kényszer

Persze megint itt. Írási kényszer.
A tegnapi naphoz visszatérve; Lilly és Marshall, valamint Ted társaságában telt az a nevetéssel teli, olykor fulladásos állapothoz közeli hangulat, amiben már réges rég volt részem.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy ma milyen reggeltől dolgozni -hát katasztrofális, hogy mit ne mondjak..egyfolytában csöng a telefon, és gyűlölök ilyenkor dolgozni, amikor egy hatalmas adag kiábrándultság érzettel szemlélem a világot.
Per pill úgy gondolom, hogy az a helyes, ha harcolok az érzelmeimmel, hátha ezúttal jobb megoldás, ha az eszemre hallgatok, mert az úgyis tudja a frankót. Csak örülnék, ha a szív nem változtatná meg a hangját, hogy észnek tűnjön olykor-olykor. Cselesek ám ezek! :P

Még akarok olyat, mint a tegnapi!
És befelé jövet immáron másodszor utaztam együtt egy volt oszt.társsal (Gyuri), de természetesen mindketten úgy csinálunk, mintha nem ismernénk a másikat, noha mind a ketten tökéletesen tudjuk, ki a másik. Én nem fogok hozzá szólni, érdemtelen rá úgyis.

Ami pedig a kilókat illeti -ki jön velem lovagolni Monorierdőre???!! Eszt' ? Betudhatnánk egy közös terápiás kezelésnek -rám minden esetre igencsak rám férne.