"Azt mondd meg, kedves naplóm, olyan csak a regényekben van, hogy két idegen ember ül a buszon, egymással szemben, az összefordított üléseknél, a családi kupéban, és ahogy fogy az út, nézik egymást, kóstolgatják a másikat a szemükkel, és mire elérnek a Kolosy térig, mondjuk, már egészen nagyon kívánják egymást. Aztán szó nélkül leszállnak, és ez a legfontosabb, a némaság, egy mukkot nem szólnak, csak értik egymást, mennek föl valamelyikükhöz, és érzik, hogy kár lenne elrontani a beszéddel, mert a beszéd a valóság része, és a másik fáradt, unalmas és kétségbeejtő, de ha hallgat, akkor még van remény. Hogy nem az. "

Szerintetek? Mert szerintem igen, ilyen csak a regényekben van (na meg a kivételek bizonyára, de hát azokból meg oly' kevés).