Dér

Időről időre eszembe jut Sheba. Tudjátok, a cica, akivel felnőttünk. 14 évig volt családtag, 14 hosszú, megpróbáltató évig. Nem, nem miatta volt megpróbáltató, sőt mi több. Ő inkább könnyített a gyerekkorunkon, még ha olykor szájat húzva is takarítottam ki a macskawc-t. Az utolsó két-három évben emlékszem, egészen közeli lett a kapcsolatunk -addigra én is felnőttem az ő lelkéhez. Hiányzik.
És a minap, a 13. kerületből hazafelé tekerve, egy macskaeledel óriásplakátja mellett gurultam el...nagy betűkkel hirdette a márkát: Sheba.

Soha nem találkoztam még egy olyan büszke, öntudatos, okos nőstény macskával, mint amilyen ő volt. Soha. Persze nem is fogok. Egyszeri és megismételhetetlen univerzum volt ő, s talán épp hercegnőnek született újjá egy egzotikus kultúrába. Ki tudja.