Nagyi

A hétvégén meglátogattam Nagyit, a rég nem látott SzuperNagyit. Nincs hosszú csizmája, sem háta mögött lobogó köpenye, de neki nincs rá szüksége, mert ő így is szuperhős.

Nagyi egyedül látja el az összes ház körüli teendőt, igaz, Keresztapu néha segít neki ezt-azt, és anyuék is sokszor utaznak le hozzá. Egy hatalmas kert, rengeteg zöldséggel, gyümölccsel (avagy kapálni- és gyomlálni valóval), és egy baromfiudvar, számtalan tyúkocskával (köztük Pupuska, a kedvezményezett kedvenc tik). Nagyi arcát már számtalan barázda szeli, de ő felemelt állal, büszke nőként teszi, amit tennie kell. A legerősebb nő, akit valaha ismertem.

A kertben kettecskén vágtuk a fokhagyma fejét, azt kell elszórni, hogy új nőjön (az "igazi" fokhagyma a föld alatt rejtőzik), s közben számtalan élményen és gondolaton osztoztunk hangosan. Igazából furcsa, de életemben most éreztem először ilyen közel a Nagyit. Lelkileg. Talán sosem figyeltem rá még annyira, mint most. Nagyon féltem őt.

Amúgy meg Bundás kuttyot sikerült félig beporoznom (mert egyékbént tud gondolatot olvasni, és ha csak közelítettél a bolhairtó dobozhoz, már sipircelt), és simogattam 2-3 hetes, alig kinyílt szemű kiscicceket. Picúr névre hallgat az anyukájuk, és négy kis porontyot etet. Az egyiküket kiszemeltem az új Szindbádnak. Az előzőt, aki 14 évet élhetett, kiskorában én szelidítettem. Emlékszem még rá :) Idős kanmacska korára már egészen fogatlan volt. De ő volt a kedvencem.

Meg persze ettünk jó sok finomat, mert hát a nagyik már csak olyanok, hogy svédasztallal várnak, és félóránként belédtukmálnak valamit. Visszautasításról körülbelül szó sem lehet, mert a reakció szomorú (vagy mérges) szemek; "de hát olyan vékony vagy, kisleányom!" :))
Drága Nagyi! Köszönöm a nálad töltött két napot!