Gondolkodom, tehát...éhes vagyok

"...egy egész cigarettát elszív anélkül, hogy bármire is gondolna. Az ilyen
pillanatokban úgy érzi, hogy mély kötelék van közte és a végtelen között, mintha
nem is ő lenne az, aki ott van, hanem valaki sokkal hatalmasabb, aki rendkívüli
dolgokra képes."

Ehh...az érzés ismerős. Paulo Coelho pedig... ajh, olykor olyan, mintha apámat olvasnám. Nem vicc. Ő szokott "okoskodni" -mesél valamiről, aztán mikor egy olyan részhez ér, aminek egy részletébe úgy gondolja, jobban belelát, azt hirtelen elkezdi magyarázni, megbontva ezzel a folyamatosságot. Mint pl Coelho a mobilokkal, az ál-sms küldő cégekkel, ésatöbbi. Egyszerűen nem illik oda. Amolyan "látjátok, én még ezt is tudom" -féle okoskodás. Pfüjjj. Pedig amúgy nem lenne olyan rossz, csak ezeknél a részeknél futkos a hideg végig a hátamon.

Egyébként pedig keresve kutatom azt a könyvet, ami olyan hatást gyakorol rám, mint annak idején a Száz év magány. Ami ugye hát a kedvencek kedvence lett. Letehetetlen. Az első betűtől az utolsóig tökéletes. Szenvedélyes. Gördülékeny.

Bizonyára a túlcsorgó szentimentalizmusom az oka, de mikor először olvastam, elsírtam magam José Arcadio kivégzésének jeleneténél... És őszinte részvétet éreztem, mikor Rebeca egyedül maradt..

De...nem találom A könyvet. Pedig épp itt lenne az ideje. Annak is, hogy ne csak ilyen ponyvát olvassak (bocsi, Szaki :) ).

A mögöttem lévő lányok már vagy fél órája a gyerekvállalásról, és annak nehézségeiről beszélgetnek. Rohadtul idegesítő. "Irtó nagy felelősség" -mondják mélyebbre komolyított hanggal. A nővéremet leszámítva irtózom attól, amikor lányok elkezdenek erről beszélni -ez olyan...lányos. Legalább annyira kivagyok tőle, mint amikor a szépségápolásról van szó. BRRrrr!! Kiráz tőle a hideg, és ha tehetem, jó messzire menekülök, lehetőleg egy fiútársaság irányába, ahol lehet egyéb dolgokról diskurálni. Egyébként tutira férfi voltam előző életemben. Nem a gyerek-téma miatt. Mert egy napon majd én is szeretnék, nem is egyet. Nem erről van szó, hanem arról, hogy ezek itt összeállnak, és vagy a pasikról vagy az elköteleződésről hablatyolnak. Mindenki hozzáteszi a saját hülyeségét. Bloá.

Fél királyságom egy melegszendvicsért! Óóó, úúútálom, hogy mostanában ilyenkor este szólal meg a gyomrom, de nem ám szolidan, neeeem, őrült fenevadként tombol itt belül, és vicsorogva rázza az éhség rácsait. Makacs egy dög. És ráadásul ez olyan ám, hogy hiába locsolok a fejére egy kis vizet, elterelő hadműveletként, csak mégjobban bedühödik... hiába, nálam ez a módszer is hatástalan.