Szél

Tegnap este, ahogy feküdtem az ágyban, hirtelen ott találtam magam Vrasnán, a görög tengerparton. Abban a két hétben sokszor mentem le egyedül, lefeküdtem egy pokróccal az egyik napágyra, és hallgattam a tengert.. És akkor, az ágyon feküdve rájöttem; a szélnek pontosan olyan hangja van, mint a tengernek; ahogy a hullámok a parthoz érnek. Persze ez viszonylagos, hiszen voltaképp ott is szél van... de mégis. Egészen látom most is, hallgatván a kinti dalt, ahogy a hullámok gördülnek, visszahúzódnak, majd még nagyobb tajtékkal a hátukon nekifeszülnek, mint vágtató harcosok csoportja, akik a domboldalról özönlenek lefelé... (apám, pedig nem szívtam semmit :))

Ma, ahogy a villamosról leszálltam, egészen olyan érzésem volt, mintha egy kalandregény szereplője lennék... amiben olyan világ éled, ahol a fák összesúgnak a hátad mögött, s halk morajlással végigfut közöttük a hír -egy ismeretlen tévedt erre.
Mindenki mintha rejtett küldetéssel bírna, s mintha maga az odáig tartó út is veszéllyel lenne övezve..Vándorok titkos hada, ahol az egymásra sandításokban ott rejlik a furcsa kérdőjel: "Ő vajon merre tarthat ilyen éjnek évadján?"...