"Az ember manipulálható lény. Számos lelki mechanizmus áll a rendelkezésünkre,
melyekkel megmagyarázhatjuk, meg nem történtté tehetjük önmagunk előtt
legborzasztóbb tetteinket."
Ez az Albert Györgyi könyv teljesen magával ragadt. Fura, mennyire féltem, hogy megtalálom magam benne, és most pont ez az, amiért mindjárt a végére érek. Még bőgtem is rajta -annál a fejezetnél, amikor nagypapájáról, illetve a sógoráról (férjének apja) ír, mint az ő férfi ideáljainak megtestesítőiről (persze csak mintaképként). Olyan nagyapa karaktereket írt le, akikre mindig is vágytam, de nekem sohasem adatott meg.
És ez hiányzik a legeslegjobban az életemből. A nagyapa, akinek féltő, óvó karjaiba mindig lehet menekülni, akinek te vagy a legkedvesebb mind közül, s akivel cinkosan összenéztek, hisz rengeteg közös titok köt össze benneteket. Aki nagy életbölcsességeivel mindig képes megnyugtatni, és akit rajongásig imádsz.
Na de nem szentimentáliskodom tovább. Ez a könyv...bárcsak ismerhettem volna közelebbről ezt a nőt. Komolyan, őszintén. Szívesen elbeszélgettem volna vele -azt hiszem, órákon keresztül tudtam volna inni a szavait. Hmm...miért van az, hogy mindig a legcsodálatosabb emberek hagyják itt ideje korán a földi életet?
A Miért pont ők? -et olvasva amúgy 2 oldalanként rámtör a férfigyűlölet. Persze valószínűleg hasonló mennyiségben lehetne összehozni a nőket ostorzó vádakat is, és akkor ide most jól illik az az idézet, miszerint "A nők vigaszt nyújtanak, amire nélkülük soha nem lenne szükségünk" -mondja ezt Don Harold.
De azt hiszem, semmi nem ér fel azzal a gusztustalan móddal, ahogyan a férfiak újabb és újabb bizonyítékokat hoznak arra, mennyire semmibe tudják venni az érzelmek fontosságát.
Megyek is, visszasüppedek a könyv világába (amúgy épp dolgozom).
4 csiripelés:
a nagypapás dolgot nagyon átérzem. az apukahiány mellett ez életem második szívfájdalma - egyik papámat ismerhettem csak, kétéves voltam, amikor meghalt. baromi éles emlékként van bennem, hogy mennyire nem értettem, hogy miért nincs többé a szobában a papa...
én is ugyanezt éreztem vele kapcsolatban első olvasásra, rájöttem, hogy elég torzított képet fest róla a bulvársajtó - majd rá pár hétre meghalt. iszonyúan kiakadtam, napokig bőgtem, hogy rám is pont ez a sors vár.
férfigyűlöletet pedig csak azért nem érzek, mert rájöttem, hogy ő választotta ezeket a defektes palikat - pont mint én. mert vannak tüneményesek is, de azokkal sose (vagy csak ritkán) kezdek. a pszichológusom szerint azért van még remény, és én hiszek benne. :) az ilyen szemét pasik meg dögöljenek meg magányosan.
szerintem előbb el kéne jutni oda hogy az ember tisztelje és szeresse magát annyira, hogy nem gondolja azt tudattalanul: ennyi jár neki, egy olyan szemét pasi, aki tönkreteszi, akivel éppen van. persze, lehet számos más ésszerűnek tűnő magyarázatot találni, hogy "miért pont ők", de közben csak bünteti magát az ember.Aztán a "normális-kedves-okos...stb. nem lesz vonzó kémiailag sem, mert ez nem igazolná azt, hogy mekkora szarok vagyunk.
nem mázlista vagyok, hogy a pasim rám néz és tudja mit gondolok, vagy ha balhézni kezdek elmosolyodik és megkérdezi mi bánt valójában..rengeteg meló van abban, eljutni odáig, hogy megengedjük, hogy szeretet adjanak nekünk(mert ezt érdemeljük).abban a sajátos formában ahogyan nekünk az szeretet.
Azt kell mondjam, az utolsó mondattal nem értek egyet! Megint általánosítás az, hogy a férfiak semmibe veszik az érzelmek fontosságát... bullshit... legalább annyi nő teszi ugyanezt, mint amennyi férfi, csak ti ezt nem látjátok, vagy nem akarjátok látni.
(melyik utolsó mondattal?)
hááát perszehogy! rengeteg szívtelen dög nő van! Sőt, míg a szemét pasik 80%-a nem tudatosan árt, a szemét nők 98%-a puszta játékból, bosszúvágyból, kegyetlenségből(de itt most csaj blogol, ezért a pasi oldalt emelte ki)
mindenki keresi, és megtalálja azt, aki eljátsza a drámapárját. Akivel eljátszhatják a személyes drámájukat. Ezt fel lehet ismerni és meg lehet törni. és ez nagyon nehéz :)
Megjegyzés küldése