Furcsa dolog hozzászokni valaki hiányához. Mint mikor azt kezdi elfogadni az ember, hogy nincsen mustár a hűtőben (a bolt meg túlságosan messze vagy épp hó vége van, és luxusnak számítana, hisz már azt számolgatod, hogy párizsit vegyél vagy tejet --sarkított példa--). Az első pár napban még a megszokott mozdulatokkal nyúlsz a helyére, és szomorúan veszed észre, hogy nincs... aztán csak csak megszokod, hogy nincs ott, s végül már az ízét sem keresed majd a kenyérre tett eszenciák mellett.S van az úgy, hogy mire újra megjön a fizu, már el is felejted, s csak némileg hónap közepén döbbensz rá, hogy óó, vegyünk egy dobozzal!
Esténként eljátszom még egyszer a Für Elise-t, és elképzelem, hogy idős koromban előveszem, hogy emlékezzek újra és újra. Képtelen képlet, de emlékezni jó.
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése