Két napja nem működik az mp4-em, és ez tényleg szörnyű! Azóta minden reggel egy hatalmas adag hiányérzettel hagyom el a lakást. Apropó lakás. Tegnap Chili rájött, hogy ki is nyithatja ő a konyhaajtót, és besomfordált, míg én KRESZ-en voltam, noha nem nyúlt semmihez. Kíváncsi vagyok, ma tündér volt-e és békén hagyta-e az ajtót (ó, uram, add!)

Ja, és a legviccesebb; tegnap apám szólt Tednek, hogy tegeződjenek már. oO

Jipíííí! Egy éves előfizut rendeltem a National Geographic-ra! :))

Újabb roppant fontos kérdés, hogy vajh' milyen telefont vegyek. Céges telót nem vehetek, mert a jelenlegim hűségnyilatkozata nem járt le. Kössssssssssz. Venni kéne a Telenornál egy kártyás készüléket, aztán átrakom bele az előfizus kártyámat, hisz most is a Telenornál vagyok. Egy olyan teló kéne, ami érintőképernyős és van rajta wifi, nem mellesleg nem (csak) gyári fülhallgatóval működik (bár ez utóbbi nem feltétlenül szükséges). Tegnap volt a januári értékesítési verseny nyereményeinek "ünnepélyes keretek között történő" átadása. Amerikai filmekben számtalan alkalommal látni ilyet, kisebb céges összeröfi. Hát.. kezdve ott, hogy a főosztályvezetőnk (alacsony, köpcös fazon) nagy hasa fölött szorosan összefont karokkal (ó, micsoda nyitottság és tisztelet az irányunkba!) közölte, hogy milyen csodás, hogy így teljesítünk, no és hát akkor nem is szaporítaná a szót, átadják a nyereményt. Gyér és kényszeredett tapsok mindenki után, majd "na, hát akkor koccintsunk és falatozzunk", szintén mesterkélten, "na, és ebben a hónapban hogy megy az értékesítés?" kérdésekkel. Nem jött át a megbecsülés feeling. A sárga, "címerrel" ellátott héliumos lufik is feszengve mozogtak jobbra-balra. Nem volt felszabadult érzés, nem volt hurrá, ez itt most egy kis felszabadultság, mert megérdemeljük. Hát...fura. U.i.: a blogspot valamiért nem tagolja a bekezdéseket, úgyhogy egy nagy, összefüggő massza lesz itt minden, amit írok.

NNo. Hát megjöttek a bónuszról szóló értesítők. Az eredmény? Nem veszek kocsit. De az Európa-túra így is áll, csak éppenséggel kocsi nélkül. Ha belegondolunk, 400 HUF-os benzin ár mellett talán nem is gond. No meg a fenntartás, meg az a sok addícionális költség.. Sebaj, mert a lelkesedés nem lankad (csak tegnap, egy icit, de azon már túl vagyok). Sőt, talán még jobb is. Túl nagy lett volna úgy a felelősség. Így marad a buszon-vonaton zötykölődés, de talán tényleg nem is baj. És érdekes, így egyre jobban megvalósíthatónak tűnik minden. Ez hogyan lehetséges? Teddel nagyon sokat beszélünk erről. Már nagyon készülünk. Megnéztük tegnap az Elrabolva c. filmet. Liam Neeson tökéletesen hiteles apa karaktert, vagyis hát a nyugalmazott titkosszolgálatist, aki elindul megmenteni elrabolt lányát. Az egészben az a legelgondolkodtatóbb, hogy vajon ki lenne az, aki ugyanezt megtenné érted... mondjuk igaz is, titkosszolgálati múlttal könnyű.

Del.ír.ium

Vannak olyan napok, amikor úgy ébredsz fel, mintha nem ébredtél volna fel. Konkrétan úgy érzem magam, mint aki egy akváriumban úszkál. A levegő, amit beszívok, csak hozzátesz ehhez a delírium-szerű állapothoz, mintha nem is én lennék, csak valami idegen testbe bújt kóbor szellem. Mintha az énemet morfiummal kábították volna el... hol vagyok, és mi ez a furcsa világ, ahol a reggeli újság címplapján rémhírként látom "Szennyezett a tengervíz is"? Mintha csak egy posztapokaliptikus filmbe csöppentem volna. És mindez csak hozzátesz ehhez a rettentően furcsa érzéshez, ami körülleng...

hű

Apu véleménye Tedről: (kuncogva) "Úgy néz ki, mint Szuperman civilben! Tényleg, még a szemüvege is olyan. Szuper srác, tényleg szuper" :) Ha apám ilyet mond valakiről, akkor az maga a csoda. Emberek, csoda történt! Mert hát ha valakit Szuperman-hez hasonlítanak, hát szerintem az igencsak bók :))

Chili totál belezúgott Tedbe. Míg ő zuhanyzik, Paprikafej türelmesen áll őrt az ajtó előtt, sőt, a wc-nél is ugyanezt csinálja :) Ha én megyek zuhanyozni, egy darabig ül az ajtó előtt, majd bemegy a szobába Ted után. Ha eszünk, Robokutyi fejét Ted lábára hajtván alszik. Naszép! Na jó, persze ha ételt kap, még mindig odajön nekem megköszönni, és a lábamnak is szívesen támaszkodik, hogy simogassam még egy icit.

Kezdünk úgy kinézni, mint egy csinos kis család :)

U.i.: ma reggel a mosdó szélén egy férfi borotvát találtam ..

Mondj igent (...) akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál.

Ted

Tegnap otthon Ted: "Te gondoltál már arra, hogy mi lenne, ha összeköltöznénk? Persze lenne egy külön hely, ahová bármikor elküldhetnél, pl a barátomhoz Bencéhez, ha nagyon rosszul viselkednék"-
Egy pillanatra megdermedtem, de nem azért, mert ez ijesztő lenne, hanem mert én sokszor gondolok erre, de azt nem hittem volna, hogy ő is... "Szerintem én többször gondolok ilyen dolgokra, mint te" -mondta még, persze én meg nem akartam kijavítani, hadd higyje csak, hogy én ilyen vagyok, akihez törni kell az utat. Totál ellágyultam. Nem viccelek!
Még szóba került, hogy kéne akkor neki egy kis sarok, egy íróasztallal, ahová a gépét és a jó kis hangfalait rakhatná.. Skacok, én azt hittem, ő nem ragaszkodik hozzám ennyire. Azt hittem, ő nem gondol rám ilyen formában, hogy ő nem lát vagy nem akar közös jövőt látni egyelőre.

Kitaláltam, mit kap tőlem szülinapra. Másoltatok neki kulcsokat (mint szimbolikus jelzés, hogy bejárása van hozzám bármikor), és veszek neki egy csomag borotvát és borotvahabot (ő is tudja a "futok 5 kört a ház körül, ha borotvája is lesz nálam" dolgot :P). Aztán majd még valami plusz dolgot kitalálok neki, de azt hiszem, értékelni fogja ezeket a jelzéseket.

Tegnap este

A Bazilikánál borozgattunk, s épp megváltani készültünk a világot, amikor megjelent a színen két vahúr (hozzájuk tartozó gazdikkal persze). Kutyabolondok lévén egyikünk se a kísérő embereket nézte, csakis a kutyát. Pontosabban azt a tündéri rotweiller kölyköt. Hamar oda is ért, és épp megsimogattam, amikor észrevettem, hogy bizony legalább öten állnak előttünk, és hangosabbak a megszokottnál. Igen, egy punk banda volt. Mire észbekaptunk volna, már felvették a zacskó chipsünket, és minden tiltakozó szavam ellenére kiöntötték oda a lépcsőre, a kutyának.. "egye csak" alapon. Tudjátok, milyen vagyok, hangot adok a véleményemnek, és most is rosszallóan vontam őket kérdőre (hah, mit nekem 5 punk), de legnagyobb megrökönyödésemre válaszként mindahányan (beleértve a kutyát is) felmarkoltak a földről egy-egy adag chipset ("finom kis kukacok" -mondták közben elégedetten), és megették..
Punkok...külön állatfaj. Utána persze sűrű bocsánatkéréseket puffogtattak -mintha számítana legalábbis. Bosszúból odanyújtottuk nekik az üres zacskót, hogy legalább akkor dobják is ki, és a szemetesbe! Külön, megnyomott hangsúllyal.
... mit lehetne ehhez még hozzáfűzni?

Azt hiszem, láttam Dét. Este fél 10 körül még Paprikafejjel lementünk, és találkoztunk apuékkal, hogy a két kutty tudjon egyet szaladgálni. Visszafelé jövet történt, a zebránál. Mennyire el tud tűnni valakiből mindaz, amiért pedig olyannyira odáig voltál sok éven keresztül...

Te jó ég... hisz ő még mindig csak egy gyerek lélekben. Megtaláltam amúgy fészen is. Az összes képen talaj részeg. Nos, mondhatni kinek a pap, kinek az Európa-túra :))

Szóval..amilyen nehéz volt őt elengednem annak idején, és ragaszkodtam hozzá foggal-körömmel, olyannyira semmitmondó volt az egész aurája. Valami olyasmit sugall magából, hogy ha most ismerném meg, pár mondat után leráznám. Hiába, az idők változnak. De még hogy! :)

Holnap végre már szabadnap. Végre lesz idő egy kis pihenésre, egy kis lazításra. Ezaz!
Tednek rohamosan közeledik a szülinapja, és nekem vészesen hamar ki kéne találnom valami hiper-szuper, egyedi ajándékot. Phh.. jó vicc. Tortát naná, hogy sütök, a kérdés már csak az, hogy mivel lepjem meg? Nah, ezt még ki kell fundálni.

Roland Párizsban fog dolgozni, ha minden igaz. Ez hihetetlen, a barátaim a szélrózsa minden irányába szétszóródnak? Ádám Bécsben, Roni Amerikában (illetve a körül, óceánjáró hajóval), Fanni majd Svédországban, most meg Roland... kis időre Mutocs Angliában... oké, én meg Portugáliában szeretnék majd dolgozni (most csak mondtam valamit).. a fenébe is. Külföldön miért könnyebb? Miért van az, hogy az ember a saját szülőföldjén nem tud normálisan boldogulni?

Azon a napon látta meg a tavasz első pillangóját. Lassan repült, mintha még szemében ott lett volna a téli álmosság. Szárnyait óvatosan emelgette, így óvva még őket a csalóka napfénytől. Bolond az, aki bedől a tavasz ígéretének, még a pillangó is tudta ezt. Egy boglárkára szállt le, hogy megpihenjen kicsit, s hogy szárnyait is kivasaltathassa az enyhe széllel.
Eszébe jutott a tavalyi nyár, és a sok édes nektár, a tánc a méhekkel, és az a fura pillanat, amikor megpillantotta magát egy tó víztükrében.

Lépett egyet az éppen szárnyait billegető lepke felé, az pedig sietősen szállt fel a levegőbe. Még követni tudta pár percig tekintetével, de a szemébe tűző nap ellen felemelt keze sem segített. Végleg elvesztette szem elől.
-Sebaj.. -gondolta- még csak most ébredeznek.

Az esti cirkázás a városban még mindig üdítően hat. Kiszellőztettem a fejem, sőt mi több, mára némi izomlázzal a combomban ülök itt, a munkában. Tekintve, hogy estére hulla fáradt lettem, a telihold (utóestje) ellenére sem voltak rémálmaim.

És ma Izolda napja van (meg Beáta). Kiskorom óta szeretem ezt a nevet.

A kérdés csupán az, hogy vajh' a telihold miatt van-é, hogy az agyam már megint fatális baromságokat gyárt avagy szimplán genetikailag kódolva van ez az agybaj nálam? Azon kezdtem el most nyűgölődni ugyanis, hogy túl sokat vagyunk együtt, meg hogy nincs odáig értem meg vissza, és hogy már biztos megszokta az egészet, blablabla, és aztán ott találom magam a saját, összegubancolódott gondolathalmon kellős közepén, ahogy kétségbeesetten próbálom megoldani a Gordiuszi csomót.

A napokban ráadásul olvastam egy pasas gondolatait, amelyben a női alaptípusokat különböző hangszerekhez hasonlította. Az általa leírtak alapján én fuvola-típus vagyok, akivel ugyan remekül meg lehet lenni, mert szertelen és mindig vidám, mosolygós, viszont gyakorlatilag -idézem- képtelen az együttélésre. Sajnos előfordulhat, hogy túlságosan hatnak rám az eféle olvasottak, és képes vagyok akár bemagyarázni is magamnak, amivel ráadásul elindul az önbeteljesítő jóslat is. Én meg ahelyett, hogy fityiszt mutatva kinevetném az ilyen jellegű skatulyázást, ráhúzom magam a témára, és ezen görcsölök... Ajjjjj, mami. Valaki vegye ki az agyamból ezt a hibás gént, légyszi!!!!

Rém

Soha nem volt még ilyen összefüggő, és ennyire realisztikus rémálmom. Telihold... tegnapelőtt is rosszul aludtam, de ma... feliradtam, és velem együtt Ted is felriadt, és percekbe került, míg megnyugodtam. Zihálva kapkodtam a levegőt a látottak és álomban átéltek miatt. Pláne, hogy aktualitása is van a dolgoknak, ugyanis a szökőár elől menekültünk jó páran. Rejtélyes körülmények között kerültünk egy hatalmas úszó házba, amely alkalmas arra, hogy az azon tartózkodók túléljék a természet dühöngését.
Egy csapóajtón keresztül kellett lemenni egy nagyon sötét helységbe, ahol tényleg csak alig derengett fény. Anyu ott állt mögöttem, a földön halott emberek hevertek mindenfelé, s az egyik helyen egy halott csecsemőt is láttam. És akkor egyszer csak egy zombi jelent meg, és rátámadt anyura, én pedig felkaptam egy hatalmas követ és nekidobtam az élő halottnak. Nem feltétlenül ez a jelenet, de az egész helyzet légköre, a menekülés, az apokalipszis-szerű körülmények, a "bármikor meghalhatunk" lehetősége... szörnyű volt! Nem beszélve arról, hogy hiába riadtam fel egyszer, visszaaludva folytatódott az egész...

:D

Hát ezen még mindig gurulok a nevetéstől :))) Ez....ez olyan vicces! Most komolyan; az a mozgás, azok az arcok :))

yaw "where would you be" (Gilles Peterson Presents: Brownswood Bubblers...

Ezét a számért nagyon-nagyon odáig vagyok :)

Tudjátok, van az az időszak, amikor minden klappol. Azt hiszem, a mostani ilyen -leszámítva, hogy beteg vagyok, folyton fújom az orrom, nagyon fáj a torkom, időnként még lázam is van-. És ez első sorban Ted miatt van, igen. Az elmúlt időben tudom, sokszor írtam ilyesmiket, de teljesen elvarázsol a kedvességgel, amivel el tud halmozni.

Ma reggel levitte Chilit (!!), hogy én inkább csak aludjak és pihenjek, hogy mielőbb jobban legyek, és még csirkét is kivett neki a fagyasztóból, hogy mire felkelek, az kiengedjen.. Lehet, hogy apró dolognak tűnik, de nekem ez olyan, amitől teljesen elérzékenyültem.

Tegnap átbeszéltük az Európa túrát, annak legfontosabb pontjaival. Rájöttünk, hogy nem veszünk lakókocsit. Igenis meg tudjuk ezt oldani majd a legolcsóbb szállásokkal (meg hát a Couch surfinggel), és amióta átbeszéltük, hogy egy "civilebb" kocsink lesz, azóta az egész sokkal közelibb lett. Megvalósíthatóbbnak tűnik, míg eddig olyan nagy fejszének tűnt, tudjátok? Még azt nem tudjuk, hogy mennyi időre mennénk. De a cuccainknak (íróasztal, szekrény, hűtő) már most találtunk helyet.

Azt hiszem, a héten felhívom a jogsis férfit, hogy mikor indul tanfolyam. Kezdjünk hát bele! :)

Tervek

Vicces, hogy olyan rémálmom volt, hogy megint exlakótárssal laktam együtt. Fú, ne tudjátok meg. Szörnyűséges volt! És olyan megkönnyebbülés, mikor felébredtem :)

Más: tervek a közeljövőben -- túrafelszerelés vásárlása a Decathlonban, egynapos túrák a Börzsönyben, az északi hegységben, illetve egy nap alatt megjárható kirándulások hármasban (Ted, én, Chili). Nyár --Magyarország összes bejárható szegmense, városlátogatások (Győr, Eger, Szeged, Pécs, (Óvár :P), Nyíregyháza, Tapolca, BALATON), természetesen szintén hármasban. Valamint meghívást kaptunk Ted legjobb barátjától és az ő barátnőjétől, hogy látogassunk el hozzájuk Stuttgart-ba, valamint menjünk együtt Barcelonába, mindkét helyen a szállásunk biztosított lenne. WÁOwwWWw! Ezen külföldi utak Paprikafej nélkül lennének, de alternatív megoldással ezt meg fogjuk tudni oldani.

Az idei nyarat nem fogom úgy elengedni, mint a tavalyit. Az üdülési csekkeimet nem mozira fogom költeni kínomban, hanem igazi kalandtúrát csapunk. Hát nem pont egy ilyen férfire vágytam mindig is? :)

Tetszenek az ilyen bejegyzések. Ez a blog nagyon érdekes!

Más: képzeljétek, keresztapum küldött nekem mikrót, úgyhogy a héten már adios temérdek mosogatásra váró fazék, amiket csupán a melegítés céljából kellett használni. Adios kávémelegítési procedúrák, ég áldjon rizzsel való bajlódás, s üdv néked, egyszerű kávémelegítés, áldott légy pár másodperces virsli készítés! Ezennel, Budapest város által felruházott hatalmamnál fogva köszöntelek hamarosan szerény kis Kuckómban! Ámen.

(V)egyveleg

Régóta mondogatom mindenkinek, hogy mostanában a Föld furán viselkedik. Főleg a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa óta. Vulkán kitörések, földrengés Magyarországon, földrengés Japánban, szökőár... Akárki akármit mond, fura, és aggasztó események vették kezdetét. No de nem összeesküvés elméleteket gyártok, csupán én személy szerint ezen állásponton vagyok. Most olvastam egy lány blogját, akinek szintén feltűnt ez, és aki első kézből tapasztalta és tapasztalja a földrengés okozta károkat és veszélyforrásokat. (KLIKK).

Nekem esküszöm már az is eszembe jutott, hogy mi van, ha 2012 valóban egy sorsfordító dátum lesz, ahogyan azt a maják megjósolták annak idején. Jójó, nem vagyok vészmadár, csak...csak.

Amúgy ennek a lánynak (akinek egyik bejegyzését fentebb linkeltem) nagyon érdekes a blogja. Shanghaj-ról, illetve az odajutásáról ír, olyan élményközelien, amiről érdemes és érdekes dolog olvasni. Ajánlom.

Rotty

Az evolúció során azt hiszem, elindulhatott egy olyan vonal, amin az elmeroggyantak fejlődtek tovább. Fejlődtek...hát inkább mutálódtak, én így hívnám, s a hibbant elmeállapot előidézőjeként az idő múltával egyre több dolog került az úgynevezett kiváltó okok listájára. Úgyszólván teljesen reménytelen küzdeni a megnevezett állapot ellen, mert megállíthatatlan, és legfőképpen visszafordíthatatlan.

Kedves honfitársak! Az elmeroggyantak ezen fajtája -speciel mint én- történetesen tökéletesen tisztában van hibbantságuk fennálltával, csupán azzal nem, hogy annak időszakos jellege meddig tart majd. Mert általában véget ér. Általában. S hogy ilyenkor mit tehet a szerencsétlen beavatott, aki első kézből, s ami még rosszabb, saját bőrén tapasztalja az elme viharának perzselését? Hát...fogalmam sincs.

Fekete Hattyú

Hűh. Azt hiszem, megint csak itt van egy film, amiről nehéz kritikát írni anélkül, hogy agyon ne dicsérném. Talán kezdeném ott, hogy az ellentétpárok folyamatos jelenléte tökéletes szimbólumokban testesült meg, kezdettől fogva. A rendező, Darren Aronofsky ügyelt arra, hogy a színek is megfelelően közvetítsék a film kettős hangulatát. Az operatőrnek nem kis munkája lehetett a tökéletes kompozíciók létrehozásában, hisz a fekete és a fehér kontrasztjával nem egyszer találkozunk briliáns megjelenítésben (ebben pöppet Hitchkock-ra hajaz). A tükör szerepe is többszörös, nem csak a valóság visszaadására képes, de olykor olyan dolgokat is látunk benne, amik valójában nem történnek meg, de legalábbis nincsenek ott. A mögöttes világ elzárt szegmense, az elrejtett és leginkább elfojtott érzelmek színtere, gyűjtőháza. S mikor az előadás közötti szünetben fizikálisan is összetörik, az szimbolizálja az igazi érzelmek és a tudatalatti teljes elszabadulását, s a tér onnantól a fékevesztett érzelmeké.

A főhős (akit Natalie Portman olyan hihetően és -egész egyszerűen nincs rá jobb szó- tökéletesen alakít) meghasonulását szépen felépített folyamatként láthatjuk, apró, halovány mozzanatokkal előrehaladva a történetben.

108 olyan percet élhet át a néző, amelyben garantáltan egyetlen egy sem marad érdektelenül, sőt mi több, megfeszülten bámultam a képernyőt, megjegyzem, tátott szájjal. A film dinamikája hasonul a történethez, az elején egy fehér tündérvilágban a bájos tündérkirálylányt látjuk, ahogyan a tökéletes, illetve annak tűnő életét éli. A gondoskodó anya még a fülbevalót is kiveszi pici lánya füléből elalváskor, ám a családi idill egyhamar változni látszik, s mindössze azáltal, hogy másik szemszögből vizsgáljuk ("Nem minden az, aminek látszik"). A kulcs momentum a hőn áhított főszerep megkapása -értelem szerűen-, mely magával hozza a főhős karakterében bekövetkezett átalakulást is. A főszereplő Nina olyannyira vágyott a szerepre, hogy maga is átalakuláson megy keresztül -csak ő éppen az elméjében éli meg mindezt.

Izgalmas, olykor ijesztő, rémisztő képsorokat látunk, tele érzelemmel -ott, ahol kell. Olykor egy Márquez-éhez hasonló világban éreztem magam, vagyis olyanban, ami magával sodor, visz, az egekbe repít, majd a végén jól földhöz vág.

A balett táncosok életét is hűen visszaadó történethez már csak annyit fűznék hozzá, hogy a maga nemében is egész egyszerűen zseniális, nem beszélve arról, hogy a rendező noha nagy fejszébe vágta a fejszéjét, mégis minden szálat elvarrt, egyetlen tátongó lyukat sem hagyva maga után. S hogy a végső tökéletességet sikerült-e elérni, azt maguk az utolsó filmkockák is elárulják.

Ma 11-től mostanáig (16:52) a Margit-szigeten, majd utána egy nagyon aranyos kutyafuttatóban futkároztunk Chilivel (és Fannival). Volt ott még jó pár kutty, többek között egy imádni való francia bulldog lány is, akivel nem tudtunk betelni.

Végre itt a gyönyörű és meleg tavasz, az ébredés, a virágzás, a színpompa időszaka.

Hazafelé jövet a kedvenc zongora üzletem előtt jöttünk el Chilivel. Egy férfi épp az egyik zongorát hangolta. Megálltunk hallgatni, ahogy rövid dallamokat játszott, egyre tisztábban. Csak álltunk ott és csodáltuk ez a kis élettől kapott ajándékot.

Végre végre, bringával jöttem, Főnixszel csak úgy suhantunk, éljen éljen! Mint a kés a vajon, úgy siklottunk az aszfalton, emelkedőn felfelé és lejtőn lefelé, lankadatlanul, emberek között szlalomozva. Az igazi szabadság érzése végre megtalált!

Tegnap Ronival szabadtéren boroztunk a deákon, de azt hiszem, az esték még nem jók az ilyesmire. Ma reggelre bedurrant a torkom, így olyan hangom lett, mint egy bárénekesnek. Nem, nem a lágy hangúra gondolok, hanem arra, aki napi 40 szál cigit szív el. Ufff neked "Ra.... Direkt, jó napot kívánok, XY vagyok, miben segíthetek?"

You are the Only Exception

A jó idő beköszöntével egyre több macsek ül ki az emeletes házak előtti kis füves placcra. Azt nem mondanám, hogy melegedni, mert még a nap se sütött olyankor, és az idő is eléggé hűvös volt még a reggeli kutty sétáltatás idején, amikor ezt a felfedezést tettem. Valaki felajánlhatná, hogy játszhatok a maccsával, cica-terápiára van szükségem..

Tegnap szupernő voltam, aki egyetlen nap alatt tudott a városban bevásárolni mindenféle szükségest, elvinni Főnixet megszerelni és sárvédőt szerelni rá, anyuéknál kapcsolatokat ápolni, mosni és kiteregetni. Mindezen túl Chilikével többször is lent voltam, mindannyiszor jól kirohangálhatta magát, sőt, délután még 2 órát aludtam is. És ha ez még nem lenne elég, éjfélig a Déry Tiboros beadandón dolgoztam.

U.i.: ha teregetéskor egyre több apró, fehér szöszmöttyel találkozol a ruhákon, akkor igen...egy papírzsepi bent marad valamelyik nadrágzsebben... természetesen abban az egyben, amelyiket nem nézted meg.

U.i.2: A kezét letörném annak az aljas vaterásnak, aki az aukció utolsó perceiben túllicitált, és így, mivel otthon sem voltam, hogy megakadájozhassam e tragédiát, az övé lett a rég kinézett, menő biciklis övtáska... :(

Ma a Kálvin téren egy hajléktalan bácsi napozó kutyájához lépve, rövid bemutatkozás után (kézszaglás, buksi simi) beletúrtam a zsebembe és ami volt nálam száraz kutyakaja, mindet elétettem. Ő először gyanakodva vett a szájába egy szemet, majd kiköpte, és minden egyes darabbal ugyanezt megcsinálta. Továbbmentem, majd eszembe jutott valami, amiért vissza kellett fordulnom. Elhaladva ismét a kutty mellett akkor már vígan falatozott. Úgy tűnik, olyan világban élünk, ahol már nem csak az emberek nem bíznak egymásban, de már az állatok is gyanakodnak. Evolúció :)

Boldog Nőnapot minden lány ismerősömnek! :) huhúúú! Éljenek a nők!

A tényállás

a következő:

• 2 boxer alsó
• 2 pár zokni
• 3 felső
• 1 pizsama nadrág és egy pizsama felső
• 1 sál
• 1 fogkefe
• 1 törölköző (nem olyan, amit én jelöltem ki annak, ez tényleg az övé)

Amíg borotvája nem lesz itt, addig még nem izgulok. De azt hiszem, akkor futok majd egy pár kört a ház körül :)

Ma felhívott, hogy sikerült-e mikrót vennem, mert nagyon izgult, hogy találtam-e valami jót. Eltelt három hónap, és én még mindig nem rohanok fejvesztve a messzi ködbe, hogy szürke szamarasat játszak, nem hagyom egyedül a csalitosban (milyen szavakat használok mostanában; górcső, most meg ez :)), sőt, továbbra is mellette akarok lenni, támogatni, együtt hihetetlen magaslatokat megmászni.
Néha vannak olyan megnyilvánulásai, amiket egy kis, tökéletes időzítésű és stílusú, finom női "hiszti"/sértődés/megbántott őzgida nézés pontosan helyre rak, csak mert a fiúk néha igazán pasik tudnak lenni... értitek mire gondolok, ugye?
De azt hiszem, ez így van rendjén, végtére ők is "helyre tesznek" minket olykor ...pontosan olyan helyzetekben, amikor tán egy icit elvétjük a sulykot alkalmakkor. Szép kis egyensúly ez.

Este

Elkészítettem életem első borsófőzelékét. A múltkori tejszínes-gombás csirke még mindig viszi a pálmát, no meg hát ugye azért nem lehet egy górcső alá helyezni őket, de legalább lesz meleg étel, amit holnap munkában ehetek. Éljen a felnőtt élet, avagy I love cooking :)

Nem találtam az ízlésemnek megfelelő mikrót, Candy márkájút meg... na neeee, azért a múltat ennyire ne akarjuk megkísérteni, ezt a márkát kerülöm ott, ahol lehet -megjegyzem, eddig sikeresen. Holnap majd a Saturn-ba nézek be, hátha találok valami jót.

Mindenesetre ma vadásztam két icike rongyszőnyeget, egy narancssárgát és egy bordót, igazán aranyossra varázsolják a szoba hangulatát.

Most még meglepi utazó csomagot készítek Tednek, mert holnap utazik haza, Zalaegerszegre, aztán már le is jár a mosógép, kiteregetek, utána pedig megpróbálom, mit tudok összehozni Művészet, kultúra és hatalom a 20. század második felén, Magyarországon vizsgakiváltó esszéje képpen. Még van rá időm amúgy, egy hét kb, de azért szeretném nem az utolsó pillanatra halasztani.

Szakdoga az x-ediken

Most beszéltem a tanulmányi osztállyal (meg előtte anyuval), elvileg ingyen lehet kérni kétszer is a záróvizsga-szakdoga védés párosát, csak írnom kell majd egy e-mail címre, hogy a halasztást jelezzem.

Anyu nem fogadta ilyen könnyen a hírt, vele lesz még egy köröm, de akkor sem fogom ööszecsapni a munkámat, és folyamatos bejárást szeretnék nyerni az Etológiai Tanszékra. Júúj, ez olyan izgiii!

127 óra

Tegnap az izgalmak hatására, és mert már hónapok óta erre vártam, megnéztük a 127 óra című filmet, ami a megtörtént esetet leíró, A Canyon fogságában c. könyv adaptált változata. Hű. Az operatőr és a vágó munkáját már az első körben kiemelném. Fantasztikusan jó képeket látunk, szimbolumokkal ábrázolt társadalombírálattal teletűzdelve, és a zene (!!) tökéletes aláfestést biztosít. A rendezőnek (Danny Boyle -Gettó milliomos, Az élet sója, Trainspotting) hatalmas gratuláció, mert a legapróbb részletekre is figyelt. Pl ott van a holló, ami reggel 8:15-kor elrepül a sziklahasadék felett. Nem ám egy díszes, sértetlen holló repült ott, nem-nem. Még arra is ügyeltek, hogy igazi, Canyon-beli hollónak tűnjön, tépázott, helyenként hiányos, borzas tollazattal. De mégis fenséges látványt nyújtott, ahogyan alsó kameraállásból láttuk, hogy elrepül. A képsorok, a plánok, a fények, a kézikamera csak indokolt esetekben való alkalmazása, és a hangeffektek is mind tökéletesen hűen ábrázolták azt az állapotot, ami ilyen helyzetben elfogná az embert. Még annak ellenére is, hogy kb 5-10 percig alig bírtam a vászonra nézni, és egyszer majdnem elhánytam magam. A sokkoló képsorok ellenére viszont mégis csak dícsérni tudom a művet, mert azt hiszem, műfajújító jellege van. És hiába a borzongás, a valóságban a szükséghelyzetben az ember bizony mérlegel...

Szóval az a bizonyos szikla a nézőre is rágördült, és a film után sem került le onnan. Bennünk maradt valami fura érzés, valami megmagyarázhatatlan szorongás jár, ami még a film utáni órákban is még mindig ott csücsül, sőt, a sörünket is némi bizonytalansággal kortyolgatjuk a látottak után...úgy habzik, mintha... óóómami. De tudjuk, hasonló helyzetben hasonlóképp kellett volna cselekednünk, bár azzal az egy megoldással úgy gondolom, nem éltem volna ... ismétlem: azt hiszem...

Szakdoli2

No. Az etológiai tanulmányokat és a több száz oldalas háttéranyagot értékesen feloldolgozni ilyen rövid idő alatt egész egyszerűen nem lehet. Arról nem is beszélve, hogy van olyan könyv, amit nem tudtam beszerezni, pedig fontos lenne. És így is már sorakoznak az asztalomon a könyvek és a jegyzetekkel teli papírhalmok. A téma mélysége miatt sértés lenne összecsapni, márpedig ha csak egy hónap van rá, sürgetve kéne dolgoznom.

Nocsak nocsak...fél évet csúszik a diplomám. És reméljük, hogy ingyen megúszom a halasztást.

Etológia

A szakdolgozattal haladva (amiről a konzulensem 100%-osan biztosra állítja, hogy lehetetlenség a leadási határideig befejezni...), egyre jobban szilárdul a hitem, hogy nekem az Elte Etológiai Tanszékére kellett volna annak idején jelentkeznem. Bárcsak így tettem volna... Persze a kommunikáció szak sem olyan rossz, mint pl a mai Kritikaírási gyakorlatok, és a tegnapi Művészet, kultúra éshatalom a 20. század második felében Magyarországon c. óra is nagyon izgalmas volt, de azért az állatok viselkedését megfigyelni, és azokról feljegyzéseket készíteni... óóóó, mami, ezt imádnám!!

Pl. Ilyenekről olvastam az imént (klikk a kiemelt megnevezésekre): Okos Hans (azaz Pygmallion-effektus), Rosenthal-effektus, genetikai mechanizmusokra támaszkodó kommunikációs jelek, stb.
Ez engem hihetetlenül érdekel!
Ráadásul a konzulensem annak idején Csányi Vilmosnál írta a szakdolgozatát, és nagyon közeli baráti kapcsolatba kerültek egymással, így a konzulensemnek -érthetően- szíve ügye az én szakdolgozatom... Ezen felül felajánlotta, hogy beajánl Csányiék világhírű csapatába, ahol angolul is kellene publikálnom, jelentéseket írnom (mindezt a szakdolgozatomhoz megfelelő anyaggyűjtés jegyében), sőt, akár onnan külföldre is kiküldhetnének egyes feladatok elvégzésére, megfigyelések feljegyzésére. Egy a bibi; nem nappali tagozatos hallgató vagyok, hanem levelezős, ergo dolgozom, és a munkám nem engedi, hogy ilyen jellegű foglalkozásba kezdjek :(( Óóó, pedig én lehetnék a világ egyik legszerencsésebb embere...

Idézet

W. Somerset Maugham: A színház

90. oldaltól a 93. oldalig, ettől a mondattól "Eleinte mulatságosnak találta..." eddig a mondatig: "Éppen úgy".

Olykor megdöbbentően hasonlít az élet egy-egy könyvbeli részlethez. Hisz azokat is emberek írják, s olykor megtörtént esetek is burkolt formát öltenek...

Újratöltve

Tegnap olyan isteni tejszínes-gombás csirkét főztem, hogy tényleg azt hittem, hogy magától dalra fakad menten. Életemben először készítettem ilyet (köretnek rizst főztem --életemben először nem mikróban :D), és mégis...óóóómami. Már alig várom, hogy ma megebédelhessek. Mmm nyami.

A tegnapi rossz kedv szilánkjait még mindig a bőrömön érzem, igaz, már legalább nem a bőr alatt. Eldöntöttem, hogy felül tudok emelkedni ezen, és továbbra is az álmaimra -és mindenek előtt a szakdolgozatra koncentrálok. Azért mindenesetre az hatalmas erőt tud adni, hogy elképzelem, ahogy Teddel ujjongunk, mert lejutottunk a tengerhez. Vagy az a kép, ahogy a összebújva ülünk a tengerparton és nézzük, ahogyan a sirályok le-leszállnak a vízre, és lassan minden egyre tisztább és nyugodtabb lesz.
Tegnap írt a konzulens, hogy kérdőívezésre már nincsen időm, interjúztatnom kell, úgyhogy érdekes fordulatot vesznek a munkálatok itt körülöttem, de állok elébe.

Tegnap kivettem a könyvtárból három Csányi Vilmos könyvet is, és magammal is hoztam, hogy hazafelé is tudjak okosodni.

U.i.: Mikor tegnap széttört(nek hitt) álmokkal hazaérkeztem, és leültem a konyhai kis lépcsőre, Chili úgy bújt hozzám, mint egy kiscica, csak hogy felvidítson. Olyan aranyos volt, ahogy vígasztalt, teljesen elolvadtam tőle. Aztán később, főzésnél, minden lépésemet követte, s amelyik helységben voltam, oda dobta le magát a plédjére. Tündéri volt. Tegnap éreztem igazán, hogy számítok neki.

Irányító

Évek óta először fordult meg a fejemben...hogy hazaérve előveszek egy marék pirulát, és minden különlegesebb felhajtás és dráma nélkül beveszem.. Nem szoktak ilyen gondolataim lenni. De ma...ma egyszerre minden olyan értelmetlenné és érthetetlenül hihetetlenné vált. Reménnyel telve téptem fel a fizu papírt, de a várt öröm helyett egyszerűen csak eleredtek a könnyeim attól, amit láttam. Hajtás, délutáni műszakok... Hát ennyi? Ezért küzdök, gürizek, dolgozom ki a belem, ülök a seggemen napi 8 órát, olykor a saját fiziológiai szükségleteimet hátrébb sorolva, halogatva? Hát ennyi a munkám, a megbecsülésem? Egyre kevesebb? Mégis miért? És mégis hogyan fogok megélni a hónapban? Amikor már azon kell gondolkodni, hogy elmehetek-e zumbázni vagy éppenséggel színházba vagy végre jó sok hónap után vegyek magamnak pár ruhát, akkor belegondolok, milyen magas az ára a szabadságnak. Még csak nem is vadonat új ruhákat akarnék, hanem éppenséggel turiból szerzettet (no nem mintha azzal bármi gond lenne). Kőkemény küzdelem minden egyes nappal, és centizés a pénzzel -ez utóbbi még oké, hisz igyekszik az ember lánya megtakarítani ezt-azt. Na de az, hogy minden egyes kiadás előtt erősen gondolkodnom kelljen, vajon megengedhetem-e magamnak az adott dolgot vagy éppen most túl nagy luxus lenne nekem...

Hát ezért sokalltam be. Már a munkahelyen sem bírtam a kishajókkal, s a metrón is csak peregtek, gurultak, sebesen útjuknak indultak. Nem érdekelt.

És még értékesítési versenyben lejjebb csúsztam egy hellyel -nagyszerű, mert hát a "szegény embert az ág is húzza"...

Ma olyan kilátástalannak és esélytelennek láttam az Európa túrát, mint még soha. A jogsit még kiperkálom. De miből lesz autóm? És miből hozzá lakókocsi?

Ó, kérlek, add, hogy kapjunk:

1. bérkorrekciót

2. Adó visszatérítést (ha lehet, minél többet)

3. bónuszt -amin már két éve ülnek (ebből is jó sokat kérnék)

Hazaérve DuplaDé húrjain repültem egy órát. Már jól vagyok. De az ilyen és ehhez hasonló napok kerüljenek el jó messzire.

Hirtelen úgy érzem, semmire nincs időm, és hogy már egy örökkévalóságnyi ideje dolgozom minden egyes áldott nap. Pedig még "csak" a hatodik napja húzom az igát egyfolytában, és még nincs vége...oh, brilliáns. Nem lenne ezzel amúgy gond, ha nem síkhülye, szájukból kiálló kapanyéllel bíró emberekkel beszélnék naphosszat...

Külső Szakmai gyakorlatról megiratni a papírt a főnökkel --pipa
Konzulensnek levelet írni a szakdoli közvéleménykutatásos kérdéseiről --pipa
4 órányi alvás után pörögni a két lehajtott kávé után --pipa
Minden másra ott a MasterCard.

Kezdenek a napjaim túlságosan vészjóslóan hasonlítani egymáshoz:
reggel -felkelés, séta Chilivel, stb, munka, haza-->nagy séta a patakparton Chilivel -->hulla fáradtan hazaesni végre, konstatálni, hogy irdatlan kupi van -->leülni a géphez szakdolit csinálni. Igen, erre az utolsó "fejezetre" jut a legkevesebb idő.. Life -rarely, but- sucks!

Dolgozik a szak

No igen, a szakdolgozat keményebb lesz, mint gondoltam. Csak tudnám, mire számítottam, de hát most már kár keseregni, hanem neki kell ám fogni, de kőkeményen!

A patakparti kutyás elvtársak kezdhetnek rettegni, mert közvéleményt kutatok majd, sőt, aki a blogolvasók közül aki maga is kutyatartó (és ez alatt azokat a gazdikat értem, akik foglalkoznak szeretett vahúrukkal, nem kicsapva él szegény az időjárásnak kiszolgáltatva), hogy válaszoljon bátran az alábbi kérdésekre, mert sokat segít vele, sőt.

1. Mi volt az első olyan momentum, amikor azt érezte, hogy átszakadt egy gát, és úgy érezte, hogy érzelmileg közelebb került a kutyájához?

2. Mi az, amiben az Ön kutyája különleges?

3. Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy kedvesnek találjuk, ha minden alkalommal hazatértünkkor a kutyánk üdvözöl minket, ám ha ugyanilyen kitörő lelkesedéssel a partnerünk köszöntene minket az után is, ha csak a sarki közértbe ugrunk le, egy idő után zavarónak találnánk?

Az utolsó kérdés elolvasása után gondoljatok bele kérlek mélyebben; ha csak leugrasz egy tejfölért, s visszatértünkkor a partnerünk kitörő ugrándozással, és vehemens szatyorba turkálással üdvözölne minket, vajon tényleg nem lenne-e terhes egy idő után? Ennek fényében válaszoljatok légyszi :))