Ömlengős

A hétvége..huh..hogy is mondjam? Egyszerűen észvesztően jó volt. A szóhasználat szándékos. Mert az még oké, hogy péntek este, megérkezvén Edericsre, rögtön belevetettük magunkat az alkoholos mámor szagos tavába, de szombat reggeltől folytattuk az állapotot. Legalábbis hárman így voltunk. Reggel 10től sörözés a tűző napon... délután kettőre már olyan mosolygós voltam, hogy még azt is vidáman nézte a többi későn ébredő, hogy a járásom már igencsak instabil, de legalábbis egyenesnek nem mondható.

A kezdeti félelmeim alaptalannak bizonyultak; mindenki nagyon aranyos, jófej és közvetlen. Volt ott minden, a cserebogár üldözéstől fogva a csápoláson keresztül asztalon táncoláson át közös éneklésig és tűz körüli indián táncig. Úgyhogy egészen odáig vagyok meg vissza.
Hát még attól az érzéstől, hogy minduntalan, napról napra, egyre jobban beleszeretek ebbe a tündéri fiúba, akiben benne van minden, amit valaha kívántam. Hazafelé, mikor szebbnél szebb helyek mellett süvítettünk a motorral, egyszerre éreztem, ahogy egyre telítődik a lényem ezzel az egésszel, és elárasztott egy olyan pozitív hullám; a táj, az ég, a színek, az illatok, a sebesség, az az előttem bólogató tarkó, a hozzátartozó személy, az arca, a hangja, a mosolya, a szeme...az egész lénye... szóval szinte csak épp el nem sírtam magam örömömben. Akár maga Lee Pace is jöhet. Az én kis hercegemet ugyanis...nem cserélném le, nem én!