Áucs

Uhh...rég volt már, hogy essek bringával -na meg ráadásul ekkorát... Tegnap este, ünneplésként, hogy végre vége a vizsgaidőszaknak, feltekertünk a nagy kilátóba (te atya ég, de meredek volt! De megérte!). Sajnos a kilátásból nem sokat élvezhettünk, mert elég köd volt, így csak körvonalait láthattuk a világító városnak. És képzeljétek, életemben először igazán közelről láttam szentjános bogarat, ami a fűben pihengetett. Egészen érdekes, szép mintája volt, ahogy a sötétben türkizen fénylett. Szinte el sem hittem.

Útközben hatalmas villák mellett gurultunk el, többet közülük igen szívesen elfogadnék, bár kérdéses lenne, mivel közlekedjek, mert oda minden nap feltekerni...hát az gyilkos volna. Olyan vádlim lenne utána mint egy kiló kenyér :P

Szóval általános jókedv egy padon, nevetgélés, történetmesélés, múlt feltárás. Aztán indultunk haza. Ha felfelé meredek egy út, akkor lefelé... Volt egy nagy kanyar, ahol pár hete ő (is) nagyot esett, mert tényleg nagyon élvezetes suhanni a lejtőn, de apró kavicsokkal van tele az út széle. Amikor észreveszed, hogy hiába akarsz kanyarodni, valahogy nem tudod olyan ívben venni, ahogyan az ideális lenne, és hátsó fékkel már próbálnál nagyobb hévvel lassítani, az elkezd csúszni az útfelületen. Hát... így történt, hogy landoltam a betonon. :P Az eredmény: a bal combom külső oldalán egy elég nagy horzsolás van (fáj is rendesen, nehezebben tekerek így Főnixszel), a jobb kezem mutatóujjának alján, és a bal csuklómnál feljött a bőr, és még itt-ott egy-két horzsolás. (jellllllemző) :P

Tudjátok, az egészben azon csodálkoztam a legjobban, és tényleg igazán meglepetést okozott, hogy mekkora riadalmat váltottam ki ezzel Lovagban. Épp csak hogy feltápászkodtam a betonról, de ő már ott volt, ijedt arccal, kérdezgetve, hogy tejóóóééég, ugye minden rendben, jól vagyok-e. Majdnem ő is elesett, olyan gyorsan állt meg, hogy odarohanhasson hozzám. Többször át is ölelt...tényleg megijedt annak a lehetőségétől, hogy bajom lehet. Tudjátok, ez volt az a pillanat, amikor igazán igazán megértettem, mennyire más ő. Nem mintha eddig bárminemű kétségem lett volna efelől. Én meg ott rötyögtem, hogy de hisz én fékeztem, ahogyan ő már előre figyelmeztetett, és hogy nyugodjon meg, semmi komoly, egyben vagyok. Azt hiszem, végül a nevetéssel oldottam a riadalmán (meg azzal, hogy tényleg nem történt nagy baj), bár útközben még jó párszor megkérdezte, jól vagyok-e.

A tegnapi napunk egyébként egész mozgalmas volt. És életemben először hányingerig ettem magam gumicukorral :P