Már megint szerelem

Tegnap itt voltak a lányok, és hát tudjátok, ha egyszer a csajok leülnek beszélgetni, ott óhatatlanul terítékre kerülnek a srácok.

Még a pszichológia szerint is hat, illetve nyolc féle szerelem létezik. Lee szerint ez így néz ki:

• Az egyik az erosz, ez a típus leginkább a fizikai, testi vonzalmat értékeli és keresi, jellemzi „szerelem első látásra”-érzés.
• A második típus a ludusz, a könnyed, játékos szerető, akinek azonban gyakran jellemzője a féltékenység.
• Harmadik stílus a storge, amelynél lassan kialakuló, bizalmas baráti és érzelmi kapcsolatból születik szerelem.
• Negyedik a mánia, amelynek elemei az erosz és a ludus, ezt a típust birtoklási vágy, féltékenység hajtja és nagy emocionális intenzitás jellemzi, egyszerre képes szeretni és gyűlölni.
• - Ötödik típus az agape, melynek elemei az erosz és a storge. Ez az önfeláldozó szerelem, a szerető személy kötelességének érzi, hogy szeressen, anélkül hogy viszonzásra várna, a másikat helyezi előtérbe.
• - Hatodik a pragma, ami a storge és a ludus keveréke. Praktikus stílus, a szeretett személy demográfiai jellemzőinek tudatos figyelembevételén alapul, tudja, hogy mire van szüksége, és olyan embert keres, aki kielégítheti ezen igényeit

Míg a Steinberg-féle háromszög-elmélet szerint a háromszög csúcsait a szerelem három összetevője alkotja: intimitás (I; pl. érzelmi közelség, meghittség érzése), szenvedély (SZ; pl. szexuális vágy), elkötelezettség (E; pl. a közös jövőkép) Ezeknek különböző kombinációiból 8 féle kapcsolatot különböztet meg:

• nincs szerelem.
• baráti szeretet
• ellobbanó szerelem (ez ritkán hosszú életű, hiszen a szenvedély fűti, amit nem támogat meg az intimitás és elköteleződés, tehát ha a szenvedély alábbhagy, a kapcsolatban nem lesz tovább erő)
• romantikus szerelem
• Üres szerelemr
• Társszerelem (ez jellemez sok házasságot, hosszú távú kapcsolatot, azaz közösek a célok, erős a kötelék, sokat tudnak egymásról a felek, nagy a bizalom, a szenvedély azonban nem tombol)
• A vak szerelem (esetében a SZ és E magas, ilyen, amikor valakibe beleszeretünk, már az esküvőt tervezzük, meg azt, hogy milyenek lesznek a közös gyerekeink, de még soha nem beszélgettünk Vele az „élet értelméről”, nem tudunk semmi fontosat az életéről, múltjáról, arról, hogy milyen is valójában. Ilyenkor inkább abba a képbe vagyunk szerelmesek, amit magunkban kialakítunk az illetőről, és az nem biztos, hogy megfelel a valóságnak.)
• Végül teljes szerelem(amikor mind a három tényező magas)

Mi Zsófival kb ugyanúgy vélekedünk erről az egészről; hogy ha egyszer szeretünk, akkor a másikat afféle pulpitusra helyezzük, és hát persze bármit képesek vagyunk megtenni érte. De vajon miért van, hogy egy idő után úgy érezzük, a másik kényelmesen élvezi, amit nyújtunk neki, s pöffeszkedve a körülrajongás melegében, eszébe nem jutna csak egy icikét is romantikusnak lennie? Igen, minden kapcsolatban az egyik fél a vadász, míg a másik az "üldözött". Avagy az egyikük mindig jobban akarja a másikat, s lohol utána, a kedvében jár, hogy minél jobb legyen. Ha észreveszed, hogy te magad vagy az üldöző, két lépést ha hátrálsz, a másik lép majd közelebb, kitölteni a köztetek támadt "helybőséget". Jobbik esetben persze.

De vajon hogyan lehet "reálisan" szeretni? Ez nekem még sohasem sikerült. Bizonyára az lesz az "igazi", akivel a teljes szerelem alakul ki, vagyis mind a ketten adunk-kapunk, hogy fennmaradjon a körforgás.

Vajon a fiúk miért nem beszélnek annyit az érzéseikről maguk között? Vajon hogyan lehet valaki "nem az a típus", aki szenvedélyesen ölel át hátulról és kezdi el csókolgatni a nyakad, úgy, hogy teljesen beleborzongsz? Hogy lehet egy fiú "nem az a típus", aki elvisz egy helyre, majd arra kér, hogy várd meg annál a fánál, pár perc múlva visszajön, befogja a szemed, s úgy vezet a helyszínre; s egy hirtelen piknikkel így lep meg? "Ilyen csak a filmekben létezik" -mondja a legtöbbjük. De miért nem tesznek úgy csak néha, mintha egy romantikus film főszereplői lennénk, ő meg én? Csak néhanapján kéne eljátszaniuk ezt, ám ők mégsem. Igaz, most általánosítok, tudom, tudom.

Akarom, hogy nekem is írjon zongoradarabot egyszer AZ A VALAKI, hogy megint legyen olyan, hogy ágyba hozzák a reggelit, hogy azt érezzem ismét, hogy istennő vagyok a másik oldalán. Lilla szerint én vagyok az a fajta, akinek soha semmi nem jó, nem elég. Ez szerintem nem így van. Keresem az ideálisat, és kompromisszum-kész vagyok. Csak éppenséggel vannak olyan dolgok, amikből nem engedek -mint ahogyan ilyen mindenkinek van. És azt hiszem, minthogy a saját boldogságunkról van szó, az ember lány nem alkudhat meg. Ha azt érzed, szomorú vagy a másik mellett, akkor ő nem az a valaki, akivel ott ülsz majd egyszer a babaágynál, és gyönyörködve bámuljátok az alvó közös poronytot...

Kérditek tán "és mi a konklúzió?". Nos. Sokszor mondják, túl rövid az életünk ahhoz, hogy időt "pazaroljunk" valakire, aki nem repít az éteri magasságokig. Igaz, mindenki őrülten, fejvesztve rohan, hogy megtalálja ŐT. Platón 'A lakoma' c. művében érdekesen ír erről. Ha nem érzitek, amiről ő beszél, azt hiszem, ti is tudjátok, mit kéne tennetek.

"Így hát csupán külső jel szerint egész mindegyikünk, mert ketté vagyunk vágva, mint a félszegúszó halak. Kettő lett egyből, s most szüntelenül keresi ki-ki a maga másik felét." ... "Mikor pedig rátalál valaki a maga másik felére, csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetartozás érzése és a szerelem, s nem akarnak elválni egymástól úgyszólván egy pillanatra sem. Ezek azok, akik egész életüket együtt élik végig, s nem tudnák megmondani, mit kívánnak egymástól." ..."S ha mikor egymásba fonódva feküsznek, odaállna eléjük Hephaisztosz, és megkérdezné őket >>Mondjátok meg, emberek, mi az, amit egymástól kívántok? ... Nem az-e a vágyatok, hogy minél teljesebben eggyé váljatok, úgyhogy sem éjjel, sem nappal el ne szakadjatok egymástól?<<" .."Az oka pedig ennek az, hogy eredeti természetünk szerint teljes egészek voltunk; s a teljesség vágyát és keresését hívjuk Erósznak."

Nos, tegyük fel magunknak a kérdést; ő a másik felünk? És ha most megjelennek a "de.." kezdetű mondataid, húzd át őket szépen. Mert akkor nem ő az.