Tehát miről is van szó voltaképp, ha nem arról, hogy ez egy hosszú hadjárat azért, hogy a gondolatok közé bejuthasson, hogy ott legyen, a hipotalamusz alatt, olykor alattomosan megrúgva egy kis rögöcskét, ha netán úgy érezné, kezdi elnyelni a feledés sűrű köde..

És persze itt vannak azok az idegesítő dolgok, amiket az Élet fricskájának nevezek; mert mégis mennyi esélye volt annak, hogy az előző munkahelyem kisfőnöke 6 évig padtársa legyen Dének az egyetemen??! (igen, az idő alatt is, amikor én ott dolgoztam). És hogy mégis milyen, kérdem én milyen csillagállás kell ahhoz, hogy ezek ketten összehozzák az infót, hogy közös pont vagyok?!

Vagy hogy mégis hogyan és miért alakult úgy, hogy ugyanabban az utcában lakik, ahol 1 éve még mi is?!

Ezeken nem fennakadok, inkább kuncogok, hogy azért csak úgy fonogatja az Élet a fonalkáit, hogy ha a korábban több ideig volt összeragadva kettő, azokat a későbbiek során is egymás közelében tartja...