Visszapillantó

Ha visszagondolok, hogy azok közül, amikben fejjel döntöttem, és amikben szívvel, előbbi volt az, amit általában megbántam. Talán éppen azért; mert azt akkor igazán akartam, és nem a józan és rideg, racionális ész uralkodott, hanem amire éppen aktuálisan a legjobban vágytam. Így tudtam tanulni is a hibáimból, hisz abból viszont jó sok volt. És valahogy mégis. Minden olyan színes csomagolást kapott. Mert tudom, hogy a megtörtént dolgok nélkül nem lehetnék ma az, aki. És igaz, hogy sokáig volt olyan időszak, amikor sírtam az elveszített lehetőségek után. Sokat. Egy-egy saját hibából elszalasztott boldogsági faktor. De az idő igazolta magát, és láttatta, mennyire jó is volt az, hogy végül akkor úgy döntöttem, ahogy. Ennek már jó pár éve.

Amit egyedül sajnálok, az a sok megbántott ember, összetört szív. Nem nagyzásiból. De Dé miatt (pontosabban a Dés "időszakban") rengeteg fiúnak okoztam sérülést. Nem vagyok rá büszke, sőt.

De a lényeg, hogy tisztában légy magaddal, az érzéseiddel, egész lényeddel.
Tudjátok, amióta elköltöztem, mindig ezt mondom, de egyre jobban imádom a függetlenséget. Hogy hazaérve otthon vár Chilike, akit ma megcsodált az egyik alattam lakó néni (Robokutyi pedig óvatosan megszimatolgatta), hogy csak kettecskén lakunk ott, és senki nem szól bele semmibe. Olyan felemelő és magasztos áztatni magad a kádban, úgy tanulni, és Paprikafej kíváncsiskodó tekintetével kísérve reggelit gyártani. Gondoskodni róla, és érezni a szeretetét. Ez... nagyon sokat jelent.