe, amitől gombóc lett a torkomban. Olyan varázslatosak az állatok! Nem, nem is szükséges több szó.

napjaim

Ettől a filmtől olyan libabőrös lettem, hogy még. Még. Ma. Megnézem!!

Fight song

Hát igen, most például kifejezetten hasznos lenne, ha elvonulhatnék egy kicsit kint a szabadban és a ködbe burkolt tájat bámulva engedhetném, hogy átjárjon ez az egész; itt van a gombóc a torkomban, vissza kell nyelnem a sírást, különben úgy törne ki most belőlem, hogy magam sem tudom meddig tartana. Na ez az, amit most sajnos nem tudok megengedni magamnak.. hjah, ehelyett azzal kárpótolom magam, hogy legalább leírom, milyen jó is lenne bőgni egyet, hát Réka, gratulálok ahhoz, milyen hülye vagy.

Azért az durván veszélyes, hogy ma szó szerint három másodpercenként át tud csapni a hangulatom egyik végletből a másikba. Tegnap óta érzem, hogy ez kitörni készül, s már B-vel sem akarok ilyenről beszélni, nem akarom még ezzel is terhelni őt, mikor épp elég nehéz lehet neki így is.

Taita tegnapi vizsgája óta feszít ez belülről... éreztem, hogy Apa ott van velünk. Nem véletlenül kaptuk mi az ötös számot; az ötös az én számom, többször is végigkísért már az életem során. Már amikor az első sorszámot kihúzták, tudtam, hogy mi fogjuk azt kapni. Hát így is lett.
Ezen kívül gyönyörű szép, igazi téli idő volt, s amikor végeztünk kisütött a Nap...

Taita is nagyokat sóhajtott este, és egyszerűen...éreztem, hogy mennyire hiányzik neki is, és hogy én nem tudom megadni neki...hogy én nem ő vagyok, persze engem is nagyon szeret, és nekem is döntötte a fejét hosszan kifújva a levegőt, és akkor már ketten voltunk, akik ugyanarra gondoltunk.. És bár egyébként úgy szoktam aludni, hogy a lábam van az irányába (ő az ágy végénél lehelyezett szőnyegen alszik), de tegnap megfordultam, hogy simogathassam.

Érzem én, hogy már kezd nagyon mérgező lenni, hogy nem foglalkozom a gyásszal, de legalábbis olyan minimális mértékben, ami csak épp arra elég, hogy pillanatnyilag kieresszem a szelepeket, ami viszont hosszú távon egyáltalán nem ad megnyugvást, de tényleg nincs rá időm, sem alkalmam, hogy igazán egyedül legyek. Nagyon kell már ez a két hét Amerika, végre lesz időm és alkalmam arra, hogy megtaláljam valahol az elvesztett énem, elfogadva, amit jelenleg nem akarok; hogy Apa megmásíthatatlanul, kihisztizhetetlenül, örökre elment...

"Hol azt kéri, mit nem kaphat, ott azt kapja, mit nem kér"  /Szaffi/

"A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek : néha jobb ha összetörve hagynunk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunk, miközben próbáljuk újra összerakni."

hah...én úgy tűnik már 2010-ben is kib..ott bölcs voltam
http://felfedezo.blogspot.hu/2010/09/mar-megint-szerelem.html

Megint loptam Rékai Zsolttól

Azért ilyenkor, mikor senki sem látja, megengedem magamnak, hogy alámerüljek ebbe a mélykék medencébe, ahol halak sem úsznak, talán csak egészen iciri picik, hogy szabad szemmel is csak csillámpornak látszódnak, ahogyan megtörik rajtuk a fény..

Lemerülök egészen a csempézett aljzathoz, s keresem a csapóajtót, ahol talán nekem is elrejtettek egy titkos üzenetet, de nem találok, csak suttogó vibrálást magam körül, mintha perzselnék a hullámokat, mintha időutazók keltette menetszéllel üzennének az égiek nekem. Honnan tudom hol kezdődik az az elmosódott világ, amiben még az ég is naracsos-lilás, s ahol édes piros illat lengi körül az odaérkezőt..

De újra fel az álarcot, csak senki se lássa, hogyan jelennek meg az apró pikkelyek, s válok ismét én is súlytalan madártollá, amit felkap a keleti szél, és ismeretlen sziklákhoz tapaszt, majd súlytalanul a víztükörre hullva végül egy olyan cet gyomrában végzi, amely sosem látta még a sarki fényt.

A Sors annyira őrületesen könnyedén gördíti elém a lehetőségeit, hogy ez már szinte gyanús is :)

Szóval mostanra nem csak a vállam fáj több mint egy hete, de mára beállt az egész hátam is. Most vagy az ággyal van gond, vagy velem (a lábamról már nem is beszélek).

A hétvégén szerintem elmegyek a gyógymasszőrhöz, akit Detti ajánlott.

Igen, azért ez az a pont, ahol inkább bevágtam magam mögött az ajtót ma reggel, mert nem tudom azt hallgatni, ahogy olyan dolgokat mond rólam, amik teljességgel nem igazak. Ettől függetlenül megértem, és tényleg megértem, hogy most miért váltakozik így a hangulata, de ismerem magam annyira, hogy megóvjam attól a fajta érzésdömpingtől, amit rásuvasztanék, ezért inkább leléptem. Meg aztán nem szorulok azok után a kib.ott szívességére, hogy bevigyen melóba (amit ő ajánlott fel még tegnap).

 Azt mondta nem tetszik neki, ahogyan ezt az állapotot kezelem, hogy ilyen "közömbös" vagyok. Egyrészt ha tudná milyen gondolatok zakatolnak a fejemben, mindent mondana csak ezt a jelzőt nem, másrészt meg én magam nem tudom milyennek tűnök kívülről, de azt hiszem ez az én menekülési stratégiám, hogy bezárok ajtót-ablakot, és a belső világomba menekülök.

Egyébként meg egy kib...ott őrültségre készülök. Igen, Szaki bizonyára erre megint azt mondaná,hogy ne éljem filmekhez összehasonlítva az életem, de azért nekem egyből a "Wild" c. film ugrott be, hasonló körülmények okozták a csaj útnak indulását. Kib.ott őrült vagyok, de erre most szükségem van.

Az az érdekes, hogy hiába hallgatom a régi számokat (Jezabells, Clint Mansel, stb), nem váltanak ki belőlem....semmit. Semmi nosztalgikus érzés, semmi hümmögő rezignáltság. Sőt. Idegesít is. Ez vajon miért lehet.

Álmomban kokainoztam, és valami arctalan sráccal menekültem valakik és a rendőrség elől, egy fehér kocsival. Aztán már kocsi nélkül, gyalogszerrel. Szóval alfában egy igazi partiállat vagyok:)

kérdések

Nem is igazán tudom, hogy meg merjem-e kérdezni magamtól. Mert talán igazi választ nem találok rá, csak egyfajta érzést, afféle iránymutatási sejtést, mintha ez lenne a helyes döntés. Hogy mikor lehetek biztos? Hát majd ha már eltelt 1 hónap ... aztán 2... aztán még több. És igazából rádöbbenek, hogy egyedül maradtam, akárcsak Apám...talán tudat alatt követni akarom őt ezen az útján?

Hát az lettem, amit soha nem gondoltam, hogy velem ... hogy velünk megeshet. Egyedül nézem a naplementét.

Ami ennyire váratlan, az csakis fájdalmas lehet -gondolta, miközben a faleveleket rugdosta. Még szinte félálomban dünnyögött maga elé, és azt képzelte, hogy a képernyőn látja vissza magát, megfelelő szögből persze, ahogy a napsugarak áthatolnak bundáján. Mindig is túl romantikus elképzelései voltak a világról, de ezúttal azért túllőtt a célon. Olyan csapdába esett, amiből nehéz lesz kimászni, és igyekeznie is kell, mert a vadász ilyen tájban szokott erre jönni, hogy ellenőrizze van-e zsákmány.

Hallotta, ahogy egy madár fütyülget a mellette lévő fa egyik ágáról. Felnézett, erre apró botokat kezdett el fabrikálni, majd leejtette őket a földre, pontosan a róka mellé. "Hát te meg mit udvarolgatsz itt nekem?' -kérdezte, nyakát felfelé feszítve, hogy még jobban láthassa a tollak színét -"te nem tudod, hogy ez mekkora átok? Hogy kifakulhat a tollad, berekedhet a torkod, letörhet alólad az ág..."
De ő csak csivitelt tovább, borzolva magát, hogy nagyobbnak tűnjön, impozánsnak.
"Hát benned megbuggyant a tojás" - mondta még a vörös, és közben létrát rögtönzött a gödörben lévő gyökerekből.

:)

Hát ezen szakadooook :)))

A kép minősége nem a legjobb, de hogy én mennyire imádom a közös ködös reggeleket a két csajjal, azt elmondani nem lehet..

Szóval a mai napon azt hiszem elég nagy sziklatömkeleg gördült le a mellkasomról, mikor az ultrahangon elmondta az orvos, hogy egyáltalán nem 4-5 csomó van a lábamban, csak 1, ami kb 3 centi nagyságú, és hogy egyáltalán nem látszik rosszindulatúnak. Hogy valószínűleg egy korábbi trauma eredménye, ami valamiért nem gyógyult meg, és valamiféle vérömleny maradt a helyén. Akkor mégiscsak valós a "mintha rémlene, hogy kb fél éve izomból nekimentem combbal az asztalsaroknak" emlékkép, hát látjátok, így jár, aki ügyetlen, eskü az összes sarkat lekerekítem a lakásban, hogy ez ne ismétlődhessen meg máskor.

A következő lépés: sebész, majd szövettan (hát igen, ez még egy húzós valami lesz, de mit nekünk fizikai fájdalom!).

Egy furcsa szimbólum tér vissza az álmaimba, mintha csak valami Ibsen drámát látnék éjszaka; a vadkacsa. Látom őt repülve, vízen úszva, hápogva, friss zöld fűben totyogva vagy épp békésen pihenve. Természetesen megnéztem online álomfejtő oldalakon. Pozitív jelentése van, a fent említett helyzetekben legalábbis..

Tegnap azt éreztem utoljára, hogy a csillagok közt vagyok, planéták húztak el mellettem, és lábam alatt a tátongó mélykék, majdnem fekete világűr. Nem féltem, csak repültem tovább, de aztán vissza kellett térnem a valóság és a keskeny előszoba négy fala közé. Hát ezt is megértem majd valamikor -fogta meg a vállamat a másik énem, majd karon fogva bevezetett a nappaliba.

Az elmúlt hetekben maximum 3-4 órákat alszom, mert

A) nem bírok elaludni, forgolódom, le kell kötnöm magam, és az elalvás pillanatának odázásával fordított arányban csökken az alvással töltött órák száma.
B) megébredek korán és visszaaludni már nem tudok.

A tegnapi negatív rekord 2,5 óra alvás. Konkrétan úgy kiütöttem ezzel magam, hogy szabályosan rosszul vagyok, és csak egyvalami foglalkoztat: bedőlni az ágyba és elaludni. Pedig hohóó hol van még a nap vége...

Természetesen mindemellett a Kygo számot hallgatom unos-untalan. Hozz enyhülést, őszi eső, tisztítsd meg a levegőt, és a fejemet is a felesleges gondolatoktól kérlek. S hozz magaddal tövisvágót is, mert elkél mellkas környéken is a szúró ágak ellen... 7 évvel ezelőtt vagyunk. "What goes around comes around..."

Érzem, ahogyan végigfut a bőröm alatt... és az összes szőr a karomon az égnek mered. Megremegett alattam a Föld. Hogy milyen értelemben? Hát...ezt mindenki döntse el magának.

Imádom a NatGeo-s napi és "önök küldték" képeket.

-Az ember áldozatokra rakja a házát. Azért drága, mert arra rakja.
-Én pedig azt hiszem, hogy az igazi sors nem követel áldozatokat. Nem is állít válaszút elé. Annyira bekerít, hogy csak egy út marad, az amelyen járni kell. Válaszút-percek csak a rossz tragédiákban vannak. (...) Az ember lesz, ami lesz. Nagyno sok apróság summázódik abban, hogy mi lesz.
-S te mi leszel?
-Valószínűleg, ami vagyok. Én legalább nem érzem szükségét, hogy más legyek. S ez a jó. Az ember élete ott kezdődik, ahol az élet céljai elhagyják.

Jelek

Két hete ismét megsokasodtak a jelek magam körül. A mai nap legmegdöbbentője:

"A sors, ha igazi, nem állít válaszút elé"  /Balzac: Emberi színjáték/

Hát lekerültek a karikák, és a szemed alá kúsztak, feketén ott húzódnak, mint két baljós jel, vagy talán egy jól eltalált átok két maradandó nyoma..

Találtam egy lehetséges tetkó tervet, amit színesben egészen el tudok képzelni magamon, egészen pontosan az oldalamon. Bár önmagában a csigaház számomra nem személyes jelkép, azért az ábra szimbolikája eléggé megfogó, és szép üdítő színekkel (kb mint az LG hivataros háttérképéé) nagyon jól nézne ki. Ez az első olyan tetkó, amire azt gondolom, később sem bánnám meg.

Can't stop listening

Legújabb kedvencem, na ilyen is régen, volt, hogy egymás után 4-5ször meghallgassam ugyanazt (pedig a szövege nem egy Arany ballada), utoljára az "I follow rivers" és a "Love hurts" volt ilyen :)

Hát igen, ez olyasmi, mint egy hurrikán, és látod már milyen vészesen közeli, csak éppen azt nem tudod, hogy merj-e a pincében maradni vagy onnan is kitép majd egész házastul, vagy még most ugorj, mássz ki az ablakon és eredj futásnak, talán nem kapja el a lábadat, hogy függőlegesen fejjel lefelé megpörgessen majd apró darabkákra szaggasson egyetlen másodperc olyan gyors leforgása alatt, hogy talán még arra sincs időd, hogy leperegjen előtted a sokak által mondott képek sorozata..

Ma meg majdnem szárnyaló jókedv. Mark Ronson & Bruno Mars uptown funk-ra táncolás pupusas sütés közben, meg ilyenek. A nő maga a sátán öreganyja.. Istenem, de jó, hogy nem férfinak születtem, különben szüntelenül a magam fajtákon törném a fejem... :)

Teljesen és totálisan imádom ezt a plakátot :)

Álmomban egy, a valóságban is együtt levő kutyasulis pár épp egy piros zászlót tűzött ki a Holdra. A csaj rögzítette a rudat voltaképpen, a lába és teste sréhen úszott a levegőben, a pasija meg tartotta őt. Természetesen mindketten szkafanderben, sisakban, ahogy kell. Na ez most vajon mit is jelent? :)

Tegnapelőtt meg egy közeli ismerősömről derült ki álmomban, hogy valójában fegyverekkel és drogokkal kereskedik, s konkrétan frászt kaptam, amikor bemutatott a barátainak. Taita úgy megijedt az egyiküktől, hogy mezítláb futottam utána, teljes erőmből kiabálva utána, s csak nagy nehezen értem utol, ugyanis egy idő után megfordult és felém futott.
Aztán ez a közeli ismerősöm felkeresett a házamban a bandájával egyetemben, állig felfegyverkezve, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megölnek engem és a két kutyát. Megszállt az anyatigris őrült és mindenre elszánt szelleme, és mindenkit leütöttem, már csak az ismerősöm maradt. Ott álltunk egymással szemben, és emlékszem arra a gondolatra, hogy nem akarom, de muszáj megtennem, és én fogok nyerni, mert Chili és Taita mindennél fontosabb, és kizárt, hogy bántódásuk essen. Itt ébredtem fel.

Na jó. Ez már durván önveszélyes. PMS-sel egybekötött depresszív szorongás. Oh, csak ne kelljen felelősségteljes döntéseket hoznom az elkövetkezendő ... hmm... nos tavaszig?

Naigen. Nálam eddig ez a téli depresszió sosem öltött ilyen súlyos formákat, de most valahogy leküzdhetetlenül kerülget a sírás egyfolytában: olyan spleen van rajtam, hogy maga Byron is  megirigyelné talán.

Viszont rájöttem, hogy például körömlakk vásárlással eléggé le tudom csitítani legalábbis pár óráig biztosan ezt a hülye nyákos-nyúlós párát, ami rám települt. Szóval tegnap vettem 4, azaz négy körömlakkot is, egy átlátszó fedőt, egy gyönyörűséges lilát, egy pasztell kéket és egy világos őszi avar színűt. És láttam egy sztracsatellásat (!!!!! krémes fehér színben ezüstös-feketés glitterek) is, de az 1600 ft volt, úgyhogy azt inkább ott hagytam, mert azért hát na.

Holnap meg ki is próbáljuk őket, bár legszívesebben éppenséggel minden körmömet más színűre festeném, csak hát az úgy elég tiri tarka lenne :)

"And I’m a long way from where I was and where I need to be"



Persze, folyton megnehezítem a magam dolgát. Hülye, hülye. Hülye.

Inspiráció

Szintén régi darab a listán, de olyan inspiráló, tiszta szívemből szól. Igenis merjen mindenki nagyot álmodni!

Pár évvel ezelőtt mentettem el ezt a számot a lejátszási listára, és azóta is ugyanúgy vagyok vele, mint akkor. Imádom. Libabőrös.

 

Hát most mit mondjak... keresem, kutatom a lelkemben azokat az apró szikrákat, amiket egyébként messziről észre kéne venni, de talán csak annyira sok minden van rápakolva, hogy fényüket lefogják a lomok, holmik, kacatok. Eddig már szembejött a kudarc érzése, de ez ugye nem az, amit keresek. Kutatok tovább..

Egész nap ezt a számot hallgattam ma, erre az egyik oldalon, amit rendszeresen olvasok, megláttam, hogy a blogíró lány is ugyanígy volt ezzel :) véletlenek nincsenek.

Akarok tököt faragni, de nem tudom, hol érdemes ehhez megvenni a gyümölcsöt. Ötletek?

Hogy ez mekkora őrületes hülyeség, beleragadni a futóhomokba, és végignézni saját merülésed, miközben minden egyes mocorgással csak tetézed a bajt. Mégis meg kellett volna néznem azt a Bear Grylls videót arról, hogyan is szabadulhat ki ilyenből az ember. Haha..

Persze ezek a hülye cikázó gondolatok sem segítenek, most maradni vagy menni -gondolod a nyitott ajtóban, engem pedig cserben hagyott a saját ítélőképességem, elment szabadságra, és a munkásoknak is csak hűlt helyét találom a fejemben, füstölgő táborhelyet, leszakadó "Kumbaya" feliratú táblákat, maradék után keresgélő kóbor kutyákat..

Hát itt állok, teljesen egyedül, még a szél is fúj, de azért felszegem az állam, mert én az apám lánya vagyok, nem úgy van az!

Csak állt ott, fehér térdzokniban az összeomló kártyavár kellős közepén. Kék ruháján föld színű foltok, körmei alatt piszok lapult, tenyerén sötét foltok... Ahogy megtörölte az arcát, széles csíkot maradt keze nyomán, de mit számít ez olyankor, mikor a kabócák hangja több napja nem hagyja aludni az embert.. Lehajolt a lábához dörgölőző macskához, Mirjam, hogy érezheted meg mindig tökéletesen, mikor van rád szükségem a leginkább -gondolta magában, és átlépett a szanaszét heverő lapok felett..

őrület

Mert semmi sem nyugtat meg jobban, mint hajnali háromkor pár vigasztaló szó egy álmomban szó szerinti haldoklás után..

Úúúú de visszamennék arra a koncertre, most úgy rám tört a hangulata, ott vagyok a tömegben, és egy emberként őrjöngünk, sikítva ugrálunk, mindjárt széttépjük a levegőt, ami körülvesz, szinte lebegünk jó magasan, a Világ feje fölött, teszünk mi arra, mit hoz a holnap. Szenzációs koncert volt, még akarok, még még mééééég!!!!

Ma reggel egyébként erről a hírről olvastunk Bével, ami igazán izgalmas kérdéseket vet fel. Vajon tényleg idegenek? És ha igen: mennyi időbe telne eljutni hozzájuk? Azaz milyen messze is van valójában ez a bolygó tőlünk (1500 fényév az pontosan mennyi idő alatt megtehető táv űrhajóval?)
És ha most látjuk azokat a mozgásokat, akkor azok valójában MOST történnek vagy 1500 évvel ezelőtt?!?!?!

Megint veled álmodtam, Apa, és olyan gyermeki voltál, csíntalan, Jóskával virgonckodtatok, talán visszapillantókat állítottatok el az autók ajtaján, vagy valami ilyesmi, de kacagva futottatok, és cinkos pillantásokat vetetettetek egymásra közben, én pedig olyan boldog voltam, hogy örülsz, és láthatlak, pláne ilyen vidámnak.

 Aztán felébredtem, és könnyek jöttek a szemembe; hát ez a valóság, ez a hiány állapot a valós, nem a boldog-felhőtlen... és egy dolog vigasztalt csak, hogy Taita odajött az ágyhoz, és a reggeli bohóckodós hangulatával hívott, hogy keljek már fel, mert egyébként ő már várja a reggelit, amit csak séta után kap meg, szóval jó lenne, ha szólnék Bencének, aki ugyan már kint tett-vett, hogy siessen, mert akkor minél hamarabb feljöhetnek. És persze erre Hegyesfül is odajött, hogy puszikat adott, mert ő azért finomabb érzéseket is levág, és adott esetben a saját érdekei elé helyezi a te épp aktuális lelki állapotod.

Hát így élünk mi, két imádni való blökkel, akik mind mással nevettetnek meg, másképpen aranyozzák be a napjainkat.

Úgy hiányzol...

És csak hogy megint kajáról írhassak (mintha nem lenne már így is elég széles csípőm...), ma ezt készülök megsütni vacsira Bének, darált husival, sajttal, paradicsommal, hagymával töltve:

Guszta pupusas

Nnnnno. Már majdnem kész vagyok a treibball DM levéllel, még egy-két finomhangolást igényel a dolog, illetve várok 2 képet az első két címsorhoz. Terveim szerint a hétvégéig kiküldhető a gazdiknak.

Az első órát okt 22-re tervezzük, már eléggé izgulok :) Hányan jönnek el? Ha túl sokan, az lesz a gond, ha túl kevesen, akkor meg az :))) Azért ez mindenképpen egy szuper dolog, bár már több kutyasulin is vezetnek treibball foglalkozásokat, szóval nem egyedülálló ez az ötlet. De mindenképpen sokszínűvé teszi a sulit (mantrailing, agility, ö.v., és akkor még treibball is) :))

Épp "rohadtul megölök valakit, aki még egyszer olyan hangon szól hozzám" hangulatom van, és a képzeletemben véres kézzel mászkálok, diadalittas arccal.

Nem mellesleg örülnék neki, ha a valóságban sokkal magabiztosabb lehetnék, mert igazából bár ki nem állhatom, ha beszólnak, visszaszólni már csak olyan ritkán vagyok képes, hogy utólag mindig gyűlölöm, hogy nem álltam ki magamért. Pedig megérdemelném, hogy magam mellé álljak bármilyen szituációban. Azokban meg pláne, amelyekben nincs igaza a másik félnek. GRRRRrrr

No. A tegnapi treibball megbeszélés kapcsán magamra vállaltam a treibballra felhívás "flyerz"-ének megalkotását. Huh!

Azért az mennyire vicces, hogy 5 deci Irsaitól olyan jókedvűre ittam magam, hogy leszállva a metróról táncolva, és azt hiszem hangosan énekelve mentem hazafelé, miközben youtube-ról hallgattam számokat fülhallgatóval ... őőő... izé..

Ma enyhén fáj a fejem, és a gyomrom eszméletlen vágyakozással dörömböl valami szaftban (de minimum majonézben és mustárban) tocsogós kaja után. De speciel fél királyságomat adnám egy bundáskenyérért is! Hát asszem nem ma kezdek fogyókúrázni, az is biztos! :)

Ma meg treibball megbeszélés a sulivezetővel, és ha addigra felszárad a jelenlegi sár, akkor gyakorlunk is majd.

Szóval az van, hogy kb 3 hónapja a jobb combomban folyamatos, állandó izomgörcs van. Egy pillanatra sem szűnik, maximum enyhül (például jellemzően reggel jobb egy picit -az alvás közbeni pihentetés gondolom lazítja az izmot-, estére pedig jobban fáj). Felhívtam a dokim, azt mondta, hogy szedjek MagneB6-ot, s ha egy héten belül nem múlik el, akkor menjek be, és beutalnak ortopédiára.

Basszus, szurkoljatok!

No. Úgy néz ki, hogy elfogadták a treibball tematikánkat, csütörtökön ülünk le a sulivezetővel megbeszélni annak részleteit, hogy akkor mikor-hogy vezethetjük be, mint életmód programot a sulin, vagyis ugyanolyan választható irány lenne, mint egy agility vagy mantrailing vagy őrző-védő foglalkozás. Éljen!! :)

Hát igen, elég messziről láttam már, ahogy közelednek ezek a viharfelhők, de azért lesütöttem inkább a szemem; elnéztem más felé, mintha ott se lenne, hát nesze neked struccok, tartanád meg magadnak a hülye tojásaid ahelyett, hogy most a fejemen töröd fel őket! Szuper, csak erre vártam, hogy nyomasszanak ismét a mélyben bújók, hogy inkább elbújjak egy barlang mélyén, ahová nem ér be a Nap, meg amúgy te sem.. Isteni, hát tényleg csak ez hiányzott, ez a ragadó szurok, ez a kénköves vulkánbél, ez a sziklával terhelt mellkas.. Üdvöz légyen méhem fia, PMS a mi "reménységünk" ...

Beiratkoztam Taitával középfokra, okt 31-gyel indul a tanfolyam. Eléggé várom, ma átgondoltam, hogy igazából elég keveset tudok a viselkedéséről (leginkább a preferenciáit nem ismerem még).
Tanulásban egyébként egyre ügyesebb! Formálni egész jól tud, de szavakkal bátorítani kell. Ami érdekes, hogy a szociális tanulásban sokkal inkább hagyatkozik egy másik (számára annyira nem ismert) kutyára, mint Chilire. A múltkor treibball-on a bázisra (deszkára) állást formáltuk, elleste hogyan csinálja a másik kutya, és utána alig várta, hogy mi kerüljünk sorra, olyan lelkesen leutánozta a feladatot, hogy nem győztem csodálkozni rajta. Ellenben ha Chilivel formálok előtte egy ugyanolyan feladatot, amit utána vele szeretnék elvégezni, akkor nem csinálja ezt. Érdekes :) Kreatív, hogy így oldotta meg, tudja, hogy várok tőle valamit, de azt még nem tudja kitalálni mit (nem próbálkozik annyit), ellenben azt érti, hogy a másik kutya mit csinál, szóval lelkesen lemásolja :)

Alig várom már okt 31-et (pedig még el sem kezdődött az a hónap), arra is kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek a csoportban (mind a gazdik, mind az oktatók részéről). Vagy hogy egyáltalán melyik csoportba kerülünk, hogy fog viselkedni csoportindításkor. Arra tippelek, hogy kb a lábam mellett fog maradni, általában ugyanis sok kutya között befeszül, és megoldási stratégiája sem sok van, amikor mondjuk egy másik kutya cseszteti (jellemzően vagy poénra veszi a figurát és ugorva pördül egyet maga körül, így rázva le a másikat, vagy ha ez nem jön be, akkor odajön hozzám). Én egy optimum csopiba raknám, ahol nincs agresszív tag, mert amúgy tud ő "köcsög" is lenni (ez persze túlzás), de csak akkor, ha más kutyákkal együtt szekálhat egy "behódolót". Jellemző viselkedés, ámde ettől függetlenül nagyon ritkán láttam tőle ilyet. De láttam.

A héten minden nap autókáztunk kicsit Bencével, tény, hogy ezerszer könnyebb, gyorsabb, praktikusabb így a dolgok intézése (pl Tesco vásárlás, ökt Chilivel a Népszigeten, további lásd jövőben), de azért a lelkiismeret furdalást nem tudom elnyomni magamban, amit azért érzek, hogy Apa kocsiját használjuk. Mintha jogtalan lenne. Mintha elvennénk tőle az érdemet, hogy a nagy kocsis múlttal ő vezessen.. ha tudná, hogy hiányzik..

Cserébe (hát ezt az ellentétet rakjátok össze) egyre jobban vágyom rá, hogy én vezethessem, hogy nekem lehessenek kettesben töltött pillanataim Iby-kével (igen, ez a neve), mikor betehetem az ő kazettáit a lejátszóba, és úgy érezhetem, hogy ott ül mellettem, az anyósülésen.

Tulajdonképpen arra eszméltem rá, hogy túlságosan gyakran "mozizik" az agyam, miközben A-ból B-be tartok, ahelyett, hogy a pillanatban lennék. Elég sokszor írtam már erről a tapasztalt "jelenségről", amit tudatosan próbálok irányítani, remélve, hogy azzal idővel automatikusan rááll az agyam.

 Sokszor jut eszembe Apa. Nagyon hiányzik. Vasárnap lefekvéskor kristálytisztán hallottam a hangját, beszélt hozzám. Aznap végre nyugodtan tudtam aludni...mélyen, pihentetően.

Szóval úgy tűnik egészen megtáltosodtam, a hétvégén pizzás csigát sütöttem, ami egyáltalán nem egy nagy ördöngösség! A tésztája ugyanaz, mint a pizzás csavartnak, csak kinyújtás és a töltelék után felgöngyöltem és kis csigákat vágtam belőle, majd a tetejét megszórtam sajttal. (Szintén két sorozatot sütöttem, szóval összesen megtöltöttek egy tepsit) Annyira ízlett mindenkinek, hogy pikk-pakk el is fogyott :)

A lakkparty eredményeként pedig szép színes lett a körmöm :)

sütés előtt

woálá

nem a legtökéletesebb (közelről legalábbis), de nekem tetszik :)

Továbbra is az a kedvenc mondásom, hogy "minden csak viszonyítás kérdése"

Szóval talán tudom, mi ez a mélykék sötétség, ami alatt itt rekedtem, hol az idő is úgy telik, mint amikor figyeled a mutatót, várva, hogy mozduljon, csak egy centi kell, 10 milliméter egészen pontosan, és mégis olyan lassan vánszorog, hogy úgy érzed beleőszülnek a fák is, s lám, már hullanak a levelek, egyik a hajadba esik, és én nevetve húzom ki onnan, néhány szállal együtt, amiken aztán elpengethetem a la vien rose-t, csak hogy idézhessem a how i met-et, az is 10 éve volt már, s a részek feledésbe merültek, hogy talán újra kéne nézni az elejétől, s ugyanúgy meglepődnék rajtuk párszor, mint amikor először láttam. Hát igen, ez leszek én, a feledékeny öregasszony, aki talán 5 percig emlékszik majd mindenre, és azt sem tudja tett-e húst a levesbe vagy megsózta-e egyáltalán.

Nincs rám jó hatással a citromfű, így meg aludni nem tudok, ha nem iszom, és itt vannak ezek az apró örvények is, egyikből a másikba sodródom, persze a hajam nem lesz tőlük göndörebb, pedig legalább ennyi hasznuk lehetne, de hát ilyen az én szerencsém, azt hiszem Woody Allen is ezt írná a forgatókönyembe, csak hát persze az én életemből nem csinálnak filmet, pedig szerintem olykor egész jó alapanyag lenne, no persze voltak benne uncsi részek is, de azért összességében lennének pillanatok, mikor elkerekedik pár szem, és az is biztos, hogy nem maradnának végig szárazak. Jó, azért nevetnének is, és azért azt többet, mint nem, mert például ki lehet még olyan szerencsétlen, hogy betöri a hegedűjét, csak mert csúszkálni támadt kedve a befagyott pocsolyán kezében a tokkal (10 évesen), de azért vannak még sztorik a tarsolyban, persze kinek nincsenek.

Ha egyszer megfejti valaki ezeket a posztokat, annak fizetek egy sört vagy kettőt, mert néha én sem értem visszaolvasva őket, 1 évvel ezelőttit például, már fogalmam sincs mit értettem az alatt, és csak legyintek, noha biztosan halálosan nagy jelentőségű volt akkor, hát szégyelljem magam..

De aztán itt vagy te, és én úgy érzem magam, mint csillagtalan éjszakán a magányos vándor, aki egyszer csak meglát egy hulló fényt két szétváló felhő közt, és örül magának nagyon. Hjah persze, csak éppen azt nem tudni hova is vezet ez az egész kikövezett, vagy talán rég letértünk róla, csak azt hisszük, hogy még azon sétálunk, pedig csak linóleum az, és egyre messzebb kerülünk a jó öreg tóparttól, ahová köveket dobálni indultunk meg cigizni egy szép verőfényes napon, tavaszi kabátban és kiflivel a kacsáknak, pedig azt amúgy nem is szabadna nekik... Jó lenne egyszer már az álmaimban is élni, persze voltaképp ott vagyok, csak hát az ember mindig többre és jobbra vár, speciel én már annak is örülnék, ha lenne valami szuper meló, és akkor nem kéne letagadnom, hogy mit is csinálok voltaképp (haha, pénzért táncolok, na jó nem)....

A kutyasulis csajokkal ismét lakk partit tartunk szombaton. Most már némiképp nagyobb rutinnal állok majd én is neki, de azért van egy expert a csapatban, szóval merészebb kombinációkkal próbálkozunk ez alkalommal (bár nekem már az ombre köröm is annak számított, lévén hogy egyedül nem tudtam megcsinálni)

Ilyen lesz az enyém

Ezt pedig Fanni szemelte ki magának

Ja, és tegnap kb négy év óta először elszívtam három szál cigit...

Csak engem idegesít annyira, hogy a youtube átugorhatatlanul reklámozza önmagát, ráadásul pont a saját zenei lista kreálást, amikor éppen arról játszom a számokat?

Találkozás egy régi szerelemmel

5 év hosszú idő, és 5 év elég hozzá, hogy megváltoztasson egy embert, még ha sokan nem is hiszik ezt el. Mondhatnék hangzatosakat, hasonlatokat meg idézeteket, de egyszerűen talán az is megteszi, hogy nem érdemes haragot tartani.

Szép kis visszakunkorodása a Sorsnak, hogy mit ne mondjak. Mindkettőnk elé gördített olyan csapásokat az Élet, amiket azért kaptunk cserébe, amit egymással műveltünk. Most pedig azért találkoztunk, hogy az ő ilyen gubancát megpróbáljuk kioldani. Hát nem érdekes?
A Sors tényleg úgy szövi a szálait, hogy amik egyszer közösek voltak, azokat továbbra is egymás közelében tartja. (No persze ebből nem kell semmilyen messzebb menő következtetéseket levonnotok, leengedhetitek a felvont szemöldököket :) )

Végre ma lett, ami azt jelenti, hogy este megyünk PAROV STELAR koncira!!!! Már alig várom!

A hétvégén pedig ezt fogom megsütni! Nyami :)

pizzás csavart

Ma este, türürü tüpp tüp

Van itt ez az érzés, ami furcsán szorít, olyan, mintha valaki egyfolytában a mellkasomon térdelne. De mégsem külső fájdalmat okoz, hanem belső feszültséget, ki érti ezt, színes post it-okkal vagyok körbevéve, szivárványnak álcázott szar az egész, nem más.

pogi update

Na, szóval tegnap azért azt már nem írtam meg, hogy nagyon finomak lettek a pogik! Mondjuk 3 perccel korábban kellett volna kivennem, de valahogy sosem bízom abban, hogy tényleg belül is jól átsült, szóval cserébe picit barnábbak lettek, de ez az ízükön mit sem változtat, ja és abszolút puhák (mondjuk túró van benne meg sajt a liszten kívül, szóval milyenek lennének, ha nem puhák)! Nyami nyami :)

In progress

A háziasszonyság jegyében ma is sütöttem, méghozzá túrós-sajtos pogik, épp most sülnek a sütőben, én pedig izgulok, hogy milyen lesz az eredmény.

Szezámmaggal vannak meghintve

Templomban sírni

Ahogy jöttem haza tegnap, olyan negyed kilenc lehetett. Reggel. Ahogy elmentem a templom mellett, másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy Apa ott volt ministráns fiú. Visszafordítottam a lábaimat, és a bejárathoz mentem. Hárman épp kijöttek a szárnyas ajtón, és pénzt adtak a tolakodó könyörgőnek, aki szándékosan olyan közel állt meg a bejárathoz, hogy keresztül kelljen mennie rajta annak, aki kilép az épületből.

Lenyomtam az íves levelet formáló kilincset, majd áthaladva az előhelységen jobbra fordultam és átmentem a tolóajtón. Pár lépés, és az egész belső tér előttem tágasodik, a székek üresek, a karzat és az oltár is. Ahogy előre lépdelek, majd beülök az egyik padsorba, mozdulataimat visszhangozza a hatalmas terem. És akkor kitört belőlem. 5 hónap sokszor elfojtott sírása tört utat magának, és én csak tehetetlenül átadni tudtam magam ennek a fullasztó érzésnek, mint ahogyan egy elévült gát is megadja magát a víz roppant erejének.

Talán tíz, tizenöt perc telhetett el úgy, hogy teljes szívemből, és olyan hangosan zokogtam, hogy az egész templom visszhangzott bele, mintha legalábbis négyen lennék.. Egyszer csak a hátsó helységből előjött egy férfi. Odament a mikrofonhoz, körbenézett, majd visszament. Mindezt a szemem sarkából láttam, miközben én még mindig csak bőgtem. Így telt el úgy 2-3 perc, amire a férfi, aki az előbb kiment az oltárra, becsukta a hátsó helység nagy ajtaját. Hogy hallania se kelljen. Sőt, picit később egy másik férfi is kijött onnan és végigsétált a templomon, majd kiment a főbejáraton. Miközben én zokogtam..

Én nem azért mentem be, hogy valaki megvigasztaljon, félreértés ne essék. Nem azért ültem le egy padra, hogy egy vadidegen odajöjjön hozzám és beszéljek arról, amiről egyedül két emberrel tudok. De azért az, hogy még "rám is csukják" az ajtót, arra azért nem számítottam.

De azért utána valami olyasmi történt, amire nem tudok nagyon magyarázattal szolgálni. Írtam, hogy kb 1/4 - 1/2 9 lehetett ekkor, reggel, ráadásul eléggé be is volt borulva, de mindenesetre a nap már felkelt addigra, és szórt fénnyel sütött. De egyszer csak, ahogy ott ültem, melegséget éreztem a bal oldalamon, oda fordultam, és azt láttam, hogy a hozzám legközelebbi színes üvegablakon vakítóan áramlik be a fény, és megvilágítja azt a sort, amelyikben ülök. Semelyik másik ablak, semelyik másik sorét.. Csakis Apa lehetett.

Drága Apa!

Ma van a szülinapod. Az jutott eszembe, hogy fénylő alufóliába csomagolom az ajándékod, ahogyan te is mindig tetted, és miközben átnyújtottad, őszinte rajongással mondtad mindig, hogy az emberek feleslegesen költenek mindenféle csomagolópapírra, mikor íme a legegyszerűbb megoldás, és lám milyen szép, hát nem csodálatos? De aztán úgy döntöttem mégsem teszek így, mert helyette inkább kiteszem a falra, csinos keretben, hogy Taita bizony letette élete első vizsgáját, és lett egy csinos oklevele, rajta a 91 ponttal, és a "nagyon jó" minősítéssel. És még van ám, mert miattad, de csakis miattad megtanult jelre ugatni is, emlékszel, ez volt mindig a kívánságod, hogy "szóra bírjad", hogy legyen bátrabb, magabiztosabb. Hát, mára talán túl bátor is, már ami a dolgok/vélt veszélyek megugatását illeti (de azt ám felfújt szőrrel, medvésen, higgyék csak hogy micsoda veszedelem -ő, az őzike kutya, aki egy kis kopasz kutyával is olyan önfeledten és óvatosan játszik, hogy más a kristály készletre nem vigyáz annyira). Hohó, de még milyen bátor lett! Jó... hát az igaz, hogy mondjuk beltéri lépcsőn felmenni még annyira sem mer, hogy már a legelső fokon szó szerint a körmeivel kapaszkodik, miszerint ő egy tapodtad sem...azaz némi töpörtyűért egy-két lépést ám legyen, de a harmadikat inkább mégis biztonságosabb helyen kérné, mondjuk bárhol, csak ne a lépcsőn, ha lehet :)

És még nincs vége ám, Apu, még mindig van meglepetés! Mert megtanult tanulni is, bizony! Igen, hát tudom, hogy micsoda hülyeség, mert hát már eleve tudott mindent, de úgy értem, hogy mer próbálkozni, és emlékszel, mikor Chilivel megmutattam ezt a barkóba dolgot egy gumiabroncson, hogy kitalálta a gondolatom, hogy üljön bele, hát kis Csibikéd is tud már ilyet, és olyan lelkes, hogy ha látnád, somolyognál a bajszod alatt, és dagadna a melled a büszkeségtől!


Ugye örülsz neki, Pupu? Ugye tudod... Hogy minden este, mikor fogom Taita pracliját, és "lábikózunk", azért (is) teszem, hogy rajta keresztül érezd...hogy én mindig, és örökké..

 A napokban a lábamnak puffant egy darab makk, és arra gondoltam, hogy biztosan te dobtál meg vele, mert neked ez a kedvenc termésed így ősszel, hát fel is vettem a földről, és megcsodáltam a szép formát, ahogyan te is tetted mindig, gyermekien, őszintén, lelkesen..

Ma lennél 58... Boldog szülinapot, Apa!

Észrevettem, hogy a hétköznapok A-ból B-jébe tartva sürgetem az időt... Mindeközben fejben sem ott járok, ahol fizikailag, ez pedig szintén olyan dolog, amin tudatosan változtatnom kell. Amikor ezt veszem észre magamon, legelőször megpróbálom lecsendesíteni az egyébként vágtázó, vadul ide-oda ugráló gondolataimat, a légzés-figyelő technikával. Ez annyit tesz, hogy egyes egyedül arra irányítom a figyelmem, ahogyan beszívom, majd kifújom a levegőt. Minden más ingert, gondolatot kizárva. Ez így leírva persze igen egyszerű feladatnak tűnik, deeee korántsem az. Kezdetben a másfeledik lélegzetvételnél már dörömbölt a fantáziám, hogy engedjem már el, és alattomosan elkezdett önnyugtató képeket vetíteni -- pl madárcsicseres erdő vízeséssel, ahonnan egyetlen szökelléssel máris visszatért az éppen aktuális legfontosabb végigrágnivalók vizualizált megtestesítésére, a kis cseles! Szóval a gonosznak több féle megtestesülése van, mondják, az én ördögöm a képzeletem, aki ily módon félrevezetve kívánja keresztbe húzni az önsegélyező meditációs próbálkozásaimat. De azért ma már eljutok kettő - kettő és félig anélkül, hogy belerondítana! Piszok kis rohadék az ember lányának fantáziája! De azért segít, hogy visszarántson a "valóság villanó tűje", és mint aki éppen akkor hoppanált, rácsodálkozzam a fátyolköd elvonulta utáni valóságra.

Szóval így igyekszem egyre többször itt lenni a jelenben fejben is, mint ahogyan most is, ahogy írom e sorokat, igyekszem nem vizualizálni semmi mást, csak benne lenni a pillanatban, megélni azt, hallva és felfogva a gördülő hangot, amit a klaviatúra vet, realizálni a monitor fényét, a cselekvést magát, ahogyan most itt ülök és írok magamnak. Meg nektek.

Nehéz dolog ez az Életnek nevezett előadás. Mintha egy bűvész mutatványai lennénk mindössze. Olykor páran eltűnnek a kalapban, s örökre nyomuk veszik... míg máskor megjelenik valaki, rútan, csupaszon, de lélekben tiszta lappal, felsírva a lehetőségre -talán örömében...vagy kínjában tán, mert kezdheti újból az egész harcot, csak most talán kicsit másként fog majd hozzá, mint az előző(ek)ben.. kemény gondolatok ezek így 3:13 -kor...

Egészen eredményesnek érzem magam, mert a múlt héten csináltam grillezett feelingű sült csirkét (wok-ban sütöttem) tésztasalival és tojásos-majonézes-mustáros szósszal (isteni lett!). Tegnap pedig megsütöttem az aranygaluskát, amit terveztem (ez mondjuk picit száraz lett, de a sodó ezt orvosolja. Sebaj, majd legközelebb jobb lesz!). Következő alkalommal pedig kakaós csigát tervezek készíteni.

Mondjuk mondhatnátok, hogy ez nem valami hű de nagy dolog, hogy egyszer a héten főztem főtt kaját, meg egyszer sütöttem is valamit, de amennyit rohangáltunk össze-vissza és intézkedtünk, szerintem tényleg nagy szó, hogy este 10-kor még nekiálltam főzőcskézni egy nap, a többin pedig zsákként zuhantunk ágyba mind a ketten.

Ja! és Apósnál 1 hete(? kettő? a négynapos ünnepkor, na) megsütöttem életem első sós és sajtos kifliét is, lásd legutolsó kép. Após imádta, és gondolom a többieknek is ízlett, mert pikk-pakk elfogyott :)

renee k írta, hogy kíváncsi Chilire, és tegyek fel pár képet :) Nos, azt remélem tudod, hogy milyen "veszélyes" egy kutyatartót ilyesmire kérni, hát én sem tudtam mindössze egyetlen képet feltenni, így lett rögtön három is.

Csupa mosoly kisasszony

Az Élet értelmét kereső

A barátkozó :)

Amikor kicsik voltunk, Apa foszforeszkáló pici csillagokkal ragasztotta tele a plafont, kirakta a kis- és nagy Göncölt is (legalábbis konkrét alakzatból erre a kettőre emlékszem), meg voltak hullócsillagok, meg persze a Hold is.

Az albérletben mi is tettünk fel csillagokat (de csak úgy random, minden különösebb rendszer nélkül), sokszor bámultam is őket, amikor telihold idején csak forgolódtam egyik oldalról a másikra.

Mondhatni kinőttük már a ragasztósdit, de egy ilyen lámpát viszont elfogadnék. Ez a varázslatos hangulat, amit a szoba falára fest...

Márpedig én a hétvégén aranygaluskát fogok csinálni!

Tegnap két kutyával mentem a szigetre, ami onnantól fulladt káoszba, hogy az északi összekötőhöz értünk, ahol Taita ugyanis fél azon a részen, ahol a kocsik mennek alattunk (ahol víz van, ott már nem), közben suhannak el mellettünk a bringások (a másik oldalon még durvábban fél, még ott is, ahol víz van már alattunk), sőt, esetenként kismotorral, robogóval is, pedig ki vannak tiltva... no comment.
Közben Chilit sem lehet így elengedni, akkora az átmenő forgalom (emiatt lehet mégiscsak jobb lenne a másik oldal, "csak" Taitával kéne foglalkozni, Hegyesfült meg el lehetne engedni hadd menjen), oldásra kaját használok, amire Chili is odadugja a fejét, ha rászólok, Taita magára veszi és mégjobban befeszül ... ÁÁáá. Ehhez még nem edződtem hozzá eléggé.

Szóval leérkezés után ÖV mindkét kutyával, majd Chili boxba, és az akkorra már jelentősen elfáradt Taitával lejártuk szárazon a holnapi vizsgát. Oké, tudom, E1 lesz, az "semmi", pláne a klasszikus verzióban, de akik ismernek, tudják, maximalista vagyok, és olyanok miatt aggódom, amit E1-en (ami könyörgöm, pórázon zajlik) még egyáltalán nem figyelnek.

Mindenesetre holnap holnap holnap!

Egyszerűen kiakasztó, hogy milyen sok beszédhibás ember van, és itt nem a dadogókra vagy raccsolókra gondolok, hanem a hadarókra, akik olyan gyorsan beszélnek, hogy a saját szavukba belevágnak, így nem ejtik rendesen a szavakat, és így egyszerűen olyan, mintha egyfolytában idegesek lennének. Szörnyű.

És akkor persze ott vannak még az affektálók, akiktől a falnak tudnék menni, mert de most komolyan, MIÉÉéért?!?

No, szóval ma megyek Taitával gyakorolni a csütörtöki engedelmes 1-es vizsgánkra, ugyanis szeretném, ha hivatalosan is Tükör kutya lenne :) Utána pedig úgy döntöttem, kijárok vele egy középfokot, mert Taita sok, számára új helyzetben leblokkol, nem tudja mit csináljon, ezen pedig szeretnék változtatni, hogy szélesebb megoldási palettából választhasson.

Hát nem tudom... hogy a fény mennyi idő alatt változtatja át a sötétséget. Hogy mennyi idő telik el, míg a kitartó vízsugártól megtisztul egy olajfolt. Vagy hány liter higító kell, hogy végleg felmaródjon régi-régi festékrétegek leülepedett zománca.

Ott álltál, kitárt karokkal, mint aki éppen elrepülni készül, én pedig nevettem rajtad, hogy állhatsz olyan sután. Mérgesen néztél, azt mondtad épp tanulod befogadni a Világegyetem hangját, s hogy ha elég sokáig állsz így, hallani fogod majd a Jupiter hangját. Hagytalak. Te pedig egyre halványabbá váltál a júniusi ködben, míg végül a hajnali nap sem volt már képes keretet adni létednek.

 Hóvirágok nőttek a helyen, ahol a cipőtalpad állt, és a Keleti szél olykor erre fújja még az illatodat. Igen, fél év telt el azóta, a márciusi fagyok most is egymáshoz ütögetik kristálypoharukat, koccintva az elhagyott kesztyűk elfelejtett fénykorára.

Fura, hogy nem gondoltunk rá, hogy Apa kocsija milyen hatással lehet majd Taitára. Kirándulni mentünk a kutyákkal, fél úttól Bence vezetett, hogy szokja az autót. Több helyen is megálltunk, például egy nagy réten, meg a Tisza-tónál a töltésnél, és fürödtek is mind a ketten.
Hazaérkezés után (Apóshoz) nem akart kiszállni. Csak ült ott, és nézett, mint aki azt mondja "most már vigyetek vissza az apukámhoz". És ezután frusztrációval kevert letargiába esett. Tízperceket állt vagy ült mozdulatlanul egy helyben, lihegve, mint aki hiperventillál. Nem reagált a hívószóra, csak nagy nehezen, akkor is csak odakullogott, és mellettem állt tovább. Lefeküdni nem akart, ételt elfogadni nem akart.

 Leültem mellé és beszéltem hozzá, mintha egy kisgyerek lenne, hiszen voltaképpen az is. A mi kislányunk. Elmondtam neki, hogy ő volt Apa kicsi kincse, akit "prücsöknek" hívott, a szeme fénye. Hogy tudom, hogy mennyire hiányozhat neki, hiszen nekünk is fáj, hogy nincs már velünk, hát még ő mit érezhet, aki tényleg nap mint nap mellette volt. Akkor is... Aztán felidéztem neki pár közös emléket, például amikor lelopta a frissen sült hurkát a sütő ajtajáról, amit Apa azért tett oda, hogy hűljön. Vagy hogy Apa milyen büszkén mondta minden leesett állú kérdezősködőnek, hogy "nem, miért járt volna kutyaiskolába? Én tanítottam mindenre".

Ekkor egy picit jobb lett. Csak annyira, hogy este le tudtam fektetni az ágy mellé. Felváltva vigyáztunk rá, először Bence feküdt kívülre, hajnalban pedig leváltottam, hogy így simogatva nyugtassam. Szerencsére másnap reggelre sokkal jobban lett, délutánra pedig teljesen visszatért a jókedve.

Viszont azóta még inkább én vagyok a minden. Ha mosdóba megyek, követ, és lefekszik az ajtó elé. Ha kimegyek a szobából, jön utánam. Lefekszik mellém. És többször bújik hozzám, mint eddig.
De azt gondolom, hogy ez nem baj. Nála nem. Ő nem fog soha rombolni, szeparációs szorongással reagálni, ha elmegyünk otthonról. Mert ő a világ legjobb kutyája. És Apa szeme fénye.

Rémisztő, hogy ha mély érzésű számot hallgatok, olyat, ami igazán mélyre visz, mert elfog egy olyanfajta érzés, ami fizikai rosszulléthez vezet. Nem tudok még...nem vagyok rá képes. Észrevettem, hogy öntagadásba tettem április 8-át. Nem tudok ránézni. Képtelen vagyok rá.

Tehát miről is van szó voltaképp, ha nem arról, hogy ez egy hosszú hadjárat azért, hogy a gondolatok közé bejuthasson, hogy ott legyen, a hipotalamusz alatt, olykor alattomosan megrúgva egy kis rögöcskét, ha netán úgy érezné, kezdi elnyelni a feledés sűrű köde..

És persze itt vannak azok az idegesítő dolgok, amiket az Élet fricskájának nevezek; mert mégis mennyi esélye volt annak, hogy az előző munkahelyem kisfőnöke 6 évig padtársa legyen Dének az egyetemen??! (igen, az idő alatt is, amikor én ott dolgoztam). És hogy mégis milyen, kérdem én milyen csillagállás kell ahhoz, hogy ezek ketten összehozzák az infót, hogy közös pont vagyok?!

Vagy hogy mégis hogyan és miért alakult úgy, hogy ugyanabban az utcában lakik, ahol 1 éve még mi is?!

Ezeken nem fennakadok, inkább kuncogok, hogy azért csak úgy fonogatja az Élet a fonalkáit, hogy ha a korábban több ideig volt összeragadva kettő, azokat a későbbiek során is egymás közelében tartja...

Talán az elveszett lelkeknek (ők legalábbis így hiszik) nincs más kapaszkodójuk mint a múlt pontjai, hisz azok biztos talpakkal talajba szögeztek, nem mozdíthatja őket sem jégeső, sem orkán erejű szél. Míg a jövő fényes lehetőségei elvakítják az úton botorkálót, s mivel itt nincsenek falak, gyámoltalanul-esetlenül kóvályog sövényt keresve a fák között, vagy tán csak akár egy haloványt jelzést, mi irányt mutat; erre tartva eljutsz majd valahová..

Élet, és ami mögötte van

Tegnap óta ismét érzem az illatát azoknak az éveknek, az olykor viharos, néha vattacukor ízű éveknek, amikor még "minden olyan egyszerű volt, pedig azt is mennyire nehéznek éltük meg".

Itt van ez a furcsa érzés, ami bekopogtat az ablakon, és nem hagyja, hogy elkészítsem a lasagne-t, ami most így félbehagyva áll a konyha pultján. Rá akarok nézni erre a fel-felkúszó foszlányra, lassan közelíteni hozzá, óvatos léptekkel. Egy alak áll ott, fehér lepellel letakarva, egy üres kiállítóterem közepén. Lépek egyet felé. A neon lámpák egyetlen árnyékot sem hagynak a falra vetülni; minden teljesen letisztult, minimál. A vakítóan fehér falak olyanok, mint a filmekben, tipikus köztes tér ez, álom és valóság között, biztos láttatok már ilyet ti is tucatszor. Itt a gondolatoknak már nincs hová bújniuk.

"Ha lépek egyet te is léphetsz egyet igazán" -dúdolom, bár ezt nem adták a búcsúkoncerten, de azért eszembe jut most, ebben a groteszk elképzelt pillanatban, ahogyan óvatosan ismét előrébb teszem a jobb lábam, és áthelyezem az egyensúlyt. Kinyújtom a kezem... és akkor hirtelen egy erős pulzáló lökés áramütésszerű füstjében megérzem őt...az aurát.

Sóhajt egyet, s kissé megemelkedik a lepel, de ő maga nem szól továbbra sem, még most sem mozdul. Most még itt hagyhatom, így, letakarva, itt, a semmi közepén -mondom magamnak, de a lábam ellenszegül az akaratnak és nem fordul a hangosan felvállalt gondolatsorra.Ismét oda nézek, hol a szemgödröt vélem. És ráfújok egyet. Halványszürke réteg száll a lepel mögé, majd porszemek ezrei hullanak kacskaringós alakzatban a képzelet talajára, hogy beleolvadjanak az évtizedes történetek lezárt fejezetei közé.

Ekkor történik először igazi változás. A fehér fényt felváltja valami halványpiros. Így, a fél-sötétben bátrabb vagyok én is, mintha csak ez a szín kellett volna ahhoz, hogy ne remegjen úgy a kezem. Hát így hívjuk elő a régi képeket, hát így kelnek életre -mondom hangosan, és egy számomra is váratlan, hirtelen mozdulattal lerántom a leplet.

Hát itt vagy -mondja félmosollyal az arcán, mintha évek sem teltek volna el, mintha másodpercek vesztek volna oda  csupán az első pillanat óta, hogy visszafordult a zebrán, és magabiztos léptekkel utolérve megcsókolt. "Rég elfelejtett történet ez" -mondtam, és a szájára tettem a kezem, majd a másikkal megfogtam a kezét, és átbújtam alatta, így hívva táncra őt.

A hosszú sárga szoknya fodrai ringatózó tavirózsákként úsztak utánunk, hát így süllyedtünk egy alattunk lévő szobába észrevétlenül, miközben szitakötők keltek szárnyra a padló rései közül.
"Hová vezetsz engem?" -kérdeztem, és ekkor abbamaradt a tánc. "Egy elrejtett ládikót keresünk"- mondta, és futásnak eredt. Vádliján minden egyes elrugaszkodáskor megfeszült az izom, és én csak követni tudtam őt, egyik ágról a másikra ugrálva, s már nem az számított hol vagyunk, csak egyetlen kérdés, amit egy hároméves is egyfolytában hajtogat:  "miért".

Képek villannak be, olykor hangok, ízek. Érzem milyen hűs a víz, ahogy a szélén állok, s szandálos lábammal óvatosan belenyúlok, talán magam sem hiszem el, hová tűnik a lábfejem, s már csak azt hallom, ahogy egy csapat seregély száll fel rémülten a közelből, mintha valami történne. Felnézek az égre, s látom, ahogy sötét rajban emelkednek, kitakarva a napot, mint amikor az ablak elé állítottad a vásznad, hogy körbefesd a fényeket..

Egy kattanást hallott csupán, s elöntötte a makadámia dió mindent átható illata

Szóval azért arra nem számítottam, hogy exDé egyik pillanatról a másikra rám ír.

"Szó bennakad, hang fennakad, lehellet megszegik"

Rendelünk a kutyasulisokkal bójákat treibballra, mert a Régio játékboltban olyan olcsó, hogy a vakkantós ár (1350.-) nevetségesen drága emellett. Igaz, hogy nincs akkora talpa, mint utóbbinak, de szerintem ez annyira nem lesz gond.

És elkezdtem a komolyabb felkészülést Chilivel egy treibball versenyre. Hihiiiiiiiii

És igen! A monostori erődbe beengednek kutyával, különdíj nélkül.

Szombaton Taitával kettesben töltünk pár órát Tatán és Komáromban is. Régebben jártam már Tatán kétszer is, és rabul ejtett a szépségével és gyönyörű platánfáival. Több oldalról is hallottam, hogy kutyás paradicsom, mert az Öreg-tóban gazdi együtt fürödhet a kutyával, úgyhogy kipróbáljuk ezt a lehetőséget, utána pedig valamelyik teraszos kávézóban üldögélünk majd picit. Remélem jó idő lesz.
Rég voltunk kettesben Taitával.

Komárommal kapcsolatban pedig már rajta vagyok az ügyön, hogy beengedjenek a monostori erődbe Taitával.

Szerettem, hogy amikor dolgozott valamin, mindegy, hogy mivel babrált, fütyörészett. Vagy inkább süsörészett, ha értitek mire gondolok. Észrevettem, hogy én is csinálom. Annyira hiányzik...

Cross your fingers for me pls!

Az előző hét a több körös interjúkkal és az ott kapott külön feladatok megoldásával telt. Összesen így három fordulón kellett részt vennem.

A pozira kiválasztott személyéről döntő vezető írt tegnap este egy e-mailt a felettesemnek, hogy ma d.u. 2 körül elvinne kávézni. Persze ez még BÁRMIT jelenthet, de én máris nagyon izgulok. Tudjátok milyen vagyok. :)

A nyár borzalmai

Szóval a kisföldalattin tegnap láttam egy idősebb nőt, akinek nem voltak lábkörmei!!! A lábujjai is némiképp deformáltak voltak, és -na jó- a nagylábujján volt mindössze egy iciripiciri kis köröm. A többin egyáltalán nem. BRRRRRRrrrrrrrr!!! Azt hiszem ezért nem utazom kvázi soha a "sárga vonalon".

Az aggódók kedvéért leírnám, hogy a többórás sokkhatás után azért visszatért az életkedvem.

Miért van az, hogy az álmokban megjelenő (ismeretlen) férfiak olyan vonzók tudnak lenni, hogy ébredés után órákkal is emlékszünk rájuk?

A 22-es csapdája egy kifejezetten unalmas könyv. Rájöttem, hogy nagyon vicces akar lenni, csak ez épp nem sikerül neki. Tudjátok, mikor van valaki a csapatban, aki azt hiszi magáról, hogy milyen jó beszólásai vannak, pedig nem. Az ilyen emberek tényleg szeretnek a saját viccükön nevetni?

Nem olvastam Vonnegut korai regényeit, de nekem ez az egész olyan szagú, mintha őt akarná utánozni (sőt, megkockáztatok némi Rejtő beütést! bár ez nem tudom mennyire lehet valós). Mindenesetre nem sikerült neki.

Maradjunk abban, hogy nem ez lesz a kedvenc könyvem..

A kéthetes szabi alatt csaptunk egy egész napos treibball napot, amire mindkét csajszit vittem magammal. Chili szokás szerint remekelt, az irányításos és a bökdöséses részben is. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bakker, versenyeznünk kéne nekünk is, de bevallom, lusta vagyok, pedig ez a kismaki nemcsak hogy hálás lenne érte, de kb így elpazarlom a tehetségét. Szóval igyekszem többet foglalkozni vele, meg esetleg ismét felvenni a fonalat egy Ü5-re vagy ilyesmi.

 Taita a labda-böködéshez még bátortalan, ámde az irányításos részben viszont várakozáson felül teljesített! 

őőő.. nem értem?

 És a kedvenc képem az összes többi közül ez a kis buzgómócsing, ahogy a kukacka farkincájával tolja a labdát. Amikor ránagyítottam, hogy milyen fejet vág, hát... gurultam a nevetéstől :)))

Varacskos disznóóóóóóóó :)