Valamit vagy tégy vagy ne tégy. A kettő között nincs út. Mindenki követ el hibákat; a kérdés csak, hogy megtudsz-e bocsátani miattuk magadnak. Sokszor gondolkodunk: "vajon helyesen cselekedtem?". De ne rágódj; ha belekezdtél, hát folytasd tovább. Van az úgy, hogy két út ismét keresztezi egymást, ha úgy kell lennie. Legyen szó bármiről. A jövő...eléggé váratlan eseményekkel van tele, s mégis elfelejtjük. Kiszámíthatónak hisszük az egészet. Megtervezzük a fejünkben; legyártunk egy elképzelt forgatókönyvet. Csak hogy "a dolgok jönnek aztán mennek hirtelen". Higgyétek el, muszáj a szívünkre hallgatni. Az ész csak okoskodik. De a szív...a szív képes meg- és összetörni.
A Kundera könyvben, amit a "quadrorátustól" kaptam (E., Á., P. +én, mint negyedik) tanulságos bölcseletek vannak. Mint hogy míg pl a színházakban van lehetőség arra, hogy megannyi próbán keresztül csiszolják, tökéletesítsék a végül színre vitt darabot; a mimikát, a gesztikulációt, a hanglejtést, mindent, az Élet maga a színpadi játék (és persze ellőhetném a "Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő" Shakespeare idézetet, de nem teszem). Itt nincs esélyed arra, hogy elpróbáld a jeleneteket. Itt élesben mennek a dolgok. Ha rontasz? Mész tovább, elkönyveled, s figyelsz, hogy ha legközelebb hasonló lenne a "szövegkörnyezet", már tudd, hogyan reagálj.
Ma megnéztem az "Egy lányról" és a "Cassandra álma" c. filmet. Hmm... mind a kettő nagyon jó film. Lélektaniak. Az ilyeneket szeretem. Ajánlani tudom csak őket. Furcsa a hangulatom. Napról-napra érzek valamilyen változást, bár nem tudnám megfogalmazni, mifélét.
Ez de régen volt...de még mindig beleborzongok a zenéjébe (is):
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése