Hát nem tudom... hogy a fény mennyi idő alatt változtatja át a sötétséget. Hogy mennyi idő telik el, míg a kitartó vízsugártól megtisztul egy olajfolt. Vagy hány liter higító kell, hogy végleg felmaródjon régi-régi festékrétegek leülepedett zománca.

Ott álltál, kitárt karokkal, mint aki éppen elrepülni készül, én pedig nevettem rajtad, hogy állhatsz olyan sután. Mérgesen néztél, azt mondtad épp tanulod befogadni a Világegyetem hangját, s hogy ha elég sokáig állsz így, hallani fogod majd a Jupiter hangját. Hagytalak. Te pedig egyre halványabbá váltál a júniusi ködben, míg végül a hajnali nap sem volt már képes keretet adni létednek.

 Hóvirágok nőttek a helyen, ahol a cipőtalpad állt, és a Keleti szél olykor erre fújja még az illatodat. Igen, fél év telt el azóta, a márciusi fagyok most is egymáshoz ütögetik kristálypoharukat, koccintva az elhagyott kesztyűk elfelejtett fénykorára.