Rém

Azt hiszem, van egy visszatérő rémálmom. Már amennyire visszatérőnek lehet nevezni valamit, ami két egymást követő éjszakán kísért.
Maga az álom olyan komplex, hogy nehéz lenne visszaadni minden egyes részletét, de azért megpróbálom.
Mindenesetre most egy épület alsó szintjén voltam, elég sok emberrel egyetemben, s egy olyan világban, ami eltér a "szokásostól", a "normálistól".
Az emberekkel együtt a kijáratot kerestük, és csak előre haladhattunk, visszafelé nem. Ha jól emlékszem, víz alatt volt maga az épület (a termekben nem volt víz), és muszáj volt kitalálnunk onnan, de sötét volt, legalábbis félhomály -csak itt-ott világított a folyosó végén egy-egy lelógó izzó. Beértünk egy olyan hajdani bolt féleségbe, ahol a dolgok -bútorok, polcok- nagy része le volt takarva egy fehér lepellel. Ahogy óvatosan lépkedtem elől, felkeltette a figyelmemet egy, a falra szerelt fehér polcon lévő kézi tükör. Valami olyan gyanússá vált. Előre kiáltottam a pár "úttörő" embernek, hogy azonnal álljanak meg, ne menjenek tovább.
Ketten nem hallgattak rám, és ahogy a terem végében lévő "útelágazáshoz" értek (balra/jobbra lehetett fordulni, s középen volt egy lila, tükröződő, mozaikos oszlop), fekete hollók elragadták őket és kirepültek velük az ablakokon. Erre meg természetesen kitört az általános káosz.
És akkor eszembe jutott, hogy előző este ugyanezt álmodtam, s ezzel együtt a megoldás is felvillant előttem. Hangos utasításokkal nyugalomra és szervezettségre intettem mindenkit.

-Tükrök. Ragadjon meg mindenki egy tükröt. Csak úgy tudunk innen kijutni, ha azokba nézve közlekedünk!

És mikorra mindenki mögöttem állt, rendezetten, egyszercsak megjelent egy őrült óriás-alak, aki a szemben lévő falhoz kent egy másik óriás férfit. Egy szál alsógatyában volt, és a tekintete tébolyult. Véres lett a teste, és egy ugrással felénk vetette magát, miközben a szemembe nézett. Mindenki sikítani kezdett, csak én kiáltottam nekik, hogy nyugodjanak meg, ezek az óriások csak egymást bántják, mi nem érdekeljük őket (de azért persze reméltem, hogy a belső hang igazat mond). És ezzel át is ugrott a fejünk felett és eltűnt ott, ahonnan jöttünk.
Azt hiszem, valahol itt riadtam fel. És minthogy mindez szombat este játszódott az elmémben, nyugodtan konstatáltam, hogy mellettem ott szuszog Herceg, sör- és pálinkagőzös lehellettel. Elmosolyodtam, és mosolyogva visszaaludtam.