A héten minden nap autókáztunk kicsit Bencével, tény, hogy ezerszer könnyebb, gyorsabb, praktikusabb így a dolgok intézése (pl Tesco vásárlás, ökt Chilivel a Népszigeten, további lásd jövőben), de azért a lelkiismeret furdalást nem tudom elnyomni magamban, amit azért érzek, hogy Apa kocsiját használjuk. Mintha jogtalan lenne. Mintha elvennénk tőle az érdemet, hogy a nagy kocsis múlttal ő vezessen.. ha tudná, hogy hiányzik..

Cserébe (hát ezt az ellentétet rakjátok össze) egyre jobban vágyom rá, hogy én vezethessem, hogy nekem lehessenek kettesben töltött pillanataim Iby-kével (igen, ez a neve), mikor betehetem az ő kazettáit a lejátszóba, és úgy érezhetem, hogy ott ül mellettem, az anyósülésen.