szokásos

Terápiás kezelésem első napja:
Egy Barney nélküli este a "Bálna klubban". Apáááám, ennyi nagy fart! Olyan nagy darabok, hogy ha a repülőgépen melletted ülne egy ilyen, azon gondolkoznál, hogy két jegyet kellett volna vennie.
Az este amúgy fenomenális volt. Imádtam minden egyes percét :)

Aztán persze hazafelé egy zongora darab újból a fülembe súgta, amitől éjszakánként nem tudok aludni. És fellépve a fészre persze megint egyből rám írt. Kiveséztük. Azt is, hogy semmi értelme megint nekiugrani ennek, s hogy csupán a megszokás játszik itt ekkora szerepet voltaképp. Gyűlölöm, hogy ilyenkor remegni kezd a gyomrom.
A kérdés, amit szépen, barokkosan körbe lehet járni, hogy ha a szenvedély hiánya volt szakításunk tárgya, s aztán egy szép kis utójátékban mindketten felvillantottuk, mit is tudunk igazából, s azóta még inkább hatalmas sebességgel robbanunk be a másik elméjébe, akkor voltaképp mi is a gond? Hogy mindketten beszartunk egymástól. Persze már a "megint nem működne" mondat önnyugtató terápiáját kezdtük. No de! Egy szót se erről többet.

Holnap meló, és nekem sürgősen igazolást kell szereznem, izé papírral. Aminek most nem jut eszembe a neve. Na majd ha nem gondolok rá :)

Igazság szerint örülnék neki, ha egy nap végre el tudnék aludni rendesen, és nem a gép elötti virrasztás vagy az ágyban, álmatlanul fetrengés lenne az eredménye. Tudjátok, azért jó dolog, ha az ember lányának vannak barátai. Ma itt voltak Hugiék is, és örültem, hogy végre tudtunk így is. Persze közöltek egy olyan részinformációt is, amitől először borsózott a hátam. A helyzet az, hogy az ember lánya nem akarja az exeit -ha azok legalább 2 hónapig tartottak, és komolyabb érzelmek is kialakultak- az ismerőseivel látni. Mert az valahogy olyasmi érzés, mint amikor meglátod az egyik kedvenc felsődet valakin. Nem a legkedvesebbet, de egyet a sok kellemes viseleteid közül. Aztán persze..az embernek el kell fogadnia, hogy az bizony nem csak neked áll jól, sőt. Valakinek esetleg olyan érzés viselnie, mint neked a legkedvencebb ruhadarabod.
Pöppet "perverz" ez a ruha-hasonlat, de ez van.

Amikor hazafelé jöttem a villamossal, eszembe jutott, hogy tele van ez a város olyan helyekkel, amik emléket hordoznak.
Az első csókos Károlyi kert, az esős Lónyai utca, a cigarettázós Török Pál sarok, a friss péksütis Vásárcsarnok, az odabújós Indián játszótér. A csoptársakra várós nyugati, a lámpafényes Tahi utca, a nevetős Násznagy utca. A triumvirátusi Bakáts téri templom, a "pénteki szokásos" Ráday utca (Jaffa) vagy a gengelős Gellért lépcső a Szent Vince szobornál. Piknikezős Gellért-hegy, biciklizős Szabadság-híd, sirályleső Lánchíd. A huncut patak part, s a csintalan Gödör. Szomorú Törpe kocsma...A szakítós Arany János utca... sorolhatnám, oh, végtelenségig..