Amúgy azon gondolkodtam, hogy mennyire nem fair, ahogy a férfiak többsége a szüléshez áll. Teszem azt, én, ha eljön az ideje (még azért odébb van), szeretném, ha a férjem mellettem lenne. Nem, nem ott lent, hanem a fejemnél, fogva a kezem, bíztatva, erőt adva, nyugtatva, hogy minden rendben lesz. Hogy mégse idegenek között kelljen...
És az is jól esne, ha mindezt ő ajánlaná fel. Én úgy hiszem, ezzel is az összetartozásunkat jelezné, hogy a legnehezebb pillanatban is ott van mellettem. Ő ugyanannyit látna az egészből, mint én -magyarul egy takarót, a testemen, aztán később, hogy valaki, a MI valakink felsír, és a kezünkbe adják.
Az apa úgyis kevesebb időt lesz majd vele a későbbiekben, hisz ő továbbra is dolgozni fog, minimum 8 órában. Miért hagyná csak és kizárólag rám a nagy feladatot? Ez olyan...elkülönülő.
De most komolyan. Azt nem is engedném, hogy elmozduljon a fejem mellől, mert azt én sem akarnám látni, ami odalent zajlik. De a legnagyobb görcsök, lökések és nyomások között olyan jól jönne a jól ismert és úgy imádott kéz. Az apa keze...
Ha szereted…
3 hete
6 csiripelés:
nem tudom én annyit szeretnék hogy benn legyen a kórház területén és ha megszületik a gyerek ő legyen az első aki látja és odajöjjön és adjon egy alvós puszit hogy kipihenjem magam a nagy kaland után, de azt nem akarom, hogy hallgassa, hogy mennyire fáj...és mennyire rossz azt elintézem egyedül, a mostani meglátásom szerint engem zavarna,,,és úgysem tud mit csinálni és ahogy ismerem magam ha valamim fáj akkor engem mindenki idegesít akkor hagyjanak , had legyek túl rajta utána beszélhetünk :) de minek is még erről beszélni :P
Ez igazából emberenként változik, meg hogy ki hogyan éli meg a stresszt, és mennyire tudja elviselni ilyen helyzetekben a másik felet.. :)
Én szerintem attól tartanék, hogy megijedne, hogy "jaj, szegény, mit okoztam neki azzal, hogy gyereket tettem a hasába?" ... és akkor onnantól lehet, hogy más lenne a dolog... ezért félnék. De persze nem lenne rossz, ha ott lenne. Sőt, magam miatt inkább jó lenne, de hát... rá is vigyázni kell :)
ÁÁh, szerintem ilyen gondolat nem fogalmazódna meg benne...valahogy nem olyan férfias gondolkodásra vall :) Szerintem inkább azon aggódna, hogyan tudna könnyíteni a fájdalmaidon...mittomén :P
Kitudja... ezeknél a mai pasiknál sosem lehet tudni. :) majd eldől, ha odajutunk. :)
Mint mai pasi megjegyezném, hogy ez tényleg egyénfüggő, és alapvetően a nő döntése, hogy mi legyen, mert pl vannak olyan nők, akik nem szeretnék, ha a párjuk végignézné, ahogy szenved, másrészről meg vannak olyanok, akik szeretnék, hogy ott legyen életük párja ezekben a nehéz, de mégis örömteli percekben. Én azon az állásponton vagyok, hogy ha egy pár odáig jut, akkor mindkét fél tudja majd, hogy a másik hogyan szeretné, kérdések és kérések nélkül is.
Megjegyzés küldése