Fura az ember. Ha mások boldogságát a sajátunkhoz mérjük, általában irigykedünk. Neki jobb, mint nekünk. Ő megteheti, én nem tudok elszakadni. Ésatöbbi. Már megint ezek a fura akkordok. Mind ahányszor felcsendülnek, félrebillen a fej, és szürkés-kéket vizionál az agy.

Ugyanaz a dal újra és újra...talán mindig mélyebbről.

Lassan mindenki odakint van. Ez így nehéz. Mint a drogosnak, aki leszokóban van, és előtte pippantanak rá egy lehúzósra a skacok. Na jó, hagyjuk már.

Vizsgáljuk az egészet egy teljesen másik szögből. Én is voltam kint Cork-ban. 1 hónapot...30 nap. Hogy nem most volt? Valóban, hisz pár éve ennek. De ott voltam, teljes valómmal, s olyan dolgokat láttam/tapasztaltam, amikkel mind több lettem, s nem cserélném el semmi másra. Hinni kéne ismét magamban, s abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Na tessék. A ma esti lecke is feladva; mindig tovább tovább tovább. Hát küzdeni, ember, erre vagy hivatott. No és ha van egy kuty az oldaladon? Ezzel csak több vagy, társsal az utadon (még ha le is fut az úttestre időnként...ugye).

No szóval..hogy is szokták mondani? Hasat be, cicit-popót ki!