Jamie Cullum hatására megjelent előttem egy ideális jelenet.
Reggeli az ágyban. Kávéval/kakaóval és croissant-tal ébreszt, a tálcán egy pici piros virág is ott mosolyog. Letörök egy darabot a péksütiből, és a szájába adom. Ő a hajamhoz nyúl, a fülem mögé simítja, és azt mondja, milyen gyönyörű vagyok még reggel is (nyilván miután lenyelte a falatot :D). Mosolygok rajta, hogy biztos a konyhában felejtette a szemüvegét..
Na jó, nem folytatom.. Egy regényben kellene inkább élnem, de legalábbis egy romantikus filmben. Ott bizonyára nagyobb eséllyel történne meg velem ilyesmi.

Na igen...nehéz átszoknia az aszfalttal borított útra annak, aki a kalandos erdei ösvényekhez szokott...

U.i.: A másik, napnak értelmet adó: Ludovico Einaudi