Megint veled álmodtam, Apa, és olyan gyermeki voltál, csíntalan, Jóskával virgonckodtatok, talán visszapillantókat állítottatok el az autók ajtaján, vagy valami ilyesmi, de kacagva futottatok, és cinkos pillantásokat vetetettetek egymásra közben, én pedig olyan boldog voltam, hogy örülsz, és láthatlak, pláne ilyen vidámnak.

 Aztán felébredtem, és könnyek jöttek a szemembe; hát ez a valóság, ez a hiány állapot a valós, nem a boldog-felhőtlen... és egy dolog vigasztalt csak, hogy Taita odajött az ágyhoz, és a reggeli bohóckodós hangulatával hívott, hogy keljek már fel, mert egyébként ő már várja a reggelit, amit csak séta után kap meg, szóval jó lenne, ha szólnék Bencének, aki ugyan már kint tett-vett, hogy siessen, mert akkor minél hamarabb feljöhetnek. És persze erre Hegyesfül is odajött, hogy puszikat adott, mert ő azért finomabb érzéseket is levág, és adott esetben a saját érdekei elé helyezi a te épp aktuális lelki állapotod.

Hát így élünk mi, két imádni való blökkel, akik mind mással nevettetnek meg, másképpen aranyozzák be a napjainkat.

Úgy hiányzol...