Tüptürürüpp

Ezt el is felejtettem mondani. Képzeljétek, mi történt tegnap este. Épp a Classic FM-et hallgattam (most miért? Megnyugtat. És klassz zongoradarabokat is játszanak), amikor egyszercsak ismerős dallam csendült fel. Ez lehetséges? -kérdeztem magamtól, s a válasz 3 ütemmel később meg is érkezett; igen, a Forest Gump főcímdala volt, teljesen áthangszerelve.
Oké. A dalnak személyes történeti háttere van. Ugyebár volt A. Egyszer, egy szingli éjszakán kitekertem a Lánchídhoz, onnan figyeltem -ahogyan 1 évvel azelőtt ketten tettük- a saját árnyékuktól megijedő, magukat a hullámokkal vitető sirályokat, hogyan repülnek visszább újra és újra, hogy aztán újból a híd sötét vetületéig úsztassák magukat. Akkor és ott, azon a szingli éjszakán, tele lett a hócipőm. Azzal az egész reménytelen sóvárgással, ami legfőképp A. felé húzott. De Dé is fő indoka volt kiborulásaimnak; hisz reménytelenül akartam újra és újra, hogy tartósan is működjön közöttünk ez az egész varázslat-dolog.
Na szóval akkor megszólalt a fejhallgatóban (R.I.P.) a Forest Gump betétdala. És akkor megszállt valami, és elhatároztam, hogy ez az ÉN dalom. Nekem szól, és azért, hogy erőt adjon...túllépni mindenen. És ahogy beindult a zene, egyszercsak potty potty potty apró esőcseppek hullottak alá...mind gyorsabban és gyorsabban. S mire Főnixszel a híd végére értünk, már zúdult a nyakunkba a bő esőlé. Legalább 10 percig esett -mit esett, szakadt, zuhogott. Elmosta a régi dolgokat, s friss, finom, üde esőillatot hagyott maga után -az ÚJRAKEZDÉS reményét.

Hát ezért húzódott mosolyra tegnap este a szám, a villamoson ülve, miközben újraéltem Azt A Bizonyos Éjjelt.