Jelentem készséggel, megérkeztünk, és már a cuccok is fent vannak, egyszóval a költözés második felvonása is sikeresen lezárult! A bútorok nagyjából a helyükön, a kupi még köszöni, de maradna pár napot. Kuckó teljesen más képet fest így, és elárulom nektek, hogy nagyon fog nektek is tetszeni.
A hétvégén voltunk végre vitorlázni (ami előtt sikeresen rácsuktam Malcolm kis- és gyűrűsujjára a kocsiajtót...szerencsére "csak" zúzódott), ééééés én kormányoztam végig! Ezt úgy mondom, mint egy kisgyerek, de tényleg olyan élményt nyújtott, hogy még! Szelünk volt, az elején még alig, de aztán egyre erősebben fújt -ahogy lenni szokott- legfőképpen a vége felé.
A legizgibb az volt, amikor kiálltunk a kikötőből, mert ügyelni kellett, hogy ne menjünk neki a hajóknak, de nem volt semmi gond! Egyhamar bele lehet amúgy jönni, és ha odafigyel az ember lánya, még azt is észreveszi, hol gyöngyözik másképpen a víz -ami a szél közeledtét jelzi.
Hármacskán a Tisza-tó idilli csendjében... *
sóhaj* nagyon szép volt! Még mindenképpen megyünk máskor is, remélhetőleg egyre többször :) A legszebb az volt, amikor elkezdett esni az eső -nem zuhogni, de pötyörgött szépen. Rajtam szörfruha volt, a többieken meg esőkabát, de amúgy nem vagyunk cukorból, úgyhogy egyikünket sem zavarta túlságosan a dolog.
Nehéz lenne szavakkal átadni az élményt, és azt hiszem, meg sem próbálkozom vele. Egész egyszerűen olyan sok kiveszne belőle -abból, amit nyújtott. Szóval csak ennyit mondanék: életem legszebb három órája között szerepel az, amit ott a hajón átéltem.
Furcsa érzés egy család életébe belecsöppenni, és lassanként annak szerves részét képezni. Persze, a "szerves"-től még azért messzebb állok, de jól esik, amikor pl apukáján érzem, hogy örül nekem, és üdvözlésképp megölel. Ezúttal a legkisebbel beszélgetttem a legtöbbet: Olgával. Hihetetlenül értelmes és érzelmekkel teli lány. Kb másfél órás, irodalomról és filmekről való beszélgetés után megkérdezte, elolvasnám-e a regényét, és elmondanám-e a véleményem róla. Persze, hogy!
És az ebédlő asztalnál végre megeredt mindenki nyelve, és nem csak azért, hogy a falatokat nyelje. Nem akarok túlságosan merész kijelentéseket tenni, de nagyon-nagyon remélem, hogy előbb-utóbb oldottabb lesz minden(ki).
Szedtünk cseresznyét is, egy hatalmas zacskónyit, én a legfelsőbb ágakig másztam, hogy a legszebb szemeket tehessem a vödörbe. Azt hiszem, még sosem másztam ilyen magasra, de igazán tetszett. A nagyszülők tündériek, bár az élettörténetük nekik sem egyszerű.,
Rájöttem, hogy mindenképp változnom kell. Legfőképpen a paranoiámat illetően van erre égető szükség, ami a leghihetetlenebb helyzetekben is képes rámtörni. Azt hiszem, rendbe kéne szedni az önértékelésem, mert az az alapja mindennek. Sokat segítene, ha tükörbe nézvén nem vágnék egy fintort...
