Szabad

Hogy mennyire úúúútálok (és mégis szeretek) tanulni... Nem azt mondom, ha csak Musicalt kéne, azt nem bánnám. De hogy még egyebeket is kell, olyanokat, amiket soha életemben nem akartam belegyömöszölni a fejembe...na ez egy icit sok.
Főleg, hogy nem lehet ám csak úgy leülni és tanulni, amikor és amennyit akarok. NEeeeem. Előtte le kell vinni ezt a lüke kis Paprikafejet, és ha ez még mindig nem lenne elég, akkor miközben fogalmakat és definíciójukat rögzítek a memóriámban, vagy míg olyanokat kell megértenem, hogy mi a különbség kétfókuszú történetmesélés szempontjából a hollywoodi és a bollywoodi musicaleknél, addig a bal karomban tartott plüssjátékkal Paprikafejjel játszom huzavonát... Nehéz anyának lenni :) (Főleg, hogy az apa szerepkört senki nem tölti be). Hah, de mit nekünk, spártai nőknek :)

Tegnap összefutottam Dével. Okéoké, a kezetekbe készített, dobásra kész követ most azonnal ejtsétek ki a markotokból! Mert egyrészt (és mindenek előtt) nem történt semmi, másrészt pedig mert ennyire gyengének még sosem láttam. Olyan érzésem volt, mint a versenyzőnek, aki lehagyja versenytársát, majd beéri a következő körben, s úgy is leelőzi. Ez most roppant önelégülten hangzott, de efféle érzéseket vontam le a tegnapi eseményekből.

Ezennel tehát kettőre emelkedett azok száma, akiknek nevével fémjelzett ajtaját sikerült kulcsra zárnom. (kop-kop-kop). És noha igaz, hogy ő most azt várja, hogy mai elutazása előtt ismételten lássuk egymást, ennek a kérésnek nem akarok eleget tenni.

2010 máris sok dologban okozott (elsősorban pozitív) változást. Megtanultam eladdig fontos(nak hitt) dolgoknak a továbbiakban csekély jelentőséget tulajdonítani, továbbá átugrani saját korlátaimat, s hátrahagyni a régi berögzüléseket. Szabad vagyok. Mint aki eltépi saját láncát, s csak rohan, s rohan. Még maga sem tudja, merre, de egyet biztosan tud; hogy legfőképpen jó dolgok várnak rá. Hisz aki nem mer, az nem nyer.
A napi hallgassátok ma ennek fényében egy nagyon szupi kis dal: