Trutyi

Azt mondják, egy idő után könnyebb ez az egész...nem is tudom, talán mert az idő, és ilyenek. Nem tudom, én épp az ellenkezőjét tapasztalom.
Amolyan 100 év magányos észvesztettség lett úrrá rajtam, mintha Rebecca és Remedios Buendía vére összekeveredett volna az enyémmel, és őrült táncukat ropnák a sejtjeink.

Bárcsak le tudnám szoktatni magam arról, hogy egyfolytában, unos-untalan a szerelem kérdésköre járjon a fejemben. A gondolatok...szinte minden harmadik e körül forog, s mindeközben tudom, érzem, hogy a másik oldalról közel sem ennyire (a pozitív értelemben vett) őrjöngő ez az egész.

Amúgy ma voltunk vásárolni, amit én még sosem csináltam -mármint sosem voltam még sráccal, srácnak vásárolni (tehát elsősorban neki és nem nekem). Dével max benéztünk egy-egy boltba, de nem volt olyan, hogy ott vett is valamit, max cipőt, mert ezt általában a nagypapájával intézte.
Szóval ott voltunk, és berángatott magával az öltöző fülkébe, mert hát ő ugyan ki nem megy mutogatni magát oda a nagy térbe :) Praktikus mozdulatokkal próbálta, ami tetszett, sőt, még egy pólóra is rábeszéltem, ami szerintem veszettül jól áll neki.

És amúgy tegnap Republic koncerten voltunk hárman -ő, Bálint, meg én-, ami egyszerűen frenetikusan jó volt!! Már legalábbis úgy a felétől kezdve. Még akkor is tombolva énekeltem a számokat, amolyan koncert-önkívületi állapotban, amikor hátulról egy véletlen mozdulattal nyakon öntöttek egy egész nagypohárnyi Ászokkal. Mondanom sem kell, hogy csurom sörös hajjal és ragadó karokkal már egészen beütött a fesztivál feeling. Noésaztán...meleg volt, kocsival vittek minket haza, szóval...

Amúgy egyre jobban kezd eluralkodni rajtam egy afféle menési vágy. Mennék, változtatnék, újjá élednék, szétszélednék, eltűnnék. Na de hová, miért, mikor, hogy? Kivel? Egyszerűen kezdem magam úgy érezni, mint egy fekete párduc, amelyik most fedezte fel, hogy addig tágasnak hitt kifutója voltaképp rácsokkal körbevett terület, s egyszerre majd' megőrül a szűk tértől, s bezártság érzete folyamatos járkálásra készteti. Vár, hogy kitörhessen... szegény, ő aztán várhat. Ő soha nem futhat a zsákmánya után, nem üldözheti több száz méteren keresztül, nem járhatja be több száz kilométeres területét, mert csak az a pár négyzetméter jutott neki, amibe napi kétszer jó, ha élelmet dobnak. Nesze neked komfortos élet, ha egyszer ő a szabadba vágyódik. S csak a széllel érkezett illatokba tud kapaszkodni, s érzékeit megcsalva képzeletébe merülni... szegény bezárt állatok...