Hétfő

Kezdeném azzal a posztot, hogy lemondtam a szerdai találkát Dével. Kiakadt, hogy ő nem pöttyös labda, amivel játszani lehet, és hogy ő esélyt akart nekem (!!) adni, és én ezt most elb.tam. Aztán valami olyasmit mondott, hogy hihetetlen, hogy van valakije, és így is teret adott ennek.
1. Szerintem ez kamu
2. Ha tévednék, és mégsem, akkor meg nem értem, miért van rám kiakadva.

Amúgy igaza van, már abban, hogy nem pöttyös labda -mert hát szerintem sem az...ahhoz azért nem elég kerek a feje-, de amúgy komolyra fordítva a szót pedig őszintén bocsi, hogy a szülinapjára írtam egy köszöntő sms-t, és ezzé nőtte ki magát ez az egész... nem, most komolyan. Sajnálom. Mert nem akarom én őt bántani. Úgyhogy az sms-eire sem fogok válaszolni többet. Nem akarok több fájdalmat okozni magunknak.

Bécs

Izé...tudjátok, sokan el vannak ájulva a "Császár városától", de nekem annyira nem tűnt hűha de nagy számnak. Főképp, hogy mindent belengett a lócitrom vagy az átható vizelet szag. Még a metrót is.
Persze az első nap első órája a felfedezés örömteli (és "ez egy álom" -szindróma) jegyében telt. Persze egy Starbucks-ban kezdtünk, mert azért áldozni kell az efféle dolgoknak.
Aztán jártunk a palotánál, a városházánál és a Parlementnél, és persze mindenhol meg kellett simogatnom a pacikákokat, és részvétemet kinyilvánítani nekik, amiért -noha nem ilyen életet szerettek volna- egész nap fiákereket kell húzniuk, olykor macskaköves utakon is, amiket pedig úgy, de úgy utálnak. Egyikük-másikuk hálásan tartotta a buksiját és a nyakát, hogy paskoljam. Őszintén sajnáltam őket.

A legjobban Schönbrunn tetszett. Pontosabban a kert. Noha nem pompázott színes virágoktól, s a rózsalugas sem volt tele rózsákkal; nemes (és szomorú) eleganciát árasztottak magukból a boltívek, fordulók, a csikorgó kavicsos talajon nyugvó, előbb hadakozó, majd ölelkező szoborpárok. Imádtam. Még szaladgáló mókusokat is láttunk!

A Tenger háza viszont csalódás volt. A kezdeti lelkesedésem hamar letört, amikor már a "pincét" is megjártuk, és sehol a nagy akváriumban, fölöttünk átúszó cápák és ráják, ahogyan az itthon nálunk megszokott a Tropicariumban. Annyi különbséggel, hogy itt láttunk tengeri teknőst, akit nagyon megsajnáltam, amiért egy -méretéhez képest- elég pici akváriumban kell, hogy leélje az életét. Nem mintha a cápákat / rájákat nem sajnálnám. Hisz eredeti élőhelyükön több száz kilométert is megtesznek egy nap.
Ja!! A trópusi részlegben, ahol szabadon vannak madárkák és apró testű majmok, az egyik kis (maki) fickó ott ült a korláton, és nagyon közel engedte magához az embereket. Olyannyira, hogy meg tudtam simizni a kis selymes mancsát, amire ő visszafogott az ujjamra, amolyan "héj, pajtás, azért figyellek ám!" jelzésképp :) Nem bírtam megállni!
És az is nagyon érdekes volt, ahogy egy hangyaboj életébe bepillantást nyerhettünk. Két hatalmas terrárium üvegfalán át láthatóvá vált az éléskamrájuk, és a számukra berendezett "erdőben" történő életvitelük, és ezen túl átlátszó csövek futották végig az egész Tenger Házát, olykor a korlát mellett, így egészen közelről vált láthatóvá társadalmi szerkezetük és működésük. Ez nagyon érdekes volt, és kárpótolt azért a lehangoló tényért, miszerint nem azt kaptam, mint amire számítottam. De -mint ahogyan ezt bécsi utunk soránk megtanultam- sosem szabad elvárásokat támasztani, mert annak mindig csalódás a vége.

Na de!! A társaság tökéletes volt, a hangulat is (szinte) mindig, úgyhogy nincs okom panaszra, sőt mi több, ez a hétvége felejthetetlen marad! Köszi skacok! :P