Vanília

Én bírom a fájdalmat -tényleg!- de ami sok, az sok! Az, hogy tegnap magzatpózban, minél kisebbre összezsugorodva markoltam az ágy szélét a görcsök közepette, na az már egészen elfogadhatatlan. Nem szeretek gyógyszert bevenni, de tegnap már a negyediket gyűrtem le (no nem egyszerre, hanem kb 1-2 órás eltérésekkel, ugyanis egyáltalában nem akartak hatni...).
Próbáltam én tartani magam (bármit megteszek, hogy ne lássák, ha fáj), de mire Malcolm hazaért, már nem bírtam tovább. Szegény, annyira aggódott, hogy kiskifli-nagykifliben gömbölyödtünk az ágyon, és ő kitartóan nyugtatott: "jóóólvan, semmi baj, itt vagyok, szorítsd a kezem!" ... "Hogy tudok segíteni? Mit kérsz? Fagyit? Főzzek tejbegrízt? Töltsek le egy filmet, valami vidámat vagy akcióra vágynál? Addig kapcsoljak zenét? Milyet hallgatnál? Mondj bármit, csak hadd segítsek!"

...totál ... elérzékenyültem...azt hiszem tényleg egészen odáig vagyok meg vissza.
Amúgy igen, sokkal elviselhetőbb lett a görcsök hada, igaz, aztán felpattantam, elővettem DuplaDét (a hegedűmet) mérgemben játszani kezdtem, és képzeljétek, a végére egészen elmúlt minden fájdalmam! Először dühvel játszottam, kiadtam minden fájdalmat, ami belülről mart, és bizony az elején még fals hangok is születtek -aztán szépen lassacskán megszelidültek a dallamok, és a görcs is egészen megenyhült... itt nap mint nap csodák történnek, én mondom nektek!